Lányom szereti,ha az aznapi történeteket mesélem el neki,kicsit anyás verzióban.
A tegnapi így hangzott:
Körülötte hatalmas vásári lárma,hangos gyerekkacagás volt. De ő mit sem törődött az egésszel. Táncolt a szélben többi barátjával együtt,hosszú zsinórra engedve és várta,hátha megtetszik valakinek. Pedig csak pár órája töltötték meg testét élettel és mégis. A világnak azt a részét is szerette volna látni,ahol csend és nyugalom veszi körül egy olyan ember társaságában,aki csak őt szereti.
Türelmetlensége hamarosan gazdára talált. Egy copfos kislány addig ágaskodott az apja nyakában,míg el nem érte őt.
Őt,a kövérre fújt rózsaszínű unikornist. Arany szarvval és patával,égszínkék sörénnyel.
Ahogy az eladó a kislány csuklójára kötötte tiszavirág életű játékát,onnantól kezdve elválaszthatatlanok lettek. Együtt ültek fel a körhintára, kisvasútra és közösen palacsintáztak a sütöde bódéja mellett.
Az egész napos móka hamar kimerítette mindkettőjüket,így a kislány hazavitte magához,h megpihenjenek. A csuklóról lekerült a szalag, így a póni a mennyezeten talált fekvőhelyre.Pontosan új gazdájának az ágya felett. Egy darabig még nézték egymást,aztán álom szállt a szemükre.
Barátságuk egészen addig megmaradt,míg a hélium velük volt.
Itt a vége,huss el hélium....:)
....és már aludt is a kislány,akit Fanninak hívtak....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése