Majomparádé.

Végül is..egész jó ajándék lesz. Háziasszony,szeret főzni, humoros. Igen. Szeretni fogja. Megvettem és már csak ez az egy volt belőle. Lányom is díjazta. Beledugta kis kezét és bábozott vele önfeledten, nem is gondolva,h ez egy edényfogó. Najó, tegyük el,mert piszkos lesz - mondtam és félretettem.

Kinyitottam a sütőt. Nem volt elég a kánikula, még a kiáradó forró levegő is tett rá egy lapáttal. Oh! A pizza viszont gyönyörűen megsült. Körbe a szélén a tészta kissé megdagadt és beljebb haladva, vékony rétegén istenien olvadt egybe a paradicsom mártás a sajttal. A kiáramló meleggel pedig együtt szállt a bazsalikom jellegzetes illata. Ahogy nyitottam a sütőt,gyorsan kellett cselekednem. Nyúltam a konyharuháért,de sehol se találtam ...és akkor megpillantottam a félretett edényfogót. Na jól van. Legalább kipróbálhatom-gondoltam és beledugtam a kezem a majom fejébe.
Elkaptam a kerek lapot és húztam ki a rácsról. Ááááááá....a maki szájában az ujjaim szinte ronggyá égtek a forróságtól. Mi eeeeeeeeeeez????!!!
Olyan fürgén járt az ujjam az olvadt kelepcében,mint amikor kislány koromban Beethoven egyik zongoraleckéjét próbáltam előadni Marikanéninek,a kissé ideggyenge zenetanárnőnek.

Amilyen sebesen felvettem, olyan gyorsan le is dobtam magamról a majompofát. Pedig belül a szája rücskös,vagyis.....vagyis basszuss... nem az a lényeg,h ne égesse meg a kezem,hanem az,h ne csússzon ki a kezemből a tálca.
Óó....azt hiszem,nem a rokonomnak kéne odaadnom ezt a majomparádét,hanem fel kéne dobnom a vaterára, mint szexuális segédeszközt.
Miket el nem adnak a Spar-ban?!

Uccu neki.

Nem lehetek ennyire lusta és környezetszennyező,h autóval megyek. Nem és nem. Egyébként is szeretek utazni, így hát időben elindultam....
Uh! A buszt nem értem el,mert a menetidő szerint még két perc lett volna és már fordult is be a sarkon,utánam integetve... De nem volt minden veszve. A villamost lesprinteltem és ha nem is elsőként,de az utolsó ajtón még pont fel tudtam húzni magam. Képzeletbeli bronzérmemmel lehuppantam a műanyag székre egy mérhetetlenül illatos néni mellé, aki úgy beparfümözte magát, h az émelyítően fűszeres bukénak köszönhetően pillanatok alatt egy keleti kuplerájban érezhettem magam. Persze nem bántam,mert lassú, zötykölődő utam addig kalandra hívta a bambára nyúlt fejemet. Időt ugyan nem nyertem,de legalább nem voltam késésben,mert ennyi idő alatt értem volna a kék metróhoz. Nyugtáztam is,h iszonyatosan jó döntést hoztam,mikor futásnak eredtem a villamos után. A földalatti úgyis gyors lesz és a Deák tértől már a becsatlakozhatok ismét a kék metró vonalához.
Széchényi fürdő, Hősök tere...blablabla...Oktogon. Oktogon. Oktogon és még mindig Oktogon. Miért állunk?...öt perc múlva ki is derült. Mert műszaki hiba volt. Azzal nyugtattak, h mindjárt indulunk. Nem indultunk. Vagy mégis? Mégsem. Ááááá....
Gyors újratervezés következett. 4-6 os villamossal a Nyugatiba és onnan a kék metróra. Felszaladtam a megállóhoz. Basszuss...eltűntek a sínek!!! Javították a pályát. A franc,a franc...és előttem el is ment a pótló busz. Belőttem magamnak az utat és szedtem a lábam gyalog. De mire tettem 10 métert,addig legalább három pótlóbusz is elment,így hát visszamentem a megállóba. Egy se jött onnantól kezdve. Megint elindultam gyalog. Na akkor jött a busz. Újabb sprint és elértem végre. Heheheh!!! Ezüstérem!
Már totál késésben voltam, úgyhogy már enyhe kocogásban meneteltem a buszról leszállva a mozgólépcső felé. Egy néni előttem téblábolt. Nagy virágos cekkeréhez ragaszkodva stabilan állt a lépcső közepén, megelőzése esélytelen volt. Már láttam,ahogy a padlózat gyűrte maga alá a lépcsőfokokat és hallottam,h pont beérkezik a metró a megállóba, megint rajtra kész pozíciót vett fel a testem. De nem! Az öreglány szatyra beakadt a gumiszalagba és veszettül cibálni kezdte a fogóját. Mozgólépcső leállt, én pedig ismét másodperceket veszítettem. A metró elment, az idő elfolyt, a lábaim hirtelen elnehezedtek. Feladtam rögtönzött versenyem a tömegközlekedési járművel,szemben a kényelmes autóval.
Húsz perces késéssel, totál leizzadva, csapzottan beértem a munkahelyre. Magyarázatot sem adtam,mert nem tudtam azonnal megfogalmazni azt az érzést, ami akkor ott hatalmába kerített.
A napi tennivalóm felénél sikerült visszarázódnom a kerékvágásba és a felszökött pulzusomat visszatéríteni a normál értékre.
Késő délután, a munka előtt kb.fél órával elkezdtem bemelegítő gyakorlatokat végezni. Mert metróval és busszal kellett visszafelé is megtennem a távot. Csak h versenyben legyek és aranyérmesként érjek haza, legkésőbb háromnegyed hétre, első befutóként. A lányomhoz.

A bamba asztalos vacsorája.

Ahogy telnek az évek, úgy leszek satnyább és egyre elviselhetetlenebb a Föld nevű bolygó számára. Szinte érzem,h néha kivetne magából és lőne a Holdra,mint Anettkát, de mint láttuk, ő is visszajött. Így hát, h minél minőségibb életet élhessek míg élek, törődnöm kell azzal a testtel, ami lelkemet hordozza.
Az vagy,amit megeszel...blablabla...de valóban? ...... és ekkor történt,h a burgonyás lángos receptjét megreformáltam...
Laktózmentes tej került az élesztő futtatásához és a finomliszt helyére pedig bio teljeskiörlésű liszt.
Elkezdtem a főtt burgonyát gyúrni az újított alapanyagokkal. Mmm...nem is nyúlós. Nem kellett a lábammal is besegíteni,h kiszabadítsam magam a konyhából,. Nem ragadtam oda a gyúrólaphoz,aztán a konyhaszekrényhez és el tudtam választani a karomat a kelesztőtáltól. A színe is más volt a tésztának. Nem olyan sápadtfehér, hanem világosbarna. Pff... mert ez egészséges lángos! ....biztos?....persze!
Eltelt több mint fél óra és gyönyörűen megkelt. Kinyújtottam és köröket formáztam egy pohár segítségével. Amolyan kis helyes lángoskákat szerettem volna.
Épp hogy alakja lett vacsorámnak, rögtön sütni kezdtem. Táncra perdültek a serpenyőben,ahogy a kelt tészta a forró olajba lépett.
Alig vártam,h megkóstolhassam javított változatú lángosomat. Sóztam, tejfölel meglocsoltam és némi resztelt sajttal megszórtam.

/A párbeszéd eközben:
óó..Fannim! Kérsz lángost?...Neeem anya! Olyan fura! Inkább vajaskalácsot és hidegen tejet!....Fannim! Nem tudod, mit veszítesz!....de anya! szerintem tudom!/

Fannim mellé ültem a nagy munka után és miközben ő jóízűen ette a fonott kalácsot, a szeme sarkából figyelte az arcom. Elkezdett nevetni,mert az érzéseimet nem igazán tudtam leplezni,mikor az első falatot ízlelgettem. Mintha nyitott szájjal csiszoltam volna az étkezőasztalat.
Csak egyvalami keringett a mérhetetlen buta fejemben: Feltaláló lettem! Nekem van a legzamatosabb fűrészpor receptem! :((