7D7.A.5.

Sosem vonzott a tetoválás, nem is tudom miért tetszett meg. Viszont azt igen,h mikor indult el bennem ez az egész. Azt hiszem,egy beszélgetés kapcsán határoztam el,h a bőrömet el fogom vinni ha nem is a vásárra,de a Mátyás utcába biztosan. A Nyíri Sanyihoz,mert az jó fej,meg eszméletlen jó a szakmájában-ahogy hallottam.
Eredetileg egy csillagtérképet szerettem volna,de előtte úgy gondoltam,h lányom születésnapja alkalmából e jeles napot fogom először maradandóvá tenni a hátamon. Persze,nem oda kívántam,de ott annyi hely van, mint egy ping-pong asztalon. Mivel az egyik felem racionálisan gondolkodik,a másik pedig teljességgel megmagyarázhatatlan, így vittem a születés és az anyává érésem napjába egy kis logikát, mégpedig úgy,h a dátumot átváltottam hexadecimális számrendszerbe. Az eredmény: 7D7.A.5. Mielőtt visszaemlékezne az olvasó első számítástechnika órájára, megmondom lányom érkezésének időpontját: 2007.10.5.
Teljes elhatározással,kis félsz-el indultam tehát útnak. Délelőtt 11 volt,a Ráday utcán keresztül sétálva a serényen pakolászó pincéreket kerülgetve. Kellemes melegérzet járt át, még érdemes volt kihasználni a nap utolsó sugarait, ezért azon az oldalon mentem,ahol a házak között ért a fénysugár. Odaértem.Előbb vagy 10 perccel. Biztos az izgalom miatt vettem gyorsabbra a lépteim..vagy futottam?...najó,nem is érdekes.Ott voltam és kész.
Lefelé a lépcsőn,hatalmas szuterén tárult a szemem elé. Az ablakokon kifelé a kilátás lábakból és autókerekekből állt. Egy srác fogadott,aki nagyon kedvesen hellyel kínált. Végignyúltam a kanapén, lazának mutatkozva, holott egyáltalán nem voltam az. Izgultam. Tudtam,h fájni fog,csak még besorolni nem tudtam a mértékét.
A szülés a legmagasabb fok. A legalacsonyabb,ha beverem a térdem az asztalsarkába. Mielőtt filózni kezdtem volna,h milyen is lesz,mikor szétvarrják a hátam (5cm x 1 cm),meg is érkezett Sándor. Széles mosoly, kusza haj, vagányság,nem erőltetett. Szimpatikus. Ha hálivúdi színésszel kéne helyettesíteni,akkor Robert Downey Jr. enyhe borostával.
Elmondtam ki vagyok, h kerültem ide és mit szeretnék. A szeme sem rebbent. Sok őrülttel találkozhatott már. Megbeszéltük a betű típusát, nagyságát és az egész méretét. Felhelyezte a mintát,h hogyan is fog rajtam mutatni. Tetszett. Úgy néztem ki,mint egy selejtes játékbaba, akit leszedtek a futószalagról,mert nem sikerült,viszont a gyári azonosító sorszám már rákerült a hátára. Leültem a székbe Sanyinak háttal és elkezdte a műveletet. A gép hangja beindult,ezzel pedig párhuzamban a szívem is heves dobogásba kezdett. Apró szúrásokat éreztem. Te úúúristen! Ez fáááj!! Próbáltam beilleszteni a fájdalom-rangsorolásomba. A sebészeti varratszedés és "ráesett a lábujjamra a gyerek fajátéka" közé tudtam rakni. A harmadik betűt rajzolhatta,mikor már egy pohár vizet kértem.A negyediknél még egyet. Egy lány csokival is kínált.Azt mondta,h ilyenkor kell. Amikor csak egy betű maradt hátra, addigra teljesen kész voltam. Sápadt arcomat, remegő testemet elhagyta a vér. Közben bejött az üzletbe két csaj. A kisebbik forma barátja nevét szerette volna magára tetetni. Míg azon tanakodtam,h hány felírást kéne magamon elviselni, ha minden faszi felkerülne a bőrömre,addig Sanyi kész is lett a dátummal a hátamon. Mivel a lányok látták az arcomon,h milyen megviselt, szerintem azt gondolhatták,h:- Eeeez igen! Ez a nő bevállalós!Az egész hátát varratja egyszerre!....de aztán észrevették a kis betűimet. Nagy hűhó,semmiért... Beláttam. Nyápic voltam. Nem is akármilyen:( Viszont!
Én is tetkós lettem és senki nem tántoríthat el attól,h a csillagtérkép is felkerüljön a lapockámra előbb,mint utóbb. Nem jelent semmit és mégis.... Köszönöm Sanyinak a tetoválónak és Tamásnak,aki szerint dobókocka,koponya,na meg a pucérnő mindenképpen kell, h igazi tetovált legyen valaki. Talán.Egyszer.