Amilyen korán elaludtam, olyan korán ébredtem. Az áramkimaradás után a mosógép befejezte munkáját,így hajnalban ki is teregettem. Kinyitottam az erkélyajtót, hogy belássam a "világot"...A közeli fák mögött látni, hogy teljesen párás a levegő. Nincs hideg. Ó!Sokkal zöldebbek a levelek, élénkebbek a színek.Úgy látszik,este minden növény patyolattisztára mosakodott....annyira korán van, hogy még csak a madarak csipogását hallani. Mintha mi sem történt volna.A kémény tetején ugyan úgy táncolnak a kis rigók,bohóckodva, hogy ki foglalja el egyedül a csúcsot...csak a felmosóvödör árulkodik arról, hogy nagy zivatar tombolt,félig megtelve esővízzel..
Kinyitottam a "Júlia"-erkélyt (annyira kicsi,hogy itt max. csak a korlátra támaszkodva lehet szerenádot fogadni), nagyot nyújtóztam a reggeli párába...szeretek itt lakni...azok a fák,amiket születésem óta itt látok magam körül, mindig valahogy újat mutatnak . A madarak, akik évről évre visszatérnek, ide térnek vissza.Ide, ahol lakom. Itt minden állandó... és mégis múlik az idő...