Mielőtt a történethez kezdenék, meg kell, h mondjam, anyám igen is egy értelmes ember. Mérnök, racionálisan gondolkodik és hihetetlen lexikális tudással rendelkezik. Bármilyen témában otthon van, legyen az matematika,fizika, biológia, földrajz,tudomisénmégmi. A televíziós kvízjátékok királynője lehetne,ha lenne elég indíttatás benne,h a házból kitegye a lábát és bárkivel is szóba álljon,akik nem a barátnői vagy testvérei.
Két dologban viszont sosem volt otthon. Az általános ügyintézésekben és a vásárlásban. Ez utóbbiról szeretnék beszélni, amit próbálok megérteni,megfejteni,de máig nem sikerült rájönnöm,h miként működik ilyenkor anyukám. Kezdeném a legelejétől….
Rengeteg szóróanyagot dobnak be a postaládánkba, a legkülönfélébb ajánlatokkal. A kedvezményes nyelvtanulás,a „magas áron telket, házat veszünk” és a kirándulásokra invitálós papírok élből a szelektívben végzik. A ruházati prospektusok első átlapozás után szintén mennek, de az élelmiszeres hirdetmények maradnak. Kiváltképp a Lidl,Aldi és Tescós ajánlatok.
Anyám megszokott rutinnal él, ebbe beletartozik,h heti egyszer el kell mennem vele a Lidl-be. A többi helyre csak azért nem,mert oda a testvérével megy. Szóval. Minden újságot gondosan összehasonlít, legalább kétszer átnéz,bekarikázza, kiírja,ezt követően összesíti. Készít egy listát fontossági sorrendben, majd feljegyzi,h melyik nap kell pontosan megvenni. Ez már hihetetlen számomra,de minden további nélkül asszisztálok ehhez oly módon,h elviszem kocsival.
Míg kint várom az autóban, figyelem a hatalmas üvegablakon keresztül a parkolóban.
Betolja a bevásárlókocsit és elindul. Mindig megáll az ásványvíznél és leemel egy kartonnal. Szénsavasat. Persze, számtalanszor mondtam már neki,h egészségtelen,de erre a válasz az szokott lenni,h tudja és mindig kibontja a flakont és megvárja,míg a szénsav távozik belőle. Tovább indul a kocsira támaszkodva,kezében a gondosan összeírt papírdarabbal. Lekvár mindig,gofri mindig… (sosem érti,miért nem tud lefogyni)….óóó..hamburgerzsemle,ha jön a Mimi (1.számú unoka)….zöldséges pult…felvágottas rész,csak a megszokott termékek,semmi újítás. Aztán itt jön a fel nem írt rész, az a sor,ahol kerti törpétől kezdve a színes ceruzáig minden van. Itt mindig kitalál vmit, h az kell neki,mert. Továbbhaladva olaj,paradicsompürék…fordulás sor végén vissza a tisztítószereknél. Öblítő most akciós. Szerinte. Nem jön rá,h ez nem koncentrátum, és semmivel sem jár jobban. Mindegy…csak ámulok kintről,ahogy cikázik az épületben rémületes sebességgel és energiával. Olyan erőre kap itt anyukám, mintha egy csodadoktor meggyógyította volna a térd,derék és bármilyen betegségéből, amire akkor szokott hivatkozni,ha a lányomat kéne elhozni két utcával lejjebb,az óvodából. Hihetetlen…újra a régi lett,de már pakolja a tojást,rétes lisztet (csak azt,mert szerinte a finomliszt nem való semmire. Honnan vette?!)….fagyasztó pultok. Mirelit zöldségek és hamburger húsok bepakolása...aztán megint vissza egy sorral arrébb,mert a listán kihagyott két tételt. Lassan egy órája bolyong az üzletben és még lefogadom,h a lista félig sincs kihúzva. Úgy játszik mindig az időmmel,mintha nem dolgoznék, és nem lenne semmi tennivalóm. Ahogy az üdítőknél jár,már kezdek általában kikészülni,mert tudom, h visszafordul a papíráruk felé,mert a zsebkendőt általában el szokta felejteni. Aztán a pénztár felé fordul. Aztán vissza,mert a szalvétát is elfelejti. De hát ott van a listaaaaaa!!! Az autóból nézve, ez felőröl és tudja ő is. Tudja. Biztosra veszem,mert minden alkalommal elmondom neki, h az idegeimmel játszik.
Elérkezett a pillanat és odaállt a pénztárhoz. Listát ellenőrzi,h meg van e a 10 tétel,amit szeretett volna. Megvan. Mind a 35 tétel,amit megvett. Bankkártyával fizet. Ez plusz perceket szokott jelenteni,mert legalább egyszer elüti a kódokat, hiszen a szemüveget otthon hagytaJ…de csak mosolygok kintről. Már semmi sem számít…a lényeg,h van egy szép lányom, az ég kék, és nem őrültem meg.Neeeem..nemJ Megvárja a blokkkot,nézi,mintha egyből rá tudna jönni,hogyha tévedés történt,majd nekitámaszkodva a kocsira,elkezdi kitolni szééééépen lassssan….már nem olyan fürgén,mint bent az áruházban, ereje is alább hagy…újra megindul a fájdalom a térdében és a derekában. Mindent bepakolok a csomagtartóba, visszaviszem neki a kocsit (mert már jártányi energiája sem maradt) és elindulunk. Végre. Ilyenkor kezd a rend helyreállni a szervezetemben. Vérnyomásom a régi és mosoly az arcomon. Kinevetem saját magam, h hülyeségeken húzom az agyam,ahelyett,h próbálnám megérteni anyám vásárlástechnikáját.
Már fordulunk be az utcába, a nap további feladatain jár az eszem,mikor megszólal mellettem anyu. Elfelejtem (általában) szörpöt, kávét,tejszínt borsot és réteslapot venni. Áááááááááááááááááááááááááááááááááá………………………
2 megjegyzés:
Igazán örülhetsz az írói vénádnak Kedves Viki, hogy "papírra vetetted" e pár sort! És raktározd el a lelkedben minden egyes mozzanatát, mozdulatát, szavát, mosolyát, a keze érintését, s keze melegét..., mert Ő sem él örökké, s lesz Veled mindig és akkor majd jó lesz elővenni a megfakult emlékek mellé és újra-újra-újra elolvasni... s, ha ebbe belegondoltál már nem fog idegesíteni, csak szelíden mosolyogsz majd és alig várod a percet-órát, hogy újra elvihesd Őt oda... Azt, hogy mindent felír, átír, lehúz,bekarikáz, összevet talán a munkájából, hivatásából adódik, (ami már nincs, hisz nyugdíjas) mert így szokta meg... így tudja, s így képes élni az Életét! Remélem átadtam az érzést, amit bennem keltett az írásod, ahogy a Te érzéseid is átsütöttek a Tiéden. Még csak annyit,amit nekem is sokáig nehéz volt tenni, hogy élni a mostnak kell, mert ha mindig csak rohanunk valahova ez elmarad ma!
Úgyhogy Fogadd, kérlek, tőlem - Neked ezt szeretettel: L.Tamás
Ui. Mi lenne, ha legközelebb be is mennél Vele a Lidibe, s Te is a sorok közt cikáznál Vele...?
Vagy ez már túl vakmerő kérdés tőlem?
Mindenre szoktam emlékezni,a legapróbb részletekre is. A kis ráncokra az arcokon, ahogy a kezét pihenteti a térdein...minden mozdulatának ismerem az okát,hisz nem mellette nőttem fel,hanem vele. Nem vagyok türelmetlen és nem sietek sehova. Ez egy részlet az időből, ami számomra érthetetlen,de egyben megmagyarázhatatlanul vicces is. Nem a görcsös ideget szerettem volna átadni ezzel az írással,hanem csak magát a vásáráslás folyamatát és hidd el! Hidd el,h millió esetben bent vagyok vele,hisz én pakolom a szalagra a termédek árut, rakom az autóba és cipelem be a min.20kilós szatyrokat. Anyám is ismeri ezt az írást és csak mosolyog rajta:)) Mert tudja,h így van,de ő már csak ilyen.....
Megjegyzés küldése