Néhány órára kisütött a nap,így kedvet éreztem a kert rendbetételére. Már a lépcsőn lefelé haladva veszítettem lelkesedésemből,de annyi erőm még volt,h testem ne engedjem visszafordulni a lakás felé.
Szemügyre vettem minden növényt, miként éledtek újra a kemény tél után és melyik volt annyira ravasz,h elterelje figyelmét a mihaszna kutya elől. Mert ugyebár a galád eb kedvenc szórakozása,h a virághagymákat ellenkező irányba dugványozza. Vagyis,a gyökere fent,növényzet lent. Egyfajta művészi kifejezés egy oktondi négylábú által.
Miután megállapítottam,h az összes fa,mi gyökeret eresztetett falaink között igazi túlélő, jöhetett a következő lépés. Az elszáradt vagy befelé hajló ágak metszése. Ekkor lett anyám számára érdekes a jelenlétem.
Az általában lassú léptei felgyorsultak és egy szempillantás alatt a pad mellé ért. Mintha versenyeztünk volna a hely lestopizására. Ő nyert. Innen teljesen belátta a gyümölcsfákat és az önfejű bokrokat,amiket hiába is irányítanánk metszőollóval,mindig másfelé hajtanak ki. De anyám minduntalan úgy érzi,kezében az irányítás a természet felett.
Amíg a futókiwi néhány leszáradt ágával küzdöttem belegabalyodva az egész növényzetbe,addig szülőm utasításokat adott ülve,a ház falának dőlve.
Kitalálta,h metszem meg a fügét,ami annyit jelentett nála,h a három fő ágát,ami olyan vastag volt,mint a combom /borzasztóan vastag/, fejmagasságban fűrészeljem el. Naneeee....
Ezt oly mértékben tartottam barbár gondolhatnak,h végképp elment a kedvem a kertészkedéstől. A fűrészt egy hanyag mozdulattal a sufniba dobtam és megtagadtam a kérését. Úgy éreztem,h meg kell tennem és csírájában elfojtanom anyámban ezt az gondolatot,majd diadalittasan vettem az irányt a házig.
A konyhaablakból nézve jó látni,ahogy minden zöld.Még....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése