Ebéd a MÁKban,avagy első randim zöldalmalevessel..

A környék jó. Öltönynadrágos faszik, még így közel a sivatagi időhöz képest is. Ahogy végigsétáltam a végcélomhoz vezető hosszú utcán, vékonyka nőket láttam,ahogy a salátabár kinti részén tudatosan soványra ebédelik magukat. Nekem nem ez volt a tervem. Szerelembe szerettem volna esni az ebédemmel. Nagy nézelődésemben oda is értem. A hely teljesen rendben volt. Nem félsz attól,h félned kéne. Szóval,érted. Feszélyezve. Talán a zene teszi vagy a hely egyáltalán nem hivalkodó berendezése. A pincérek mosolyogtak. Őszintén! Rögtön ásványvizet kértem,mert én nem vagyok teve,h tároljam púpomban a folyadékot. Habár van kettő elől,de az fogdosásra jó maximum. Aztán leves. Leves az kell! Amíg várakoztam, kaptam házikenyeret vajjal és kedvességgel.

Az első fogás hideg zöldalma leves rebarbarával. Hűsítő és savanykás. Kegyetlen jó volt! Leéltem úgy 38 évet,h a zöldalmát a blendamed reklámból Lacin keresztül ismertem,akinek jók voltak a fogai. Nade,h levesformában?Minden hálivudi gyöngysornak és fogatlannak ajánlom ezt az ételt!

Aztán vörös márnát rendeltem,vargányával. Pintxo. Amolyan snack-falatok. Pontosan annyi,h átérezzem a séf ételkölteményét. Sem a gomba,sem a hal nem törekedett individualista módón arra,h csak egy fajta ízt érezzél a szádban. Az első falat után eggyé olvadtam a tányéromon lévő csodával és azonnali mély meditáció fogott el. Szinte lebegtem az asztalomnál, a külvilágra nem reagáltam. Már-már kezdtem pironkodni,h ilyen tudatállapotba kerültem. Nem volt más választásom,mint hogy kérjek egy fekete cseresznye habot barackkompóttal. Hosszúkás pohárból kanalaztam. Eztezetezt nem. Nem is bírom leírni, mert tömör szex. Ha valaki potencia zavarokkal szenvedne, azonnal próbálja ki ezt a desszertet! Lelkemig hatolt az édes csábítás. Azonnal lehűtöttem magam egy kis ásványvízzel és kértem a számlát. Ekkor jött az utójáték. Ajándék mangó fagylalt, házi túrórudival! Egyértelmű,h a pöttyös egyáltalán nem az igazi! Alig bírtam evés közben jegyzetelni a netbookba.

Hazafelé menet azon gondolkodtam,h mi is volt ez a fél óra a MÁKban? Azt hiszem…könnyű ebéd,fenséges falatok és ízek varázsa ebédidőben.

A lomtalanítás nirvánája

Eljutott hozzánk is az éves lomtalanítás. Ez amolyan most vagy soha érzést vált ki sok mindenkiből. Ezen a napon érik be veszekedéseim gyümölcse. A 35 éves bőrgarnitúra utolsó darabját sikerült úgy kitennem,h anyámat teljesen meggyőztem arról,végképp nem lehet vele mit kezdeni. Persze,megannyi vita és veszekedés kellett hozzá,h elengedje az ócska bútordarab testét és lelkét. A szekrényekről már nem is beszélve.
Ha van tároló helyiséged,sufnid,raktárad,mindent megteszel annak érdekében,h meg is töltsd. Ehhez van szükség kiszuperált elemes bútorra,esetleg a nagyi régi kredencére, vagy ki nem dobott tv-s papírdobozokra, h aztán ebben tárolhasd azokat a kincseket,amelyekért bármelyik kalózkapitány harcba szállna,akár az élete árán is.
Gyermekem apja idén is elsütötte azt a poént,h gurítsuk ki Renault 4-emet a legszimpatikusabb lomolósoknak.Persze,ezen rajta kívül senki nem nevetett,pedig mennyit kacagtam régen a viccein...akkor még biztos szerettem...
Szóval a bőrfotel kikerült és az üveges tolóajtós szekrény is lapokra szedve. Ez tulajdonképpen már újkorában is selejt volt vagy csak a sógorom rakta össze szarul? Ezt nem tudtam eldönteni a mai napig,viszont anyámmal ezt a meccset is le kellett játszanom. A végén annyiban maradtunk, h a tükrös ajtót nem dobom ki róla,mert az unokahúgomnak szüksége van rá. (hip-hop tánca jár és ez előtt gyakorol. Egyébként fiúzni és bulizni megy.Szerintem nincs is olyan,h tánctábor,meg éjszakába nyúló edzések.)
Kétórás pakolás eredménye tehát egy bőrfotel és egy 3részes szekrény volt. Aztán begyorsultak a folyamatok. Anyám kénytelen volt az ebéddel foglalkozni,így én lettem a főnök a döntéshozatalban. Persze,halkan mondva,nehogy a konyhába szűrődjenek a szavak. Régi szőnyegek, gőztisztító berendezés,ami a tvshop szerint istenkirály, egyébként egy forintot sem ér,húgom ifjúsági bútorának egyharmada és a régi albérlők gyerekeinek kerékpárja. És ekkor főtt meg az ebéd. Anyám a kapuban termett és feltette azt a kérdést,ami ismét elindította a vitát. "Miért dobsz ki két jó gyerekbiciklit? És ha kell nekik?" Nem is tudom,h miért nem tanultam ügyvédnek?Rengeteg pert nyerhettem volna. A kerékpárok szabadulása volt a tét,h a garázsban sínylődjenek még vagy 20 évig. "Hogy miért dobom ki? Mert egyrészt azok a gyerekek már felnőtt emberek,másodsorban 10 éve elköltöztek és ha kellett volna nekik,akkor már elvitték volna,harmadrészt meg rozsdás,kiszuperált járművek,amiknek rendbehozatala annyiba kerülne,mint egy új bringa." Védőbeszédem tökéletesre sikeredett. Nyertem! Mehet a kapu elé.
Már csak egy bejárati ajtó maradt hátra,ami annyira volt csak elvetemedve,h oldalról nézve egy nyolcas számra hasonlított az alakja. Aha,igen.Ezt is fel tudta volna akasztani anyám valahova,de meg sem vártam érvelését. Olyan fáradt volt már minden izmom és az agyam is az állandó hülyeségektől,h a görbe szögek,rozsdás szerszámok és a halott német katona teteme már nem is lett a lomtalanítás martaléka. Felvonszoltam magam a lépcsőn és lezuhanyoztam magamról 16 pókhálót és legalább 60 dkg port és koszt.
Ma reggel jött az a kocsi,ami összezúzza a felesleges holmikat. Kivételesen most nem zavart a csörömpölés reggel 6kor. Lelki szemeim előtt láttam,ahogy minden,ami nem kellett senkinek,hogyan kerülnek összepréselésre. Amolyan nirvána állapotba,ha tetszik. A teljes megsemmisülésbe, a létezés ellentétébe, a nemlétbe. Itt minden bútor, félszemű baba és kinőtt ruha eggyé válik velünk, tárgyak gyűjtőjével,h aztán egy magasabb boldogság állapotába kerüljenek a lomok és mi.

"mell"esleg jólvagyok...

Túl vagyok a varratszedésen. Alig vártam. Teljes ellenállásban volt már a testem. Úgy látszik,h nem bírja az idegen dolgokat. Habár ez elgondolkodtató,mert szexben ilyet soha nem éreztem:-)

A legnagyobb vágás pontosan a szegycsont alatt helyezkedett el,négy öltéssel. Kicsit kisebb, mint amit a farkason vágott a nyavalyás vadász,de simán átéreztem a falánk állat fájdalmát. Szerencsére nincs kutunk, így hiába is tervezgette gyermekem apja az életbiztosításom eldorbézolását,kénytelen lesz a fizetéséből megélni. Tényleg itt volt már az ideje,h eltávolítsák a cérnákat,mert nagyon feszítette a bőröm.

Reggel korán értem a kórházba azt gondolván,h én leszek az első. Naja. Első. Az utolsók közt. Szerencsére a lányom kihúzott a pácból. Mivel még nem tudtam anyámra hagyni és egyébként is úgy tapad rám,mint kóbor macska a záróvonalra,így magammal vittem. Pont akkor értem a dokihoz,mikor lejött a vizitről. Egyből látta,h nem lesz egyszerű, ha Fannim sokáig a folyóson marad,ezért másodiknak be is hívott. Mivel a legfájdalmasabb sebemet a melltartó csak még jobban kikezdte volna, megkockáztattam,h anélkül indulok az orvoshoz. Fura volt. Vagy inkább szabadságérzet? Nem is tudom…általában szeretem,ha testrészeim abba az irányba követnek,amerre a lábam visz. Persze,megértem kebleimet is,hisz amellett, h a gravitációval kell megküzdeniük,még a ritmust sem vehetik fel teljesen a mozgásommal. Minden izmukkal egyenesen és keményen kéne állniuk testem felső részén. Több-kevesebb sikerrel ment is nekik. Szóval,már a sebésznél voltam,h kiszedje a varratokat. Már kezdtem magyarázni a gyulladással járó kellemetlenségeket,de addigra meg is szabadított a varratoktól. Közben megjegyezte,h milyen szép,mármint az öltések,amit a kollégája végzett rajtam operációt követően,de láttam,h míg a dicsérő szavakat mondja,szeme két irányban pislogott inkább. Örültem,h így átevickélve a B-oldalra még pozitív reakciót vált ki nőiességem két gyöngyszeme. De melyik nőnek nem esett volna jól?

Hazafelé vezetve, már kezdtem tervezni a következő hónapot. Konditerem,futás,masszázs. Év végére legkésőbb össze kell magam szedni, mert a fene se tudja,h mi van még,amit bennem össze kell szerelni…

befelé haladva fiatal..

Mikor felkelt a lányom elmesélte,h mit álmodott:-"Csupa józsaszínű volt a szoba,telistele hejcegnőkkel.Tudod anya,ez hejcegnőszoba volt." Óóó,de szép lehetett-mondtam neki:)...és elgondolkodtam,h leszámítva a felnőtt tartalmú ábrándjaimat, volt e az utóbbi időben meseszerű álmom?Hát nem:(...elfogyott belőlem a gyermek?

Pedig tudom,h ott van bennem legbelül.Csak akkor szokott előjönni,ha szerelmes vagyok. Mert idővel egyre bölcsebbek leszünk,tapasztaltabbak és teljes rutinnal kiigazodunk az élet nagy gubancain, de ha egyszer....Egyszer eltalál Amor nyila,azonnal azok a kisgyerekek leszünk,akik szemlesütve,pironkodva mondanak zagyvaságokat és cselekednek irracionális dolgokat. Ekkor tudom,h lehetek akár 86 éves fogatlan néni is, akinek az a copfos kislány szeme néz arra a botra támaszkodó, snájdig úriemberre,aki talán maga is kisfiú legbelül.

A koponya,a dobókocka na meg a pucér nő.

Egy betegségsorozat kétharmadánál járok és persze az alagút vége még sehol, de ahogy a testem megcsillogtatja erejét időnként, úgy teszek fogadalmakat magamnak,h legalább jövőképem legyen. Ilyen a mindennapos testmozgás, az egészséges táplálkozás, a heti fűnyírás és a kutyánk megszeretése még akkor is, ha tök büdös a bundája. Persze, ezek mind-mind felelőtlenül tett kijelentések,ha egy kicsit is ismer vki, attól viszont nem tántoríthat el senki,amit a kórházi ágyon fogadtam meg. Tetováltatni fogok!

Az egyetlen egy élhető bolygó fellelhető helyét, a Gemini csillagképben. A Gem 37-et. A jobb lapockám alsó részére szeretném varratni, pontok,összekötő vonalak és betűk megjelölésével. Nem egy látványos vmi, afféle csillagászati térkép. Fogalmam sincs, h jött ez, egyszerűen eszembe jutott. Pont úgy, ahogy az a Valaki, aki egyszer azt mondta nekem,h egy férfin,aki komolyan akarja venni,h tetoválások legyenek rajta,annak következő formáknak kell lenni a testükön:koponya,dobókocka,pucérnő. Csak úgy,mint anno,mikor a nők egy része úgy gondolta,h kell neki egy ribancrendszám (fenék felett lévő keresztcsonton elhelyezkedő bármi),vagy testet körbe karikázó viráginda, vagy cuki pillangó a punci fölé.

Megnézegettem egy-két helyet, ahova elmehetnék és még ezernyi felvarrható mintát. El is döntöttem,h csak abban az esetben lennék tetkófan, ha egy yakuza lánya volnék,aki isteníti apját és a cseppet sem bizalomgerjesztő haverjait. Azok a tetoválások gyönyörűek. Természetesen csak rajtuk. Mint ahogy az „Erzsi”,”anyám” és az öt pont a kézfejen is csak bizonyos embereknek áll jól.

Barátnőm a fickója nevét rakatta fel magára tibeti írásjegyekkel. Jól néz ki. Nekem még senki nem ért meg 15 perces fájdalmat,h örökre magamon láthassam. Túl válogatós vagyok? Nem hiszem. Vagy nagyon meggondolom,h mi legyen az,ami életem végéig elkísér a bőrömön? Ezt sem gondolom. Mert ha végigfuttatnám az agyamon,h mit tervezek a hátamon,akkor már le is tettem volna róla.

Beszélgettem pár emberrel, akiknek testét borítja örök rajz. Valaki így nem szeretne felejteni és örök emléket akar, vagy totálisan részeg volt és fogalma sincs honnan az ötlet, vagy csak volt üres félórája és a „festőművészt” pont üresjáratban találta meg. Engem bármi is vezérelt arra,h csillagtérkép díszelegjen rajtam,amit a hátam közepére kívántam, úgy gondolom, h sosem fogom megbánni vagy rajta filózgatni. Egyszerűen csak legyen. Vagy.…mindenki így kezdte?!

Két éjszaka Hotel Uzsokiban, All inclusive ellátással hozott kövekkel, bónusz baráttal...

Úgy pakoltam be a sporttáskába,mintha a szokásos nyári úttörőtáborba mennék. Csak zseblámpa és szúnyogriasztó helyett fájdalomcsillapítót és dugikeksz került a pizsama mellé. Óó!A dugikekszet meg tudom magyarázni! Mivel koplalás műtét előtt és után,csupán a vércukorszint stagnálása érdekében egy pár szem elfogyasztása céljából rejtettem az ágyam mellett lévő szekrénykébe. Napersze. A szokásos kora reggeli érkezés volt a betegfelvételen. Megkaptam az all in-karszalagot a csuklómra,ami nem a kórház összes minibárjára adott korlátlan fogyasztást,hanem egyedivé és összecserélhetetlenné válást tesz lehetővé. Így sajnálatos módon nem nagyobb ciciket kapok tévedésből,hanem az epeköveimtől fosztanak meg. Papírékszerem mellé adtak még egy térképet, h el ne tévedjek és bekarikázták rajta „apartmanom”, ahol röpke három napot tölthetek el, teljes körű kiszolgálásban részesülve. A szokásos fertőtlenítő tusfürdő és papírruha is kikészítve várt a frissen felhúzott ágyneműm tetején,kis tálkában a fél kék gyógyszer,ami a műtét előtti vidám hangulatról gondoskodott. Aztán megismerkedtem a lakótársammal,aki egy idős nőci volt,hasi sérvvel. Megbeszéltük,h mit fogunk nézni a tv-ben és h hány műtétünk volt eddig. Ő győzött. Több vágás volt rajta,mint egy japán szamurájfilmben. Míg őt az elsők között betolták a műtőbe,engem csak jóval dél után. Addigra már a félelmem is elmúlt. Az ágyból nézve szemléltem a zuglói eget, amibe csak a róna utcai templom tornya lógott be állandónak,melyhez viszonyíthattam a felhők mozgását,amit a szél diktált nekik. Már majdnem álomba szenderültem az égi látványon,mikor bejött egy igen vidám műtős,aki meghívott egy rapidrandira az A-épületig. Csak két kérdést tett fel,amit normál esetben egy pofonnal elintéznék,de most olyan természetesnek gondoltam. Le vagyok borotválva és be vettem e a gyógyszerem? A válaszom gátlások nélkül közöltem,mint egy hivatásos lotyó és gondnokság alatt lévő öregasszony keveréke. De már gurultam is ágyastul a steril folyosóig,miközben dolgozni kezdett bennem a nyugtató. Kezdett szétáradni bennem a boldogság, az egyetemes szeretet,mely kiterjedt az egész világra. Álmosságomnak jele nem volt,inkább amolyan diszkó előtti hangulat,amit fiatal csitriként éreztem. Bezzeg a mellettem fekvő fogatlan,bajuszos néni. Olyan horkolást rendezett,h a műtőben megremegtek a sziketartó fémtálcák.

Következő képem már a szobában,meztelenül ért, tompa fájdalommal. Kétóránként ébresztett a nővér,hol lázat mért,hol pedig csak pisilésre invitált,mint iskolás koromban a barátnőim. Mint akkor,most sem kellett. Valamikor hajnal felé ébredtem arra,h bőröm nem elég vastag a hideg ellen,amit éreztem,pedig testalkatom már-már olyan,mintegy bébifókának. Muszáj volt kikelnem valahogy,h a zebrás pizsamámat felhúzzam és ááá…pisilni is kellett. Hatalmas teljesítmény volt tőlem,h ezeket a feladatokat véghez tudtam vinni. Csak ne fájt volna annyira mindenem legbelül. Visszaaludtam. Reggel iszonyatos éhségre ébredtem. Képzeletem a Márgál és a Kistücsök étterem fotóin járt,amit a fészbukkra raknak fel ínycsikizésnek. Ahogy a zöldségek húsokkal vetélkednek a tányéron,finom desszertek lágy krémjei, mellé finom borokat kínálva. Édes istenem! Nyílt az ajtó és lám? Isten meghallotta kívánságom és jött a rozsdamentes zsúrkocsin a….a három vizes zsömle,egy szelet jó vastag sertéspárizsival. El ne felejtem a minivajat és a napközit visszaidéző semmihez sem fogható teát! Nem. Ez nem a Teremtő műve. Az ördög játéka,mely csúfos viccet űzött velem. Több mint másfél napja nem ettem és kihasználva farkas éhségemet,ezt kínálta fel csillapításnak. Csak a teát voltam hajlandó elfogadni,mert ez a felvágottnak nevezett förmedvény nem érintheti testem egyetlen belső zugát sem. A reggelin felvértezve az egész napom folyamatos megerősödésben telt. Egyre jobban éreztem magam,már a szökési terven elmélkedtem. Mindhiába. Határozottan közölték,h maximum csak a harmadik napon távozhatok,addig próbáljak meg pihenni. Próbáltam. Feküdtem az ágyon,bámulva az ablakon kifelé néztem a madarak táncát az égen.Aztán rájött szobatársam,h milyen jó távirányító vagyok a tv-hez. Mert én már milyen jól fel tudok ülni,mozogni és sétálni. Mondanom se kellett,h egyszerre nézett három filmet. Az ebédről említést szándékosan nem tettem,mert nem méltó arra,h beszélnem kéne róla. Délután ismét vizitek következtek és végre megláthattam a sebeim. Négy apró bibi a mellettem fekvőhöz képest. Átkötötték és biztosítottak róla,h holnap reggel elhagyhatom a kórházat. Fülig ért a szám egészen estig. Mivel azt mondták,h sokat kell sétálnom a gyógyulás érdekében,ezért határtalan boldogságomban 12 kört tettem a B és C épületben. Kellemesen fáradtam el, mintha a budai hegyekben túráztam volna a legnehezebb turista útvonalon. Egy pillanat alatt álom jött a szememre. Ha bárányszámolásban kéne kifejeznem, kb. kettő. Már tudtam a hátamon is aludni,főleg úgy,h szóltam a nővérnek,h állítsa vízszintesre az ágyamat enyhe derékszögből. Minden porcikám ellazultan pihent a csöndes szobában,míg arra nem riadtam,h sorstársam iszonyatosan nem horholt. Nane…ezt neeem…mennyi az idő?Úristen!Hajnali fél három! Nem is tudom,hogyan sikerült őrület nélkül eljutnom a reggelig. Fájt a fejem, morcos voltam,csak a zárójelentésre tudtam koncentrálni. Szabadulni innen és a saját ágyamban lenni. Észre is vehetett vmit a horkoló bűnös,mert megkérdezte,h hogy aludtam. Mondtam neki,h szarul. Mire ő: „kértem egy altatót,h ne forgolódjak és olyan jól kipihentem magam?! És te?” Majdnem megmondtam neki,h az éjjel eljátszottam a gondolattal,h megfojtom,de aztán rájöttem,h nem ér ez nekem meg életfogytiglani börtönbüntetést. Lezuhanyoztam, felöltöztem és vártam az elbocsájtó papírokat. Mikor aláírtam mindent, azonnal felhívtam anyámat,h a marhahúslevest tálalhatja,mert 10 percen belül otthon leszek. Mialatt vártam a taxit,alkalmi lakótársam elkérte a telefonszámom. Mielőtt végigment volna az agyamon,h minek?,addigra már automatikusan diktáltam is. Gondolom, udvariasságból. Aztán elköszöntem és már vonszoltam is a sporttáskám a kijárathoz. Ahogy az utcába értem,megnyugodtam. Végre otthon voltam. Fimon ételek, nem akarja senki,h pisiljek, a csöndes lakás,csak a lányom hiányzik,de ő csak holnap jön haza Balatonról. Végignyúltam a kanapén és éreztem,h a testem itt fog igazán meggyógyulni. Az unokahúgom hozta nekem a levest, ami minden gyógyszernél többet ért. Csak kapcsolgattam a tv-t és aludtam,aludtam,aludtam.Volna. Este fél 10 lehet és csörgött a telefonom. A szobatársam volt,h hogy fáj a sebe és hogy vagyok. Áááááááááááá…..én felelőtlen! Egy pillanatra nem figyeltem oda és már egy „barát”-ot szereztem magamnak. Remélem,h tőle gyorsabban szabadulok majd,mint a maréknyi köveimtől.