Múltkoriban feszegettünk egy témát az egyik barátnőmmel. Ő egy asszisztens az egészségügyben. Én egy senki egy családsegítőben. Tulajdonképpen, mind a kettő egy segítő szakma, általában rászoruló embereknek és a fizetés egyikünknek se lesz kiemelkedően magas. De mégis. Én szeretem csinálni, jó érzéssel tölt el, és igaz, hogy kúszhatna magasabbra a bankszámlámon a bérem, hogy szinten tudjak maradni,de semmi esetre se fogadnék el senkitől egy árva fillért sem, és nem fordult meg a fejemben, hogy ezért bármiféle ellenszolgáltatást várjak. Ellenben a barátnőmmel. Ő elhivatottságban kezdte pályáját, de a lelkesedés mára már alább hagyott. Természetes dolognak veszi, hogy fizetését a hálapénzzel kell, hogy kiegészítse, és ha vki ezt nem teszi, úgymár nem is annyira elhivatott. Sőt! Azt követően jobb, ha már akkor elmegya páciens az orvoshoz, ha semmi baja.
Hálapénzt igen ritkán adok, hiszen az orvos, az ápoló is a munkáját végzi, csakúgy, mint én. Barátnőm erre felháborodott, hiszen ő ha vkivel sokkal kedvesebb, törődőbb,akkor igenis csúsztasság a borítékot a zsebébe. Aha. Ha tehát befekszik egy ember a kórházba. Kiszúrja magának, hogy szimpatikus, tehát ő dönti el végső soron, hogy kitől várja a pénzt, ezt követően rendes vele, törődő, habár a beteg mellett fekszenek még vagy hatan-nyolcan, akik ugyan azt az elbánást megérdemelnék, mit sem törődve ezzel, terézanyáskodik amellett az egy kiszemelt betegen. Második kirohanása az volt. Tisztába tennél egy idegen embert?Azt mondtam,valószínű,hogy nem. Nalátod!-mondta ő. Ezért legyenek "hálásak".
Ha szimpatikus számomra egy "ügyfél", teljesen egyforma elbánásban részesül, mint a többi. Max. jobban érzi magát, hiszen érzi a szimpátiát ő is. De ennyi!
Valószínű, hogy az életben semmire se viszem (habár nem is tűztem ki nagy célokat), és ha egyszer kórházban kell feküdnöm hosszabb távon, morcosan cserélik majd alattam az ágytálat....vagy nem cserélik?... "hála az égnek"...:)