2014. október 15., szerda

Mint a villám.

Szombat volt és tavaszba nyúló ősz. Csak arra vágytam,h kiszabaduljak a természetbe és próbára tegyem minden porcikám. Na persze,nem teljes izomfeszítéssel, hanem csak úgy lazán..átmozgatva.
Kültéri fitnesz! Figyelembe véve a koromat és elszántságomat. Ez látszott a legmegfelelőbb ötletnek.
Partneremnek pedig egy hasonló lelkesedéssel bíró embert választottam. Semmi megerőltetés.

Elindultunk a háztól, kis kocogással. Azt hiszem...a 30.méterig bírtam. Utána kis pihenő következett,mert kiújult az infarktusom. A többi utat gyalogosan folytattuk. A kondipark eszméletlen volt. Twist-elés, levegőben járás, evezés a semmiben, síelés a föld felett. Sporttársam javaslatára levezetésképp az irányt a Margitsziget felé vettük és ismét könnyed joggolásba kezdtem. Egyszer csak azt vettem észre,mintha az élet lelassított volna. Mellettem mindenki sorszámmal a testén őrült rohanásban, izzadtan fújtatva szaladt vhová.
Magam mögé néztem és iszonyatos tömeg kergetett, előttem pedig, előlem vágtázott a sok ember.
Szakaszonként, különféle zenei stílusban utcazenészek próbálták a hangulatot fokozni. A kezdeti nyargalásomban népzene, a végemet járva pedig Eric Clapton-nal próbáltak a földi létben tartani.
Semmi máson nem járt az eszem,csak kikeveredni a spontán futóversenyből és megpihenni az Amelie-ben, melange-ot kortyolgatva, málnás sajttorta kíséretében.
Valahogy elkezdtem a széles betonútról kifelé sodródni a járda felé,ezt követően nem balra kanyarodtam a hídon,hanem jobbra. Így cseleztem ki az elszánt sportőrülteket és ha mi sem történt volna, újra a gyalogosok közé vegyültem. Csak vad zihálásom és csapzott hajam árulkodott arról,h vmi történt velem az eltelt időben.
A pozsonyi-n ülve hanyagul egy székben már csak arra gondoltam,h ember tervez, Isten végez :))
Ahogy pedig mondani szokták: A sport pedig azoknak való,akik nem elég intelligensek a heverészéshez.



Nincsenek megjegyzések: