Lassan befejeződik a nyaralás. A reggeli úszások,a házimunka nélküli lébecolások és a „csak úgy vagy” nagyon hiányozni fog. Persze, huzamosabb ideig nem tudnék itt lakni, de ez a kis idő pontosan elég lesz arra,h újult erővel kezdhessem hitvány közalkalmazotti létemet.
Fakultatív kirohanásainkat befejezvén szigorúan csak a tengerpartra és a medence környékére korlátoztuk. De már nem sokáig. Tegnap este Fannikám átvette a Dino-klubtól a diplomáját ünnepélyes keretek között,vagyis a minidiszkó előtt,ami annyira meghatotta,h kilenckor már el is aludt az ölemben. Így hát, a szálloda színvonalas Zorro c. előadását már nem tudtuk megtekinteni.
Hazautazás. Vágyom már,h otthon legyek. Szívesen pakoltam be és nem azért,mert itt rossz volt,hanem mert hiányzik a ház,ahol felnőttem. Most futott végig az agyamon,h hogy is tudnék én külföldön élni huzamosabb ideig?...persze,az lehet,h teljesen más. Na mindegy,,
Most valahogy minden ruha befér a bőröndbe,pedig vettünk barbilabdát,barbiúszógumit, egy tonna Allah szemét és két kg hűtő mágnest is. Délkor jön értünk a busz a szokásos sofőrrel. Addig még van egy kis idő és lemegyünk a hotel állatkertjébe és elbúcsúzunk a pelikántól. Ja?Igen.A pelikán. Ő egy hatalmasra nőtt tollas madár,aki teljesen csámpás és baromira agresszív. Főleg a visongó gyerekekre és azok idétlenül bohóckodó szüleire veszélyes. De főleg az utóbbiakra. Viszont mégis van benne vmi jópofa. Szóval, odamentünk hozzá, lányom hosszasan nézte,talán azért,h kis fejében elraktározhassa az emléket, legyen mit mesélnie a mamának.
Hazafelé tartva a buszból kipillantva még mindig az volt bennem,h jártam már itt. Lehet. De az még az Oszmán Birodalom terjeszkedése alatt lehetett, vételen szűzlány képében. Szerintem. Mire ismét átélhettem volna előző életemből egy szeletet, addigra a repülőtéren találtam magam. A csekkolás gyorsan ment, hamar a gépen találtuk magunkat és tessék. Megint jelzi a gyomrom,h nem lesz jó ez túlzott elrugaszkodás a földtől. Most valahogy gyengének bizonyulok és rimánkodok a reggeli lekváros molnárka bennmaradásáért.
Hamar eltelt a kétórás repülőidő,mert lassan leszállunk. Na,ezt sem bírom,de mire elkezdenék nyavalyogni,addigra már a kerekek koppannak a kifutópályán. Megérkeztünk. De jó itthon!
Kanyarodunk be az utcába. Bensőm megnyugodva,arcom kisimulva. Még a nyavalyás kutyának is örülök. Otthon. Édes otthon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése