Ma is asszisztáltam anyámnak a vásárlásban és elvittem arra a helyre,ahol minden fájdalma elillan. Ezt a szent helyet hívom:Lidlnek. Bementem most én is, h vegyek egy kis üveges ásványvizet. Az üvegajtó úgy tárult ki,mint Aladdin előtt a kincses barlang kapuja és semmi máshoz nem értem,mint ócska lámpáshoz,csak is a vízhez.
Kevesen voltak,így rapidvásárlásom közben jól szemügyre vehettem anyám vásárlótársait,akik hasonlóan a gurulós kosárra támaszkodva, kis papírfecnit szorongatva lavíroznak a sorok közt. Néhányuk annyira elmélyül eme tevékenységben,h engem észre sem vesznek,nekem jönnek, előttem megállnak és alfában gondolják ki az aznapi ebédet.
Nekem csak ásványvíz kellett,így célirányosan haladtam az üdítős sor felé,mikor egy férfi elmélázva nekem jött. Anyám testtartását láttam rajta is, na meg az átszellemült tekintetet,amit a Dzsungel könyvében lehet vicces formában megtekinteni Maugli arcán,mikor Ká éppen bűvöli. Nem szóltam semmit,automatikusan én kértem elnézést,h kirívó magatartásommal, üres kézzel, határozottan lépkedtem az áruház kövén. Még talán el is mosolyodtam,h mit keresek én ott,mint egy nem oda illő részlet, de már meg is találtam a vizet és haladtam a pénztár felé. Beálltam a sorba és mit veszek észre? Hogy előttem áll az az öreg faszi,aki még egy perce bambult a fejéből két sorral arrébb. Néztem,h miket tesz fel a szalagra és szemügyre vettem. A sor úgyis lassan haladt. Behatárolhatatlan kora volt,valahol ötven és a hetven között. Ezt az alkohol vájta barázdák is nehezítették,meg az élet. Talán. A kis kupac,amit feltett a futószalagra,már a pénztárhoz ért. Lépkedtem én is előre,mert lassan én jöttem. Végösszeg, kifizetés, blokk,mehet. De a férfi csak ott állt és nézte a pénztárcáját. Ránéztem,h tán úgy maradt? De nem. Kis bátorságot merített,majd közölte a robotmódjára dolgozóval,h nem stimmel vmi a visszaadással,mert ő húsz ezressel fizetett. ÓÓ! A pénztáros kihúzta magát és megkérdezte,h tán mit is mond? ..és már magyarázta is, mint dedósnak az óvónéni:"tízezrest ütöttem be,tetszik látni?és a blokkon is az van!" Ránéztem a vénemberre és azt láttam abban a pillanatban az arcán,h nincs igazság a Földön, ezért tart itt ebben a ruhában,ebben az áruházban,ezzel a kis élelmiszerrel a szalagon. Nézett vissza rám az öreg,tekintetemből olvasott: Kimersz állni itt és most magadért?Az igazadért?Vagy meghunyászkodsz,engedsz a magyarázatnak és alázatosan távozol az üvegajtón? Tedd meg! ...és megtette. Háta egyenesedett,hangja már nem volt olyan elcsukló. Ha az arca nem is simult ki, de a fényt megláttam apró szemében ,amit a ráncok takartak el félig... Húszezrest adtam!..mmm...végre! A pénztáros megdöbbent,majd rovanccsal fenyegetett. Az öreg nem rezdült meg. Mellettem állva erőre kapott. Pedig egy árva szót sem szóltam mindvégig,csak néztem a jelenetet.Közben lehúzta az ásványvizem kódját robotnéni és fizettem én is. Ekkor megszólalt a Lidl-s hölgy:-Igen! Húszast adott.Most már emlékszem!..Visszaadta a tízest, a magyarázatul szolgáló blokkot és már az utánam következő emberrel foglalkozott. Zavarban volt,de nem fog egy "ilyen"-től (keveset vásárló,miért jött be ide ezért a pár tételért vevőtől) elnézést kérni. De nem is volt érdekes. Az igazság győzedelmeskedett. Kifelé menet az öreg nem támaszkodott a kocsira, hanem egyenesen és határozottan haladt a kijárat felé. Embernek érezte magát.Ismét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése