holtak vándorlása és a kopasz kutya.

A kelták szerint,ezen az éjjelen az elmúlt évben meghalt lelkek vándorolnak a holtak birodalmába.Mindenszentek napja.
A temetőben eltévedt rokonok, kik legalább egy éve nem jártak arra, az utakon remegő kezű öregek a volán mögött,akiket nem csak a rég elmúlt emlékek kavarnak fel,hanem annak a feldolgozása, h nem 1970 van,amikor még néhány kocsit kellett kerülgetni a budapesti utakon.
Mi nem szoktunk a temetőbe járni,mert az csak a test. Ameddig viszont emlékezel szeretteidre,addig veled is maradnak. Szerencsére,rengeteg családi történetet ismerünk és számtan eseményen fel is szoktuk eleveníteni. Ilyenkor jókat mulatozunk és rájövünk,h pontosan ugyanazok vagyunk mi is. Ahogy öregszünk,egyre inkább hasonlítunk szüleinkre,nagyszüleinkre,testvéreinkre. Hiába minden tiltakozás,h márpedig én nem leszek olyan,mint anyám.Dehogynem! Persze,kevesebb krémest eszek és nem vagyok 120 kg, de képes leszek majd ragaszkodni hülyeségekhez és talán egy macskám is lesz,aki azt hiszem majd,h szeret.
Gyújtok gyertyát a húgomnak, akit korán elvesztettem és sose feledek, apámnak,akitől el se búcsúzhattam, a nagy- és dédszüleimnek, kiknek háza még mindig áll és lakunk benne. Tele emlékekkel, mik nem csak ezen a napon elevenednek fel. Nem kell nekem bénám farigcsált töklámpás és olcsó mécses ahhoz,h emlékezzek azokra, akik bennem élni fognak mindaddig,míg én is csak egy emlék nem leszek valakinek.
ui:Akinek olyan kutyája van mint nekünk, az nehogy az ajtó előtt gyújtsa meg a gyertyát, mert az ostoba állat most pörkölte meg a szőrét másodszorra. Habár... ha tetszene a kínai meztelen kutya-fajta, rá nem szólnék.

érzelmeim ámokfutása

A szokásos havi női dolgom fog jönni:S Ilyenkor jobb,ha senki nem szól semmit. Nem csodálkozik, nem ellenkezik.Ja?És nem is helyesel!
Hideg,napos reggel és éppen csak annyira csípi meg az arcom,h tudatában legyek a közelgő télnek. Olyan kívánós vagyok tegnap óta,h egyszerűen mindent felfalnék. Tulajdonképpen egy részét a hűtő tartalmának el is pusztítottam,ami nem olyan nagy szám,inkább az ételek párosítása. Libamájas pástétom nutellával, fűszeres burgonya lekvárral, tejberizs,rögtön utána pirítós, juhtúróval. Mindehhez párosul mérhetetlen nagy érzelmi kitörésem,ami csillapíthatatlan vágy,h ölelhessek és öleljenek. Tegnap egy gésa emlékirataira sírtam,ma délelőtt a Valentin nap című filmre. Késztetést érzek, h piros papírból kivágott szíveket dobáljak szét amerre járok,de szerencsére nem megyek sehova. Csak a kertben voltam.
Hátraosontam és ellenőriztem a naspolyát. Kő kemények,mert a fagy még nem csípte meg. Attól lesz olyan puha,savanykás ízű,amiért most ebben az állapotomban megvesznék és talán csillapítaná ízlelő bimbóim sóvárgását a savanyú ízért. Megsimogattam a kis diófa ágait,amit még anyám 60. születésnapjára ültettem, és átöleltem a cseresznyefát. Micsoda érzés! Ajánlom mindenkinek, h ha vissza szeretne találni önmagához, a bensőjéhez,vagy energiára van szüksége,menjen a legközelebbi parkba,vagy a kertjébe..óó..csak ki az utcára és ölelje át a legközelebbi fát. Azonnal tapasztalni fogja a hatást,ha őszintén átkarolta.
Talán még egy napig tart mérhetetlen nagy szeretetem. Aztán csak szeretek.Bizalmatlanul és nem azért,mert nem vagyok őszinte,hanem mert legbelül nem hiszem el, h igazából bárki is szeretne. Abbahagyom,mert saját magamtól is könnyezem,ráadásul egy szelet csokiért most mindent megtennék.Mi mindent?...képes leszek felöltözni és elrohanni a cukrászdába egy krémesért,egy kis pogácsáért,egy marcipánért,diós puszedliért,de csak egy kis zacskóval,oh..a málnás omlettet remélem nem felejtem el.....

A pók érkezése, avagy kedvesen behálózva.

Mielőtt bárki arra számítana,h egyfajta természettudományi esszébe kezdenék,el kell h keserítsem, mert korántsem ez lenne a szándékom. Újdonsült ízeltlábú lakótársamról szeretnék említést tenni.
Az ősz beköszöntével az állatok vagy elköltöznek melegebb éghajlatra vagy keresnek egy olyan helyet,ahol meghúzhatják magukat tavaszig. Utóbbi megoldás mellett döntött nyolclábú barátom is,aki úgy gondolta,h a fürdőszobába rendezkedik be,amíg kint újra elfogadható nem lesz számára a hőmérséklet. Álmait és házát a kád szegletébe tervezte és kivitelezte pillanatok alatt, mely igen kusza és szövevényes,nem amolyan szabályos kör fazonúra sikerült. Ki tudja,h miért pont ez a hely tetszett meg neki?! Talán a fürdőszoba díszei miatt?
A kád sarkában egy váza van,mellette egy kézzel festett hal alakú kerámia, a sort pedig egy kaspó zárja,amiben egy hosszúkás alakú kaktusz ágaskodik az ablak irányába. Néha ezt a látványt töri meg egy sampon vagy egy ottfelejtett borotva.
Az aprócska pók pontosan a halacska,a csempe és a kaspó között szőtte szellős otthonát. Amikor észrevettem a munkálatait, egyből végigfutott az agyamon,h talán kívül tágasabb,de ezt valószínű,h ő is tudta és különben is.Céllal jött a meleg lakásba. Így hát,hagytam.
Fura napjai lehetnek. Nappalok és éjszakák összevissza, hiszen a villanyt állandóan kapcsolgatja a lányom reggeltől estig, néha egy hatalmas fehér óriás vizet permetez a lakására (fürdök), a mosógép zajáról már nem is beszélve. Ráadásul,a sampon flakonján a hosszú hajú mosolygós néni olyan lehet neki,mint egy hatalmas reklámplakát. Ennek ellenére mégis jól érzi magát és lelkesen várja a finom rovarokat. Persze,nekem sincs vele semmi bajom,kendőzetlenül dobom le előtte a ruháimat,pedig ő nyolc szemmel látja tökéletesnek egyáltalán nem nevezhető testemet. Meg is állapítottam, h most már két élőlény előtt egyáltalán nincs takargatni valóm. Az orvosom és a Pók.
Délután elolvastam a fajtájáról ezt-azt. Úgy fest,h ez nem özvegy,de nem is keresztes. Se szőre, se idegmérge. Tök általános,kis kerti veszedelem legyek és muslincák sajnálatára. Ráadásul maximum két évig él. Óó... remélem,h azt a kevés időt boldogan fogja tölteni és rengeteg szövevényes dolgot átél lakáson kívül és kerten túl. Kívánom neki, h tavasszal a cseresznyefánkon fújja a szél hatalmas hálóját,amiben a legkövérebb bogarak lesznek a vacsorái.

Aki korán kel,az vissza is fekszik.

Ha megfeszülök se tudok sokáig aludni.Hiába próbálom a szemhéjamat edzeni,minduntalan visszapöndörödik a szemöldököm irányába. Persze, a sikeres emberek korán kelnek, de esetemben ez a mondás még várat magára. Ami viszont legjobb az egészben,h ilyenkor az elme szabadon szárnyalhat, az új dolgok megszülethetnek és a résnyire kinyitott ablakon becsicsergő madarakon kívül senki más nem zavarhat meg ebben az átszellemült létben. Lehetek a világomban egyedül, egyesülve a végtelennek tűnő csenddel. Ez az egy-két óra pontosan elég arra,h rendezzem a gondolataim. Amikor aztán mindent átvettem sorjában, jöhet a nap. Hétvége lévén piac,amit eszméletlenül imádok. Ízek,illatok,színek,arcok.
Első utam mindig a sajtokhoz vezet,mert nézelődés közben csipegethetek az újhagymás kecskesajtból,hozzá finom házikenyeret tördelve. Mikor azt hinném,h mindent megvettem (anyám szerint még a toronyóra lánccal is kéne),akkor hazafelé betérek a bioboltba. A krumplicukorért megveszek,meg azért a mézes szezámmagért. Mialatt én már buta fejem a csípős reggelben kiszellőztettem és bevásároltam, általában akkor szoktak az utcában elindulni a háziasszonyok. Ha tudnák.... már túl vagyok agyam reptetésében, reggeli falatozásomon, és semmi más dolgom nincs még ilyen korán,csak bekéredzkedni Fannim mellé a takaró alá,átölelni és visszaaludni. Na,ennyit a koránkelésről.

Piti igazságok,kis emberek...

Ma is asszisztáltam anyámnak a vásárlásban és elvittem arra a helyre,ahol minden fájdalma elillan. Ezt a szent helyet hívom:Lidlnek. Bementem most én is, h vegyek egy kis üveges ásványvizet. Az üvegajtó úgy tárult ki,mint Aladdin előtt a kincses barlang kapuja és semmi máshoz nem értem,mint ócska lámpáshoz,csak is a vízhez.
Kevesen voltak,így rapidvásárlásom közben jól szemügyre vehettem anyám vásárlótársait,akik hasonlóan a gurulós kosárra támaszkodva, kis papírfecnit szorongatva lavíroznak a sorok közt. Néhányuk annyira elmélyül eme tevékenységben,h engem észre sem vesznek,nekem jönnek, előttem megállnak és alfában gondolják ki az aznapi ebédet.
Nekem csak ásványvíz kellett,így célirányosan haladtam az üdítős sor felé,mikor egy férfi elmélázva nekem jött. Anyám testtartását láttam rajta is, na meg az átszellemült tekintetet,amit a Dzsungel könyvében lehet vicces formában megtekinteni Maugli arcán,mikor Ká éppen bűvöli. Nem szóltam semmit,automatikusan én kértem elnézést,h kirívó magatartásommal, üres kézzel, határozottan lépkedtem az áruház kövén. Még talán el is mosolyodtam,h mit keresek én ott,mint egy nem oda illő részlet, de már meg is találtam a vizet és haladtam a pénztár felé. Beálltam a sorba és mit veszek észre? Hogy előttem áll az az öreg faszi,aki még egy perce bambult a fejéből két sorral arrébb. Néztem,h miket tesz fel a szalagra és szemügyre vettem. A sor úgyis lassan haladt. Behatárolhatatlan kora volt,valahol ötven és a hetven között. Ezt az alkohol vájta barázdák is nehezítették,meg az élet. Talán. A kis kupac,amit feltett a futószalagra,már a pénztárhoz ért. Lépkedtem én is előre,mert lassan én jöttem. Végösszeg, kifizetés, blokk,mehet. De a férfi csak ott állt és nézte a pénztárcáját. Ránéztem,h tán úgy maradt? De nem. Kis bátorságot merített,majd közölte a robotmódjára dolgozóval,h nem stimmel vmi a visszaadással,mert ő húsz ezressel fizetett. ÓÓ! A pénztáros kihúzta magát és megkérdezte,h tán mit is mond? ..és már magyarázta is, mint dedósnak az óvónéni:"tízezrest ütöttem be,tetszik látni?és a blokkon is az van!" Ránéztem a vénemberre és azt láttam abban a pillanatban az arcán,h nincs igazság a Földön, ezért tart itt ebben a ruhában,ebben az áruházban,ezzel a kis élelmiszerrel a szalagon. Nézett vissza rám az öreg,tekintetemből olvasott: Kimersz állni itt és most magadért?Az igazadért?Vagy meghunyászkodsz,engedsz a magyarázatnak és alázatosan távozol az üvegajtón? Tedd meg! ...és megtette. Háta egyenesedett,hangja már nem volt olyan elcsukló. Ha az arca nem is simult ki, de a fényt megláttam apró szemében ,amit a ráncok takartak el félig... Húszezrest adtam!..mmm...végre! A pénztáros megdöbbent,majd rovanccsal fenyegetett. Az öreg nem rezdült meg. Mellettem állva erőre kapott. Pedig egy árva szót sem szóltam mindvégig,csak néztem a jelenetet.Közben lehúzta az ásványvizem kódját robotnéni és fizettem én is. Ekkor megszólalt a Lidl-s hölgy:-Igen! Húszast adott.Most már emlékszem!..Visszaadta a tízest, a magyarázatul szolgáló blokkot és már az utánam következő emberrel foglalkozott. Zavarban volt,de nem fog egy "ilyen"-től (keveset vásárló,miért jött be ide ezért a pár tételért vevőtől) elnézést kérni. De nem is volt érdekes. Az igazság győzedelmeskedett. Kifelé menet az öreg nem támaszkodott a kocsira, hanem egyenesen és határozottan haladt a kijárat felé. Embernek érezte magát.Ismét.

A sporttáska nélküli élet.

Anyámat mindig próbálom rávenni egy kis testmozgásra,mert a napi edzése néhány térdhajlításból áll,mikor a fotelba huppan, vagy kevéske karkörzésből, amikor főzés közben kavargat. Ezen kívül megerőltető minden fizikai tevékenység számára. Ezért is örültem neki, h megkérdezte, hol van az a bordó sporttáska,amit tavaly adott nekem. Nem is tudom,h mire gondoltam, hiszen elképzelni sem tudom, ahogy elindul bármiféle edzésre,de mégis jó volt hallani a hangján azt a szót,h sport.

Természetesen, teljesen más indokból kérte vissza. Kórházi csomagot szeretne előkészíteni. Első hallásra hülyeségnek tűnik. Aztán másodikra is. Harmadikra pedig elgondolkodtam.

Azt mondta,h tegnap is fájlalta a szívét és nem szeretné, ha nekem kéne vele bajlódnom. A temetéséről is szokott beszélni, meg a cséb-biztosításáról,amit még a 1970-ben kötött. Miért jut eszébe ilyesmi? Mindig fáj valamije és eddig esze ágában sem volt pakolászni. Habár, azt a fehér papucsot sosem horda még és megvette már vagy két éve. Na,azt tuti bele teszi a csomagba.

Az öregség velejárója,h a halállal elkezdjünk barátkozni. Nem félni,hanem felkészülni rá,h velünk is megtörténhet. Elfogadni,h nincs örök életet adó víz,25 éves korig visszafiatalító arckrém, és h igenis nem ciki,ha átadják helyüket a fiatalok a buszon. Remélem,h idős koromban tudok majd együtt élni a ráncaimmal, a szenilitásommal és az addigra lógó cicijeimmel. Bízok benne,h hamvas fürjeimhez jól fog menni a halvány babarózsaszín, szeretni fog még akkor is a lányom és rámtalál addigra az Igazi. Nem szeretnék sporttáskával készenlétbe lenni,hanem élni,élni,élni….ameddig csak lehet.

Szeretem a munkám. Nem is munka ez,hanem hivatás. Talán ezért se fizetnek túl. Mivel élvezem. És hogy miért?
Elcsíptem egy párbeszédet most, h az információs pult előtt elhaladtam:
nő:- megjöttél?
férfi:- meg.
nő:- hol voltál?
férfi:-na hol?
nő:- hol?
férfi:- ha nem tudod, akkor találd ki!
Ehhez persze el kell képzelni a figurákat. Én csak álltam és találgattam:)))....azt gondolom,ha vki sokáig van egy adott közegben, kicsit azzá válik ő maga is. Vajon észre fogom venni majd magam?
Ja.Talán.

7D7.A.5.

Sosem vonzott a tetoválás, nem is tudom miért tetszett meg. Viszont azt igen,h mikor indult el bennem ez az egész. Azt hiszem,egy beszélgetés kapcsán határoztam el,h a bőrömet el fogom vinni ha nem is a vásárra,de a Mátyás utcába biztosan. A Nyíri Sanyihoz,mert az jó fej,meg eszméletlen jó a szakmájában-ahogy hallottam.
Eredetileg egy csillagtérképet szerettem volna,de előtte úgy gondoltam,h lányom születésnapja alkalmából e jeles napot fogom először maradandóvá tenni a hátamon. Persze,nem oda kívántam,de ott annyi hely van, mint egy ping-pong asztalon. Mivel az egyik felem racionálisan gondolkodik,a másik pedig teljességgel megmagyarázhatatlan, így vittem a születés és az anyává érésem napjába egy kis logikát, mégpedig úgy,h a dátumot átváltottam hexadecimális számrendszerbe. Az eredmény: 7D7.A.5. Mielőtt visszaemlékezne az olvasó első számítástechnika órájára, megmondom lányom érkezésének időpontját: 2007.10.5.
Teljes elhatározással,kis félsz-el indultam tehát útnak. Délelőtt 11 volt,a Ráday utcán keresztül sétálva a serényen pakolászó pincéreket kerülgetve. Kellemes melegérzet járt át, még érdemes volt kihasználni a nap utolsó sugarait, ezért azon az oldalon mentem,ahol a házak között ért a fénysugár. Odaértem.Előbb vagy 10 perccel. Biztos az izgalom miatt vettem gyorsabbra a lépteim..vagy futottam?...najó,nem is érdekes.Ott voltam és kész.
Lefelé a lépcsőn,hatalmas szuterén tárult a szemem elé. Az ablakokon kifelé a kilátás lábakból és autókerekekből állt. Egy srác fogadott,aki nagyon kedvesen hellyel kínált. Végignyúltam a kanapén, lazának mutatkozva, holott egyáltalán nem voltam az. Izgultam. Tudtam,h fájni fog,csak még besorolni nem tudtam a mértékét.
A szülés a legmagasabb fok. A legalacsonyabb,ha beverem a térdem az asztalsarkába. Mielőtt filózni kezdtem volna,h milyen is lesz,mikor szétvarrják a hátam (5cm x 1 cm),meg is érkezett Sándor. Széles mosoly, kusza haj, vagányság,nem erőltetett. Szimpatikus. Ha hálivúdi színésszel kéne helyettesíteni,akkor Robert Downey Jr. enyhe borostával.
Elmondtam ki vagyok, h kerültem ide és mit szeretnék. A szeme sem rebbent. Sok őrülttel találkozhatott már. Megbeszéltük a betű típusát, nagyságát és az egész méretét. Felhelyezte a mintát,h hogyan is fog rajtam mutatni. Tetszett. Úgy néztem ki,mint egy selejtes játékbaba, akit leszedtek a futószalagról,mert nem sikerült,viszont a gyári azonosító sorszám már rákerült a hátára. Leültem a székbe Sanyinak háttal és elkezdte a műveletet. A gép hangja beindult,ezzel pedig párhuzamban a szívem is heves dobogásba kezdett. Apró szúrásokat éreztem. Te úúúristen! Ez fáááj!! Próbáltam beilleszteni a fájdalom-rangsorolásomba. A sebészeti varratszedés és "ráesett a lábujjamra a gyerek fajátéka" közé tudtam rakni. A harmadik betűt rajzolhatta,mikor már egy pohár vizet kértem.A negyediknél még egyet. Egy lány csokival is kínált.Azt mondta,h ilyenkor kell. Amikor csak egy betű maradt hátra, addigra teljesen kész voltam. Sápadt arcomat, remegő testemet elhagyta a vér. Közben bejött az üzletbe két csaj. A kisebbik forma barátja nevét szerette volna magára tetetni. Míg azon tanakodtam,h hány felírást kéne magamon elviselni, ha minden faszi felkerülne a bőrömre,addig Sanyi kész is lett a dátummal a hátamon. Mivel a lányok látták az arcomon,h milyen megviselt, szerintem azt gondolhatták,h:- Eeeez igen! Ez a nő bevállalós!Az egész hátát varratja egyszerre!....de aztán észrevették a kis betűimet. Nagy hűhó,semmiért... Beláttam. Nyápic voltam. Nem is akármilyen:( Viszont!
Én is tetkós lettem és senki nem tántoríthat el attól,h a csillagtérkép is felkerüljön a lapockámra előbb,mint utóbb. Nem jelent semmit és mégis.... Köszönöm Sanyinak a tetoválónak és Tamásnak,aki szerint dobókocka,koponya,na meg a pucérnő mindenképpen kell, h igazi tetovált legyen valaki. Talán.Egyszer.

Vásárlási technikák kezdőknek

Mielőtt a történethez kezdenék, meg kell, h mondjam, anyám igen is egy értelmes ember. Mérnök, racionálisan gondolkodik és hihetetlen lexikális tudással rendelkezik. Bármilyen témában otthon van, legyen az matematika,fizika, biológia, földrajz,tudomisénmégmi. A televíziós kvízjátékok királynője lehetne,ha lenne elég indíttatás benne,h a házból kitegye a lábát és bárkivel is szóba álljon,akik nem a barátnői vagy testvérei.

Két dologban viszont sosem volt otthon. Az általános ügyintézésekben és a vásárlásban. Ez utóbbiról szeretnék beszélni, amit próbálok megérteni,megfejteni,de máig nem sikerült rájönnöm,h miként működik ilyenkor anyukám. Kezdeném a legelejétől….

Rengeteg szóróanyagot dobnak be a postaládánkba, a legkülönfélébb ajánlatokkal. A kedvezményes nyelvtanulás,a „magas áron telket, házat veszünk” és a kirándulásokra invitálós papírok élből a szelektívben végzik. A ruházati prospektusok első átlapozás után szintén mennek, de az élelmiszeres hirdetmények maradnak. Kiváltképp a Lidl,Aldi és Tescós ajánlatok.

Anyám megszokott rutinnal él, ebbe beletartozik,h heti egyszer el kell mennem vele a Lidl-be. A többi helyre csak azért nem,mert oda a testvérével megy. Szóval. Minden újságot gondosan összehasonlít, legalább kétszer átnéz,bekarikázza, kiírja,ezt követően összesíti. Készít egy listát fontossági sorrendben, majd feljegyzi,h melyik nap kell pontosan megvenni. Ez már hihetetlen számomra,de minden további nélkül asszisztálok ehhez oly módon,h elviszem kocsival.

Míg kint várom az autóban, figyelem a hatalmas üvegablakon keresztül a parkolóban.

Betolja a bevásárlókocsit és elindul. Mindig megáll az ásványvíznél és leemel egy kartonnal. Szénsavasat. Persze, számtalanszor mondtam már neki,h egészségtelen,de erre a válasz az szokott lenni,h tudja és mindig kibontja a flakont és megvárja,míg a szénsav távozik belőle. Tovább indul a kocsira támaszkodva,kezében a gondosan összeírt papírdarabbal. Lekvár mindig,gofri mindig… (sosem érti,miért nem tud lefogyni)….óóó..hamburgerzsemle,ha jön a Mimi (1.számú unoka)….zöldséges pult…felvágottas rész,csak a megszokott termékek,semmi újítás. Aztán itt jön a fel nem írt rész, az a sor,ahol kerti törpétől kezdve a színes ceruzáig minden van. Itt mindig kitalál vmit, h az kell neki,mert. Továbbhaladva olaj,paradicsompürék…fordulás sor végén vissza a tisztítószereknél. Öblítő most akciós. Szerinte. Nem jön rá,h ez nem koncentrátum, és semmivel sem jár jobban. Mindegy…csak ámulok kintről,ahogy cikázik az épületben rémületes sebességgel és energiával. Olyan erőre kap itt anyukám, mintha egy csodadoktor meggyógyította volna a térd,derék és bármilyen betegségéből, amire akkor szokott hivatkozni,ha a lányomat kéne elhozni két utcával lejjebb,az óvodából. Hihetetlen…újra a régi lett,de már pakolja a tojást,rétes lisztet (csak azt,mert szerinte a finomliszt nem való semmire. Honnan vette?!)….fagyasztó pultok. Mirelit zöldségek és hamburger húsok bepakolása...aztán megint vissza egy sorral arrébb,mert a listán kihagyott két tételt. Lassan egy órája bolyong az üzletben és még lefogadom,h a lista félig sincs kihúzva. Úgy játszik mindig az időmmel,mintha nem dolgoznék, és nem lenne semmi tennivalóm. Ahogy az üdítőknél jár,már kezdek általában kikészülni,mert tudom, h visszafordul a papíráruk felé,mert a zsebkendőt általában el szokta felejteni. Aztán a pénztár felé fordul. Aztán vissza,mert a szalvétát is elfelejti. De hát ott van a listaaaaaa!!! Az autóból nézve, ez felőröl és tudja ő is. Tudja. Biztosra veszem,mert minden alkalommal elmondom neki, h az idegeimmel játszik.

Elérkezett a pillanat és odaállt a pénztárhoz. Listát ellenőrzi,h meg van e a 10 tétel,amit szeretett volna. Megvan. Mind a 35 tétel,amit megvett. Bankkártyával fizet. Ez plusz perceket szokott jelenteni,mert legalább egyszer elüti a kódokat, hiszen a szemüveget otthon hagytaJ…de csak mosolygok kintről. Már semmi sem számít…a lényeg,h van egy szép lányom, az ég kék, és nem őrültem meg.Neeeem..nemJ Megvárja a blokkkot,nézi,mintha egyből rá tudna jönni,hogyha tévedés történt,majd nekitámaszkodva a kocsira,elkezdi kitolni szééééépen lassssan….már nem olyan fürgén,mint bent az áruházban, ereje is alább hagy…újra megindul a fájdalom a térdében és a derekában. Mindent bepakolok a csomagtartóba, visszaviszem neki a kocsit (mert már jártányi energiája sem maradt) és elindulunk. Végre. Ilyenkor kezd a rend helyreállni a szervezetemben. Vérnyomásom a régi és mosoly az arcomon. Kinevetem saját magam, h hülyeségeken húzom az agyam,ahelyett,h próbálnám megérteni anyám vásárlástechnikáját.

Már fordulunk be az utcába, a nap további feladatain jár az eszem,mikor megszólal mellettem anyu. Elfelejtem (általában) szörpöt, kávét,tejszínt borsot és réteslapot venni. Áááááááááááááááááááááááááááááááááá………………………

Lekváros molnárka hazaérkezése..

Lassan befejeződik a nyaralás. A reggeli úszások,a házimunka nélküli lébecolások és a „csak úgy vagy” nagyon hiányozni fog. Persze, huzamosabb ideig nem tudnék itt lakni, de ez a kis idő pontosan elég lesz arra,h újult erővel kezdhessem hitvány közalkalmazotti létemet.

Fakultatív kirohanásainkat befejezvén szigorúan csak a tengerpartra és a medence környékére korlátoztuk. De már nem sokáig. Tegnap este Fannikám átvette a Dino-klubtól a diplomáját ünnepélyes keretek között,vagyis a minidiszkó előtt,ami annyira meghatotta,h kilenckor már el is aludt az ölemben. Így hát, a szálloda színvonalas Zorro c. előadását már nem tudtuk megtekinteni.

Hazautazás. Vágyom már,h otthon legyek. Szívesen pakoltam be és nem azért,mert itt rossz volt,hanem mert hiányzik a ház,ahol felnőttem. Most futott végig az agyamon,h hogy is tudnék én külföldön élni huzamosabb ideig?...persze,az lehet,h teljesen más. Na mindegy,,

Most valahogy minden ruha befér a bőröndbe,pedig vettünk barbilabdát,barbiúszógumit, egy tonna Allah szemét és két kg hűtő mágnest is. Délkor jön értünk a busz a szokásos sofőrrel. Addig még van egy kis idő és lemegyünk a hotel állatkertjébe és elbúcsúzunk a pelikántól. Ja?Igen.A pelikán. Ő egy hatalmasra nőtt tollas madár,aki teljesen csámpás és baromira agresszív. Főleg a visongó gyerekekre és azok idétlenül bohóckodó szüleire veszélyes. De főleg az utóbbiakra. Viszont mégis van benne vmi jópofa. Szóval, odamentünk hozzá, lányom hosszasan nézte,talán azért,h kis fejében elraktározhassa az emléket, legyen mit mesélnie a mamának.

Hazafelé tartva a buszból kipillantva még mindig az volt bennem,h jártam már itt. Lehet. De az még az Oszmán Birodalom terjeszkedése alatt lehetett, vételen szűzlány képében. Szerintem. Mire ismét átélhettem volna előző életemből egy szeletet, addigra a repülőtéren találtam magam. A csekkolás gyorsan ment, hamar a gépen találtuk magunkat és tessék. Megint jelzi a gyomrom,h nem lesz jó ez túlzott elrugaszkodás a földtől. Most valahogy gyengének bizonyulok és rimánkodok a reggeli lekváros molnárka bennmaradásáért.

Hamar eltelt a kétórás repülőidő,mert lassan leszállunk. Na,ezt sem bírom,de mire elkezdenék nyavalyogni,addigra már a kerekek koppannak a kifutópályán. Megérkeztünk. De jó itthon!

Kanyarodunk be az utcába. Bensőm megnyugodva,arcom kisimulva. Még a nyavalyás kutyának is örülök. Otthon. Édes otthon.

Antalya gyorsban.

Ma ebéd után fakultatív program. Homokszobor,vízesés,óváros, kimerülés. De addig is…reggeli és medencézés az elefántos csúszdánál.

Reggeli. Fannim nem sokat variál étkezés terén. Kizárólag lányos tányérról hajlandó enni. Mielőtt a kedves olvasó azt gondolná,h a gyermek el van kényeztetve és merőben engedékeny vagyok,jól gondolja,annyi viszont legyen mentségemre szólva,h nem én raktam ki a rózsaszín és világoskék macis tányérokat a gyermekmenük mellé! Szerencsére otthon nincs ebből vita,mivel csak nyuszis, halacskás és kis piros tálcáról lehet szó lányom részéről.

Az ételekről annyit,h első ránézésre azzal találja szemben magát a vendég,h WOW! De tulajdonképpen semmi wow, mert minden nap u.a. kis változtatásokkal. A kedvenceim: tojásos lecsó(szerintem),baklava és variációi, és az kis édes tésztájú péksütemény rózsalekvárral. El sem tudtam eddig képzelni,h hogyan lehet illatot kóstolni. Felcserélni érzékeket, és tessék. Rózsalekvár. Arra is rájöttem, h a törökök imádhatnak húst darálni. Még amiről azt hiszed messziről,h egyben megsütve és hajszálvékonyan felszeletelve, basszuss…az is előtte darálva volt és vhogy megint egyben lett és úgy lett felvágva. Csak Isten (jelenleg Allah) a megmondhatója,h miért is tesznek ilyet.

Az italok tekintetében semmi extra, csak az „aktív” medence mellett lévő gyümölcskoktélok. Facsarnak ott mindent. Ananászt,őszibarackot,banánt, dinnyét, amit csak lehet. Még, talán ha jobb nők mennek el a pult előtt és észreveszi a mixer srác, az ujját is. Ezek nagyon finomak. Természetesen ujj nélkül értem.

Van annyi időnk az indulásig,h a félnapos program előtt barbiúszógumira ráharcolva magam sodródjak a gyenge hullámokkal,amiket a medencében kreálnak a gyerekek önkívületükben.

Elnéztem az időt.Ááá… Gyors ebéd, ásványvíz magunkhoz véve,pisi és rohanás. A kedves sofőr már széles mosollyal vár minket a kapu előtt.tudoooom..majd tip box. Felpattanunk, és már kezdjük is szabadon választott kirándulásunkat. Első állomásunk a homokszobrok megtekintése Antalya-ban.

Bőröm szerint kilépve a légkondis buszból 70 fok lehet. Valójában 30 körül. Hatalmas területre rengeteg homok hozatva a hegyekből,tengerből, innen-onnan. Mert nem mindegy,h milyen minőségű alapanyaggal dolgozzák ki a mesterműveiket. A téma:HollyWood. Óriás joda,karib-tenger kalóza, jurassic parkos őslények. Még terminátor is. Egy helyi arc Fannit fotózza,amit azonnal egy matricára kreál, és fehér tányérra ragasztva örök emléket kínál a szerető szülőnek. Muszáj megvenni!Mert kinek is adhatná el?És ha már ennyit fáradt vele?....persze,lehet azt mondani,h köszi nem,de olyan cikiiii….habár,akkor sincs gond,legfeljebb Fannim képére ráragasztja a Kovács család kisfiát,aki olyan cuki és már a tányér sem megy veszendőbe.

Najó. Megvettem. Tök giccs.Tuti,h a lányom fotója alatt már vagy négy család gyereke van,mert olyan vastag az a matrica a porcelánon. Mindegy…vissza a buszba. Irány a vízesés. Kicsit fáradt vagyok a melegtől és tiszta homok a lábam.

Düden-vízesés. Hogy odáig eljuss a parkolóból, át kell keveredned a szuveníres soron, aztán egy építkezésen (parkot hoznak létre vízeséshez vezető úttal), és az öntözőrendszeren. Most már nem homokos a lábam. Saras. A vízesés szép. Persze,ahogy anyám mondja mikor hazaérek: „az ember mindig jobbra számít”. Ha nem is jobbra,csak nagyobbra. Vissza a buszba,de előtte fagyi. A helyi bagaméri Fannimmal tréfálkozik,h odaadná neki a fagyit,de úgy csinál,mintha leejtené. Ezzel azt érte el,h mégse kell a fagyi. Nem volt mókás. Idegen gyerekkel sose viccelj!:)

Letudtunk két programot. Még óváros és most szólt az idegenvezető, h hazafelé megállunk egy ajándékbolt előtt,mert a Best Reisennek ott hatalmas kedvezménye van és megfogtuk ezzel a Mindenható lábát. Haladjunk.

Óváros. Aki volt már Egerben,annak szerintem az a furcsa érzése támad,h hirtelen ott termett. Csak az arcok mások és több a kendő, szőnyeg és nazar boncuğu,vagyis Allah szeme. Na meg a kikötő.Ja?És a tenger. A többi stimmel. Fannimat kezdi kiütni ez a sok mászkálás,ígyhát a visszafelé úton már cipelnem kellett. Teljesen leizzadtam. A ruha úgy tapadt rám,mint a kóbormacska a záróvonalra. Áá..hulla vagyok. A szökőkút előtt volt a találkozó. Odaértünk,vissza a buszba. Pipa.

Hazafelé tartunk, már csak az ajándékbolt van hátra,ahol mindenki eszméletlenül jól járhat,ha ott vásárja meg az emléktárgyait. Hatalmas áruház. Belépve török édességek, beljebb haladva törölközők,legyezők, játékok, fából faragva szinte minden…óóóó..és kovácsoltvasszerű mécsestartók, amik otthon a spárban is le vannak árazva,csak itt drágább. Mintha egy bazi nagy 100 Ft-os boltban lennék. Itt tenném hozzá, h annyira megérte itt megállni,h minden négyszer annyiba kerül,mint a szálloda üzleteiben,és úgy,h már a best reisen 20 %-a is lejött belőle. Lányom már annyira fáradt,h nyűgjében rákattant egy műanyag laptopra,aminek minden gombja hangot ad vagy zenél. Naneee….egy gagyi rózsaszín legyezőben kiegyeztünk. Az lányos.

Hazafelé már nem csicsergünk annyit. Én is csak bámulok ki az ablakon. Házak…fa…fa…banánültetvény…fák..házak…fák…(kinézek a másik oldalon)…hegyek…hegyek…fák…fa…fa…házak…házak…

Megérkeztünk. Irány a zuhany, mert lemosom az út porát,aztán meg vmi vacsora.

Annyira fáradt vagyok,h kedvem sincs enni. Hiába a sok mmm..baklava...nem. Most nem kívánomL Aludni szeretnék már.