Ma reggel kellett mennem a következő vizsgálatra a János kórházba. Vérvétel és ultrahang. A múltkori sikeres kijutásomat ma sikertelen barangolás követte az épületek között. Mire megtaláltam a labort,addigra már bejártam az egész területet. Pedig a bejárat melletti lépcső vezetett oda. Ennyit arról,h nem bízok a portások információátadásában.
Sokan álltak a sorban,de az egészségügy vámpírjai mohón vették vérünket. Hatan voltak és hihetetlen profik. Drakula kispályás hozzájuk képest.A tű nyoma a karomon sehol és a szemfogam se kezdett nőni. Remélem.
Megörülve,h ilyen hamar végeztem, még azzal sem foglalkoztam,h a reggeli teljes mértékben kimaradt. Nem voltam éhes,de nem is lehettem,mert ultrahang vizsgálat előtt sem szabad enni.
Egy kis tájékozottságveszést követően megleltem az I.Belgyógyászatot. Felértem a lépcsőn és a professzor ajtaja előtt is csak páran ültek. Hihetetlen. Minden olyan flottul megy.Remek nap elé nézhetek és ezt gondoltam egész addig,míg az asszisztens nő azt nem mondta,h egy kicsit várni kell a másik doktor úrra is. 50 percet.
Próbáltam kitölteni az időt úgy,h ne őrüljek meg. Átolvastam a vitt leleteimet 26szor, bámultam a mellettem lévő radiátort legalább 5 percig, a lépcsőn közlekedőket, elolvastam mindent,ami ki volt rakva a váróhelység falán,ezt mondjuk 30szor és szóba elegyedtem volna bárkivel!
A kívánságom meghallgatásra talált. Köszönöm Istenem! (Majd szombaton kitöltenék egy lottószelvényt,ha akkor is tudnánk dumálni,jó lenne!)
A lépcsőn komótosan jött fel egy fehér köpenyes,ősz hajú férfi. Gondoltam orvos. És milyen kedves? Megkérdezte,h hova várok és hogy kísérő vagyok,esetleg maga a beteg? Kedvesen indult felém,de az nekem mindig gyanús. Ráadásul,az idős orvos sosem nyit a beteg felé,inkább amolyan tekintélyt parancsolóan lenéz a páciensére. De semmiképpen nem mosolyog.
Hamar kiderült,h a kórház fura szerzetével van dolgom,mert azt mondta,h imádkozik értem és ha van kedvem,akkor menjek el az aznapi közös misére. Kicsit elszomorodott,mikor elmondtam neki,h semmi közöm a katolikus egyházhoz és nincs szükségem közvetítőre ahhoz,h a Mindenhatóval társalogjak. Egy kicsit megcsóválta a fejét,mintha kisgyereket kapott volna vmi huncutságon és továbbra sem hagyott békén. Próbált még barátságosabb lenni,de ennek az lett az eredménye,h megkértem,hagyjon békén. (Eközben pedig elmagyaráztam magamban az Úrnak,h a bárkivel-t nagyon tágan értelmezte.)
A párbeszédünket a rapid hittérítőmmel egy mufurc asszisztens szakította meg,amikor hatalmas lendülettel kinyitotta az ajtót: Maga még itt van?Fogja a kézbesítőt és vigye!
Háh! Ez nem is orvos?! Hanem kézbesítő! Legbelül éreztem én....egy idős orvos nem ennyire hibbant.Azok recepteket cserélnek el betegek között és a bokámon mérné a vérnyomásom!Nem pedig tuszkolna a keresztény hit felé.
Sorra is kerültem. A professzor és a másik orvos hűvös fogadtatása megörvendeztetett.Végre! Jó helyen vagyok. Legalább 15 percig vizsgálgatták májam a monitoron és felhasználtak vagy 50 latin szót a problémámra. Néha megszólaltak magyarul is,h a buta beteg kicsit okosodjon,de bántam is én? Dehogy! A kis daganatomra koncentráltak és nem a vallásomra. A vizsgálat végén még átmentünk a másik szobába,elmagyarázták,h mire jutottak. Azt hiszem,nem lesz egyszerű. Mindegy...
Hazafelé megint sikerült ténfergés nélkül kijutnom.Jött egyből a busz,aztán a követekező,ülőhely is volt.Végre,nyugodtan átgondolhatta, ezt a délelőttöt. Jaj neee! Ekkor vettem csak észre,h pszichiátriai beteg ügyfelem velem szemben ült a négyes ülésen. Ő már észrevett,mert amikor ránéztem, úgy mosolygott,mint a kórházi kézbesítő.
Egészen a Bosnyák térig nyomta új meglátását a magyar nyelv szörnyűségéről,a magázódásról. Persze,megkérdezte erről a véleményem,de nem igazán érdekelte. A téma kimeríthetetlen volt számára,még amikor leszállt,akkor is mondta magában. (Ma duplán is teljesítették a kívánságom.Még hogy nincs Isten?!)
A bejárati ajtót átlépve eresztettem le igazán. Megreggeliztem, közben mosolyogtam magamon,h mennyiben lehetek más,mint a többi agyament?hm.Talán semmiben. Csak nekem más bolondságaim vannak.
Ahogy mondani szokták,nagy az Isten állatkertje.
De vajon ott lehetnék egy boldog, vízben lubickoló fóka?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése