Léptem már sivatag homokjában, de nem húzott annyira magába,mint tegnap a meleget árasztó aszfalt.Mintha száz keze lett volna,mi körülfogta bokám,h maradásra bírjon. Közben összejátszott a Nappal, h bőrömet perzselje csontig hatolva. Pedig a táv rövid volt és mégis oly hosszúnak tűnt ebben a forróságban. Csak remélni mertem,h az autóm nem holmi délibáb volt a parkolóban és nem szemem kápráztatta a levegő.
Ahogy kinyitottam az ajtót és beszálltam a kormány mögé, akkor éreztem igazán,h milyen lehet annak,kinek élete az ördögé lett. Ha viszont a Jóisten megteremtette a világunkat,akkor megteremtette a légkondit is. És lám! A túlvilági büntetés helye egyszeriben földi paradicsommá változott. A parányi helyen pillanatok alatt kellemes hűvös áradt szét és ha vidám vasárnap lett volna,akkor azt mondtam volna,h Hállelujah!
Az utam kora tavaszban telt és csak akkor éreztem újra a nyár tombolását,mikor ismét elhagytam a kocsit. Ruhám eggyé olvadt a testemmel és kezdett szétesni,mint Salvador Dali képén az Elfolyó idő. Látványom már-már szürrealista mód festhetett,mikor beértem a 20 fokos irodába. Kis idő múlva aztán formám ismét elnyerte állagát,ahogy a kocsonya a hideg télben és pimaszul teázgathattam,ami majd leégette a nyelvem a forróságtól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése