Mert vannak szabályaim,meggyőződéseim, amik azt diktálják,h úgyis leadja,elissza,miért nem dolgozik? és még az is meglehet,h az én pár forintom tarja ebben a létben azzal,h adok neki. Ha nem kapna, biztos megpróbálna vmi mást tenni.
De lehet,h az ÉN pár forintom tarja életben?
Hát belenyúltam a pénztárcám aprópénzes rekeszébe és kimarkoltam vagy öt-hatszázat.
Azt mondta ételre kell,mert napok óta nem evett a társa és közben mutatott a pad felé,ahol egy már nőnek már nem igazán mondható hajléktalan ült összegörnyedve. Csak egy emberi lény volt. Megfosztva mindentől és csak a szégyenérzete maradt,ami nem engedte koldulásra. A tranzakció gyorsan lezajlott. Ahogy a buszmegálló felé haladtam,visszanéztem.. Intett nekem a férfi és hangosan többször is megköszönte. ÉN meg boldog voltam és pillanatokra Terézanyának gondoltam magam.De nem ez lenne zsigerből a természetes? Segíteni vkin? ..és itt most nem arra gondolok,h munkába menet minden nap minden koldusnak minden pénzünket odaadjuk. Csak ha tényleg úgy érezzük,h most szüksége lehet rá. Mégis. Megmagyarázzuk,h miért nem.
Közben az agyam azt sulykolta,h nem is a segítségnyújtásról szólt ez az egész,hanem az ÉN-emről. De legalább vkin kivételesen az EGO-m is segített.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése