Úgy pakoltam be a sporttáskába,mintha a szokásos nyári úttörőtáborba mennék. Csak zseblámpa és szúnyogriasztó helyett fájdalomcsillapítót és dugikeksz került a pizsama mellé. Óó!A dugikekszet meg tudom magyarázni! Mivel koplalás műtét előtt és után,csupán a vércukorszint stagnálása érdekében egy pár szem elfogyasztása céljából rejtettem az ágyam mellett lévő szekrénykébe. Napersze. A szokásos kora reggeli érkezés volt a betegfelvételen. Megkaptam az all in-karszalagot a csuklómra,ami nem a kórház összes minibárjára adott korlátlan fogyasztást,hanem egyedivé és összecserélhetetlenné válást tesz lehetővé. Így sajnálatos módon nem nagyobb ciciket kapok tévedésből,hanem az epeköveimtől fosztanak meg. Papírékszerem mellé adtak még egy térképet, h el ne tévedjek és bekarikázták rajta „apartmanom”, ahol röpke három napot tölthetek el, teljes körű kiszolgálásban részesülve. A szokásos fertőtlenítő tusfürdő és papírruha is kikészítve várt a frissen felhúzott ágyneműm tetején,kis tálkában a fél kék gyógyszer,ami a műtét előtti vidám hangulatról gondoskodott. Aztán megismerkedtem a lakótársammal,aki egy idős nőci volt,hasi sérvvel. Megbeszéltük,h mit fogunk nézni a tv-ben és h hány műtétünk volt eddig. Ő győzött. Több vágás volt rajta,mint egy japán szamurájfilmben. Míg őt az elsők között betolták a műtőbe,engem csak jóval dél után. Addigra már a félelmem is elmúlt. Az ágyból nézve szemléltem a zuglói eget, amibe csak a róna utcai templom tornya lógott be állandónak,melyhez viszonyíthattam a felhők mozgását,amit a szél diktált nekik. Már majdnem álomba szenderültem az égi látványon,mikor bejött egy igen vidám műtős,aki meghívott egy rapidrandira az A-épületig. Csak két kérdést tett fel,amit normál esetben egy pofonnal elintéznék,de most olyan természetesnek gondoltam. Le vagyok borotválva és be vettem e a gyógyszerem? A válaszom gátlások nélkül közöltem,mint egy hivatásos lotyó és gondnokság alatt lévő öregasszony keveréke. De már gurultam is ágyastul a steril folyosóig,miközben dolgozni kezdett bennem a nyugtató. Kezdett szétáradni bennem a boldogság, az egyetemes szeretet,mely kiterjedt az egész világra. Álmosságomnak jele nem volt,inkább amolyan diszkó előtti hangulat,amit fiatal csitriként éreztem. Bezzeg a mellettem fekvő fogatlan,bajuszos néni. Olyan horkolást rendezett,h a műtőben megremegtek a sziketartó fémtálcák.
Következő képem már a szobában,meztelenül ért, tompa fájdalommal. Kétóránként ébresztett a nővér,hol lázat mért,hol pedig csak pisilésre invitált,mint iskolás koromban a barátnőim. Mint akkor,most sem kellett. Valamikor hajnal felé ébredtem arra,h bőröm nem elég vastag a hideg ellen,amit éreztem,pedig testalkatom már-már olyan,mintegy bébifókának. Muszáj volt kikelnem valahogy,h a zebrás pizsamámat felhúzzam és ááá…pisilni is kellett. Hatalmas teljesítmény volt tőlem,h ezeket a feladatokat véghez tudtam vinni. Csak ne fájt volna annyira mindenem legbelül. Visszaaludtam. Reggel iszonyatos éhségre ébredtem. Képzeletem a Márgál és a Kistücsök étterem fotóin járt,amit a fészbukkra raknak fel ínycsikizésnek. Ahogy a zöldségek húsokkal vetélkednek a tányéron,finom desszertek lágy krémjei, mellé finom borokat kínálva. Édes istenem! Nyílt az ajtó és lám? Isten meghallotta kívánságom és jött a rozsdamentes zsúrkocsin a….a három vizes zsömle,egy szelet jó vastag sertéspárizsival. El ne felejtem a minivajat és a napközit visszaidéző semmihez sem fogható teát! Nem. Ez nem a Teremtő műve. Az ördög játéka,mely csúfos viccet űzött velem. Több mint másfél napja nem ettem és kihasználva farkas éhségemet,ezt kínálta fel csillapításnak. Csak a teát voltam hajlandó elfogadni,mert ez a felvágottnak nevezett förmedvény nem érintheti testem egyetlen belső zugát sem. A reggelin felvértezve az egész napom folyamatos megerősödésben telt. Egyre jobban éreztem magam,már a szökési terven elmélkedtem. Mindhiába. Határozottan közölték,h maximum csak a harmadik napon távozhatok,addig próbáljak meg pihenni. Próbáltam. Feküdtem az ágyon,bámulva az ablakon kifelé néztem a madarak táncát az égen.Aztán rájött szobatársam,h milyen jó távirányító vagyok a tv-hez. Mert én már milyen jól fel tudok ülni,mozogni és sétálni. Mondanom se kellett,h egyszerre nézett három filmet. Az ebédről említést szándékosan nem tettem,mert nem méltó arra,h beszélnem kéne róla. Délután ismét vizitek következtek és végre megláthattam a sebeim. Négy apró bibi a mellettem fekvőhöz képest. Átkötötték és biztosítottak róla,h holnap reggel elhagyhatom a kórházat. Fülig ért a szám egészen estig. Mivel azt mondták,h sokat kell sétálnom a gyógyulás érdekében,ezért határtalan boldogságomban 12 kört tettem a B és C épületben. Kellemesen fáradtam el, mintha a budai hegyekben túráztam volna a legnehezebb turista útvonalon. Egy pillanat alatt álom jött a szememre. Ha bárányszámolásban kéne kifejeznem, kb. kettő. Már tudtam a hátamon is aludni,főleg úgy,h szóltam a nővérnek,h állítsa vízszintesre az ágyamat enyhe derékszögből. Minden porcikám ellazultan pihent a csöndes szobában,míg arra nem riadtam,h sorstársam iszonyatosan nem horholt. Nane…ezt neeem…mennyi az idő?Úristen!Hajnali fél három! Nem is tudom,hogyan sikerült őrület nélkül eljutnom a reggelig. Fájt a fejem, morcos voltam,csak a zárójelentésre tudtam koncentrálni. Szabadulni innen és a saját ágyamban lenni. Észre is vehetett vmit a horkoló bűnös,mert megkérdezte,h hogy aludtam. Mondtam neki,h szarul. Mire ő: „kértem egy altatót,h ne forgolódjak és olyan jól kipihentem magam?! És te?” Majdnem megmondtam neki,h az éjjel eljátszottam a gondolattal,h megfojtom,de aztán rájöttem,h nem ér ez nekem meg életfogytiglani börtönbüntetést. Lezuhanyoztam, felöltöztem és vártam az elbocsájtó papírokat. Mikor aláírtam mindent, azonnal felhívtam anyámat,h a marhahúslevest tálalhatja,mert 10 percen belül otthon leszek. Mialatt vártam a taxit,alkalmi lakótársam elkérte a telefonszámom. Mielőtt végigment volna az agyamon,h minek?,addigra már automatikusan diktáltam is. Gondolom, udvariasságból. Aztán elköszöntem és már vonszoltam is a sporttáskám a kijárathoz. Ahogy az utcába értem,megnyugodtam. Végre otthon voltam. Fimon ételek, nem akarja senki,h pisiljek, a csöndes lakás,csak a lányom hiányzik,de ő csak holnap jön haza Balatonról. Végignyúltam a kanapén és éreztem,h a testem itt fog igazán meggyógyulni. Az unokahúgom hozta nekem a levest, ami minden gyógyszernél többet ért. Csak kapcsolgattam a tv-t és aludtam,aludtam,aludtam.Volna. Este fél 10 lehet és csörgött a telefonom. A szobatársam volt,h hogy fáj a sebe és hogy vagyok. Áááááááááááá…..én felelőtlen! Egy pillanatra nem figyeltem oda és már egy „barát”-ot szereztem magamnak. Remélem,h tőle gyorsabban szabadulok majd,mint a maréknyi köveimtől.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése