Kis kalácsom.

Három hónapja írtam utoljára...mi is történt...Olaszországi nyaralás. Az egész egy lelassított élet volt a tenger mellett. Imádtam...
Sokadik nekifutásom az angol tanfolyamnak, ami most valóban nem az én hibám volt,h nem indult el. Detényleg:)
Párkapcsolati csatabárdok elásása,kiásása,használása, élezése és jelentem, a lelkem feldarabolva.
Persze,ez merő önsajnálat,mert az egészért nem tettem semmit. Nem álltam az ajtóban, nem kérleltem,csak néztem magam elé. Ha talán annyit mondtam volna,h: ne. De nem mondtam.
Sosem karácsonyoztam egyedül. A legkisebb csoportot anyámmal alkottam 98-ban,amikor még mindig próbáltuk feldolgozni a családi tragédiát és egyszerűen fittyet hánytunk a tradíciókra dacból. Spagettivel és Jane Austen Büszkeség és Balítéletével ütöttük el az időt, természetesen a BBC változatával és együtt sóhajtoztunk, mikor Mr.Darcy csobbant a tóban. A film végére már könnyes szemekkel ültünk a kanapén, ami nem is Elizabeth szerelmének megtalálásáról szólt,hanem arról,h baromira nem vagyunk rendben.
Aztán Mr.Darcy fürdésétől számítva eltelt 15 év és az évek alatt benépesedett család ismét két főre fogyatkozott szentestére. Annyi változott,h a karácsonyfa színes fénye mellett a kanapén lányom bújt oda hozzám és az izgalmakkal teli naptól az ölemben aludt el.
Ahogy elnéztem őt álmában,nekem minden nap egy kiskarácsony,nagykarácsony.....kalácsom,,.

Hétköznapi varázsló

Mindig átvernek. Így indulok neki.
Elég negatív hozzáállás,de vhogy magyar élelmiszerbolthálózatunk gyenge képességű pénztárosának majd' mindennapi alakítása ezt az érzést váltja ki belőlem. Na. Már megint mit tett?
Csupán 119 Ft helyett 1119 Ft-ot ütött be véletlenül. 10-ből 8szor mindig. Szóltam neki,h kissé sok ez egy müzli szeletért,de hát fene tudja a mai világban....így hát,csak szerényen közöltem az esetleges tévedést. Erre ő? Flegmán...h már megggint mi a bajjja a vevvvőnek...marcsikaaaa! hozd má' a kulcsot!...mert h bele kell piszkálni a gépbe. Mert reklamáltam. Az emberek majdnem megvertek. A szemükkel. Mire a legverekedősebbre ránéztem és azt mondtam: Önnek megérne egy müzli szelet 1119 Ft-ot?
A fotocellás ajtón kilépve visszanéztem. Mindenki a pénztárost figyelte. Mint anno Rodolfót. Mert nem pénztáros volt ez...hanem bűvész!

ÉNsegítő.

Miért adok vagy nem adok pénzt egy koldusnak?
Mert vannak szabályaim,meggyőződéseim, amik azt diktálják,h úgyis leadja,elissza,miért nem dolgozik? és még az is meglehet,h az én pár forintom tarja ebben a létben azzal,h adok neki. Ha nem kapna, biztos megpróbálna vmi mást tenni.
De lehet,h az ÉN pár forintom tarja életben?
Hát belenyúltam a pénztárcám aprópénzes rekeszébe és kimarkoltam vagy öt-hatszázat.
Azt mondta ételre kell,mert napok óta nem evett a társa és közben mutatott a pad felé,ahol egy már nőnek már nem igazán mondható hajléktalan ült összegörnyedve. Csak egy emberi lény volt. Megfosztva mindentől és csak a szégyenérzete maradt,ami nem engedte koldulásra. A tranzakció gyorsan lezajlott. Ahogy a buszmegálló felé haladtam,visszanéztem.. Intett nekem a férfi és hangosan többször is megköszönte. ÉN meg boldog voltam és pillanatokra Terézanyának gondoltam magam.De nem ez lenne zsigerből a természetes? Segíteni vkin? ..és itt most nem arra gondolok,h munkába menet minden nap minden koldusnak minden pénzünket odaadjuk. Csak ha tényleg úgy érezzük,h most szüksége lehet rá. Mégis. Megmagyarázzuk,h miért nem.
Közben az agyam azt sulykolta,h nem is a segítségnyújtásról szólt ez az egész,hanem az ÉN-emről. De legalább vkin kivételesen az EGO-m is segített.  

Majomparádé.

Végül is..egész jó ajándék lesz. Háziasszony,szeret főzni, humoros. Igen. Szeretni fogja. Megvettem és már csak ez az egy volt belőle. Lányom is díjazta. Beledugta kis kezét és bábozott vele önfeledten, nem is gondolva,h ez egy edényfogó. Najó, tegyük el,mert piszkos lesz - mondtam és félretettem.

Kinyitottam a sütőt. Nem volt elég a kánikula, még a kiáradó forró levegő is tett rá egy lapáttal. Oh! A pizza viszont gyönyörűen megsült. Körbe a szélén a tészta kissé megdagadt és beljebb haladva, vékony rétegén istenien olvadt egybe a paradicsom mártás a sajttal. A kiáramló meleggel pedig együtt szállt a bazsalikom jellegzetes illata. Ahogy nyitottam a sütőt,gyorsan kellett cselekednem. Nyúltam a konyharuháért,de sehol se találtam ...és akkor megpillantottam a félretett edényfogót. Na jól van. Legalább kipróbálhatom-gondoltam és beledugtam a kezem a majom fejébe.
Elkaptam a kerek lapot és húztam ki a rácsról. Ááááááá....a maki szájában az ujjaim szinte ronggyá égtek a forróságtól. Mi eeeeeeeeeeez????!!!
Olyan fürgén járt az ujjam az olvadt kelepcében,mint amikor kislány koromban Beethoven egyik zongoraleckéjét próbáltam előadni Marikanéninek,a kissé ideggyenge zenetanárnőnek.

Amilyen sebesen felvettem, olyan gyorsan le is dobtam magamról a majompofát. Pedig belül a szája rücskös,vagyis.....vagyis basszuss... nem az a lényeg,h ne égesse meg a kezem,hanem az,h ne csússzon ki a kezemből a tálca.
Óó....azt hiszem,nem a rokonomnak kéne odaadnom ezt a majomparádét,hanem fel kéne dobnom a vaterára, mint szexuális segédeszközt.
Miket el nem adnak a Spar-ban?!

Uccu neki.

Nem lehetek ennyire lusta és környezetszennyező,h autóval megyek. Nem és nem. Egyébként is szeretek utazni, így hát időben elindultam....
Uh! A buszt nem értem el,mert a menetidő szerint még két perc lett volna és már fordult is be a sarkon,utánam integetve... De nem volt minden veszve. A villamost lesprinteltem és ha nem is elsőként,de az utolsó ajtón még pont fel tudtam húzni magam. Képzeletbeli bronzérmemmel lehuppantam a műanyag székre egy mérhetetlenül illatos néni mellé, aki úgy beparfümözte magát, h az émelyítően fűszeres bukénak köszönhetően pillanatok alatt egy keleti kuplerájban érezhettem magam. Persze nem bántam,mert lassú, zötykölődő utam addig kalandra hívta a bambára nyúlt fejemet. Időt ugyan nem nyertem,de legalább nem voltam késésben,mert ennyi idő alatt értem volna a kék metróhoz. Nyugtáztam is,h iszonyatosan jó döntést hoztam,mikor futásnak eredtem a villamos után. A földalatti úgyis gyors lesz és a Deák tértől már a becsatlakozhatok ismét a kék metró vonalához.
Széchényi fürdő, Hősök tere...blablabla...Oktogon. Oktogon. Oktogon és még mindig Oktogon. Miért állunk?...öt perc múlva ki is derült. Mert műszaki hiba volt. Azzal nyugtattak, h mindjárt indulunk. Nem indultunk. Vagy mégis? Mégsem. Ááááá....
Gyors újratervezés következett. 4-6 os villamossal a Nyugatiba és onnan a kék metróra. Felszaladtam a megállóhoz. Basszuss...eltűntek a sínek!!! Javították a pályát. A franc,a franc...és előttem el is ment a pótló busz. Belőttem magamnak az utat és szedtem a lábam gyalog. De mire tettem 10 métert,addig legalább három pótlóbusz is elment,így hát visszamentem a megállóba. Egy se jött onnantól kezdve. Megint elindultam gyalog. Na akkor jött a busz. Újabb sprint és elértem végre. Heheheh!!! Ezüstérem!
Már totál késésben voltam, úgyhogy már enyhe kocogásban meneteltem a buszról leszállva a mozgólépcső felé. Egy néni előttem téblábolt. Nagy virágos cekkeréhez ragaszkodva stabilan állt a lépcső közepén, megelőzése esélytelen volt. Már láttam,ahogy a padlózat gyűrte maga alá a lépcsőfokokat és hallottam,h pont beérkezik a metró a megállóba, megint rajtra kész pozíciót vett fel a testem. De nem! Az öreglány szatyra beakadt a gumiszalagba és veszettül cibálni kezdte a fogóját. Mozgólépcső leállt, én pedig ismét másodperceket veszítettem. A metró elment, az idő elfolyt, a lábaim hirtelen elnehezedtek. Feladtam rögtönzött versenyem a tömegközlekedési járművel,szemben a kényelmes autóval.
Húsz perces késéssel, totál leizzadva, csapzottan beértem a munkahelyre. Magyarázatot sem adtam,mert nem tudtam azonnal megfogalmazni azt az érzést, ami akkor ott hatalmába kerített.
A napi tennivalóm felénél sikerült visszarázódnom a kerékvágásba és a felszökött pulzusomat visszatéríteni a normál értékre.
Késő délután, a munka előtt kb.fél órával elkezdtem bemelegítő gyakorlatokat végezni. Mert metróval és busszal kellett visszafelé is megtennem a távot. Csak h versenyben legyek és aranyérmesként érjek haza, legkésőbb háromnegyed hétre, első befutóként. A lányomhoz.

A bamba asztalos vacsorája.

Ahogy telnek az évek, úgy leszek satnyább és egyre elviselhetetlenebb a Föld nevű bolygó számára. Szinte érzem,h néha kivetne magából és lőne a Holdra,mint Anettkát, de mint láttuk, ő is visszajött. Így hát, h minél minőségibb életet élhessek míg élek, törődnöm kell azzal a testtel, ami lelkemet hordozza.
Az vagy,amit megeszel...blablabla...de valóban? ...... és ekkor történt,h a burgonyás lángos receptjét megreformáltam...
Laktózmentes tej került az élesztő futtatásához és a finomliszt helyére pedig bio teljeskiörlésű liszt.
Elkezdtem a főtt burgonyát gyúrni az újított alapanyagokkal. Mmm...nem is nyúlós. Nem kellett a lábammal is besegíteni,h kiszabadítsam magam a konyhából,. Nem ragadtam oda a gyúrólaphoz,aztán a konyhaszekrényhez és el tudtam választani a karomat a kelesztőtáltól. A színe is más volt a tésztának. Nem olyan sápadtfehér, hanem világosbarna. Pff... mert ez egészséges lángos! ....biztos?....persze!
Eltelt több mint fél óra és gyönyörűen megkelt. Kinyújtottam és köröket formáztam egy pohár segítségével. Amolyan kis helyes lángoskákat szerettem volna.
Épp hogy alakja lett vacsorámnak, rögtön sütni kezdtem. Táncra perdültek a serpenyőben,ahogy a kelt tészta a forró olajba lépett.
Alig vártam,h megkóstolhassam javított változatú lángosomat. Sóztam, tejfölel meglocsoltam és némi resztelt sajttal megszórtam.

/A párbeszéd eközben:
óó..Fannim! Kérsz lángost?...Neeem anya! Olyan fura! Inkább vajaskalácsot és hidegen tejet!....Fannim! Nem tudod, mit veszítesz!....de anya! szerintem tudom!/

Fannim mellé ültem a nagy munka után és miközben ő jóízűen ette a fonott kalácsot, a szeme sarkából figyelte az arcom. Elkezdett nevetni,mert az érzéseimet nem igazán tudtam leplezni,mikor az első falatot ízlelgettem. Mintha nyitott szájjal csiszoltam volna az étkezőasztalat.
Csak egyvalami keringett a mérhetetlen buta fejemben: Feltaláló lettem! Nekem van a legzamatosabb fűrészpor receptem! :((

BUÉK!

Nem akartam klímázni. Érezni szerettem volna,h az autó halad, a rövid hajam lobog és az aktuális zenét az olvadó aszfalton közlekedő utastársaim is hallják. Átadtam magam a közlekedési lámpák és a forgalom ritmusának, fejemet pedig az ütemre ingattam a nyakamon,melynek némi mókát kölcsönzött a hatalmas keretű fénylő, arany napszemüveg. Szóval így mentem én a munkahelyre és semmi sem zökkenthetett ki ebből a létből,míg nem a másik oldalamon lévő lehúzott ablakon keresztül átsüvített vmi, ami pontosan a saját ablakomhoz repült és akkorát koppant,h Winand Gábor Egy lassú tánc című nótájából való andalgás sem volt elég,h pillanatnyi infarktusomat megússzam.
Néhány méterrel odébb,az Örs vezér terénél aztán pirosat kaptam. Lehajoltam,h megnézzem (miután a szívem is újra verni kezdett) mi a franc repült be a kocsiba.
??????!!!!!! Egy műanyag,fehér pezsgős dugó!!! ????!!!!!
Basszuss....
Ahogy a parkot rendezték az út és a házak közötti részen, a fűkasza vágás közben felkapta ezt a műanyag vackot és berepítette az ablakomon. Basszusbasszusbasszuss...pedig a középső sávban haladtam!!!
Az ember,aki még akkor is nagy munkában volt, másra sem nézve,csak a nyírógép oldalirányú mozgására, csak nyomta,csak nyomta....
Ő maga teljes védőruházatban. Szemvédő plexi a fejen, hosszú nadrág, zárt cipő, védőkesztyű. 
Na de mi van a körülötte lévő emberekkel?!
Nekiveselkedő indulataim mégis megnyugvásra találtak, hiszen berepülhetett volna csavarhúzó, arra sétáltató néni kutyája vagy csak a maradéka, kavics, esetleg papucs orrán pamutbojt. Aztán haladtam tovább, a rémülettől 20 évet öregedve, ősz hajszálaim lobogtatva.....

Okoskodások..

Kávé melletti elmélkedés a teraszon ülve.
A legkönnyebben kimondott szavak: soha, szeretlek, megcsinálom.
Legnehezebben kimondandott: Kérem, szeretlek, nem.

A cseresznyefa árnyékában.

Tizenöt éve még csak egy csemete volt a sok közül,aki helyezkedni próbált a kertben. Néhány nyeszlett ág és a megszámolható levelei jellemezték. Annyira gyenge volt,h termést sem hozott,így érthető volt,h minden évben alig vártuk,h teremjen rajta valami. Lehetőleg cseresznye, de egy idő után totál mindegy lett volna, csak színesedjen már rajta gyümölcs.
Kemény három esztendő eltelvén megindulhatott a lekvárok receptjeinek keresgélése.
Kezdetben csak egy kilóra való, aztán még több és több termett.

Mára, olyannyira gondoskodik rólunk,h minden évben az ágain sűrű fürtökben feketélik a gyümölcs. Émelyítően édes, tapadóan cukros, mintha a föld,ami otthont adott a gyökereinek,az is csupa méz lenne. Anyám pedig büszkén hintáztatja magát a lombok árnyékában,h ismét jó vételt csinált az árudával. A fa pedig hálás,mert hazára lelt egy védett helyen,ahol vigyázzák minden hajtását. Talán túlon túl is.....

Nagyanyám annyira emlékezett a világháborúra,h évtizedekkel később is spájzolt mindent a rossz időkre. Lepedők, ágyneműk, liszt, cukor, szétfoszlott ingek gombjai (?!), nadrágokban a gumi (?!).
Sosem értettem, mire ez a tartalékolás, hiszen korunkban szinte nincs éjjel és nappal. Bármikor,bármit megkaphatsz. Na jó. A monster high gyűjtő albumot nem,de mást igen.
Az étellel is így volt. Sajnálta beletenni a citromot a teába, a legolcsóbb tojásért meg tudott tenni minimum 20 kört a piacon és az aktuális kutyánknak tényleg csak a maradékot adta.
De ez érthető volt valahol,hiszen egy háború kegyetlen világot tud hozni,amit sosem lehet kiheveverni. 

....Anyám túlon túl is vigyázott a fára és minden egyes szem cseresznyére. Annyi engedményt adott, persze csak a madaraknak,h ahol az emberi kéz már nem tud elnyúlni, ott kedvükre csemegézhessenek a szárnyasok. Idén, a lányomon is megesett a szíve és a lehajló ágakon ,mit Fannim kis keze is könnyedén elér, megengedte (de csak is neki),h június zamatát magába tömje.
Itt pedig a lehetőségek be is zárultak. Lehetőség,h esetleg más is részesüljön a kertünk ízéből.
Elgondolkodtam. Mire ez  a nagy tartalékolás? Írigység? Dehoooogy...csupán csak szülőm 43-ban született,a háborúnak pedig 45-ben lett vég:)

Mindent összevetve, nálunk receptekről ne is álmodjon senki, mert egy bárminek is az elkészítéséhez, legalább egy kiló cseresznye szükségeltetik.
Így tűnt el gondolataimból a leves...a pite...a lekvár....a parfé,de meg a tortán lévő hab teteje is.....és ezután szerettem meg a fügét...

Mikor lógatja vasorrát...

Anyám szerint egy boszorkánynak kötelező az asztrológia,ezért a gyógyfüvek erőltetett taníttatása mellett támogatta csillagbéli fejtegetéseimet. Mivel csak a jellemrajzok érdekeltek megannyi számított képleten, a jövőt pedig fürkészni részemről merő butaság lenne,ezért feladta küzdelmét,h esetleg egy füstös gömbből jövedelmező állásom legyen kíváncsi emberek pénztárcájának részvételével.
De nézzük csak, h mit jelenthet a tegnapi nyilas telihold, melynek megjelenésével láthatod a sorsod?

Csupán csak figyelned kell a jelenben, magadra és ami körülvesz. Bepillantást nyerhetsz a még meg nem történtbe, aki veled volt veled lesz,kit hiányolsz, sosem lesz. Legyen az test, érzés, gondolat, most választ kapsz és a felismerésben feloldódhatsz. Vigyázz, csak tiszta szívvel és ésszel tedd mindezt,mert máskülönben az önsajnálat és a káosz felemészthet.
Hétköznapibban mondjam? Szombaton hiányzott a macskám,az a fekete, nagyanyám szép kredence, mi a sufniban elenyészett. Az Igazi, ami az összes életben ott van, na meg a feltétel nélküli szeretet a szemben dolgozó élelmiszerlánc munkatársaiból.
Hát ez volt egy jótanács, egy vén satrafától :-;

Szürkéspiros.

Túl korán van még ahhoz,h mindent lássak, így hát csak bambulok ki a világba. Utasként megtehetem, hisz nem én vezetek, az ablakon kifelé bátran merenghetek. Nézhetem az előttem eltűnő házakat, utakat, bámulhatok át másik autókba, gondolkodva,h merre is mehetnek.
Semmi szín, többségben csak szürkeség és ehhez az idő is asszisztál rendesen. De a szürke is egy szín, nem lenézően mondom, csak vhogy ezt keveri ki magának az idő,ha esőre fordul. Persze a kis egér is pont ilyen és a grafitceruza által leírt súlyos szavak. Az ezüst pedig ékszer, mint elegancia.
De akkor miért kapom fel a fejem mégis a pirosra? Ami a leglehetetlenebb helyeket is összemaszatolja?
Ahogy utamon haladon...vasúti töltéseken, elhagyott házak gondozatlan kertjeiben. Megszínesíti a színtelen kórókkal teli mezőket, mint egy vásznat a festményhez, aminek a szemem látóhatára ad keretet.
Egy vadvirág,melyet nem köthetsz kedvedre csokorba. Vékony szárán a remegő szirmok azonnal hervadni kezdenének. Nem ajándékozhatod,csak a látványt, helyben csodálva. Ha művész vagy, megörökítheted. Zenében, képben, ki tudja,h még miben.... Filmezheted a fejedben, h majd sorra vedd az emlékeket...h mi volt az a piros,a végtelenben. Ha majd megöregedvén semmire sem fogsz emlékezni,de akkor is tudjad,h a pipacs volt az,amit a szürkéből kiemeltél.

Opus Jazz CLub

Szokatlanul forrón érkezett a tavasz. Csak a szél enyhített valamelyest,ahogy a belvárosi házak között kergetőzött saját magával. Néha próbált magával ragadni,de gyenge volt ahhoz, én pedig kövér.
De mit is számított az,h az időjárás ilyen bolond....nem vette el a kedvem attól,h a Bakáts téren a rendezvény forgatagában vegyüljek. Csábítóan hívogatott a pecsenyesütő messziről érezhető kolbászának és a közeli cukrászdából áradó cukor émelyítő illata. Az érzékeim mégis vmi másra vágytak. Új ízekre, új helyen.
Délidőben, néhány utcával feljebb a Mátyás utcában meg is kaptam.
Ahogy befordultam az összenőtt bérházak vágta úton és célirányosan haladtam az Opus felé, csak egy kisebb társaságot láttam, azt is az étterem előtt. Kívülről egyáltalán nem hencegetett a többi épületnek,h itt nem csak étkezni,de jazz zenét is lehet hallgatni, aki pedig klasszikus zenére vágyik,annak a ház belső udvarából kialakított koncertterem ad kellő kielégülést. Neeeem,nem.
Az üvegajtón belépve pedig elképesztő szerénységgel találtam szemben magam,ahogy kellő alázattal és tisztelettel hódolt a helység a művészet iránt. A hangulat fokozására pedig a fal adta meg a magyarázatot,ahogyan végig Bácsay Péter olajfestményein merengtem.

Hamburger..hamburger..hamburger. Mostanában mindenkinek van saját hamburgere. Pedig kezdetben csak olcsó büfékben próbáltak megélhetésként próbálkozni vele,hotdog kíséretében.
Hát,az Opusnak is szerepelt az étlapján és tulajdonképpen ezért is mentem. Adtam egy utolsó esélyt ennek az ételnek. Megérte.
Klasszik burger. Bucizsemle,darált marhahússal, házi csalamádéval, sajttal, házi készítésű hasábburgonyával. Igen,igen. A régi ízek,ahogyan nagyon régen mi magyarok ettük és mmmm...hol maradt azóta ez a savanyúság? Sehol. Felváltotta minden más,variáltuk, kísérleteztünk és közben elfelejtettük azt az alapdolgot,amiért megszerettük a hamburgert. Csalamádé. Visszatért a 80-as évek és a Mcdonald's itt porig is lett alázva.
Ebédelő társam ezt követően pedig egy következő kalandra hívott. A lazac burger színes világába.

Fekete,tintahalas buciban, lazac steakkel, wasabis majonézzel, házi sült burgonyával tálalva egy fadeszkán. Hm.
Első falat. Kegyetlen jó volt. A sült burgonya pedig pontosan úgy készült,ahogy a nagymamám anno készítette. A tökéletes házias íz,ahogyan még soha senki. Nagybetűs "A" burgonya.

Az ebéd levezetése egy körbevezetéssel zárult. Zenei könyvtár, koncertterem a legkiválóbban felszerelve,kitűnő akusztikával, tetőtéri rendezvényterem,sarok terem,tetőterasz...minden,amit egy kicsit is zenét művelő vagy szerető embert érhet.
Azt gondolom,h az Opus Jazz Club még rengeteg élményt és meglepetést tartogat. Hihetetlenül finom burgerek tálalásában. Is. Szeretettel ajánlom! Bárkinek.

De akkor ki volt a Judit?

Közös érdekek voltak. Elvégezni az iskolát, kibírni a az oktatókat, túl élni a gyakorlatokat és nem utolsó sorban egymást. Amikor aztán eljött a végső bizonyítvány kiosztása, mindenki ment tovább azon az úton,amit a Jóisten/Sors/Fénylények/Kemény szülők kijelöltek számunkra.
Ezalatt az idő alatt hol barátságok köttetek,h pedig a nagy semmi. Egy dolog viszont biztos volt. Az,h egy adott időpontban,egy adott helyen találkozni fogunk. Pénteken este a Kaja.hu-ban.

Nagyjából egyszerre érkeztünk. Ki a bőrkanapén nyújtózott végig,ki pedig az asztalnál. Ezért volt jó a galéria rész. Az étel-ital rendelése internetes rendszeren keresztül működött. Az asztalokba voltak beépítve az elektronikus étlapok,így a pincért csak akkor láttuk,amikor kihozta a megrendeléseinket.
Talán a hely,vagy h nem vagyunk már olyan fiatal kamaszok, gátlások nélkül szóba elegyedtünk egymással és az a fiú,aki egy köszönéssel is megpirongatott volna, fesztelenül beszélgettem vele mindenről,de legfőképpen az élet nagy dolgairól. Rá kellett jönnöm, h mennyi végtelenül kedves,tele humorral emberrel nem barátkoztam anno és most milyen jól is éreztem magam. Egytől egyig egyéniségek,színes, saját világgal és könyvbe illő sorsokkal voltak teli. Óó...ha akkor, fiatalon nem vagyunk tele szociális gátlásokkal,amely megakadályozza,h kapcsolatot tudjunk teremteni,h megismerjük egymást...de hát..mindegy is volt,h mi volt. Pénteken akkor volt. Akkor volt a most és ott volt a pillanat,h újra szembekerüljünk akkori kamaszkorunkkal. A szemünk ugyanúgy fénylett,mint anno és ha a ráncaink és a felszedett kilók már ki is kezdték a külsőnket, a hangunk összetéveszthetetlen volt.
Miközben előkerültek a régi sztorik, ettünk és ittunk. A könnyed ételek nem engedték lenyomni a hangulatot, sőt! Szinte hívogatták a mély sötét merlot-t, h finom, fűszeres ízével olyan dolgokat is kimondjunk, amiket sosem mertünk. Igen! Utáltam a matekórát! Igen! Én voltam,akinek tetszettél! Igen! Imádtam,amikor azt mondtad,h...
Ahogy a zárás időpontja felé közeledtünk, egyre több ital és történet került elő. A bailey's is kakaóvá változott szervezetem számára. Elhatalmasodott rajtam a világbéke hangulat és az egyetemes szeretet.
Szerencsére, a Kaja.hu-ban csak kedves felszolgálók voltak,mert ő tőlük is puszival köszöntem el, hiszen a világ jó, ráadásul azt hittem,h ők is az én osztálytársaim.
Hazaérve már a jézusi érzéseim csillapodtak. Ha filmben lehetett volna kifejezni,akkor Dr. Jekyll és Mr Hyde-t említhetném. A felnőtt nő átváltozott kötözködő partiarccá,amit ő egyáltalán nem gondolt kötözködőnek.
Igenis, jó volt az énekhangom, a telefon azért van,h használják,ha kell éjszaka is és ...a többire nem emlékeztem.
Másnap felébredve több lettem. Nem csak kilókban,hanem érzésekkel. Átjárta minden részem, mert találkozhattam szemtől-szemben azzal a három évemmel, amit már majdnem elfeledtem.
Szívemből remélem,h fogunk még találkozni.

30 dkg ómmm.

Létezik egy hely, ahol a vevők sosem fogják tudni átvenni a hatalmat. Itt nincs olyan,h a pénzemért azt kapok,amit akarok,meg az eladó van értem. A frászkarikát!
Közel van? Igen. Az alap élelmiszerek megvannak? Igen. A lényeg,h kiszolgálnak? Igen. Akkor mi a baj? Semmi! :)) Dehogynem....
Fotocellás ajtó,ami nem mindig érzékeli,h be szeretnél menni. Tételezzük fel,h beenged.
Kosár mindig van,mivel sosincs tömeg.Vagy én nem találkoztam még vele. A polcok zsúfolásig magyar(?!) termékekkel,mert h magyarságát nagyban hirdeti a cég. Jobbra lecsó konzervek választéka,balra a cukros üdítők tobzódása. Kissé szűk a hely, így hát nagykabátban és rétegesen öltözködve még sosem mentem vásárolni. Jelzem,h nem vagyok kövér! De ha az lennék? Akkor már meztelenül is passzentosan mozognék a sorok közt.
Mivel a lecsót inkább én készítem,ezért mindig beljebb kell mennem. Át az általában sosem friss zöldségek és gyümölcsök közt. Egy vmitől azonban mindig elfogadom a bocsánatot. A helyben sütött sütőtöktől. Azt nem tudom,h ki találta ki,de eszméletlen!
A tejtermékek rendben vannak és a pék áru is. Korántsem magyar árakon. Inkább egy különlegességeket kínáló delikatesz kisboltéhoz hasonlít. Azzal a különbséggel,h ott minőségi termékek vannak felsorakoztatva. De ne legyek már olyan kötözködős! Miért nem tanulok meg kenyeret sütni?
És akkor el is érkeztünk ahhoz a részhez,ahol az eladóval találkozunk. Persze,már legalább kettőt ki is kerülök közülük,mert állandóan áraznak. Hol le,hol pedig fel. Szóval a kontakt.
( kb. két perc ácsorgás után és te vagy az első.)
Odajön és unott arccal kérdezi mindig...
-Kérsz vmit?
Nem vagyok hajlandó rossz kedvű lenni.
- Igen,kérek 30 dkg blablabla.
Szájhúzós tekintet lesz az unott fejből,mivel mozdulni kell. Le se szarja,h mennyit kértél. Levág 50 dkg-t. Nem kérdezi meg,h maradhat e,hanem visszatér a dögunalom tekintethez és kérdez:
-Kérsz még vmit?
Nyugodt vagyok és azt mondom,h nem.
Mindig ez a nő van a felvágottas-sajtos részlegnél és a hentes,aki tőle max. 2 méterre áll, az életért nem szolgálna ki helyette. Pedig húst még nem láttam ott venni senkitől. Én se tenném. Fiatal vagyok még a halálra. Persze,a felvágottak is kegyetlen mód tudnak kinézni. Csak kétféle sajtot érdemes ott venni. Az olívás füstölt sajtot és a pepperoni paprikásat. Azt nem tudom,h honnan hozzák, de ezt is eltalálták,mint a sütőtököt.
Pénztár. A gép kezelője lassú. De nem olyan mint a csiga. Lassabb. Szinte áll. Mint amikor a videófilmben kíváncsi voltam,h tényleg úgy van e, és nyomtam egy pause-t,aztán lasssssan elindítottam,kikockázva a történést. A futó szalag pedig csak dísz. Sosem működött  és nincs is szándékukban beindítani,mivel tele van pakolva a pénztárgép köré minden. Rágó, nyalóka,öngyújtó, akciós ilyen,lejárt olyan.
Természetesen ők is szoktak kedvezményeket adni és röpújságjuk is van. De neked kell résen lenni,mert sosem kérdezték még meg, mit akarsz.
Néhány évvel ezelőtt a közeli Arany Alkonyból kilógott egy néni kekszet venni. Hűséges vevő lehetett,mert a pénztár távozása után lett rosszul,amikor már kifelé ment.
Én hívtam ki a mentőt,mert a biztonsági őr folyamatosan a 105-öt hívta és nem értette,h az a tűzoltók.
Ennek ellenére még is bemerészkedek. Hogy miért? Mert büszke vagyok rájuk,h senkinek nem hódolnak be. Nem érdekli őket a konkurencia, a munkanélküliség és legfőképp a vevők.
Mmmm....és imádom a tűzoltókat. Azok olyan jóképűek :D
Ajánlom annak,aki terápiás célzattal megy be vásárolni,h megtanulja a belső nyugalmat. Kiváló kiképző hely.

Pihenésem viszontagságai.

Csak egy órácskára szerettem volna délután lepihenni. Bekuckóztam jó mélyen a kanapéba és a szemhéjam hamar rá is nehezedett a szaruhártyára. Pedig nem szoktam délután aludni. De vhogy csalogatott magával a takaró és a párna. Nagyjából egy 45 percet sikerült kikapcsolnom a testem és amikor felébredtem...
Azt sem tudtam,h merre az arra. A nevemre hirtelen nem emlékeztem.Felemás zokni volt rajtam.Ja? Azt még alvás előtt sikerült véghez vinnem. (Tejóóóééég!) ....és indultam a Fannimért az oviba. Odafelé gyalog,de visszafelé autóval szerettem volna menni. Az pedig sehol. Miért?..miért?...miért?...ja? Gyalog jöttem.
Elhatároztam,h még mielőtt elviszem a lányom tornára,még iszom egy kávét. Vagy kettőt. Amíg Fanni balerínázott,addig még egyet.
Lassan szeretnék lepihenni,de pörgök és sehol egy kis fáradság. Csak egy órácskát,de úgy érzem,h a szemhéjam a homlokomhoz tapadt. Mert kialudtam magam délután. A takaró és a párna pedig....rám se néz.

byeZsömi.

Mert ünnepek alatt csak az a kisbolt van nyitva. Persze,ott minden megtalálható, még talán máig harcoló német katona is, de mégse odajárok vásárolni. Pedig zsúfolásig meg van tömve a hely a gondolkodás nélkül egymás mellett lévő árukkal. Zöldborsó konzerv a tamponnal egy polcon, a joghurt mellett pedig a sör. Látássérült embereknek semmiképpen nem ajánlanám itt a bevásárlást.
Ha viszont minden zárva, még a hitvány multik is,akkor nincs mit tenni. Aki feledékeny, kénytelen a kisboltba menni.

Csak friss zsemle kellett. Mikor odaértem az üzlethez, már láttam,h nem lesz egyszerű. Kint az ajtónál állt a sor és ott tébláboltak az emberek. Jaj,neeee...
Na mindegy,, ha már vettem a fáradtságot,akkor végigvártam. Úgyis mindenki csak a vásárlási listát akarja itt végleg kipipálni. Egy röpke 5 perc alatt be is jutottam magába az üzletbe. Szépen, nyugodtan mindenki várt a sorára. A háttérben pedig Byealex .. az én kedvesem..a kedvesem.. blablabla... kedvesem.
Egész jó. Olyan kis egyszerű. Nem is tudom,h mi a hiba rajta. Mintha a szívemet csiklandozná vmi..talán a kedvesem. Közben pedig azt vettem észre,h előttem és mögöttem is dúdolják a számot. Kettővel előrébb  egy 60 körüli férfi lába ritmust is adott hozzá. Ahogy közeledtem a kiszolgáló pult felé, már azon kaptam magam, h és vagyok A Dal :)))
Mindenki jókedvűen távozott,miután kiszolgálták. Talán a zene miatt..kitudja....
Fülbemászó egyszerűségével és a gyerekmondóka szövegével vidámságot ébresztett.

Basszuss....mehetek vissza a kisboltba. A zsemlét elfelejtettem.

Valaki.

Érdemes úgy élni,h megfeleljünk környezetünknek,a szabályoknak,h rengeteg vágyunkat, perverz kis fantáziánkat elfojtva csak elképzeljük az elképzelhetetlent? Megéri e mindenáron kitartani elveink mellett, hűséget fogadni a Mindenható előtt, hinni abban, h a kutyából nem lesz szalonna és majd az idő úgyis mindent megold?
Hogy is jelenthetném ki egyáltalán,h igen,akár nagybetűvel írva,ha egyszer sem próbáltam meg gátlástalanul elengedve élni az életet akár egy fél órára is?
Mert aki a legbensőbb kívánságát nem teljesíti önmagának, az sanyargatja a lelkét. Ha valóban figyelek magamra,meghallom a testem hangos zaját,amit a bőröm valamelyest tompít a lármából,megkapom a válaszokat a kérdéseimre.Legyen az távoli világban élni öreg koromra, kimondani a szót:szeretlek és nem azért,h végképp megijesszem,hanem,mert valóban így érzem abban a pillanatban. Kipróbálni a végtelen magasságot hőlégballonban, csoportos szexben lazsálni, őszintén véleményt mondani és elengedni,h megtarthasd.
Olyan sokan vagyunk már a Földön,h lassan kevés lesz ez a hely. Mégis,nem együtt élünk,hanem egymás mellett. Kevesen vannak,akik figyelik mosolyod közben a ráncaid, elkapják tekinteted és csak azért megérintenek,h érezzenek. Kevesen. Vagy éppen hogy csak egy valaki.......

Születésünk alkalmából.

A mai nappal mindenkit köszönteni szeretnék:

Szeretem a Fannim, az Ő-t, a családom összes tagját,a barátaim,haverjaim,minden ismerősöm. Embertársaim és minden élőlényt a Földkerekségen. Az élettelen tárgyakat is,,mit természet vagy ember alkotott, a Húsvét-szigeteken azokat a fejeket,amik hatalmas nagyok.Ízeket,illatokat,mosolyokat,grimaszokat. A hangos kacagást,a zenét,a csendet, azt a legbensőbbet.A csókot,a szexet,a test minden hajlatát. A színeket,a fényt vagy az áldott félhomályt. A vak sötétben az érintést,táncban a simulást, küzdelemben az erőt, kanapémban a punnyadást. Mindent és mindenkit szeretek,ettől vagyok általában vidám. Ha szomorú is vagyok néha,az sem tart olyan soká'.Felvidít a lányom,lefoglal az anyám,elviszem a "Lidi"-be, a sorok között cikáz'.Így élem az életem,a szívem azért egyet kíván: hőlégballont, szívszerelmet és azt az ikeás csokoládétortát.Köszönöm,h vagytok és formáltok és itt nem a sportra gondoltam, mindenki bennem van,még akkor is,ha csak egy pillanatra.Titeket ünneplek,szó nincs itt rólam, puszilok mindenkit a kusza gondolatomban:)

Boldog születésnapot mindannyiunknak!:))

Sziasztok!
Kérek mindenkit,aki tud segítsen embertársain.
Sokan autójukban rekedtek gyerekekkel, idősekkel, betegekkel.
Ajánlj fel szállást, teát, takarót.
Mindenkinek köszönöm.

 http://hvg.hu/itthon/20130315_Itt_megtudhatja_hol_segithet

Ízek a hálózatban.

Elhatároztuk,mert osztálytalálkozó lesz. Akárhova nem megyünk, így hát beterveztünk egy próbakóstolást. Persze,titkon reméltem,h egy olyan új helyet fedezhetek fel, ahova bármikor, akár hétköznap betérhetek majd és pincéren a szemkontaktust nem kell megkeresnem.
Belépve kedves fogadtatás, jobbra főztek. Látványos. Na meg érdekes. Nekem mindenképp,mert képes vagyok a teát is elsózni. Az asztalhoz érve kis útbaigazítást kaptunk, mivel az étlap egy számítógép az asztalba építve. Kiválasztod,kihozzák. Üdítőt. Aztán kiválasztod és megint kihozzák. Főétel...
 Húsz éve nem látott osztálytársam,ki egyben partnerem is volt ezen a felfedező úton, rántott csirkét gombával és sonkával töltve kért, nekem pedig spagettire esett a választásom. Nem bírtam megállni és azonnal cserefalatot ajánlottam fel. Egy villányi tészta azért az eszméletlen jó illatú, bundázott csirkemellért cserébe. Persze,azért a bolognai tésztából sem adtam volna többet,mert úgy kívántam, mint várandós koromban a lángost éjjel kettőkor. Természetesen, ez mind nem volt elég. Az asztal lapja alatt elhelyezett egérrel rákattintottam egy desszertre. Sült szilvás gombóc vaníliaöntettel. Tökéletes volt. Pontosan annyira lehetett,mint ebédelőtársam mogyorókrémes palacsintája. Nem is jutott eszembe egy osztálytársam se :)))) Fogalmam sem volt,h melyik iskolába jártam és ...de ez..szilva...és közben a vaníliaöntetben forgattam meg az evőeszközt...
Újabb kattintás. Üdítő. Aztán a kurzor odahúzása fizetés gombra. Sima ügy.
Már csak az osztálytalálkozó helyszínének megtekintése volt hátra. Felmentünk az emeletre és ezezez... Megpróbálom leírni. Szóval. Ehetsz. Ez oké. Aztán vannak kanapék,ahol akár kávézhatsz vagy csak italozhatsz. Aztán ott van a VIP rész. Üvegajtóval elválasztva,amolyan japán fíling. Székek nélkül,alacsony asztal. Magyaroknak punnyadós, japánoknak tradicionális.
Szerintem mindenkinek ki kéne próbálni ahhoz,h csakúgy-vendég vagy akár cégesbulis-vendég legyen.
Ja? Meg osztálytalálkozós is...:)))
Cybergastro. Bárkinek.
Kaja.hu

Nemzetközileg...

Kedves Nőtársaim! Nemzetközileg éljünk!:)

Pillanatra Párizs

Néhány napja az Irodától kb. 10 méterre egy harmonikás próbált pénzhez jutni játékával.
Kezdetben amolyan párizsi hangulat lengte körül az aluljárót, könnyed sanzonjaival pedig a múlt század francia kabaréit idézte vissza. Ahogy elhaladtam előtte és mentem fel a lépcsőn,azt gondoltam,h a Montmarte hegyén haladok felfelé,mely megannyi művészt ihletett már meg. Picasso-t...Dali-t...de valóságban csak egy kapucsínóért mentem a kávézóba. Persze tök mindegy is volt,mert az a hangszer messze elrepített a munkahelyemtől. Visszafelé baktatva még mindig ugyanaz a dal szólt. Talán csak pont az ismétlést kaptam el újra.

Nem.Nem véletlen volt. Csak ezt tudta, ráadásul most,h visszatért agyam Budapestre, ez nem is egy sanzon! Csak vhogy más hangulatot árasztott az összepréselt hangzás. Végül is...azért nem rossz.

Eltelt fél óra. Még mindig az a szám. Észrevettem,h helyenként hamiskás. Lehet,h ezért játssza el még egyszer és még egyszer? Gyakorol?

Egy óra múlva. Kezd a munka rovására menni. Nem tudok koncentrálni, mert még mindig az az egyetlen egy szám megy. Neeeem... volt már itt furulyás,pánsípos,szintis,de ez a legkitartóbb. Ráadásul, tök hamis!

Rendben.Nyertél! Eljött az a pillanat,amikor még fizetnék is az utcazenésznek. Csak hagyja már abba!!!!

Befejezte. Visszatért a külvárosi aluljáró néma csendje és újra az üres,semmitmondó átjáró lett, mint mindig.

Szürkerókalábak....

Farsang. Mi komolyan vesszük. Saját készítésű. Mindenképp.

Saját gyerekkoromból ha visszaemlékszem,a fiúk kovbojok vagy robotok (kartonpapír és alufólia felhasználásával), a lányok pedig királylányok vagy tündérek voltak.
Nekem anyám mindig más jelmezt szánt. Elsőben pólyásbaba,később piktor, seherezádé  és alkottam tevének az első részét is. Az utóbbiról nem szeretnék beszélni:)))))
Ennek ellenére mélyen belém ivódott az álarcosbál. Olyannyira,h a lányomnak készített ruhákat varrva mindig ugyanaz az izgalom fogott el,mint kislányként.Nem úgy,mint a Fannimat.
- Anyaaaaa! Én róka szeretnék lenni a Vukbóóól!
- Nemáá...legyél tavasztündér! Rakunk a hosszú ruhádra színes virágokat,a közepébe gyöngyöket,virágos fejdísz, készítünk virágokkal teli varázspálcát, csillogó álarcot, h ne ismerjenek fel, kifestjük az arcod, azt a fehér masnis kiscipőt,úú..az annyira széép....
-Anyaaa!Én róka leszek azért,jóó?

Farsang. ÉN (!!) komolyan veszem. Saját készítésűt! Mindenképp:))

Amíg a szívedben.

Lefekvés. Mese. Általában kitalált,néha olvasott.
...és kik legyenek a mesében? Fannikám szerint: anya,Fanni, a mama,a másik mama,a rozi és a cili (annak ellenére,h már rég az örök sonkák mezején vadászik).

Előzmények: néhány napja döglött galambot láttunk az óvodába menet.

Lefekvés. Nem mese. Kérdések..kérdések..kérdések.
Anyaaa! A galamb,amit láttunk meghalt? (Igen.) Milyen jó,h a Cilinek szárnya nőtt és felszállt az égbe. Akkor ő most tovább él? (Nem tudom,mert nem jártam még ott. Talán...) Anyaaa....mindenki meghal? ( Igen,mindenki. Minden élőlény egyszer meghal.) A mama is? (Igen,habár...ha a dédiből indulok ki,akkor még messze van a vég.) És én is? ( Azon még nem érdemes gondolkodni,mert nagyon kicsi vagy.) .....és az fájna nekem,ha meghalna a mama? Az milyen érzés? (Igen,fájna,mert nem tudnál többet vele találkozni,nem lenne velünk. Csak belül a lelkedben éreznéd,h veled van. Egészen addig,amíg gondolsz rá. Érted?) ..........

Hangos, keserves zokogásba kezdett Fannim és szorosan átölelte a nyakam. Még a szívemet is körbe fonta kis kezeivel és csak mondta,h anyaaaa...anyaaaa...anyaaaa... (mi a baj?miért sírsz? mert h én is meghalok egyszer?).....bólogatott és közben magához szorított. (Óó...én mindig veled leszek.Még nagyon sokáig...vigyázok rád..megvédelek. Na? Holnap megyünk a mamához?Ott alszol nála?).....Nem!Veled akarok lenni. Örökre.


Ehhez a témához pedig a mai napon kaptam egy könyvet a mamától (könyvtári). A címe: Singer Magdolna: Boldogan éltek,míg meg nem haltak... ...és azután?
Csak h szakirodalom is legyen benne.

Nektek.

Kedves Mindenki! Bekerültem a legjobbak közé!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Nélkületek nem sikerülhetett volna. Köszönöm szépen és azt hiszem,h TI VAGYTOK A LEGJOBBAK!!!! Továbbá köszönöm anyámnak,Fannimnak, Kutyámnak és környezetemnek,akik folyamatosan inspirálnak.
Ha nem engem fognak kiválasztani az 50 legjobb közül,akkor sem fogok bánkódni. Elindítottatok egy olyan úton, amihez eddig nem volt ekkora bátorságom,mint amilyet most adtatok. Még egyszer köszönök mindent!!!!!!!!

Smink a porondon.

Mostanában, aki a Bloggerina őrületben idekeveredik a blogomra, azzal találja szemben magát,h itt nem sminkelgetünk, meg kézműveskedünk.Főzni? Pláne,h nem! De miért is nem?!

Mivel amatőr vagyok ebben a témában, nézzék el nekem,h nem vagyok sminkmester.
Kezdjük a tükörrel. Először is,nézzünk bele. Aki félne attól,h mit fog látni,az ne kapcsolja fel a fürdőszobában a villanyt. Egyrészt kisebb lesz az ijedség, másrészt kevesebb alapozóra lesz szükség.
Amikor túljutottunk a leglényegesebb dolgon,akkor jön a következő választás.
Mivel többnyire a ruhánkhoz,az aznapi hangulatunkhoz vagy mindig kedvenc példaképünk mására öltözködünk,éppen ezért fontos az alap. Vagyis az alapozó. Ha csikidám stílusban szeretnénk egész nap pompázni,akkor jobban tesszük,ha a sötétebb árnyalatot választjuk. Szafaris-bennszülöttest.
A gésa arcnál minél fehérebb színt,de ha a természet gyermekei vagyunk,akkor egy kiló rizst el is kezdhetünk nagyon finom szemcsére összetörni. Na,ezzel elleszünk egy darabig.
Ha az alapozás megvolt és már leizzadtunk ettől a művelettől,akkor némi púderral megpróbálhatjuk fenntartani az arcunkon a krémet. Túl sok fedés esetén előfordulhat,h ábrázatunk csak egyfajta tekintetet fog mutatni. Sem a mosoly,sem a rossz kedv nem fog látszani. Afféle maszkként üzemel.
Jöhetnek a szemek! Lehet: cicás,igéző, ábrándos, csábos, alternatív. Az utolsó a legkönnyebb.. Fogj egy fekete szemceruzát és firkáld össze a szemed körül.
A többi esetben bonyolultabb. Kiválasztasz megint egy színt. Tök mindegy melyiket,ami tetszik és elkezded a szemednek a héját összemaszatolni. Profik ecsettel, natúrok kisujj begyével.
Ha hódítani szeretnél,mindenképpen hosszú szempillákra lesz szükséged, így a spirállal legalább 10szer fesd át a szálakat. Ekkor éred el azt a hatást, h úgy fogsz kinézni,mint egy játékbaba. Plusz,ha sűrűn le-fel hunyod a szemed-egyfajta rebegtetést végzel-akkor ez már felsőbb szint,amit úgy hívnak: csábítás. Általában bejön.
Következő lépés az árnyékolás, vagyis arcunkat pirosítjuk. Nagyanyám szerint egy kis hegyilevegő.
Itt csak arra kell vigyázni,h ne nézzünk ki úgy,mint egy bohóc. Ezt persze akkor nem látjuk,csak mikor kimentünk az utcára. Furán néznek, talán még halk kacagást is hallunk a hátunk mögött. Nem érdekes...
Végezetül jön a rúzs. Ezt csak annak ajánlom,aki nem csókolózik,nem ad puszit senkinek és nem iszik világos pohárból. Enyhén kinyitod a szád,úgy maradsz és elkezded a szádon végig húzni jobbról balra vagy fordítva. Felül,aztán alul. Végezetül pedig grimaszokat vágsz és csücsörítesz legalább háromszor a tükörbe nézve. Ennyi.
Mire végigolvastad, már el is sajátítottad a sminkelés fortélyát. Na, irány a Nagy Cirkusz, ma este fellépés.

Még a nevét sem:)

Nem hagyom magam!
Nem vagyok hajlandó ajándékot venni, izgulni mit kapot, szivecskéket rajzolni, szivecskéket vágni, szivecskéket posztolni, édinek lenni, főleg bédinek, romantikus vacsorát főzni, piros neccharisnyát húzni és a szerelem szót használni bárhol a mondatban.
Akit szeretek, azt mindig a szívemben hordom és másodpercenként ünnep nekem, h találkozhattam vele ebben az életemben.
Egyébként meg tudjátok milyen nap van....:))

Rapidmenyasszony.

Tegnap este azon kacagtunk Fannimmal,h behelyettesítettük az arcunkat különféle fotókba. Így lehettem Fiona (életben is hasonlóan), boszorkány (szintén életben) és csodatévő tündér (jelenlegi foglalkozásom).

Lányomnak a menyasszonyos képek tetszettek a legjobban. Szerinte nagyon szép voltam és kifejtette,h a hosszú haj mennyire is csodálatos dolog. Amikor aztán észrevett egy kis szomorúságot az arcomon,akkor megsimogatta a fejem,majd végig húzta ujjait rövid hajtincseimen, h megvigasztaljon.

Sikerült neki,mert a kis keze tele van energiával és az összes semmirevaló problémám azon nyomban eltűnt. Egy valami azért ott keringett a fejemben. ....Házasság….házasság....házasság?...

Valóban az a társad,akihez hozzámész? Persze-mondhatja az,aki jelenleg is házas...

Miért rakunk körítést mindehhez?.. miért formálunk mellé jogokat és ha nem sikerül vmi úgy,ahogy szeretnénk, akkor miért kérhetjük számon az örök hűséget?..
Nem szeretnék senkit a nyavalyás életem mellé kötni,pláne úgy,h még az "Isten" se választhatná el mellőlem. Ennyire nem birtokolhatom egy ember sorsát sem. Ráadásul,ha képes lenne engem bárki is igazán szeretni, úgy nagy lenne a valószínűsége,h velem is maradna vmilyen formában..
Aki tényleg közel áll a szívemhez, szabadon kell,h hagyjam. Mert nem biztos,h az az igazi párom,aki csak egy karnyújtásnyira van tőlem és az ujja végén ott figyel a gyűrűm kiköpött mása.

Sapka! Sál! Nagykabát?!

Sosem járt azokon a tájakon,pedig az Alpok hajlatai csak néhány órás autóútra volt tőle. Nem tudta,h milyen a térdig érő hó, a végeláthatatlan fehérség,mert mit is lehet szeretni a hideg és vakító hegytakaróban? Semmit-gondolta. Semmit,de arra a pár napos kiruccanásra vállalkozott. Jó buli lesz, mert untig elég a szórakoztató társaság.
Mivel csak azt tudta,h a hőmérő nulla fok fölé nem emelkedik és elképzelte, amikor otthon áll a buszmegállóban,ezért rétegesen felöltözködött. Nem csak atlétára pólót húzott,hanem felvette a síoverálját és a meleg bakancsát. Ezen aztán nem mehetett keresztül még egy aprócska szellőcske sem. Maximum a gyorsvonat.
Ha síléce lett volna,talán még azt is a lábára pattintja,de nem. Ennyire azért nem élte meg a helyzetet.
Így hát,hátizsákkal és teljes harckészültségben elindult.
Az út hosszú volt. Helyismeret hiányában sok felesleges kilométert tett meg. Persze az autó ülése kényelmes volt,halk zene és a közepes fűtés kellemes klímát árasztott. Talán túlságosan is. A légmentesen lezárt nylon alatt izzadt teste vhol a Földközi-tenger kis szigetére vitte gondolatait. Félmeztelenül, pálmafás térdnadrágban.
Megérkezett. Nagy ámulatára főszereplőm az utakat száraznak találta és pontosan ott volt hó,ahol lennie kellett. A sípályákon és a csodaszép táj érdekében a hegyeken és dombokon. Ausztria tudja,h Holle anyó nem egy szenilis vénasszony. Céllal rázza a dunyháját,a síelők nagy örömére,a hókotró pedig ott jár,ahol járnia kell.

A rövid pihenés hamar eltelt. Az osztrák sörök, a forralt italok,hamar múlatták az időt. Hősünk mindeközben elhatározta,h következő életében nagy síelő lesz. (Csak azért nem a jelenlegiben,mert mostani inkarnációja nem olyan bátor.)
Szóval útnak indult ismét,de már hazafelé vette az irányt. Tanulva a szanunameleg elindulásból, csak lazán egy farmerból és vékony pólóból állt az öltözködése. Mondván, otthon már úgyis kezd tovább állni a zord tél. De nem így történt. A határt átlépve óriási hófúvások közepette próbálta átverekedni magát az autó. Szinte hallani lehetett eközben a sínadrág és a meleg pulóver gúnyosan hangos kacagását a csomagtartóból.
A félelemtől és a fáradságtól reszketve nagynehezen hazaérkezett a világutazó.
Most már tudja,mikor és hogyan kell öltözködni. Éppen ezért másnap a munkába menet ott állt a megállóban és várta,h jöjjön a busz. Strandnadrágban,afelett egy melegítőnadrág,azon rajta pedig egy farmernadrág. Még egyszer nem tréfálja meg az időjárás.De nem áááám...... Holle anyó meg...pffff...rázhatja!:)))

Minden héten háború.

Van egy verseny,amit ha lekésel,biztosan nem nyersz meg. Még ha megfeszülsz is. A megmérettetés már előző nap estéjén elkezdődik,amikor is lehetőséged van arra,h abszolut bajnok legyél. Ehhez egy dolgot kell tenned. Figyelni,résen lenni és cselekedni. Ha elúszol a hétköznapban,a gondokban vagy a feladatokban biztosra veheted, h a csatát elbuktad.
A játékszabály a következő. Bármilyen időben kirakni a kukát/kukákat a kapud elé, de legkésőbb kedd reggel 7 és fél 8 között, máskülönben a hulladékgyűjtő autó szélsebesen tovább áll. Igen,szélsebesen.
Pontosan három ember gondoskodik róla,h a szemét a megfelelő helyre kerüljön. De vigázz! A kezük eszméletlen gyorsan jár és pillanatok alatt elvégzik a munkájukat.
Tehát. Ha elfelejtetted megtenni azt a hangos,húzó mozdulatokkal teli,erődet megfeszítve történő cselekedetet, - ami valójában a házban bárki feladata lenne,- úgy nyugodj bele,h az ütközetben alul maradtál. Hiába ordítanál, integetnél vagy nagyokat füttyentenél (ha egyáltalán tudnál), mit sem érne. Ezzel egyébként is csak a szomszédokat botránkoztatnád meg, hiszen az ágyból kipattanva szokott eljutni a tudatig,h: Óó..basszus..basszusbasszuss!!- cseppet sem szexi hálóingben/pizsamában,kócos hajjal,párnán szétgyűrt ábrázattal.Aztán.A zaj,ahogyan az autó a hulladékot magába hajtja,nem engedi a kezelőjének,h egy pillanatra is rád figyeljen.
Így hát,csak annyit tehetsz,h megtanulsz mindent komposztálni vagy legközelebb kint hagysz egy centit a hűtőn,úgyis azt látod a legtöbbet: KEDD KUKA!

/ Ezt a bejegyzést Peti barátomnak ajánlanám,aki velem együtt vesztett már játszmát:) /

Titkos napló hősei.

Mostanában megkérdezik tőlem,h mi az a blog és van e értelme...
Az én írásaimnak nem sok. Talán néha magára ismer egy-két olvasó és azonnal megnyugszik, h mégsincs egyedül.
A blogom pedig amolyan modern formája Adrian Mole titkos naplójának,csak rajtam nem nő annyi pattanás. Viszont annyira bizalmas az enyém is,h bárki olvashatja:))
Vannak témakörök,amiket egyáltalán nem érintek. Számomra az már túl intim lenne...vagy túl sokat adnék magamból?Nem tudom. Mindenesetre,azzal magyarázom meg magamnak,h majd a könyvemben benne lesz. Abban is szeretném,ha mindenki magára ismerne, de mégse érezné,h pontosan ő az.Lehet,h ettől van értelme egy írásnak. Átérzed,megéled,megérted.
Azért megkönnyítem az olvasóim fantáziáját. Nem írok különleges képességű hősökről és hányatott sorsú hercegnőkről,akiért végül eljön az a fehér lovas fickó,mert a hétköznapokban vhol mi is vkinek a királylánya és szupermene vagyunk. Ha még csak egy percre is...

Konyhaómmmm....

Ha ideges vagyok,akkor azonnal észreveszem a rendetlenséget és őrült nagytakarításba kezdek.
Ez amolyan feszültséglevezetés, stresszoldás és egyébként is jobb,mintha megbolondulnék.
Ígyhát,nekiestem a konyhának. Odahúztam a széket a pulthoz,h a legfelsőbb polcot is elérjem. Bár ne tettem volna. Amit ott láttam....
Rengeteg pohár és bögre. Majdnem két sorban. A poharak nagyrészében eredetileg mustár volt és nutella.,a bögrék pedig névreszólóak,viccesek,különféle országokból szuvenírként és karácsonyi semmirevaló ajándékként kerültek hozzám. Hát ez remek. Ezek szerint sok virslit ettem és rengeteg mézeskalácslikört ittam.
A mosogató alatti rész is elgondolkodtató volt. Elhajlott alumíniumtálca, olyan kancsó,amiből rendesen sosem lehetett tölteni az italt és egy olivaolaj tartó kerámiából,fémkosárkában.(??!!) Na,ezek biztos jók lesznek majd valamire. Talán ezért hagytam őket a szekrényben.
A hűtőt szerencsére simán kipakoltam. Nem sok minden volt benne. A"Most a Buday" biztos megmondta volna,h mit lehet kezdeni egy doboz tonhallal,egy üveg fehércseresznyével és mi? Két éve lejárt a worchester szósz? Ez h történhetett meg???? Pedig nem csak a tatárbifsztekeké a világ....Aradszky Laci szerint pedig még a 20 éveseké sem....
Röpke kétóra alatt végeztem is az egész helyiséggel és lelkivilágom újra harmóniára talált.
......Így ültem én még legalább egy órát a konyha asztalon, lótuszülésben Ómmm-okat mondogatva.

Keressük az ország legjobb női bloggerét !!!

Ha szeretnél a blogomra szavazni kattints a képre !!

Bárki lehetsz.

Nem is tudom h jutottam el idáig,de azt minden zsigeremben érzem,h szeret a közönség.
A színpadról hallom a hangjukat,de látni nem látom őket,mert a reflektor összes fénye elvakít. Kizárok mindent és elengedem a hangom. A zenekar pedig követ. Egész lényemet beleadom és a lelkemet dalba öntöm. Egy énekes nem is tehetne másképp....
A rajongóim ezért szeretnek. Ha nem lenne rajtam ez a földig érő szűk ruha,csak egy kopott farmer,akkor is eljöttek volna a fellépésemre. Én pedig a szeretetemet átadom nekik énekszóban..........kezemben a dezodoros flakon, a kádban pedig folyik a víz.A fürdőszoba fülsüketítően visszhangzik....a hangomtól. Mert ebben a pillanatban én vagyok Whitney Houston:)))


/ Próbáld ki! Te is lehetsz ünnepelt énekesnő! Whitney Houston: I have Nothing. /

Bloggerinarémálom.

Szóval szerintem már mindenki utál. Van ez a bloggerina verseny és üzenetben,üzenőfalon,ímélben,szóban, chatben..szóval mindenben eljuttattam a hírt,h szavazzanak rám.
Ahogy láttam,már az üzeneteket törölték is:))
Olyan lettem,mint egy erőszakos hittérítő, aki mindenáron azt akarja,h legyenek a Nagyonvikivallás hívei. A biblia pedig a blog,amit prózában vagy megénekelve,de olvasni kell!!:)))
De ez még semmi.
Mindenkinek el szerettem volna küldeni egy külön üzenetet,ami még jobban leegyszerűsítené a dolgokat. De a neveket állandóan eltévesztettem és volt,h nem javítottam ki.Így sokan Sanyik voltak és Zsuzsák...azt hiszem,most már végképp meghülyültem ebben a nagy versenyben:)))
Így is kevés a fészbukk ismerősöm...most tuti megtagadnak egy páran:)))
Nem is erőszakos hittérítő leszek,hanem őrült zaklató.Aki ahelyett,h lihegne  a telefonba, állandóan ugyanazokat az üzeneteket tolja.
Azt hiszem,mire vége lesz a szavazásnak,elnézést fogok kérni mindenkitől. Ha kell lihegve, sokszor,ahányszor csak lehet....:))))

Turista egyhelyben.

Lelkem legmélyén világutazó vagyok,ki bejárja az egész földkerekséget. Megmásznám az Andok hegycsúcsait, táncolnék együtt a bennszülöttekkel Új-Zélandon,miközben körülvenne minket az óceán. Felülnék a Transzszibériai vasútra és vonatoznék egészen Moszkvától Vlagyivosztokig.
Ha pedig öregségemre megpihennék,mindenkképpen Franciaországot választanám. Valahol Bordeaux felé. Összeszűrném a bor levét egy helyi gazdával,majd továbbállnék egy dél-olasz cosenzaival. Azért még nem hagynám ki az életemből Hawaii nagy szigetét és belgáktól,belgacsokit vennék. Gondolatban már minden megvan,már csak azt kéne tudni,h melyik busz visz el Budaörsre.
Mert hogyan is juthatnék én Á-ból Bé-be,ha még Magyarországon is eltévedek?! Még h világutazó!...nevetnem kell....

Bloggerina szabadlábon.

Keresik az év bloggerináját. Feltöltöttem a linkem. Mintha lenne esélyem. Még egy nyavalyás könyvet is alig tudok összehozni. Az első oldal felett variálok már mióta. Erre mondaná viccesen a gyerekem apja,h az anyja pilóta.
Megnéztem az eddig felrakott blogokat. Basszuss...mindenki főz,meg öko vagy van vmi saját őrülete. Nem is tudok rendesen főzni! Majnem mindent elrontok. Ha sikerül,akkor is ehetetlen. Nekem csak rózsaszínben látó lányom van, fura anyám,aki tv-n keresztül látja a világot. Közben mindenütt ott van a kutya és néha a macska is visszatér,aki a sufniban már réges-rég jobblétre szenderült.
Van úgy,h tovább nézem az embereket és gondolok róluk ezt-azt,de mitől lenne ez is érdekes?
Na mindegy,,,most már nincs visszaút :)) Persze, ez sem tántorthat el attól,h megírjam a könyvet. Azt muszáj. Folyamatosan kering a fejemben. Szerintem ha nem fog kijönni írás formájában,akkor az összes karakter megjelenik a személyiségemben és a végén azt fogom hinni,h 1950 van,én vagyok saját nagyanyám, a lányom a fiam és anyám a sógorom. De akkor miért hasonlít a nagyapámra?!

Ugye csak egyszer?

Egy hónapban egyszer. De csak is egyszer.
Keze nő a fájdalomnak és szorítja a szíved.
Kicsordul a könny szemedből és átölelnéd a Földet.
Pénzt adnál a koldusnak, az utolsót is az éhezőnek és minden gyerek fejét megbuksiznád, h benne örömödet leljed.
Csak egy hónapban egyszer ordítanál,mert megint nyomot hagyott a csésze az asztal lapján, aztán megölnéd a szemeddel,mert nem úgy szólt hozzád.
Hangos ahogy mondja és nem is úgy mondta,mert meg merte kérdezni, de egyáltalán hogy merte megtenni?!
Minden igedesít és egyben megsírat,mert nő vagy havonta egyszer és akkor pontosan az vagy.
Kiteljesül benned, kezeddel tapintható a lelked, szerencsére nem sokszor,csak egy hónapban egyszer.

A pillanatban bandukolva.

Bejelentkeztem időre. Pontosan úgy írattam be magam a recepcióssal,h abban a percben sorra kerüljek. Nem volt nehéz betartani,mert az előttem lévő rész a naptárban teljesen üres volt.
Amikor megérkeztem a szalonba, az óra másodpercre azon a helyen állt, ahol lennie kellett,amit semmilyen mérőeszközzel nem lehetett volna megmérni. Hát igen. A pontosság a királyok udvariassága.Ha homokórával érkeztem volna az információs pulthoz, abban a pillanatban esett volna le az utolsó szem a kúp alakú üveg aljára. Megfordítani is felesleges lett volna, hiszen én következtem.Volna. A recepciós hölgy kedvesen várakozásra biztatott és azzal a lendülettel merült is el az előjegyzések tengerében. Nem volt tele a füzet ahogy fél szemmel rápillantottam a papírra,de ez egy felelősségteljes munkánál egyáltalán nem számít. Az ő pozíciója a legfontosabb. Időpontokat ad, az életed egy pillanatát rendezi kedve szerint. Mert ha úgy gondolja, te csak délután jöhetsz, vagy kizárólag ebédidőben, ha pedig egyik sem felel meg,akkor két nap múlva számíthatsz arra,h a határidőnaplóba kerül a neved.
A mutatót nézve a pillanatokból másodpercek lettek,abból percek kövéredtek, az én idegeim pedig kezdtek kiszakadni az agyamból. Hová lett az azonnal? A most? A pontos idő?
Körülöttem mindenki tette a dolgát, senki nem vette észre,h azok amiket csinálnak, már maga a múlt.
Szinte megszédültem,annyira gyorsan akartam a történést,ezért megkérdeztem a recepcióst,h mikor kerülök sorra. Lassan, kimérten haladt a kozmetika felé,nem törődve azzal,h a mutatók szélsebesen teszik útjukat a faliórán.
A válasz ugyan olyan lassú tempóban került közlésre,mint ahogyan az utat megtette a kérdésemért.
Még kb. 10 perc.
Tíííz peeeerc??????
Az időm drága és pénz! Mit képzelnek? Öregségemben mit nem adnék majd ezért a 10 percért! Hány csók és megannyi kézfogás.Oly mértékben háborodtam fel,mintha szó szerint megloptak volna. Ellopták a még meg nem történt emlékeim. Sértődötten viharzottam ki a szalonból.
Másnap rájöttem,h milyen buta is vagyok,hiszen nem messze tőlünk van egy másik kozmetika,ami pont útba esik hazafelé. Elmentem,kértem időpontot és másnapra már le is beszéltem a találkozót.
Ismét időben érkeztem. Az óra ugyan olyan pontossággal mért engem. A kabátot levettem és már készültem arra,h fogadjanak,de a fiatal kozmetikus lány kedvesen hozzám fordult és azt mondta: Csúsztam egy kicsit,kb. 5 perc.
Végül is. 5 perc az mégse 10,mint tegnap. Rendben. Vártam. Vártam és vártam. 10 perc. Vártam. 15 perc. Na jó.Veszem a kabátom és megyek...éééés pont akkor jött ki kedvesen,sűrűn elnézést kérve,h fáradjak a kezelőszékhez. Mentem utána és közben azon gondolkodtam,h bárhova megyek senki nem törődik az idővel?
Hátradöntötte a széket, én pedig kényelmesen elhelyezkedtem. Néhány szót váltva már olyan nyugodt lettem, mintha előbb is értem volna oda, mint ahogy megbeszéltük. Rájöttem,h nem ezen fog múlni az életem. Már annyi felesleges dolgot csináltam,aminek nem volt így visszagondolva értelme és mi mindent megtehettem volna, amit nem tettem meg....hova rohanok? Miért kell sietni? Nem elvoltam addig azon a kanapén?Legalább megnéztem a tennivalókat,az üzeneteimet és felhívhattam anyám,h evett e a Fanni vacsorát....
Ahogy sétáltam hazafelé,egyáltalán nem siettem. Mert ha rohanok,nem veszem észre,ami mellett valójában elmenetem.

Vízivilág.

Az újév is szokásosan indult. Számomra ugyanolyan nap volt,mint a többi.Csend és nyugalom szállta meg az év első reggelét.Minden háznak az ablakán félig lehúzott redőnyök, ugatástól kimerült kutyák a kerítésnek dőlve, a szomszéd macskája pedig unottan masírozhatott a lapostetőn. Megtehette,mert nagy munkában voltak éjjel a házőrzők. Petárdákat és tüzijátékot vonyítottak az égen. Kivéve Rozit,aki rutinosan feküdt horkolva anyám szőnyegén a meleg szobában. Semmi kétség. Aggódásra nem volt ok. Ha ő alszik,akkor nagy baj nem lehet.
Az új évet nem terheltem fogadalmakkal és hasonlóképp,mint tavaly, senkinek nem ígértem semmit. Talán már én is feküdhetnék horkolva a szőnyegünkön, mint a nyavalyás kutyánk,de több értelmet láttam az újonnan kikiáltott filmemnek,amit már legalább 15ször megnéztem. Persze,ha a négylábúnk beszélni tudna, itt kezdene el velem vitatkozni.
A kezdeti rutinon túl is estem,Fannim még aludt, így végignyúlhattam a kanapén úgy,h teljesen átadhatom magam a heverészésnek. Gondolataim kezdtek távolodni a fejemből,mikor megcsörrent a telefon. Anyám volt. Óó..biztos boldog újévet akart kívánni..de mire kedves mosoly ült volna ki az arcomra,közölte szárazon a telefonban,h : MIÉRT NINCS VÍZ?....Hát igen. Sosem hittem abban,h egy évszám bármit is megváltoztat. Mondtam neki,h fogalmam sincs, és nem fogok kora délelőtt telefonálgatni szomszédról szomszédra,h: NÁLATOK VAN VÍZ?
Nem érdekelt.Nagyvárosban élünk, nem történhet meg,h NINCS VÍZ. Tuti vki vmit csinált,és majd jön vki,aki helyrehozza,mert már vki betelefonált. Visszasüppedtem a kanapéba és folytattam ott,ahol abba hagytam. A nagy semmit.     (15 perc múlva)
Csengett a telefon. Báttyám. Azért annak ellenére,h nagy a korkülönbség és néha néhány országhatár elválaszt minket, mégis gondol rám. Már mondtam volna,h neked is és az egész családnak,mikor hadarva, tömören megfogalmazott kérdést szegezett rám: NÁLATOK SINCS VÍZ? .....és boldog újévet. Vele kicsit kedvesebb voltam és mondtam neki,h pánikra nincs ok. Budapesten vagyunk, létezik mindenkinél ásványvíz,minimum egy karton, én már zuhanyoztam,mi a baj?
Mire túljutottunk a formális csevegésen,addigra már az utca végén megkezdték a helyreállítást. (Mert az egyik szomszéd intézkedett megannyi nálatoksincsvíz-kérdés után.)
Rá kellett jönnöm,h csak katasztrófa esetén vagyok érdekes. Minden másra ott a MasterCard.