Semmi szín, többségben csak szürkeség és ehhez az idő is asszisztál rendesen. De a szürke is egy szín, nem lenézően mondom, csak vhogy ezt keveri ki magának az idő,ha esőre fordul. Persze a kis egér is pont ilyen és a grafitceruza által leírt súlyos szavak. Az ezüst pedig ékszer, mint elegancia.
De akkor miért kapom fel a fejem mégis a pirosra? Ami a leglehetetlenebb helyeket is összemaszatolja?
Ahogy utamon haladon...vasúti töltéseken, elhagyott házak gondozatlan kertjeiben. Megszínesíti a színtelen kórókkal teli mezőket, mint egy vásznat a festményhez, aminek a szemem látóhatára ad keretet.
Egy vadvirág,melyet nem köthetsz kedvedre csokorba. Vékony szárán a remegő szirmok azonnal hervadni kezdenének. Nem ajándékozhatod,csak a látványt, helyben csodálva. Ha művész vagy, megörökítheted. Zenében, képben, ki tudja,h még miben.... Filmezheted a fejedben, h majd sorra vedd az emlékeket...h mi volt az a piros,a végtelenben. Ha majd megöregedvén semmire sem fogsz emlékezni,de akkor is tudjad,h a pipacs volt az,amit a szürkéből kiemeltél.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése