Tegnap elütöttem egy galambot az autóval. Kettesben csorogtam már az utcában a fekvőrendőrök miatt és mindig van egy-két bátor madár,akik az utolsó pillanatban emelik fel a tollas feneküket az aszfaltról. Ez most túl késő volt. A visszapillantó tükörből még láttam, hogy vergődik...és nem álltam meg. Meg se kíséreltem megmenteni. Csak haladtam tovább és szánakozva néztem. Vagy magamat sajnáltattam legbelül,hogy milyen érzékeny lettem hirtelen?!...Micsoda önzőség!!!
Van egy barátnőm,aki ilyen helyzetbe kerülvén,kiszállt a kocsiból és egy kővel agyonütötte, hogy ne szenvedjen...az emberibb?...biztosan "azabb", mint ahogy én viselkedtem. Ráadásul,még azon is gondolkodtam, hogy ezt leírjam e, hiszen nem jó cselekedetet hajtottam végre....szánalmas.
Milyen ember is vagyok??... olyan,amilyennek mások látnak és mondanak? ..hm..én meg elhiszem és úgyis viselkedek?...lehet..dehát ki ismer valójában?!... egy pillanatra én magam.Magamat. Mikor abban a pillanatban elütöttem azt a szerencsétlen állatot. Sajnálom.