A 70’-es évek szülötte vagyok. Késői gyereknek számítottam, mert anyám,míg várta a potenciális apajelöltet,addig ugyan úgy öregedett,mint a többi nő körülötte. Apám se nagyon rohant,h a tízéves fia mellé akarjon egy lányt is. Ő csak egy nőt akart, aki mellett nagyvilági jampi lehet. Nem volt egy rossz páros, anyám amolyan molett Marilyn Monroe, apám meg kiköpött John Travolta. Imádták a Rock’n’roll-t. Elvis, Chuck Berry,Buddy Holly..óóó..és ne feledkezzünk meg a magyar Hungária együttesről sem!
Szóval,míg növekedtem, totyogtam és csámpáztam a nagybetűs élet felé, szüleim robotoló munkája és gondoskodása olykor fárasztónak bizonyult számukra. Abban az időben nem tudták olyan simán lepasszolni a gyereket és diszkóba menni,inkább a házibulikat részesítették előnyben. Mi más is lett volna még? Ilyenkor meghívták a kedves szomszédokat, jó barátaikat, kollégákat. Anyukám már délben elkezdte a készülődést, és ahogy telt az idő,egyre jobban izgult. Délelőtt rám parancsolt,h porszívózzak ki, és gondoljam át,h mit viszek majd át a mamához. Ez azt jelentette,h ott fogok aludni és ne sírjak. Apámat nem érdekelte annyira a dolog, ő maximum még egyszer fürdött aznap és még illatos parfümöt is használt!Sose lehetett tudni, kinek lehet majd udvarolni. Egész délelőtt azt bámultam a konyhában,h lesz a sonkából tekercs és milyen uborka és paradicsom-akadálypályán fog végig kúszni a kolbász az ünnepi hosszú tálcán. A majonézes saláták voltak a legfinomabbak!
Közeledett az este. Anyám idegei már egyre gyengébbek lettek. Pedig a szendvicses tálcák felsorakoztak az étkezőasztalon, a kék szempillaspirál és a halványrózsaszín rúzs mesésen állt neki és még a ruha is kész lett,amit erre az alkalomra varrt. Egyébként, minden alkalomra egy új ruhát készített magának,amit a mai napig nem enged elvitetni a vöröskeresztbe,így retró-bulikra nem kell gondolkodnom,h mit vegyek fel.
Ahogy szállingóztak be a vendégek,úgy kezdtem a lakásban felesleges lenni. Pedig hogy várták,h megszülessek!Most meg,mintha nem is léteznék. A kedvenc házaspárom Imrebácsi és Mucinéni volt. Imrebá’ annyi idős lehetett,mint apám,de mindig parfümillata volt,kiegészülve egy fésűvel, amit akkor vetett be,ha egy csinos nőt látott. Előhúzta a farzsebéből és már igazította is a haját. Mucinénit egyáltalán nem érdekelte a férje, inkább saját maga. Hatalmas tupír a fején és sokkal több festék,mint anyukámon. Ő nem tudott varrni,ezért minden alkalommal megdicsérte a háziasszony ruháját. Na meg persze engem is úgy,h két ujját összecsípve megragadta az arcom. Csak egyszer tudta ezt csinálni,következő alkalommal már menekültem.
A lábam már félig kint volt az ajtón,de senki rám se hederített. A szemem sarkából még láttam apámat,ahogy tekeri fel a szőnyeget előkészítve a terepet a táncnak, közben hallottam a háttérben anyám hangos nevetését. Sosem bírta az alkoholt. Egy fél pohár Éva Vermuth-tól viccesnek gondolta magát.
Többgenerációs családi házban laktunk. A földszinten a nagymamámék, felette pedig mi. Egész éjszaka hallottam a zenét és a dübörgő lépéseket. Négy-öt buli után már megismertem a számokat. Kívülről fújtam a szüleim polimer kazettáinak tartalmát.
Mi maradt meg bennem így a ’10-es évekre? A ledobozolt magnókazetták, izgalom, ha nagyobb vendégsereg jön, anyám nejlon dzsörzé ruhái a gardróbszekrényben és a rock’n’roll. De az mélyen a zsigereimben. Tegnap vettem egy piros pöttyös körömcipőt és meg kell,h mondjam, de Dollynak se állna jobban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése