Imádok vezetni. Sebesség, cammogás, szemöldökigazítás napellenző tükrében, mosolygás, szitkozódás, várakozás. Megtanulsz magadban beszélni és elkezded kedvelni a saját társaságod. A tömegközlekedést természetesen nem szeretném lehúzni, hiszen annak is megvan a varázsa. Készakarva szemeznek veled a metrón, hozzád simulnak a buszon, és ha szerencséd van, akkor boldogíthat vad idegen ember,aki vagy tök részeg,vagy nem normális,viszont eszméletlen hamisan énekel. De mégis. Az autó más. Kényelem, lelkiismeret nélküli környezetszennyezés, trágár szavak használata bocsánat mellőzésével.
A leggyorsabban megszokható dolog,hiszen időt takarítasz meg, több dolgot el tudsz intézni egyszerre és bátran tervezhetsz körömcipővel,mert ha ügyes vagy, a klotyóra is autóval mehetsz.
Az életembe amilyen gyorsan beszivárgott eme lustaság,olyan gyorsan ki is lépett. Remélem,h átmenetileg. Kisebb koccanásom volt persze,meg kellett szoknom,h vezetés közben nincs ábrándozás. De egész jól vettem az akadályokat,néha már sofőrtársaim gondolatában jártam,mikor hirtelen manőverre szánták magukat. Nem néztem le a kalapos skodásokat, nem szidtam a nőket, és ha én voltam a hülye,akkor sűrű bocsánatkérés vagy vészvillogás.
A vak szerencsének is sokat köszönhetek és a nálam jóval rutinosabb vezetőknek is. Viszont,ami tegnap történt,azt még egy rallyversenyző sem tudta volna kijavítani.
Zöld volt a lámpa és fáradt voltam sürgetni az előttem állókat. Láttam,h azért nem haladunk,mert kettővel előrébb vki le szeretne kanyarodni. Mivel mindenki várt, átvettem én is a hosszú sor nyugalmát. Abban a minutumban hallottam egy csattanást, és az agyamon végigszaladt fiatalkori autóbalesetem,de mielőtt még a teljes képsor lepergett volna,már csapódtam is az előttem álló kocsihoz. Így lettem részese egy négyes karambolnak,aminek a legrosszabb szereplőjévé váltam. Úgy összetörték mályvaszínű csodámat, h a sírás kerülgetett. Utoljára tárgyat talán gyerekkoromban könnyeztem meg. Azóta se. Értetlenül álltam az események közepén,a mosolygó vétkesen,akit cseppet sem rázott meg a történet,h a Jóisten ma jó volt hozzá és Fortuna is kegyeibe fogadta. Tudatlanul rendőrt hívtunk és ezért hallgattuk is mögöttem összetört Seat tulajdonosát,h ez butaság volt,hiszen édesanyja biztosítási bróker és ő már csak tudja,h ez hátráltatja az ügy menetét. Az ügyintézés és az azt követő helyzet hol érdekes volt,hol elgondolkodásra késztetett. A baleset okozójának talán az összes ismerőse megérkezett, akik odatornyosultak,fényképeztek, furcsán néztek. Szerencsére a rendőrök szakszerűen intézkedtek és már nem is gondoltam magunkat annyira butának,h felhívtuk a 112-t. Az igaz,h most legalább három hónappal meghosszabbítottuk az eljárás menetét,de a tanúk kihallgatása és az adatok felvétele megtörtént. Ráadásul,legközelebb olyan rutinos karambolozó leszek,h akár le is tudnék vezényelni bármilyen problémát. Csak személyi sérülés ne történjen! Annyi Vészhelyzet-sorozatot nem néztem végig. Bő másfél óra múlva,már hívtuk is a trélert,h húzza haza az autónkat. Most itt áll a ház előtt. Ha megfelelő szögből nézek rá az ablakból, akkor nem is látszik,h tegnap ütköztünk még három autóval. Csak a nyakam húzódott meg nagyon. Mintha zsiráfgyerek lennék,aki hirtelen megindult a növésben. Hogy a tudatalatti sokkban,vagy az általános őrületemben,de türkizkékre festettem lábujjkörmeim. Remélem,h mihamarabb visszatérek a forgalomba és ez a hippihullám is véget ér bennem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése