Van egy gyerekkori haverom. Jelen állás szerint hajléktalan.Egy csajjal csövezik együtt. Már az összes barátom próbált nekik segíteni,de még mindig a reptér melletti dűlőn élnek. Néha kijárnak oda a máltaiak ruhát osztani és kaját, a napi sörre valót összegyűjti,de tegnap felhívott telefonon, hogy beszélni szeretne velem, mert hallotta, hogy családsegítőben dolgozok.Tehát szakmailag megkörnyékezett:) Eddig némi pénzt, szállást tudtak neki adni az ismerőseim.Ennyit kért. Most is ezt kezdte el mondani a vonal másik végén. Mondtam neki, hogy találkozzunk jövőhéten, addig gondolja át, hogy mit szeretne és hogyan próbálná megvalósítani. Nehéz dió lesz, mert tulajdonképpen nem is akarja a változást. Életfelfogása szerint az utca eltartja. Hát...kössz szépen....Ha valóban nem a társadalom peremén szeretne tengődni,hanem valódi megoldást akar, akkor ahhoz ő is kell.
Meg fogom hallgatni,aztán majd kitaláljuk.Mivel kerületi lakos, így az első megálló a családsegítő lesz. Ha nem megy el,akkor csak pár forint és némi meleg ruhára van szüksége és az utcára,akiben bíznia kell,hogy eltartja.
Emlékszem, hogy milyen rendes,jóindulatú srác volt. Csak könnyen befolyásolható. Hm.Minden hülyeségbe bele lehetett rángatni,gondolkodás nélkül.Ahogy végiggondolom a többieket, hogy kik lettek, milyen emberré váltak...majdnem mindenki megtalálta a helyét..akkor ő miért nem?...érezhetem hibásnak magam az ő sorsát illetően?...semmiképp...az ő élete...maximum,ami a baráti segítségbe belefér,azt tudom nyújtani.