Metrón zötykölve testem hazafelé, unottan ült velem szemben néhány fiatal. Mintha hibernáltak volna néhány évtizedre és most valahogy olyan kiszabadultam-érzés kerített magába. Bámultam a frizurájukat,a ruhájukat és ahogy beszéltek. Az egész olyan science fiction látomás élmény volt, amolyan megfoghatatlan. Aztán rájöttem,h egyszerűen csak nem értem a divatot,az aktuális korszakot,amit próbálok követni,de fáziskésésekkel mindig lemaradok róla vagy nagyképűnek hangozva,de véletlenül előrébb járok.
Bárhogy is ragozom ezt az egészet,valahogy még sehogy sem találkoztam a trenddel. Pedig nem ragadtam le a gyerekkoromban rám elöltetett trapéznadrágnál és a lehető összes variációt hordtam már,amit az aktuális korszakban meghatároztak a tervezők. Azt hiszem, az időzítésben csúszhattam el vhol.
De ahogy anyám mondaná,az a divat,amit hordunk..... és leszálltam a végállomáson kedvenc pizsamámban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése