A bajba jutott hölgy.

Kislányként arra vártam,h eljöjjön értem a királyfi fehér lovon, ki tűzön-vízen át megküzd értem, a soványka,cseppet sem szép királylányáért, azért,akiért még az orosházi libamájkonzervet is odaadná (lásd. anno  reklám). Hááát, én csak vártam és vártam,de sehogy sem jött. Pedig elképzeltem ám veszettül. Legyen daliás, meg jóképű, kinek tekintete zord és tiszta. Egy hős,ki világot és bajbajutott hölgyeket ment.

Aztán ahogy egyre idősebb lettem,úgy formálódott az arca,a teste,de a kívül kemény,belül érző szívet takarót mindegyikben megláttam. Így alakult az én daliám egy általános iskolai osztálytársammá,majd később pedig különféle filmekben látott vitézei vívtak képzeletemben a valóságos udvarlókkal.Szegény fiúk nem is tudták,h micsoda versenybe csöppentek....
Felnőtt nőként, kevés kivétellel,de a környezetemben minden lány megtalálta a maga hercegét. Mindegyiknek a lovagja segít a házimunkában, kisajátítják a konyhát, barna rizst esznek zöldséggel ha pocakot eresztenek és a gyereknevelésből akkora szeletet vágnak maguknak,h alig marad morzsa az anyának. Természetesen a nő az,aki ilyenné formálta párját,és boldogan élnek,míg meg nem halnak.
Csak az én mesém másmilyen.  "Akiről álmodom, nem létezhet, és ha nem létezik, nem hasadhat meg a szívem."