Azadivat.

Metrón zötykölve testem hazafelé, unottan ült velem szemben néhány fiatal. Mintha hibernáltak volna néhány évtizedre és most valahogy olyan kiszabadultam-érzés kerített magába. Bámultam a frizurájukat,a ruhájukat és ahogy beszéltek. Az egész olyan science fiction látomás élmény volt, amolyan megfoghatatlan. Aztán rájöttem,h egyszerűen csak nem értem a divatot,az aktuális korszakot,amit próbálok követni,de fáziskésésekkel mindig lemaradok róla vagy nagyképűnek hangozva,de véletlenül előrébb járok.
Bárhogy is ragozom ezt az egészet,valahogy még sehogy sem találkoztam a trenddel. Pedig nem ragadtam le a gyerekkoromban rám elöltetett trapéznadrágnál és a lehető összes variációt hordtam már,amit az aktuális korszakban meghatároztak a tervezők. Azt hiszem, az időzítésben csúszhattam el vhol.
De ahogy anyám mondaná,az a divat,amit hordunk..... és leszálltam a végállomáson kedvenc pizsamámban.

tükörböjt.

Ott áll őrt az előtérben. Pillantása őszinte és néha könyörtelen. Persze van,h visszamosolygok rá, de az egyre ritkább. Mégis. Valahogy vonz és érdekel a véleménye. Így esik meg,h minden nap megállok vele szemben és mélyen belepillantok. A tükörbe.


Reggelente egy őrült professzorra emlékeztető pizsamás nő áll a tükörképével szemben. Az éjszakán át tartó vízszintes helyzet kellően áramvonalassá tette az egész testét,melle ha egy kis időre is,de fittyet hány a gravitációra és a hasa is inkább horpadt,mint domború. Igazán tetszik magának. Megelégedve minden porcikájával,peckesen vonul a fürdőszobába.
A következő találkozás már ruhában történik,pontosabban egy szűk szoknyában és egy felsőben.
Neeem...ez nem lesz jó. Tükör lesajnálva megjegyzi,h ebben akkor mehetne ki bárki az utcára,ha olyan alakja lenne,mint Sofia Lorennek a Boccaccio '70 című filmben.
Szűk szoknyás nő vissza.Próbálja kiengesztelni tükröt és visszatér az előtérbe. De most már fekete nadrágban és fekete pólóban. Próbálja elhitetni szigorú ellenőrével, h annyira vékony lett,h szinte már nem is látszik. Elvégre a sötét szín slankít.
A tükör most is visszazavarja,mert szerinte ez önbecsapás.
Nő végül felvesz egy farmert,egy dekoltázsba pillantásokat engedő felsőt és tudomást sem véve a tükörről kiviharzik a lakásból.
Az egész nap szuper! A busz ablakának tükröződésében egy vidám lány,a metró plexiüvegén pedig egy csinos csaj mosolyog vissza. A munkahely mosdójában kifejezetten egy dögös nőci pózol. Talán a félhomály teszi,vagy a jókedv,de a fickójának szavaival élve, jól karbantartott milf-nek érzi magát.
A fárasztó nap után a nő hazaérkezik. Tükör már ott várja az előtérben. Táskáját hanyagul ledobja a székre és alig várja,h kilépjen a cipőjéből. Viszont nem tudja megállni,h ne nézzen hacsak egy pillantást is a bekeretezett igazságba.
És gondolatai: ...mond meg nékem.Ki a legszebb a vidéken?....
A válasz pedig szinte ordítva érkezik: Ne gondold,h szép vagy.Egyszerű,hétköznapi nő. A korod 39, egy évvel sem kevesebb, fodrászhoz jobb ha elmész és holnaptól ideje lenne beiktatni azokat a futásokat,amit kb. 10 éve halogatsz.
A nő pedig fogta magát és sértődötten odébb állt. Soha többet nem nézett rá arra tárgyra,mely őt mélyen megsértette.

Ezentúl a fürdőszobatükröt használta. Csak a fej látszik benne és a világítás sem olyan erős a helységben.Tökéletes!

Velnesz,fitnesz,lángos.

Nem hetekre mentünk,csak néhány napról volt szó. Legalább olyan messze,h hiányozni tudjon az otthon.

Az autópálya unalmas záróvonalai után,egy erdőt keresztül szelve érkeztünk a hotelbe. SzOT-üdülő újratöltve annak,aki bírja a családi hangulatot. Nekem nagyon bejött.Talán a gyermekkoromat hozta vissza,amikor beutalónk volt,h az ismerkedési esten furán egymást nézve,a búcsúesten pityeregjünk két hetes ismerkedés után.

Hévíz gyönyörű. Már az első nap lesétáltunk a tóhoz,h Fannim lássa a mama élménybeszámolóinak helyszínét. Hatalmas terület, rengeteg vízen lebegő öreg nénik és bácsik látványa tárult elénk. A találékonyak kiszuperált autógumi belsővel,a modernek habszivacshurkába tekerve tartották magukat a tó tetején. Egyben volt mókás és megnyugtató.
Ahogy haladtunk befelé,úgy lett egyre nyüzsgőbb a város. A vásári hangulat teljesen magával ragadott minket. Lángos, tükrös mézeskalács,kürtöskalács körbelengett illata és a számlálhatatlan kalória mind nem számított,hiszen velneszcsomagot vettünk :)

A reggelik isteni finomak voltak. A rántottát újraértékeltem,meg azt finom süteményt,ami tele volt barackkal. Az ebédet persze tolmácsolnom kellett a séfnek,h miként főzze meg,de belátó ember lehetett,mert másnap a tányéron lévő ízharmóniával kért elnézést.
A vacsora pedig? Te jó ééég....az a harcsapörkölt tö-ké-le-tes volt!!!
Az étteremben eltöltött időt próbáltam egyenes arányba hozni az edzőteremben eltöltött idővel. Nem tudom,h a futás és az ellipszis tréner mit tudott leharcolni a testemről,de szerintem így itthon a tükörbe nézve, hazahoztam azt a pörköltet,meg néhány süteményt.
Próbáltam úszni is néhány hosszt,de aztán rájöttem,h nem is tudok úszni,így inkább a tófürdőben ellesett technikát alkalmaztam. Csak lebegtem a vízen.Végül is..az életkorom megvan hozzá..Ellazítottam magam nem félve attól,h a sok medencében való tartózkodástól kopoltyúm fog nőni.
A szárazföldi időt barangolással töltöttük. Hévíz felfedezése, Keszthelyen a Festetics Kastély megtekintése. Gyönyörűűűű...
A kastélyparkban bóklászva igazi grófnak,grófkisasszonynak képzelhette magát az ember. Kedvem szottyant kilovagolni,ha lett volna lovam és a nagy melegben kiengedni egy kicsit a fűzőmből,ha olyan ruhát viseltem volna. Persze,nem sok időt tölthettem a 18.században. Fannim már húzott kifelé,mert "anyu vegyük meg azt a hűtőmágnescicát". Na,ennyit a nemesi származásom megéléséről.
Az utolsó napokat ismét zsír és uszonynövesztéssel töltöttük. A fejemből a maradék agyvíz zavaros felszíne is leülepedett,talán a metróújság gyenge keresztrejtvényét se tudtam volna megfejteni. Totálisan lekapcsolódtam arról a világról,ami a hétköznapjaimat hajtja, habár egyszer eszembe jutott a kutya.
Mivel semmi sem tart örökké,így ez a nyaralás is véges volt. De ahhoz elég hosszú idő telt el,h várjam otthon az étkezőben a svédasztalt és ebéd után kérjek egy kapucsínót a fotelban merengve. Na,azt várhatom:)

Egy pillangó élete.

Mert sütni sem tudok. Pedig gyakorló anyukaként már egy csomó mindenre rá lehetett venni. De ez a légyszilégyszi-szöveg a sírba kerget. Najólvan Fannikám.Megcsináljuk.Holnap.Jó? (ugrálás egy helyben, utasítások az elkészítésre vonatkozóan,vagyis, csak rózsaszínű lehet a pillangótorta.)
Anyám vállalta a piskóta elkészítését.Szerintem hátsó szándékkal.
Amikor kész lett,egy lapos,kerek kis semmi figyelt a szilikonformában,de a barbie újság (!) pontosan megmutatta,hogyan kell pillangó formát öltenie a megsült tésztának.
Pár perc alatt a tálcán elevenedett meg annak a lepkének a másolata,ami tegnap előtt beszállt a sötét szobába.Csak annak szerintem foga is volt és nagy karmai.Nagyon féltem.
Szóval,nagyjából már körvonalazódott Fannim vágya,de még hiányzott róla a rózsaszínű máz. Semmi más nem jutott eszembe a puncspudingon kívül. Hát..így lett az íze is eldöntve. Szép vékonyan elkezdtem rákenni a remegő krémet és egyre inkább éreztem,h valahol megbújt bennem egy cukrász. Annyira magával ragadott a kreativitás,h kedvem lett még szebbé tenni ezt a csodálatos pillangót. Rászórtunk kis cukorkavirágokat és banánból kikanyarintottam két csápot a fejrészre. Na.
Így kell igazi barbiepillangótortát készíteni!-mondtam a lányomnak mikor kész lett és azzal a lendülettel be is raktam a hűtőbe,h szilárduljon meg rajta a puding.
Egy óra múlva ránéztem. Vagyis rácsodálkoztam.Vagyis rosszul lettem. A látvány egy oszlásnak indult molylepkére hasonlított,mivel a pasztelszínű cukorka szétolvadt a langyos pudingban. Lila és sárga foltok éktelenkedtek a szárnyakon,a banáncsáp pedig elkezdett barnulni.
Közös elhatározással úgy döntöttünk Fannimmal,h levisszük a mamához,aki ha feláldozza végtelen gyomrát,akkor megetetjük vele.
Anyám arcán cseppet sem látszott az elkeseredettség. Furcsa kettősség mutatkozott meg rajta. Szavaival a sajnálatát fejezte ki,de mozdulatai a torta felé mást mutattak. A süteményes lapáttal egy hatalmasat szelt az édes rovarból és közölte,h az íze nem is olyan rossz. Félóra múlva pedig a furcsa desszert egy morzsáig eltűnt.
A tanulság ebből az,h a külső nem mindig számít. És ezt most nem ronda emberként mondtam.

Kéretlen kedvesség.

Sokszor kapok kéretlen leveleket,amiket egyből a virtuális kukámba dobok,de magát a gyűjtőhelyet már ritkábban ürítem. Így sikerült 2067 db olyan üzenetet összegyűjtenem egy helyre,amit érdekességképpen kielemeztem. De miért?-kérdezheti az,aki olvassa e sorokat.
Mert kíváncsi voltam arra,h mi az,amit vadidegenek kínálnak nekem.

Először is álláslehetőségeket. Kihagyhatatlanokat, kevés munkával sok pénzért. Milyen rendes emberek!Nem is ismerem őket és már a megszólításban "Kedves Barátom" vagyok.
Aztán.Növelhetem péniszem(?) méretét egy újfajta tablettával,melleimet pedig speciális krémmel tehetem óriásivá és mire ezeket végig böngésztem,már azt sem tudtam,h fiú vagyok e vagy lány.
Valószínű,h lány,mert rengeteg 3D szempilla és műkörömépítő ajánlatot is kaptam.
Közeli ismerőseim sem ismernek annyira,mint itt, az ajánlattévők,mert ők vhogy belém látnak.Gyomorsavlekötők olcsón,fogtömések jutányos áron és tüdőtisztítás sóbarlangban.
Milyen jó,h az "embertársaim" vigyáznak rám és azt szeretnék,ha kiegyensúlyozott,szép és egészséges lennék.De akkor mégis miért törlöm olvasás nélkül ezeket az üzeneteket?
Mert a tökéletlen testemben így szeretem az életem.
...és ezzel a lendülettel el is távolítottam a spam-eket:))

Pónibaj.

Próbálom összeszedni magam,de vhogy a kanapé csak visszatart párnáinak ölelésével. Beletörődve hagyom,mert tudom,h ez amolyan szent hely a házban,ahol mindenki meggyógyul.
A testem ég a láztól,kedvem semmi és ebben nagyban hozzájárul az a rózsaszín unikornis,ami azóta figyel unottan a mennyezetről,mióta hazahoztuk a vurstliból.
Féltucat fájdalomcsillapító után azt hittem,h flash back-elek,mert a fejem felett a póni elindult,aztán rájöttem,h nyitva az ablak és a szél kerget az őrületbe. Már csak azt a sárga agyagcsigát kéne megmagyaráznom,h került a polcra. Délutánra ennek is meglett a miértje. Fannim kivette a szekrényből,h együtt lehessen a teknősbékával,aki szintén folyamatosan figyel.
Azt hiszem,ha meg is gyógyulok,pszichiátriai kezelésre mindenképp el kell járnom.
Na hívom az orvost,de most melyiket?