Az átjáró.

Csendes környékünk határát magas,tízemeletes ház határolja. Nem kell sok lépést megtennem ahhoz,h Pestújhelyről átlépjek Újpalotára és egy betonrengeteg közepén találjam magam.
Az évek alatt egyre barátságosabb lett ez a rész,hiszen aki a virágot szereti rossz ember nem lehet.Aki pedig csupa jóság vagy él még benne a vidék,az a panel parkjába körtefát is ültet. Mert én kóstoltam!
Gyerekként megannyit bicikliztem a házak között,körbe-karikába,a hosszú szalagpanel mellett pedig végtelennek tűnt az aszfalt,amikor görkorcsolyázni tanultam. Felnőttként se látom néha a végét,mert a reggeli rohanásban,ha nem autóval megyek,akkor mire megkerülöm a tömböt,addigra az összes reggeli busz elhajt a megállóból.De!
Van nekem egy kulcsom, ami munkába menet egy szempillantás alatt eljuttat a buszokhoz,hazafelé pedig megmutatja,h Budapestben létezik egy kis falu.
Mondhatnám,h varázsajtót nyit ki és zár be,de nem.Egyszerű és másolható ezüstösen csillogó kulcs,ami a 44-es házhoz tartozik. Ezen keresztül jártam át,h utamat megkönnyítsem.Sőt! Fiatal lány koromban,akit nem szerettem volna,h többet hazakísérjen,azt egészen az ajtóig engedtem,majd elkotyogtam,h a 8.-on lakom és mikor elköszöntem tőle, akkor befelé menet már a hátsó ajtón ki is jöttem,ami az utcánkra nézett.Így mindkét félnek teljesült a vágya.
Szóval ez a kulcs volt a joker. Egészen mostanáig. Egyszerűen lecserélték az ott lakók.
Ez nem csak egy átjáró volt,hanem az ÁTJÁRÓ!! Több,mint 20 évig lakója lehettem egy kicsit annak a lépcsőháznak. Illedelmesen tartották az ajtót,köszöntek,volt aki még beszélgetett is velem:( Egyszer még a tűzijátékot is a tetőről néztem.

Nagynehezen leszedtem a nem használt kulcsot a csomóról és egy kicsit megbántva éreztem magam,habár az ott lakóknak sincs kulcsa a mi kapunkhoz.
Csalódottságom másnapján találkoztam a szomszéddal,akinek elmeséltem a bánatom. Teljesen megdöbbent,mert mint kiderült,mindenkinek volt oda kulcsa. Így az én egyedi történetem egy közösség problémájává nőtte is magát és mint mi,budapesti falusiak, jól kibeszéltük ezt a témát is:))

Álmos vasreszelék.

Annyira van hétvégi hangulat, h még a Nap is lustálkodásra késztet.Esze ágában sincs kibújni hófehér felhőtakarója alól és még a világ ablakát is kitárta,h átfújhassa a szél a világmindenséget.
Rengeteg tennivalómat félretéve hagytam magam én is, h visszahúzzon az ágy,ha pedig lehunytam a szemem,nem sok kellett ahhoz,h képzeltemben ott legyek,ahol csak akarok.
Talán még félórát húzhattam rá az alvásra,mikor kelnem kellett. Neee..nem.Nem tudok.Mágnesként vonzott a fekvőhelyem és én csak egy vasreszelék voltam:))
Lányom is látta,h nehezemre esik minden mozdulat,így felemelte a takaróját,h odabújhassak hozzá. Szerintem megsajnált,ahogy olajozatlan robot módjára vánszorogtam a szobában.
Már éreztem,h izmaim újra kezdenek elernyedni,néhány álompercet visszalopva a reggeltől, mikor Fannim azzal az ötlettel állt elő,h szólaljak meg a plüssállatai hangján és játsszuk azt,h beszélgetnek.
A reggeli semmittevésnek lőttek. Legalább öt hangszínen vitattam meg a kitömött játékok legfontosabb gondolatait,aminek az lett a vége,h a nappaliban ültem velük a kanapén és együtt vártuk az ezüstösen csillogó műanyagcsészét kakaóval.
De finom volt:)

Száraz tónak,nedves partján.

Szülő-gyerek kézműves foglalkozás volt az óvodában. Remek, -gondoltam és már előre láttam,h megint vmi őrülettel térünk haza. A szerkény,a fiókok,az asztalok,a falak min-mind tele vannak lányom ajándékaival,aminek először örültem,de így,h a sólisztgyurma fura alakú galambot nem lehet kidobni,mert "anya az szép"....na aaaaz már sok volt..
A csoportszobába érve már a kis asztalokon vártak minket a színes papírok,ragasztók és hurkapálcák.Az anyukák-apukák pici székeken kuporogtak,a gyerekek pedig teljesen mást csináltak,pedig ez most olyan összedolgozós nap volt.
Mivel az otthonunk egy kész foglalkoztatóház,így Fannimat nem igazán kötötte le a program.Inkább megfőzte néhány barátjával a késői háromfogásos ebédet és míg vártam,addig beöltöztettek hercegnőnek és műanyag gyümölcsöt kellett majszolnom.
Mire megettem a farépát és a papírfecnikből készített zöldborsófőzeléket,már hozták is a desszertet. Megígértem,h meg fogom enni,de előtte jöjjenek oda az asztalhoz és készítsünk vmit,mert az óvónéni várja a remekműveket.
Amelyik gyereknek még nem jöttek a szülei,azok jöttek utánam,h együtt teljesítsük a tervet. A többi asztallal ellentétben,mi nem bábokat és forgót készítettünk,hanem rajzoltunk és hajtogattunk. Én két dolgot tudok.Csónakot és békát,de úgy látszik,h az untig elég volt ahhoz,h meghatározzam a témát. Vadul színezték a lapot kékre a kis nyavalyások.Kinek tava,kinek tengere volt,Fannimnak meg egy egész óceán. "Mert a mama azt mondta,h az a legnagyobb".
Mindenkinek origamiztam egy kétéltű varangyot,amit ráragasztottak az általuk benépesített vízre. Természetesen ugróversenyt is tartottunk,de hamar véget ért,mert a bábkészítő és a forgókészítő szülők nem nézték jó szemmel.
Azt hiszem, helyesen tettem,h elfogadtam a meghívást a nyuszicsoporttól,mert olyan jól éreztem magam,h még este is tele voltam energiával.Persze az is lehet,h a fröccsöntött szőlőben volt túl sok vitamin.

Az Örök Sonkák mezején.

Már nem is emlékszem,h milyen volt.Talán egy gombóc,de az is lehet,h akkor ment tönkre a szobamérleg,mikor véletlenül ráléphetett. (A másik tippem én lehetek,de ezt a verziót inkább kizárom.Így hát,maradt a macska.)
Nem volt kedvenc játéka,sem megszokott helye.Egyszerűen övé volt a világ, ami mással meg nem osztható, mivel nem is ismerte ezt a szót.
Természetesen mindent megértett és talán még válaszra is méltatott volna,de esze ágában nem volt a kétlábúak szintjére süllyedni és mégis. Selymes bundája,gonosz tekintete és éles karma ellenére egy olyan egyéniség masírozott a házban, melyet embertársaim körében ritkán látok.Tartás, egyediség,végtelen nyugalom.
Megtűrt személyként élhettem mellette, mely számomra volt megtiszteltetés. ÓÓ..mennyi esti mese őróla szólt,hiszen Fannim szerint mókás volt. Nem győztem a különféle vadászatairól mesélni,melyek mindig a madarak javára értek végett,vagy a kandúrok szerelmes udvarlásának sóvárgását egy cseppet sem szép macska után. Lányom csak kacagott rajta,mert elképzelte,h valóban megtörténhetett.
Nagy Cecília mind a hét életét megélte és végül ma hajnalban az Örök Sonkák mezéje szállt a lelke.
Hiányozni fog.

Vágyak tárgyai.

Fannim hanyagul ült a mama hintaágyában a teraszon és rajzolni kezdett. Nem a szokásos hercegnőket piknik közben vagy a tengeri élővilágot csípős medúzákkal,hanem mindenkinek a Vágyát.
Négy papírlapot használt fel a kitépett noteszból.
Az elsőn természetesen egy csipkerózsikaruha Fannikának farsangra. Ez csak természetes.
A második fecnin egy repülő díszelgett,mert a mama imád utazni és azt szeretné,ha olyan helyekre menne,amit nagyon szeret. Szerintem Grönland,de lehet,h rosszul tudom:))
Harmadik kép apának. Focilabda,térd-,könyök- és csuklóvédőkkel."Mert mindig megsérül,hisz tudod milyen ügyetlen?"-suttogta a fülembe lányom.
Negyediknek hagyta a nekem szánt rajzot,ami szerinte a legfontosabb és a legnagyobb vágyam. Úgy mutatta meg,mintha vmi kincset talált volna. Kicsit bele is pirultam.Hisz izmos,meztelen férfitestet mégse rajzoljon egy négyéves gyerek és mikor megpillantottam,tényleg tátva maradt a szám.
Egy görkorcsolya,védőfelszerelésekkel,h ha kinövöm a másikat,akkor tudjak gurulva suhanni Fannikával kézen fogva. Hááát....ezek szerint ez minden vágyam.Ki hitte volna?!.......

Támad a massza!

Nem bíztam semmit a véletlenre. Mereven ragaszkodtam a receptben feltüntetett számokhoz. Az 50 deka az nem "legyen inkább 60"..vagy "hupsz!..kicsit megdőlt a lisztes doboz".
Persze,a nagyvonalúság sok mindenben átsegít,de még sosem készítettem lángost. Legalább egyszer sikerüljön!
Kapni már persze a lelkemre sokat kaptam és strandon is álltam érte sorba, de házilag? Még nem próbálkoztam. Így hát, nagy lendülettel bele is kezdtem az agresszív elnevezésű,de cseppet sem fájdalmas ételbe.
Liszt,burgonya,tejben felfuttatott élesztő,só.
Dagasztás. A tálba már egész jól beleragadtak a hozzávalók és a jobb kezem is a masszába.A ballal próbáltam kiszabadítani,de az is beleragadt.Ekkor a két lábam közé vettem a keverő edényt.Ezt követően a szoknyám is csupa tészta lett,de szerencsére,nem kötött oda a tálhoz. Odatotyogtam a konyharuhához,lábam között a massza,de az is hozzám tapadt.Basszuss...mint a magyar népmesék aranyszőrű bárányában. Minden hozzáragadt mindenhez.
Mondtam a Fannimnak,h ne közelítsen,mert ő is tapadni fog rám,mint a kóbor macska a záróvonalra. Elszaladt és nevetett.
15 perc dagasztás után nem volt mit tenni.Valahogy meg kellett szabadulnom az egésztől. Nagy nehezen különváltam a táltól és megpróbáltam szétválasztani a kezemen az ujjaim.
A leírtak alapján pihentetni kellett 45 percig meleg helyen. Addig megmosakodtam,átöltöztem és azon gondolkodtam,ha nem sikerül,akkor ragasztóként biztos funkcionálni fog....
A kelesztő egyre csak púposodott.A lejárt idő végén felnyitottam. Uh! Kétszer akkora lett.
Nagy birkózások árán kiszedtem a nyers tésztát.
Assszongyahogy...." vizes pohárral formázzunk köröket"....de megint kezdődött. A pohár beleragadt a tésztába.Aztán mind a két kezem,majd ahogy harcoltam a konyhapulton a tál és a mérleg is. Hol rontottam el?????????
Liszt! Megkértem Fannim,h hozza a kis széket és nyissa ki a szekrényajtót. Mint Csollány Szilveszter az olimpiai száma előtt,most már fehér tenyérrel kezdtem meg a mutatványom. Kis lángoskákat formáztam és már raktam az izzó olajba.
Hamar kisütöttem azt a 30 darabot.Harmiiiiinc?Mi a fenét kezdek ennyivel?
Az egész lakás egy sütödére hajazott,én pedig akár a strandon is árulhatnék,annyit készítettem....
Mire végeztem,addigra megettem kettőt..hármat...olyan kicsik...négyet...
Most pedig utálom magam,a lángost,az életet,mert a gyomromat kötötte meg belülről. Amiből lehet,h nincs menekvés......

Eszméletlenül fáj a fejem ezért próbáltam egy kis koffeint vinni a szervezetembe.Hátha segít,de....

Három kávé hatása: ásás,ültetés,gazolás,takarítás,görkorcsolyázás, gyerek apjának viccein nevetése (szörnyen fárasztó pedig), letöltött fitnesz video kipróbálása,cseresznyeszedés létráról le-föl 150-szer,anyámmal vásárlás Lidl-ben és Aldiban,meg még menjünk el a Teszkóba (reakcióm normális esetben csúnya beszéd,most pedig: Ez az!Menjünk már! )

Ezeket a tevékenységeket egy időben és két órán keresztül hajtottam végre!!

Az ünneprontó ünnepe.

Egy barátom gondolatmenetén elindulva próbáltam végigvezetni az ünnepeket,h miért is olyan kedves dolog ez az Anyák Napja....

Kezdjük mindjárt az Újévvel. Számomra olyan nap,mint a többi. Sosem tervezem a hova menjünk?-et és utálom a kényszerpuszikat Himnusz után. Néha azért próbálkoznak bulizni velem,de aki ismer tudja,h 10 után már javában alszom. Kb.két éve már mindenki rájött,h nem vagyok partiarc szilveszterkor.

Farsang. Legutoljára szexi cica voltam. Régen volt.Ma már Garfield kiköpött mása vagyok. Jelmez nélkül.

Születésnap. Évek óta egyre fiatalabbnak mondom magam, pedig a testemet kezdi igénybe venni a gravitáció. Már csak kézen állva tűnök 25 évesnek. Lábbal a földön nem nézek ki 50-nek. Számomra ez az ünnep a magunkat éltetésről szól,pedig anyámat kéne köszöntenem,h a világra hozott ezen a jeles napon.

Március 15. Talpra magyar! Kokárda.Aki fullmagyar,az egész évben hordja. Én szeretem a hazám,de mégsem teszem.

Húsvét. Naneee...nyúl tojja a kiscsirkét,de még előtte megfessük pirosra a tojást.Aztán bűzlünk,mint egy keleti kupleráj. Egyel több ok az ivásra,anyám süteményét pedig muszáj megkóstolni.

Május 1. A munka ünnepe. Valaki azért ünnepli,mert tényleg van munkája és szeretné,ha továbbra is lenne. Esetleg gyermekkori emlékfoszlányok a májusfáról,libegőzésről,szakszervezeti gulyáslevesről.Kenyérrel! Vagy...még egy ok az ivásra.

Pünkösd. Nem olyan régóta ünnepeljük,inkább csak öröm,h nem kell dolgozni,amúgy keresztény ünnep.

Augusztus 20. Minden évben ígéret,h "most sokkal szebb lesz a tűzijáték,mint tavaly volt". Számomra csak cirkuszt és kenyeret. Kiülünk az erkélyre és mosolygok Fannimra,mert ő szájtátva csodálja a fényeket.

Október 23. Az összes párt összecsap. Ismét.

November 1. Mindenszentek napja. Temetőkben jövés-menés,emlékezés,gyertyagyújtás azoknak,kik már nincsenek. Közben pedig mindenki,aki nincs,még mindig bennünk él egészen addig,míg emlékezünk rájuk. Kering a testemben nagyanyám állandó szövegelése,apám laza stílusa, húgom elvontsága és valahogy úgy érzem,h olyan rokonom is lehetett,aki nem volt teljesen normális.

Mikulás. Valakinek.Nekem még Télapó.Egyébként meg tök mindegy,akár még Gyedmaróz is lehet. Anyám mindig megfenyegetett,ha nem lesz tiszta a cipőm,akkor csak virgácsot kapok. Volt egy év,amikor szorongás nélkül várhattam a nagy szakállút. Akkor jött az országba egy gumicsizmadömping Csehszlovákiából,ami citromsárga volt,kék szegéllyel, kivehető bundabéléssel.Majdnem minden gyereknek olyan volt. Ezt a lábbelit nem lehetett csak úgy hanyagul lerúgni magadról. Alig jött ki a lábam belőle,ráadásul vele együtt a bélése is kifordult a csizmából. Tisztítani viszont nem kellett,mert öntött gumi volt,talán ezért se kaptam több csokoládét. Kb. hatéves korom után lett csalódás ez az ünnep.Rájöttem,h nem is létezik ez az öreg figura.Még hogy rénszarvason utazik?!...pffff..

Névnap. Ez a legfeleslegesebb ünnep amit valaha hallottam.Akkor látnám értelmét,ha vmi miatt adták volna nekem ezt a nevet. De nem. Apám Viktóriát akart,anyám pedig Hajnalkát. Így lettem Lajos.Frászt!Viki:)))

Karácsony. Értelmetlen fakivágás. Felesleges ajándékok.Csak a lányom miatt tartom magam.Nem is akárhogy. Rózsaszínű műfenyőnk is van.Mindenhol szeretetteljes ömlengés, és boldog-boldogtalan kíván kellemes ünnepeket. Még a teszkós pénztáros is,pedig év közben minden alkalommal becsap. Persze,karácsonykor is,csak mellé még bájvigyor társul.

Végére hagytam az Anyák Napját. Tényleg a legszebb ünnep.Főleg azóta,h én is anya vagyok.Semmirevaló életem egyetlen értelme. Anyám szerintem másképp gondolja velem kapcsolatban. Látni a lányomat,ahogy élvezi az életet, a mosolyát,könnyeit,minden érzését. Belőlem egy darabka,amit minden zsigeremmel óvok,h baj ne érje.Talán túlontúl is. Anyának lenni a legboldogabb érzés a világon.Még akkor is,ha éppen összekente csokipudinggal az ülőgarnitúrát....az asztalt...a ruháját.....miiiii???....ááááá....én nem tudom mit csinálok vele...gyere csak ide?......

A kisposta.

Létezik egy hely,ahol nem kell sorba állnod,h feladhass egy csekket vagy megkísértsd a sorsod két-három kaparós jeggyel. A főútról nézve úgy néz ki,mint egy régi terepasztalon lévő használt makett, és csak néhány dolgozója van,kik a hétköznapok teljes nyugalmával végzik feladatukat.
A legenda úgy tartja,h egyszer ki akarták őket rabolni, de oly csekély mértékű lett volna a megszerzett összeg,h inkább átértékelték az akciót. De mit is gondolhattak egy olyan kis postáról, ami a helyi közösségnek állt szolgálatába? Persze,ez nem azt jelenti,h a zsúfolt forgalmú helyeken jobban járhatnának azok,akik a bandita foglalkozást választják. Újpalotán egy 10 emeletes ház aljában volt anno egy posta. Szinte az egész lakótelep ott adta fel a csekkjeit. Gondolván néhány ember, némi fenyegetés árán megszerzik a napi bevételt. Igen ám,de nem számoltak azzal,h minduntalan kígyózó sorok álltak szorosan egymás mellett és árgus szemmel figyelték az emberek,nehogy valaki is véletlenül eléjük pofátlankodjon. Nem számított várandóság,idős kor,egy láb, fél láb,ó láb. Ott farkastörvények uralkodtak. Csak annak sikerült odaérnie a kivágott üvegkalitkáig,aki megküzdve,hősiesen végig állta a sort. Viszont a rablás egy gyors művelet,ott nem lehet várni. Azonnal cselekedni kell,szűk helyen, de a szigorú szabályok a várakozásra vonatkozóan őket sem kímélte. Így hát,amikor furakodni kezdtek,mert a bűncselekmény ugyebár az egy fontos dolog,az ott lévő ügyfelek majdnem meglincselték őket.
Azóta persze jó néhány év eltelt és Újpalota is modernizálódott. Tágas,hatalmas üvegablakon kibámulva várhatjuk,h sorra kerüljünk és cseppet sem kell azon izgulnunk,h vki elénk tolakodik. A mennyezetről lelógó kijelző tartja rendben az ügyfeleket. De mégis...
Az a kis posta Pestújhelyen...az....az valahogy más. Hangulat a régi időkből és ha egy pillanatra is,de úgy érezheted,h részese vagy annak a kornak, amiről még az öregek beszéltek.

Játszóterek.

A játszótérrel sosem tudtam mit kezdeni,mert nem volt kijelölt helyem a mókára.
Kertes házban nőttem fel, ahol hinta,homokozó,kincsekkel teli sufni és megannyi fa várt a csúcsok megmászására,ahonnan már csak a rigó fütyül bele a végtelenbe. Ha pedig untuk a saját kalandparkunkat,akkor átmentünk más barátaink kertjébe,ahol folytattuk azon a cseresznyefán, amelyik meggyfán abbahagytuk:) Persze ennek hátulütője is volt,hiszen sosem tudom meg,h milyen egy csövekből összehegesztett űrhajóról ugrálni,vagy mókuskerekezni. Nem kellett megharcolnom a homokozólapátért és sóvárognom egy szabad hintáért. Anyám sosem tartott szemmel játék közben és eszébe sem jutott,h azalatt az idő alatt talán éhen is halhatok.

Játszótér közelébe csak akkor kerültem,mikor a lányom megszületett. Azt gondoltam,h lásson mindent,aztán döntse el,h hol szeretné a közeljövőben a kikapcsolódásra szánt időt eltölteni.
Együtt tanultuk meg,h ez egy igen furcsa közösség és vannak írott és íratlan szabályok.
Először is,el kell döntened,h te az aggódók vagy a lazák táborába tartozol.
Aggódó:Minden játékeszközt megjelölsz a gyereked monogramjával. Egészséges ételeket,higiéniás törlőkendőt, többszörösen átszűrt ásványvizet és fejkendőt,télikabátot,váltópólót viszel a "nagy" útra.
Laza: Bízol abban,h a biciklivel/rollerral/ nyuszimotorral nem töri össze magát míg odaértek,mert annyira hajtja magát, összeszedsz néhány vödröt,kis gereblyét,sütiformát és bedobod a bicikli/roller/nyuszimotor tartójába. Nem aggódsz,h ott hagyod a felét,mert ez már legalább a harmadik készlet,másrészt meg 950,- Ft csomagja. Viszel innivalót és van nálad zsebkendő.De nem nedves,mert ha neked kell az orrodat fújni,akkor elég gusztustalan érzés utána.
Amikor megérkeztél a helyre,akkor is kétfajta variáció van. Vagy leülsz te is a homokozóba és gyártod a sablonfasírtokat, vagy végre elengeded és hagyod,had tapasztaljon az a gyerek. Rá fog jönni magától,h a faágnak és kavicsnak semmi íze és a hintában csak a nagyon merészek nem kapaszkodnak. Na meg vándorcirkuszban a lengőtrapéz mesterei.

Harmadik alkalom után tudtam csak meghatározni,h laza vagyok. De azért annyira nem, h kötetlenül beszélgessek lányom valamennyi ovistársának szüleivel. Nem keresem senki barátságát,de azért ha kérdeznek, válaszolok. Egyszerűen nem tudok néhány mondatnál többet mondani olyan dolgokról,amik nem foglalkoztatnak. Üres fecsegést,csak is lányos zavaromban vagyok képes produkálni,de azt is már akkor szoktam szégyellni,mikor elhagyja a számat. /Ezúton is elnézést kérek attól,akit ez rettenetesen zavar./
Ezeket mind összegezve és átértékelve meg kell,h állapítsam, Fannim jóval ügyesebb ezen a téren,mint én. Képes azonnal feloldódva belevetni magát a játékba,míg én az élet játszóterén szorosan kapaszkodok a csúszdán.Azt hiszem...felfelé.