Félistenek védelmében.

A minap sikerült egy levélben meglelnem a féltékenységet.Egy nő a szenvedője,ki gyönyörű, csupa bű meg báj :), az élete irigylésre méltó és még a férfi is görög félisten mellette.
Mégis, ha lány közelít ebbe a kis szimbiózisba melyben boldogan élnek, Shakespeare Othello-jából a zöldszemű szörny azonnal megjelenni látszik.
Óó....és mennyire mutatja meg magát?Hát teljes valójában!
Még talán én is kívánatos lennék párja számára!Megjegyzem,csak szerinte.
Persze,ha nem csak nézne,de látna is, úgy tudhatná,h második ránézésre sem vagyok jó nő és még csak végzet asszonya sem.Egyébként is más a férfiideálom. A görög félistenek bálványozása már nálam legalább 10 éve lejárt. Túl hosszú ideig kell várni rájuk,hiszen mindenhol van megmenteni való hölgy és sokáig elhúzódó katasztrófa.
Az én típusom hétköznapi hős,aki megszabadít a póktól,ha vérszomjasan néz rám a sarokból és átsegíti az öregnénit a zebrán.Ha akarja,ha nem.



/Buddha így vélekedett a féltékenységről:

"Valójában semmit sem birtokolsz, csak őrzöl egy darabig. S ha képtelen vagy tovább adni azokat, akkor azok birtokolnak téged. Bármi legyen is a kincsed, úgy tartsd a markodban, mintha vizet tartanál. Mert ha megszorítod eltűnik. Ha kisajátítod, tönkreteszed. Tartsd szabadon, és örökre a tiéd marad." /

Gondtalan szobabicikli,filharmónikusokkal.

Ha ideges vagyok, csak azok szokták észrevenni,akik igazán ismernek. Persze nem sűrűn fordul elő és sokszor nagyvonalúan hagyom,h hülyének nézzenek. Így környezetemet megszabadítom a felesleges vitáktól és csak attól kell tartanom,h a nagy ráhagyásaimmal nehogy oltári balgataggá váljak.
Amikor viszont nem tudok elmenni az ostobaság, rosszindulat és önzőség mellett, próbálom visszafogni számat, az esetleges bántó megjegyzések kimondásától. Nem mindig sikerül, hiszen van,h nyelvem győzedelmeskedik az agyam felett és meg kell,h valljam,utána elég jó érzés. Mégis, inkább benn tartom,mint kívül, hiszen lehet,h az igazság nem nálam leledzik.
Ekkor van,h a probléma kering bennem,kitörni nem tud és késztetést érez testem a feleslegesen felgyűlt energia leadására. Ha kis gond,akkor Mozart, Schubert vagy akár Chopin bármelyik zongoraműve megteszi. Persze a gondokkal egyenes arányban nő a mozgásigény is,vagyis komolyabb nehézségeknél már veszettül nagytakarítok. A gyerekem apja,ha olyankor meglátott függönyt leszedni,az már maga volt a pokol:))
Mai nap elkezdett minden csillogni-villogni a lakásban.A háttérben Mozart C-dúr szonátája és rápattantam a szobabiciklire,h gondolatban letekerjek Szegedig és vissza.
Eszembe jut bátyám,aki komolyzenész.Nem is tudja,h játékával kiket szórakoztat. Zenekedvelőket,félőrülteket,idegbetegeket egyaránt. Én mindhárom vagyok....néha egy személyben:)

Kórházi bolyongások.

Ma reggel kellett mennem a következő vizsgálatra a János kórházba. Vérvétel és ultrahang. A múltkori sikeres kijutásomat ma sikertelen barangolás követte az épületek között. Mire megtaláltam a labort,addigra már bejártam az egész területet. Pedig a bejárat melletti lépcső vezetett oda. Ennyit arról,h nem bízok a portások információátadásában.
Sokan álltak a sorban,de az egészségügy vámpírjai mohón vették vérünket. Hatan voltak és hihetetlen profik. Drakula kispályás hozzájuk képest.A tű nyoma a karomon sehol és a szemfogam se kezdett nőni. Remélem.
Megörülve,h ilyen hamar végeztem, még azzal sem foglalkoztam,h a reggeli teljes mértékben kimaradt. Nem voltam éhes,de nem is lehettem,mert ultrahang vizsgálat előtt sem szabad enni.
Egy kis tájékozottságveszést követően megleltem az I.Belgyógyászatot. Felértem a lépcsőn és a professzor ajtaja előtt is csak páran ültek. Hihetetlen. Minden olyan flottul megy.Remek nap elé nézhetek és ezt gondoltam egész addig,míg az asszisztens nő azt nem mondta,h egy kicsit várni kell a másik doktor úrra is. 50 percet.
Próbáltam kitölteni az időt úgy,h ne őrüljek meg. Átolvastam a vitt leleteimet 26szor, bámultam a mellettem lévő radiátort legalább 5 percig, a lépcsőn közlekedőket, elolvastam mindent,ami ki volt rakva a váróhelység falán,ezt mondjuk 30szor és szóba elegyedtem volna bárkivel!
A kívánságom meghallgatásra talált. Köszönöm Istenem! (Majd szombaton kitöltenék egy lottószelvényt,ha akkor is tudnánk dumálni,jó lenne!)
A lépcsőn komótosan jött fel egy fehér köpenyes,ősz hajú férfi. Gondoltam orvos. És milyen kedves? Megkérdezte,h hova várok és hogy kísérő vagyok,esetleg maga a beteg? Kedvesen indult felém,de az nekem mindig gyanús. Ráadásul,az idős orvos sosem nyit a beteg felé,inkább amolyan tekintélyt parancsolóan lenéz a páciensére. De semmiképpen nem mosolyog.
Hamar kiderült,h a kórház fura szerzetével van dolgom,mert azt mondta,h imádkozik értem és ha van kedvem,akkor menjek el az aznapi közös misére. Kicsit elszomorodott,mikor elmondtam neki,h semmi közöm a katolikus egyházhoz és nincs szükségem közvetítőre ahhoz,h a Mindenhatóval társalogjak. Egy kicsit megcsóválta a fejét,mintha kisgyereket kapott volna vmi huncutságon és továbbra sem hagyott békén. Próbált még barátságosabb lenni,de ennek az lett az eredménye,h megkértem,hagyjon békén. (Eközben pedig elmagyaráztam magamban az Úrnak,h a bárkivel-t nagyon tágan értelmezte.)
A párbeszédünket a rapid hittérítőmmel egy mufurc asszisztens szakította meg,amikor hatalmas lendülettel kinyitotta az ajtót: Maga még itt van?Fogja a kézbesítőt és vigye!
Háh! Ez nem is orvos?! Hanem kézbesítő! Legbelül éreztem én....egy idős orvos nem ennyire hibbant.Azok recepteket cserélnek el betegek között és a bokámon mérné a vérnyomásom!Nem pedig tuszkolna a keresztény hit felé.
Sorra is kerültem. A professzor és a másik orvos hűvös fogadtatása megörvendeztetett.Végre! Jó helyen vagyok. Legalább 15 percig vizsgálgatták májam a monitoron és felhasználtak vagy 50 latin szót a problémámra. Néha megszólaltak magyarul is,h a buta beteg kicsit okosodjon,de bántam is én? Dehogy! A kis daganatomra koncentráltak és nem a vallásomra. A vizsgálat végén még átmentünk a másik szobába,elmagyarázták,h mire jutottak. Azt hiszem,nem lesz egyszerű. Mindegy...
Hazafelé megint sikerült ténfergés nélkül kijutnom.Jött egyből a busz,aztán a követekező,ülőhely is volt.Végre,nyugodtan átgondolhatta, ezt a délelőttöt. Jaj neee! Ekkor vettem csak észre,h pszichiátriai beteg ügyfelem velem szemben ült a négyes ülésen. Ő már észrevett,mert amikor ránéztem, úgy mosolygott,mint a kórházi kézbesítő.
Egészen a Bosnyák térig nyomta új meglátását a magyar nyelv szörnyűségéről,a magázódásról. Persze,megkérdezte erről a véleményem,de nem igazán érdekelte. A téma kimeríthetetlen volt számára,még amikor leszállt,akkor is mondta magában. (Ma duplán is teljesítették a kívánságom.Még hogy nincs Isten?!)
A bejárati ajtót átlépve eresztettem le igazán. Megreggeliztem, közben mosolyogtam magamon,h mennyiben lehetek más,mint a többi agyament?hm.Talán semmiben. Csak nekem más bolondságaim vannak.
Ahogy mondani szokták,nagy az Isten állatkertje.
De vajon ott lehetnék egy boldog, vízben lubickoló fóka?!

Viharos táncok.

Muszáj volt rendet raknom az előszobaszekrényben,mert reggel az óvodába menet,majdnem kopaszra fújta fejem a szél. Szerencsére,az okos hajam nem hagyta el buta kobakom,mint pitypangot a repülőszőrös magja, de azért jobb volt az óvatosság.
Kerestem vmi kötött sapkát,ami sportos eleganciám megfelelő kelléke lenne. /tornacipő,farmer,dzseki./ Ebben a rumliban viszont ami a szekrényben fogadott,semmit nem találtam. Csak egy nagy összevissza horgoltkötötthalmot. Pedig régen úgy tudtam uralkodni a káosz felett...az előszedett ruhák közt mazsolázni,melyiket is vegyem fel....akár a kupac aljáról kihúzni az aznapi toalettem tökéletes darabját...
Megfogtam és kiszedtem mindent,amit a felső polcokon találtam. Sapkák,kendők,kesztyűk...anyám 1970-ben viselt menyasszonyi kesztyűje is...hm...Fannim első kicsi kezére való kézmelegítők...óóó!! gyermekkoromból visszamaradt homlokpántom,amit asszem egyszer sikerült anyámnak rám adnia. De most! Most felvettem. Belenéztem a tükörbe. Wow!Mint egy lepukkant Flashdance-táncos. Kissé gömbölyűbb, kissééé ...kissééé...kissé szörnyűbb. De azért táncolni csak tudok úgy?!
Youtube, flashdance,maniac.Bemelegítés nélkül. Csak a ritmust érezve lötyögni kezdtem,fejem rázva,egy helyben topogva. Mint Jennifer Beals. Testem átjárta a zene. Egész jóóó.....habár 4.01 percig nem bírnám,mint a videón Alexandra Alex Owens, hegesztőmunkás.
Mennyit is mondtam?Négy percet?...egy perc után a topogás lassulni kezdett, a nyakam pedig megrándult. Még jó,h nem a What a Feeling számra kezdtem el mozogni. Abban már merészen spárgázik és akkorát ugrik,mint egy kőszáli kecske.
Na,ennyit arról,h rendet rakok. Félig félrehajtott fejjel, visszatuszkoltam a kötött kupacot. Most hívjam fel Márkot a masszőrt,h flashdance-ben lesérültem?
Mindenesetre,veszélyes mutatvány sapkát válogatni.Ez már biztos:))

Tömeges étkeztetés.

A barátnőm reggel kiposztolta az üzenőfalán,h ágyban fog reggelizni a lányával.
Aha. Nálunk ez egy kicsit macerás lenne....

Lányom álmát a plüss101kutya,alvósmackó (hálósapka van a fején),bajuszoscica,bozontoscica,ciciscica(ikeásplüss és 8 cici van rávarrva.tényleg!:),kisvíziló,nagyvíziló, egy víziló vagyok a gyerek mellett én is és tudatalatt kötéltáncos,mert az ágy szélén úgy tudok egyensúlyozni álmomban,h nem esek le. Néha persze néhány barbie is velünk alszik és ha kegyesek hozzám,akkor a nyakiglábukkal nem szurkálják az oldalamat,ha helyet változtatok. Egyszer fordult csak elő,h unikornispónit is beengedte Fannim a takaró alá. Semmi baj nem volt vele,csak éjszaka el kezdett beszélni,mert véletlenül hozzáértem a gombjához.Géphangon:Hercegnőpóni vagyok!....Gyere velem a kastélyba játszani!...áááá...megfogtam és eldobtam a szoba másik végébe.De még azért visszaszólt:- Ugye milyen csodálatos a sörényem?Megjegyzem,rózsaszín.
Éjjel általában azért magamhoz térek és átmegyek a hálószobámba.A saját plüsseimmel:))
Szóval, helyhiány miatt nem tudnánk ágyban reggelizni.
Ráadásul,ott van még a másik probléma, h lányom kissé határozatlan.
-Mit kérsz reggelire?
-Rántottáááát,de csak sonkávaaaaal!
-Jólvan.Tessék.Jóétvágyat.
-De én ezt nem szeretem máááár...tejbegrízt kéreeeek.
-Rendben.Megeszem.Tessék tejbegríz.
-Túl forró:( csokikagylót kéreeeek:((...
és mire görbítené a száját,már a tányércsere megtörtént. Én pedig kanalazom be a második fogást.Ahogy barátnőmnek is írtam.......és anya így lett egy gömb :)

Mindent egybevetve elképzelem,ahogy reggelizünk Fannimmal. Az ágy szegletében testemet a legkisebbre összehúzva,plüssök és 8 fogásos reggeli társaságában.

(A teljesség igényével...kihagytam véletlenül az 1méter hosszú csíkos krokodilt, a fehér tigrist és a hercegnőpárnát,ami eszméletlenül kényelmetlen,csak hát hercegnős.)

Őrült tyúkok nirvánája.

Van egy barátom, aki "a Mesefaluban" lakik és folyamatosan keresi a választ, h hogyan lehet hálózaton kívül élni. Miközben rájön erre benne él, kiterjesztve a kört az esőerdőre és még nagyobb vonalat rajzolva egy képzelt körzővel Hawaii Nagy Szigetére.
Saját maga húzott fel egy házat némi segítséggel, van kecskéjük,nincs tv-jük,bográcsoznak veszettül és világítanak napelemmel. Kis közösséget terveznek szabályokkal, az esővíz nekik gyűlik,néha elszívhatsz egy füves cigit, Pázmándon pedig másolják őket.
Mindig érdeklődve olvasom és hallgatom őket. Egyrészt csodálom bátorságát, mert mert kiszakadni, másrészt viszont rengeteg kérdést vet fel bennem.
Lehet teljes életet élni úgy,h közben a világ rohamosan fejlődik?(Vagy inkább romlik?)
....Elegendő az egy gyermek számára,amit a kisközösségen keresztül a világból látnia kell?.....
Mm..ezen legalább egy órát filóztam. Három dolog maradt,ami miatt nem tudnék így elszigetelten lenni.
Az első az internet. Ezt ugye nem kell magyarázni?:)
A második,h talán több emberen tudok segíteni a munkámban,mint egy kis közösségben.Tehát,a hivatástudatom.
A harmadik pedig,ami a legveszélyesebb is egyben,az az állatok. Városi lány lévén kevés állat vett eddig körül.Néhány fickó,a mihaszna kutyánk és a dagadt macskánk. (Gyermekkorom különféle hobbikiskedvencére nem térnék most ki.)
Ki tudja,h egy kecske mikor őrül meg? Ne adj Isten,egy dühöngő, kapirgáló tyúk? :)
Egyébként,a kisközösség itthon is adott. Egy többlakásos házban élek a kiterjedt családommal. Nyáron kerti partizunk,télen anyám a szerinte finom süteményeket bedobja a közösbe. Hetente elviszem vásárolni, ha pedig dolgozom, sokszor ő vigyáz a gyerekre. Szelektív vagyunk a szeméttel, a hülyékkel és van kertünk,ahol évszaknak megfelelően mindig terem vmi gyümölcs.
Persze lehet,h változni fog a véleményem és ha egyszer úgy fogom érezni,h nincs több tennivalóm ebben az országban,akkor megengedem magamnak azt a luxust,h még földi valómmal eggyé olvadjak a környezetemmel és megvilágosodással keletkező nyugodtsággal megéljem a nirvánát.


/akit természetesen érdekel,hogyha hálózaton kívül szeretne élni,annak: http://offgrid.blog.hu/

Demo ajánlás.Hátha befutok.

Megnéztem hogy jutok el János kórházba.Tiszta sor.Elmegyek autóval az 5-ös buszig és az ott tesz le.
Sosem utaztam még ezen az útvonalon. A törzsközönség fiatal iskolásokból állt és nagyon öreg nénikből. Az utóbbihoz sorolnám magam. Kellemes volt az utazás,mert nem kellett semmire sem figyelnem, csak nézelődnöm,csodálnom Budapestet, a régi házakat, épületeteket és elolvadnom,ahogy átmegyünk a hídon és meglátom a város szívét.
Ahogy én látom a szülőhelyem belső részét,úgy fogja látni a professzor az én belső részem,ha utam végére értem és sikerül megtalálnom a rendelési helyét. Ez talán kalandosabb lesz,mint az 5-ös busz járata. Nem tévedtem.
A kórház bejárata hatalmas volt,amolyan mindenkit befogadunk érzés. Ezt tompította a portás cseppet sem értelmes válasza, amikor megkérdeztem,h merre találom a megadott helyet. Itt felmegyek jobbra,aztán balra,aztán fel-le balra jobbra jobbrabalra...áááá...hazamegyek. De hát vár az orvos?! Jólvan. Megkeresem magam.
Majd vagy 20 percet bolyongtam,mivel még a fehér ruhás orvosok se tudtak segíteni. Aztán megálltam és kisakkoztam,h hol nem voltam még.Egyetlen egy épület maradt ki. Igen!Meg van! :))
Hamar bejutottam. Az öreg professzor megnézte a cd-t,amit vittem. Májamról szóló legújabb demo, ami inkább látványelemekkel van tűzdelve,mintsem zenével.
Elmagyarázta,h nincs nagy baj,csak jövőhéten kezdjük el a vizsgálatokat és minden leletemet gyűjtsem be. Nincs nagy baj, csak miért nem jöttem előbb,hiszen ezzel nem lehet viccelni.Nincs nagy baj,csak vadul firkált és még a súlyomat is megkérdezte. Oh! Ilyet sose kérdezz egy nőtől!!!
Rajzolgatott,magyarázott, kérdezgetett. Egészen addig,míg látta,h újra kisimul az arcom és szememben meg nem látta azt a távoli pillantást,ami nem csak a három napig elálló tejet látja,hanem a tartósat is. A végén pedig azt mondta:Viszontlátásra. Tehát lesz viszont? Azt gondolja,h újra látni fog engem? Najólvan. Nyugi. Jövőhéten kezdődik.
Hazafelé nagyon gyorsan történt minden. Simán kitaláltam az épülethalmazból. Nem mentem be tévedésből a fogászatra, nőgyógyászatra és a laborba. Mintha képzeletbeli fonalamat gombolyítottam volna vissza a kijáratig. A buta útbaigazítómnak is egy viszlát és már látom....jön a busz! Felpattantam rá és az odafelé utazó öregekkel,most visszafelé tarthattam.
Csak bambultam kifelé a párás ablakon és próbáltam kitalálni,h meddig fog ez a vizsgálatsorozat eltartani. Amolyan elképzelni az elképzelhetetlent.Hm. Mindegy,, sok öreg is azért jár orvoshoz,h foglalkozzanak velük. Most majd velem is fognak. Kíváncsiak lesznek az étrendemre,a súlyomra, a múltamra,jövőmre....óóó...egy gondoskodó barátnál nincs is jobb:))

Boldog az én szívem?

Hétfő,hétfő,hétfő...mégis boldog az én szívem,ha olyannak adhatom energiám,ki talán minden pénzt megér:)
De lehet e pénzben kifejezni akár a nap vakító fénysugarát, a csontig hatoló hideget?Hááát...most legalább 20 ezer Ft-ot megérne egy plusz 15 fok és adnék vagy 10 ezret,ha a napot erősebben fűtené vki.
Átszellemült arccal (ami kívülről látva inkább idiótának tűnik) haladtam a metró felé,h ismét hasznos tagja legyek a társadalomnak. Bérletemet az ellenőröknek unottan felmutattam,amire általában érdeklődés olvasható ki az arcukon. Igen..igen..én vagyok a fényképen,csak akkor a fotósnak is idétlen arcot vágtam és tudom.Az még szörnyűbb,mint amivel a nyakam tetején közlekedek. Persze,ilyenkor mosolygok és azonnal rájön bármelyik karszalagos,h nem lehet ilyen arcot csak úgy utánozni,így tovább engednek. A mozgólépcső vitt lefelé,h utamat minél hamarabb elérjem,de mikor leértem látom,h két biztonsági őr egy nénit próbál a kijárat felé tuszkolni.
Már hallom is! Menjen felfelé!Csöves,hajléktalan!
Az öreglány olyan 70 körül lehetett. Ősz haja hanyagul kontyba fogva, ruházata szegényes volt. Egy hatalmas csíkos táska volt az egyik kezében,amit úgy szorított,mintha a testéhez tartozó rész lenne. Egyáltalán nem nézett ki csövesnek,már csak tudom! 12 éve családsegítőben dolgozom. De kit érdekel?!Lökdösték és rángatták felfelé. A metrót váró emberek meg csak nézték,mint vmi ügyes mutatványost és egyetlen.Egyetlen nő volt,aki sérelmezte azt a bánásmódot,amit az öregasszonnyal tettek. Jogtalanul!Mert legyen az bármilyen idős,szegény vagy büdi csöves,akkor sem érdemli meg ezt a fizikai tettet,méltánytalanságot,igazságtalanságot. Megjegyzem, a néni azért tartózkodott az aluljáróban,mert hímzett terítőket próbált árulni. Igen. Számla nélkül. A fiatal egyenruhások pedig kabátjánál fogva rángatták.
Mire odaértem hozzájuk,már ellenkezés halvány szikrája sem volt az illegális árusítóban. Némán tűrte az idős nő,h a két fiatal móresre tanítsa. Elvégre tanult szakmájukban ez a szabály? Ahogy hárman haladtak a mozgólépcsőn a fény felé, úgy nem láttam értelmét annak,h közbeavatkozzam. Csak egy pár dialógusnyi szó az őrök felé. Ne alkalmazzanak testi erőszakot és a tisztelet.Kérem!De kérhettem én,mert néztek rám úgy,ahogy én a felmutatott bérleten.
Így zárult a végső mondat: De hiszen ez egy nincstelen,hajléktalan?!
Ha bárki járt már afrikai országban vagy keleten, az tudja,h milyen egy nincstelen. Annak valóban nincsen semmije. Se ruhája, csak egy rongy,ami takarja intim testét. Se csíkos táskája,amiből kiárulhatja a fenntartását. A Föld egy részén a hajléktalan valóban hajléktalan. Ahol szemére álom jön,ott a porban fekszik és kel.

Dalban a nap.

Ha zenében kéne élnem..akkor ma reggel,mielőtt felébredtem volna Andrea Bocelli Canto Della Terra. Aztán kinyitottam a szemem és egyből Jump For my love...The Pointer Sisters-től. Pont úgy jöttem le a tetőtéri lépcsőn,mint Hugh Grant miniszteri hivatalában.
Megláttam a nappalit,ahogy tegnap hagytam és vad rámolásba kezdtem.Belül pedig a Queen: I Want to Break Free-je.
Mire végeztem Fannim már dicsekedve mutatta magát,h márpedig ő egyedül is fel tud öltözni.Reggeli...Dream A Little Dream Of Me,The Mamas & The Papas-tól.
Korcsolya Lacibácsival,lányom megint csak ábrándozva csúszkál...őrület :))...a többi szülő mosolyog,biztatja,magyarázza a gyerekének hogyan is kellene,de korizni egy se tud....edzők idegei edzésben. Akkor most ki az oktató? Közben mama is hívott,h hol fogunk találkozni?Hány órakor fogunk találkozni?Találkozni,találkozni találkozni?...Prodigy Firestarter :))))
Amíg Fanni a nagyanyjával szülinapi zsúron van,addig rendbe szedem magam. Jólesően nézek a tükörbe,de alighogy Tom Jones éa a Sex bomb, már mennem is kell értük.
A rádióban Gazebo: I Like Chopin,Madonna Open your heart, Nena 99 luftballonja (természetesen németül) és már ott is vagyok a ház előtt.
Úgy örült nekem a lányom,h mindjárt egy Dirty Dancing Time of my Life:) és hazafelé már aludt is az autóban.
Estig már csak Frank Sinatra...Ella Fitzgerald..oh!..night és day...és alvás előtt Queen:Somebody to love.
Remélem,h szépálmokat......(Enya:Watermark)

Életrekelt mikrobi!

Két napja olyan rossz érzés fogott el este,h szinte az egész testem megfeszült. Főleg a hátam és a nyakam. Próbáltam mindenféle tornamutatványt,h valamelyest lazuljak. Homorítottam,mint egy idegbeteg kismacska, gimnasztikázva magam mögé néztem karnyújtásokkal néhányszor,de azon kívül,h félig láttam a nagy fenekem felülről, a fájdalom nem szűnt meg. Persze, ami miatt mozgásom C-3PO -éhoz kezdett hasonlítani a Star Wars-ból, az közben megoldódott.
Hm. Emlékszem,volt az általánosban egy osztálytársam,akit az egyik farsangon robotnak öltöztetett az anyja. Szegény, mozdulni sem tudott. Olyan szomorú volt, még a szendvicset is csak segítséggel tudta magába tömni. Ráadásul,nem nyert.
Azt hiszem, most semmi más nem esne jól,csak egy masszázs...de addig is...break dance és ha lemerülök,akkor ki-kap-cso-lom-ma-gam-ma-gam-ma-gammmm.....

Végtelen napok fizetsége.

Általában előbb szoktam megkapni a fizetésem,mint ahogy a hónap véget ér. Annyira hozzászoktam, h tulajdonképpen a harmincadika már szinte elseje. Úgy egybefolynak a napok,hónapok, mintha egy végtelen időben élnék,ahol néha elfárad a nap és lenyugszik,hol pedig erőre kap és szikrázik teljes pompájában. Csak ráncaim a tükörben és lányom kinőtt ruhái emlékeztetnek az elmúlásra.
Tegnap viszont feleszméltem. Hányadika is van? Milyen évet írunk?Ugyanis,a havi járandóságom még nem figyelt a bankszámlámon. Teljesen pánikba estem. De miért is? Mert talán nem fizetnek ki?Ugggggyan! Hisz állami hivatásom van! Elmaradt csekkek? Nincsenek! Bevásárlás? Megvolt. Hát akkor meg miért izgulok,h elsején van pénzem,vagy ötödikén? Biztonság?Lehet. Jó ha van,ott figyel,kitudja mi lesz.ÓÓó...pedig ahogy mondják :A pénz nem boldogít....Csak amit érte lehet kapni:)

Ha kívánhaték.

Még lefekvés előtt kinéztünk Fannimal a fenti szoba ablakán és meglestünk néhány önfeledtül szórakozó tűzijátékát. Elég gyatra volt,de lányom nem tette magasra a mércét. Csodálattal bámult a csillagos ég felé.
Mikor reggel felkeltem,semmi nem változott. 2012. A kutya még mindig az ajtó előtt horkol és ha lettek volna újévi jókívánságaim,akkor ismét nem teljesülnének. Nem úgy nézek ki,mint egy topmodell és sehol se látom azt a fehér lovas herceget,aki megmentene bármitől.
Annyit tudok csak tenni h jó évem legyen, főzök lencsét! Jó. De hogyan? Felhívtam anyám. Háh! Pofon egyszerű. Miért is nem készítettem még eddig? Ja?Mert nem szeretem?
De most megeszem és eszméletlen sok pénzem lesz. Habár..azért holnap csak bemegyek dolgozni. Biztos,ami biztos.
Gazellatestem kialakítása érdekében pedig.. talán idén elkezdek sportolni, érzelmeimet pedig annyira engedem szabadjára, amennyire....semmenyire!Hűvös leszek,mint egy jégcsap.Megközelíthetetlen. Kivéve,ha a foglalkozása: masszőr,sürgősségi orvos,esetleg a sármos fehér lovas. Vagy ezek keveréke,vagy megközelítőleg tud lovagolni,műteni, masszírozni.