Amatőr dallamok.

Az ecseri úti aluljáró több,mint egy metrómegálló elérhetősége Újpest felé. Három variáció a felszín elérésére lépcsőformában, az újságos és az Ifjúsági Iroda,ahol dolgozom. Célirányosan utazásra vagy hozzánk időtöltésre, információra éhesen, segítségnyújtásra. Szivárványszínű ajtónk visz némi vidámságot a föld alá,no meg a kóbor utcazenészek próbálkoznak.
Míg másnak kitörölhetetlen dallamokat ültet a fejébe egy-egy hangszer,addig én ügyeleti időmben kénytelen vagyok az egész repertoárt végighallgatni.
A szintis.
Két vaknak kinéző, Torony Étkezdében éleslátású férfiak. Hangszerűk szintetizátor,melybe 4 féle zenei szám biztosra beprogramozható, találomra kiválasztott menü használatával. Az egyik mindig úgy csinál,mintha a billentyűket ütné le,a másik pedig félig lehunyt szemmel kéri a pénzt.
Két Zámbó Jimmy szám,egy Ave Maria és egy Honfoglalás zenéje variálva.Néhány hónapos szüneteltetésekkel két éve nyomják.
A pánsípos. Perui poncsóban, furcsán csak egy személyben /máshol legalább 10-en vannak,komplett együttesként/, kitartása nem olyan nagy. Két számot szokott felváltva játszani, féléves kihagyásokkal, napi két órában. Eszméletlenül hangos tőle az egész aluljáró.
A furulyás.
A legrosszabb fajta. Kinőtt szövetnadrág, félhosszú haj, kissé átszellemült,de nem zeneileg. Pontosan azon a frekvencián muzsikál,ami a fület oly mértékben bántja,h legszívesebben én is bántanám a zenészt. Egyetlen egy dallamot játszik, rövid időn belül az idegeimen is. Ráadásul,ennek a fúvós hangszernek a dallamai úgy kúsznak be az Iroda kulcslyukán,mintha folyamatosan a fülünkbe játszana. Szerencsénkre,ő a leggyengébb láncszem.Egy óránál tovább még sosem bírta.

Ma a furulyás volt és pontosan addig,míg a türelmem tartott. Mintha tudta volna. Vagy nem volt kifizetődő a munkája. Remélem,h máshol több sikerrel jár és végleg elfelejti ennek a kis csendes naptól elzárt világnak a megzenésítését.