Anyámat mindig próbálom rávenni egy kis testmozgásra,mert a napi edzése néhány térdhajlításból áll,mikor a fotelba huppan, vagy kevéske karkörzésből, amikor főzés közben kavargat. Ezen kívül megerőltető minden fizikai tevékenység számára. Ezért is örültem neki, h megkérdezte, hol van az a bordó sporttáska,amit tavaly adott nekem. Nem is tudom,h mire gondoltam, hiszen elképzelni sem tudom, ahogy elindul bármiféle edzésre,de mégis jó volt hallani a hangján azt a szót,h sport.
Természetesen, teljesen más indokból kérte vissza. Kórházi csomagot szeretne előkészíteni. Első hallásra hülyeségnek tűnik. Aztán másodikra is. Harmadikra pedig elgondolkodtam.
Azt mondta,h tegnap is fájlalta a szívét és nem szeretné, ha nekem kéne vele bajlódnom. A temetéséről is szokott beszélni, meg a cséb-biztosításáról,amit még a 1970-ben kötött. Miért jut eszébe ilyesmi? Mindig fáj valamije és eddig esze ágában sem volt pakolászni. Habár, azt a fehér papucsot sosem horda még és megvette már vagy két éve. Na,azt tuti bele teszi a csomagba.
Az öregség velejárója,h a halállal elkezdjünk barátkozni. Nem félni,hanem felkészülni rá,h velünk is megtörténhet. Elfogadni,h nincs örök életet adó víz,25 éves korig visszafiatalító arckrém, és h igenis nem ciki,ha átadják helyüket a fiatalok a buszon. Remélem,h idős koromban tudok majd együtt élni a ráncaimmal, a szenilitásommal és az addigra lógó cicijeimmel. Bízok benne,h hamvas fürjeimhez jól fog menni a halvány babarózsaszín, szeretni fog még akkor is a lányom és rámtalál addigra az Igazi. Nem szeretnék sporttáskával készenlétbe lenni,hanem élni,élni,élni….ameddig csak lehet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése