Nehogy elkapd!:)

Talán a sok hallgatás tör ki belőlem,vagy a felismerés, de betegségem története kikívánkozik belőlem.
Az egész onnan indult, mikor a lányom beszoktatása kezdődött a bölcsődébe.
Az égegyadta világon semmi bajom nem volt, a körzeti orvost is csak akkor láttam, mikor anyám vérnyomását mérte kutyafuttában. Mióta viszont a kisgyermekek közösségével közvetve érintett vagyok,csoda, hogy még élek. A szokásos orrfújások már meg se kottyantak,egyfajta intézmény undor reakció az újdonsült bölcsődébe járók részéről. Szegény Fannim se szerette meg,így három hónap elteltével.Hol is tartottam?Óó..igen! A szokásos megfázással indult,aztán jött a köhögés, majd a magas láz. Mint gondoskodó szülő,és orránál vezethető kezdő anyuka,minden kívánságát lestem lányomnak, olyannyira, hogy észre sem vettem, hogy én is elkaptam e szörnyű kórt. Mire gyermekem már kifelé jött a betegségből,addigra már nyakig benne voltam az influenza nem is tudom melyik törzsében. Az orrom teljesen bedugult, csak néha fütyült át rajta a levegő,mint egy rosszul bélelt kéményben. aztán a reklámokból is jól ismert rozsdás szögek álltak ki képletesen a torkomból. Semmi nem segített. Először a dédimre gongoltam,aki mézzel és különféle gyógynövényekre hagyatkozva kezdett mindig öngyógyításba. Végső elkeseredettségemben a natúr almaecetet is megittam.Semmi. aztán nagy örömömre már csak a hőemelkedés maradt és az iszonyatos ízületi fájdalom. Néha persze erőre kaptam és azt hittem, hogy jobban vagyok,de nem.
A második hét lett aztán a csúcs.Úgy éreztem,mintha le akarna szakadni az arcom.Ilyen érzésem utoljára akkor volt, mikor pofátlanul elkéredzkedtem a munkahelyemen már sokadjára. De az ábrázatom csak a fejemen maradt. Nyúzott voltam, és legalább annyi idősnek nézhettem ki,mint joda a jediből.
Vettem a fáradságot,és elmentem a körzeti orvoshoz. Nem nagyon foglalkozott velem, unottan felírt egy-két orvosságot. Ezalatt a két hét alatt már mindenki elkerült,aki csak tudott,hiszen tombol lassan a H1N1 vírus, és pontosan azokat a tüneteket produkáltam, mint a vészjóslóan fenyegető járvány. Volt,aki még a telefonban se akart velem beszélni,mert sose lehet tudni a mai világban.Anyám se környékezett meg minket,pedig a lakása pont mellettünk van. A lépcsőfeljáróig volt hajlandó eljönni,ahol feladott tuper-tányérban kevéske húslevest.A mozdulat pontosan hasonlított a Ben Húr című filmben arra a jelenetre, mikor a leprások völgyébe leeresztik a káposztát és némi kenyeret egy kötélre erősített raklapon. Nem akarnak hozzájuk érni,de azért segítenek:))...anyám is így lehetett velünk.Minden bátorság az övé!!!!:)))))
Már azt hittem, hogy ennél rosszabb nem lehet, akkor történt meg, hogy a fülem begyulladt. Valószínű,hogy az arcom azért fájhatott már annyira, mert feszítette a dobhártyámat a gyulladás. Éjszaka arra ébredtem,hogy itt a vég,kopog a kaszás.De nem ő volt.Az agyam kért kimenekülést a koponyámon keresztül.Az dörömbölt annyira.Ura voltam a helyzetnek és levánszorogtam a nappaliba. Az egyensúlyérzékem se volt vmi jó.Azt hiszem,ha kötéltáncos lett volna a szakmám,nem léptem volna fel másnap a cirkuszban. Felöltöztem és kaptam a kocsikulcsért.Basszuss!!Hol a kocsikulcs?..jaj,neeee...a gyerek eljátszotta!!Pedig a komódra tettem!!...VAdul elkezdtem keresni a dédi retiküljében,amivel mostanában játszik,meg a játékosdobozában....még anyámat is felzörgettem,hátha ott hagyta el valahol. Álmában lehetett,mert kinyitotta az ajtót és cseppet se fordult meg a fejében, hogy elkaphatja a fertőzést. Egyébként itt jegyezném meg, hogy ő minden ellen be van oltva. Influenza, H1N1..és ha az állatorvos nem tiltakozott volna annyira,mikor a kutyánkat oltotta, akkor veszettség ellen is prímán védve lenne. Na mindegy..kocsikulcs sehol.Kit hívhat fel ilyenkor az ember?Persze.A barátait.De kik azok a barátai???Senki.De igen!Pár házzal arrébb a barátnőm.Felhívtam.Olyan álmos volt, hogy el sem hitte,hogy az idő fél 3nál jár még. Beültünk a kocsiba és és az ügyeletes kórház felé vettük az irányt. Ott derült ki, hogy középfülgyulladásom van. ..antibiotikum,fájdalomcsillapító,orrcsepp...
Hajnaltájt értünk haza és úgy sikerült álomba ringatóznom,hogy a párnához szorítottam lüktető fejem. Szörnyű volt. Reggel a kanapé annyira behúzott magához, hogy nem tudtam kiszállni belőle. Szédültem és hányingerem volt. A csúcsfájdalom!!mivel a fülem totálisan bedugulva, most ismerhettem meg testem belső hangját,amire mindig is hagyatkoztam. Tisztán hallottam a szívem zakatolását. vérem áramlását,koponyában való fogaskerekek nyikorgását. Még a csontjaim roppanását is teljesen kivettem, pontosan beazonosítva,hogy melyik csigolyám vagy ízületem lehetett. micsoda zaj!!!Még az a szerencse, hogy a bőrőm ilyen jól szigetel. Máskülönben sose hallanám meg a saját hangom.
A harmadik hetet taposom a vírussal. Az antibiotikum fogyóban és fülzúgás még mindig kísér mindenhová. Azt hiszem, hogy kétszer nem hallottam,amikor süvített a fejem.Egyszer, mikor a lányom véletlenül a mesetévét 16osra rakta,(végre hallottam,hogy miről beszélnek), másodszorra pedig unokahúgom kedvenc számát üvöltette már századjára a számítógépen. Igazán fülbemászó dal volt:)))
Még mindig mindenki kerül minket,kivéve talán anyám közeledett a lakás felé.
A tanulságot levontam. Muszáj lesz edződnöm a bölcsisekhez,mert lassan jön a hasmenéses vírus,meg a többi nyavaja. Másrészt,megismertem a bensőm hangát,amit hosszas meditálás után se ismerhet meg sok mindenki. Harmadrész pedig tudom,hogy kikre számíthatok,ha baj van....egy kedves ismerősöm szerint féldeci pálinkára és egy pohár borra. Ő neki bevált és meggyógyította két nap alatt....