A cseresznyefa árnyékában.

Tizenöt éve még csak egy csemete volt a sok közül,aki helyezkedni próbált a kertben. Néhány nyeszlett ág és a megszámolható levelei jellemezték. Annyira gyenge volt,h termést sem hozott,így érthető volt,h minden évben alig vártuk,h teremjen rajta valami. Lehetőleg cseresznye, de egy idő után totál mindegy lett volna, csak színesedjen már rajta gyümölcs.
Kemény három esztendő eltelvén megindulhatott a lekvárok receptjeinek keresgélése.
Kezdetben csak egy kilóra való, aztán még több és több termett.

Mára, olyannyira gondoskodik rólunk,h minden évben az ágain sűrű fürtökben feketélik a gyümölcs. Émelyítően édes, tapadóan cukros, mintha a föld,ami otthont adott a gyökereinek,az is csupa méz lenne. Anyám pedig büszkén hintáztatja magát a lombok árnyékában,h ismét jó vételt csinált az árudával. A fa pedig hálás,mert hazára lelt egy védett helyen,ahol vigyázzák minden hajtását. Talán túlon túl is.....

Nagyanyám annyira emlékezett a világháborúra,h évtizedekkel később is spájzolt mindent a rossz időkre. Lepedők, ágyneműk, liszt, cukor, szétfoszlott ingek gombjai (?!), nadrágokban a gumi (?!).
Sosem értettem, mire ez a tartalékolás, hiszen korunkban szinte nincs éjjel és nappal. Bármikor,bármit megkaphatsz. Na jó. A monster high gyűjtő albumot nem,de mást igen.
Az étellel is így volt. Sajnálta beletenni a citromot a teába, a legolcsóbb tojásért meg tudott tenni minimum 20 kört a piacon és az aktuális kutyánknak tényleg csak a maradékot adta.
De ez érthető volt valahol,hiszen egy háború kegyetlen világot tud hozni,amit sosem lehet kiheveverni. 

....Anyám túlon túl is vigyázott a fára és minden egyes szem cseresznyére. Annyi engedményt adott, persze csak a madaraknak,h ahol az emberi kéz már nem tud elnyúlni, ott kedvükre csemegézhessenek a szárnyasok. Idén, a lányomon is megesett a szíve és a lehajló ágakon ,mit Fannim kis keze is könnyedén elér, megengedte (de csak is neki),h június zamatát magába tömje.
Itt pedig a lehetőségek be is zárultak. Lehetőség,h esetleg más is részesüljön a kertünk ízéből.
Elgondolkodtam. Mire ez  a nagy tartalékolás? Írigység? Dehoooogy...csupán csak szülőm 43-ban született,a háborúnak pedig 45-ben lett vég:)

Mindent összevetve, nálunk receptekről ne is álmodjon senki, mert egy bárminek is az elkészítéséhez, legalább egy kiló cseresznye szükségeltetik.
Így tűnt el gondolataimból a leves...a pite...a lekvár....a parfé,de meg a tortán lévő hab teteje is.....és ezután szerettem meg a fügét...