Családilag.

Benézek anyámhoz, mit intézett a biztosítóval a csőtörés miatt.
Ááá...majd vki felhív,mert az automatarendszerük egy 4jegyű titkos kódot kér-mondta lazán.
Aham-válaszoltam és már tárcsáztam is az ügyfélszolgálatot.
Tessék! Kárbejelentő!-csilingelő férfihang a szürke reggelbe.
Pillanat,adom anyámat!- intettem türelemre.
....és ekkor a következőket mondta drága édesanyám:
A callcenterazonosítómat?..viki! add ide a szemüvegem (én:húúúúha,ez nem lesz egyszerű)...igen..számlát is adtak....de rendes volt a szerelő nagyon...igen. Vannak számlák is.... Igen? Jaj, de jóóó! Ha gondolják,nem kell kifizetni mind,elég,ha a nagyobbik árról...(én: ??!!)...igen? Nagyon rendesek!...óó..hagyják...nem kerül majd semmibe!..majd házilag betemetjük a kertben a csővezetékek helyét....(én: kinéztem az ablakon és a szétbombázott kertet bámultam,a kimondhatatlan számú köbméter földkupaccal)....óóó..nem. Hagyják csak! Majd mi (vagyis: a többi családtag) azt is megcsináljuk házilag!...igen!a lányomnak van mobilszáma,de nem szeretné megadni.../kényszeredve nevet/....jó. Ha úgy könnyebb,megadom .../én:ááááááá/......igen! Egész nap hívhatják..../én:remek/....köszönöm,visz'hal'..../én már infarktust kaptam és az ápolókkal posztoltatok most/...
Anyukám mindenkit kímél. A biztosítót, az összes embert, aki totálisan vadidegen a számára és saját magát, mert más nevében is tud beszélni.

Legjobb alakítás.

Lábujjtörésem Oscar-díjátadva:

Köszönöm az Ikea-nak,h lábamra esve, lábtartójuknak bútoreleme megtanított az igazi fájdalomra. Köszönöm Gábor Czifra-nak és feleségének Beátának,h megmutatták,mi az a barátság és első szóra elvittek orvoshoz. Továbbá köszönettel tartozom a Rákos úti sebészetnek,kik nélkül lehet,h most falábam lenne. Anyámnak,aki a negatív megjegyzéseivel furcsa mód személyemre építő jelleggel hat és végezetül,de nem utolsó sorban magamnak,mert ha néha az eszemmel is gondolkodnék, akkor most nem lennék itt a gép előtt. Még egyszer köszönöm!

Fogas kérdés.

Mai alakítása lányomnak.

Fannival sétáltunk hazafelé és nagy hirtelen elént toppant egy fogazathiányos kéregető.
Acc egy száázast?- kérdi tőlünk.
Mire Fanni lazán: Hoz majd neked a fogtündér!
:)))))))

Ha nem forog az észkerék.

Nagyon régen nem sportoltam már,szinte a futást is elfelejtettem. Melyik lábam is jön egymás után?
Így hát, ezt a részt hagytam is,nehogy orra essek, ezért arra gondoltam,h talán a biciklizés lesz az,ami visszalendít testem karbantartására.
Beöltöztem a laza szerelésembe,melyben kényelmesen szelhettem a friss levegőt és bemelegítettem. Már ez is elég megterhelő volt, hiszen ki az,aki naponta megérinti a bokáját? Miért is néznék a hátam mögé kinyújtott kézzel? Mire megválaszoltam volna, már recsegett az összes csontom.
Mentem a sufni felé,h kivonszoljam a biciklit. Elég nehéz volt és kissé poros is.
Letörölgettem a nagy út előtt és szemrevételeztem csak úgy nagyjából,nehogy cserben hagyjon menet közben. Mindent rendben találtam.
Felpattantam és elkezdtem tekerni. Közben pedig nagy levegőt vettem a természetben. A fák,a bokrok, mind-mind hozzájárultak ahhoz,h otthon érezzem magam ebben a helyzetben.
Kezdett tisztulni a fejem,a gondolataim tovaszálltak, a problémákat is lassan leelőztem. Minden olyan dolgot kibringáztam magamból,ami legbelül fájdalmasan keringett. Semmi sem tudott ebből a határtalan jóérzésből kilendíteni,még a macskánk sem, akinek távolból figyeltem azt az unott arcát,amit minden élethelyzetben felvesz. Nem érdekelt. Csak hajtottam ...hajtottam...szinte ki a világból....nem számított,h merre visz az utam...mert tudtam,h bárhová is repítenek a gondolataim,mindig visszatalálok oda, ahol igazán szeretek lenni. A kertünkbe.
Mert ott ültem én mindvégig, egy szobabiciklin.

Reszkessetek betörők!

Hajnal 3 körül. 
Az éjjel csendjében mintha egy fúrógép hangját hallottam volna. Kipattantam az ágyból, telefonnal a kezemben,minden bátorságomat összeszedve felkapcsoltam a villanyt és mentem a bejárati ajtó felé. Megálltam az előtérben. Belehallgattam a hajnalba.....semmi. A nagy ijedtségre való tekintettel...az étkezőasztalon ott hagyott tányéron lévő maradék csokis sütit megettem. Na,most aztán álmodhatok majd hülyeségeket is. De legalább az édesség már biztonságban van:)....
Kéne egy Kevinkosztner :(

/már az ágyból posztolva/

Teli szív, üres üveg.

Külvárosi fruskaként elég sokminden kimaradt az életemből ahhoz,h igazi háziasszony legyek. Számomra a malac Babe volt és nem a disznósajt, a tyúk egy veszélyes izé és h még azzal is ébredjek?! Pff...
Persze, a pesti tanyavilág azért körülvett,mert kis kertünkben a cseresznye nekünk termett, húsvétról visszamaradt kacsánk ott totyogott a konyhában,míg a nagyanyám meg nem sütötte :( és a ház melletti szilva miatt kémiai laborunk is volt, a tökéletes pálinka előállításához.
Felnőtt nőként csak az ízek emléke maradt,amit minden ételben és italban kerestem. Míg nem....egy emlékre rátaláltam. Pontosabban négy üveg lekvárban. Meggy, cseresznye, barack és eper ízekben.
Eccpecckimehetsz-el az első fedő az eperdzsemről került le. Kis üvegből óvatosan merve a teáskanállal,h a szemek szét ne essenek. A szinte kocsonyás lében úszó remegő gyümölcsöt csukott szemmel emeltem a számhoz,h érezzem a kora nyarat, a helyet,ahol a napsütés érte. Óóó!!!...pontosan annyira volt édes,amennyire a gyümölcs engedte. Nem szétfőzve, szinte minden apró magját számolhattam volna rajta. Méghogy pezsgővel az igazi...Ebben az üvegben volt a legtökéletesebb és a legfinomabb. Az egészet bekanalaztam.
Következő kiszámolót a cseresznye bukta. Kissé elfogult voltam,hiszen a cseresznye magában egy édes gyümölcs. Nem lesz túl émelyítő? De míg efféle kérdések forogtak a fejemben,addig a kiskanállal belekóstoltam. Ebben a néhány falatban volt benne a gyermekkorom, a kora nyár, a végtelen kacagás. Az idétlen fülbevaló a gyümölcséből, az első fáramászásom és minden...minden...minden....
Talán ezért is ültettünk a kertbe legelőször cseresznyét. De miért nem tettünk el belőle télire?! Valóban az istenek eledele ahogy mondják...
Harmadik "eccpecc" játék kiesője a meggy volt. Pesszimista cseresznyének is hívhatnám, hiszen oly kevés a különbség külsőre. De mégis. Kerekebb, savanykásabb, az ágai lógatják magukat,mint a szomorú emberek az orrukat.
A legjobb háziasszony főzhette be,mert ez a fanyarság tökéletesen párosult a lekvár elvárható édes ízével. azt hiszem, ez mutatja a kellő alázatot a természettel szemben.
Mivel minden nap egy kisüveg eltűnt a polcról, ezért az utolsót nagyon óvtam. Hiába gondoltam a sárgabarack lekvárt a zserbógolyóba, palacsintába, hajthatatlan voltam. Nem és nem. Nem lehet minden nap este ezt tenni! Fegyelmezettnek és kitartónak kellett lennem. Hát...azért felemeltem és megforgattam az üveget. Félig szétesve keringtek a gyümölcsök a zselés mázban. Ahogy pedig jobban megfigyeltem, a héján lévő barna apró pöttyök jelezték,h a napban sütkéreztek. Nem bírtam tovább. Feltéptem az üvegtetőt és belemártottam a kanalat. Krémes állaga a zamatos félbarackokkal...a számban pedig a bársonyos héja simogatta a nyelvem. A tökéletes nyár tartósítva. A szikrázó napsütés, a szél gyenge fuvallata,a vidék maga.
Ahogy a negyedik üveg végére értem, végiggondoltam az elmúlt időt. Mert minden hónapnak megvan a maga gyümölcse. Én pedig végig ettem az egész évszakot, beleszagolhattam egy számomra ismeretlen tájba, szerelmes lettem a vidékbe és szeretnék a legjobb anyuka lenni. Befőzni és megfőzni az élet legjobb érzéseit,h átadhassam.