Persze, a pesti tanyavilág azért körülvett,mert kis kertünkben a cseresznye nekünk termett, húsvétról visszamaradt kacsánk ott totyogott a konyhában,míg a nagyanyám meg nem sütötte :( és a ház melletti szilva miatt kémiai laborunk is volt, a tökéletes pálinka előállításához.
Felnőtt nőként csak az ízek emléke maradt,amit minden ételben és italban kerestem. Míg nem....egy emlékre rátaláltam. Pontosabban négy üveg lekvárban. Meggy, cseresznye, barack és eper ízekben.
Eccpecckimehetsz-el az első fedő az eperdzsemről került le. Kis üvegből óvatosan merve a teáskanállal,h a szemek szét ne essenek. A szinte kocsonyás lében úszó remegő gyümölcsöt csukott szemmel emeltem a számhoz,h érezzem a kora nyarat, a helyet,ahol a napsütés érte. Óóó!!!...pontosan annyira volt édes,amennyire a gyümölcs engedte. Nem szétfőzve, szinte minden apró magját számolhattam volna rajta. Méghogy pezsgővel az igazi...Ebben az üvegben volt a legtökéletesebb és a legfinomabb. Az egészet bekanalaztam.
Következő kiszámolót a cseresznye bukta. Kissé elfogult voltam,hiszen a cseresznye magában egy édes gyümölcs. Nem lesz túl émelyítő? De míg efféle kérdések forogtak a fejemben,addig a kiskanállal belekóstoltam. Ebben a néhány falatban volt benne a gyermekkorom, a kora nyár, a végtelen kacagás. Az idétlen fülbevaló a gyümölcséből, az első fáramászásom és minden...minden...minden....
Talán ezért is ültettünk a kertbe legelőször cseresznyét. De miért nem tettünk el belőle télire?! Valóban az istenek eledele ahogy mondják...
Harmadik "eccpecc" játék kiesője a meggy volt. Pesszimista cseresznyének is hívhatnám, hiszen oly kevés a különbség külsőre. De mégis. Kerekebb, savanykásabb, az ágai lógatják magukat,mint a szomorú emberek az orrukat.
A legjobb háziasszony főzhette be,mert ez a fanyarság tökéletesen párosult a lekvár elvárható édes ízével. azt hiszem, ez mutatja a kellő alázatot a természettel szemben.
Mivel minden nap egy kisüveg eltűnt a polcról, ezért az utolsót nagyon óvtam. Hiába gondoltam a sárgabarack lekvárt a zserbógolyóba, palacsintába, hajthatatlan voltam. Nem és nem. Nem lehet minden nap este ezt tenni! Fegyelmezettnek és kitartónak kellett lennem. Hát...azért felemeltem és megforgattam az üveget. Félig szétesve keringtek a gyümölcsök a zselés mázban. Ahogy pedig jobban megfigyeltem, a héján lévő barna apró pöttyök jelezték,h a napban sütkéreztek. Nem bírtam tovább. Feltéptem az üvegtetőt és belemártottam a kanalat. Krémes állaga a zamatos félbarackokkal...a számban pedig a bársonyos héja simogatta a nyelvem. A tökéletes nyár tartósítva. A szikrázó napsütés, a szél gyenge fuvallata,a vidék maga.
Ahogy a negyedik üveg végére értem, végiggondoltam az elmúlt időt. Mert minden hónapnak megvan a maga gyümölcse. Én pedig végig ettem az egész évszakot, beleszagolhattam egy számomra ismeretlen tájba, szerelmes lettem a vidékbe és szeretnék a legjobb anyuka lenni. Befőzni és megfőzni az élet legjobb érzéseit,h átadhassam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése