Anyám gyereke.

Olvastam egy kiírást,ami úgy kezdődik,h "amikor gyermek voltam és felnőtt akartam lenni"..blablabla...eszembe jutott,amikor gyermek voltam. A szöveg innentől lett számomra érdekes. Visszagondolva....mm..gondoltam én arra akkor,h idősebb legyek? Áh!. Nem.
Megéltem minden évemet és korszakomat. Sosem szándékoztam nagy lenni. Nem vártam a 18 éves korhatárt és sosem gyúrtam arra, h űrhajós vagy doktornéni legyek.
Talán túlzottan is ragaszkodtam ahhoz,h ne lépjek be a nagybetűs életbe. Ehhez társult melleim késői növekedése is,hiszen tekintélyt parancsoló dekoltázsom csak 30 éves korom után lett,némi súlygyarapodást követően.
Nem sírom vissza a múltat,mert átéltem. Nem nézek annyira előre sem,mert tudom, h úgyis bekövetkezik. Kivéve,ha megint nem nézek körbe a zebrán,mert a minap a csodával határos módon nem ütött el egy autó. Azt hiszem, Isten néha ellazáskodja a munkáját vagy esze ágában sincs velem találkoznia,hiszen még most is legbelül gyerek vagyok és fel kell,h nőjek...

Kutya egy gondolat...

Kezdődik a petárdázás. Tehát, közeleg a szilveszter. A hitvány házőrzőnk olyan rettegésben van,h csak anyám sajnálatára számíthat. Persze,a macska így is-úgy is szánalmas állatnak tartja.
Hiába a csillagfényes égboltra való ugatása, tudom jól,h gyenge munkát végez. De mit is kívánhatna ez a keverék eb a következő évre?Háh!Többször nyitva maradt kaput?Lassabb macskákat? Vagy hosszabb távú memóriát,h ne az egész kertet keljen kikaparnia egy darabka csontért?
A fene se tudja! Lehet,h neki is annyit jelent az év utolsó napja,mint nekem. Semmit.

Savanyú és finom.

Karácsony összegzése.
Nem láttam:feldíszített élő fenyőt,bejglit,töltött káposztát.
Láttam:az alkohol erejét,a régi arcokat őszintén örülni,az általam főzött ételeket egy szemig eltűnni.
Nem kaptam: haszontalan ajándékot, rokonoktól náthát,kényszerű mosolyt.
Kaptam: két kis kezet nyakamat átkarolva, dagadt macskánktól lábamhoz dörgölődző nyolcasokat és Hugh Grant táncát miniszterként.

Azt hiszem nem híztam karácsonykor,habár sosem állok mérlegre és egyébként se mér tonnát. A fészbukkos személyes jókívánságokat szívből utálom,viszont nagy előnye,h nem kell telefonon beszélni. Mert azt is utálok:)) A legcsendesebb reggeleim pedig most voltak az ünnepek alatt. A környék megpihen, a varjak nem kárognak a kertben,ráadásul rengeteg naspolyánk van,amit szottyadtra csípett a dér. Az arcomat pedig az idő. Akkor most én is savanyú vagyok,de finom? :) ...áh! Minden nappal egyre öregebb...

Kiegyezés karácsonnyal.

Kész.Ma megadtam magam a karácsonynak.Tégy velem, amit akarsz!
Ma volt utoljára a lányom oviban ebben az évben. Hazavittem az ágyneműjét,bocipárnáját,váltóruhákat rózsaszínben és az összes papírra vetett rajzait. Plussz! Három kifestett karácsonyfát,egy télapócsizmát szétkenve piros festékkel és egy hozzávaló sapkát,melyről már hullott le egy marékra való vatta. Azt hiszem,az volt a díszítés.
Szóval,egy tonna papírral és szennyessel az egyik kezemben,a másikban pedig lányom kis keze, így szaladtunk hazáig.Fannim teljes lázban volt.A mamát vittük karácsonyfát venni. Legalább egy tucatszor megkérdezte,h milyen színűt veszünk,én pedig egy tucatszor válaszoltam azt,h az igazi fenyő, az zöld. Mire az ikeához értünk, nagyjából meg is győztem. A gyerek nagyanyja ragaszkodott,h ide jöjjünk,mert itt vissza is veszik a fát. Nagy nehezen sikerült leraknom az autót az épület parkolóházába. Hogy miért nagy nehezen?Egyszerű. Mert számomra kevés az a hely,amit útnak és parkolóhelynek jelölnek ki.Ráadásul,utána stresszelhetem magam,h hová is álltam? Naneee...ez nem szőke nőknek való!! Oké. A14. Ez volt az oszlopra írva. Remek tájékozódási pont lesz.
Természetesen,a fa már elfogyott,de semmi gond. Menjünk a Sibrik Miklós útra. Jó.De az hol van?-kérdeztem. Azt nem tudom így kocsiból-jött a válasz. Így hát,kénytelen voltam memóriámra hagyatkozni. Először A14,aztán valahogy kijutni innen,de minden csak körbe-körbe...ááá..kijárat...sorompó,igggen...aztán elindultam az egyszermárjártamott-emlék alapján az Éles sarok felé. Sikerült!Csak nem vagyok olyan hülye!Jupijéé! Míg elértük a második célállomást,addig megkérdezte lányom a mamát,h milyen fát fog venni. A válasz:ezüstöt!Dehát az igazi fa nem zöld?....neeem..van ezüst,meg vörös,meg fekete is....ááááá.....most lettem totálisan tudatlan a gyerek előtt.Na mindegy,,
Mi az autóban maradtunk,a mama pedig elindult a lerakathoz. Kb. 20 perc múlva vidáman megjelent egy akkora fával mint én,szélességre pedig olyan kövér ágakkal,mintha legalább két tonnát nyomna,pedig körbetekerték egy hálóval. Ledöntöttem a vezető melletti ülést és lefektettem mellém. Tisztára,mint egy autós szex,csak most tüskésen. A nagyinak más jutott eszébe.Szerinte elfáradt és most hazavisszük hozzá teáztatni és adunk neki díszeket.Az lesz a ruhája. Fannim hangos kacagásba kezdett. Főleg,mikor elkezdtem fenyőhangon beszélni és utasítottam magam,h most már cseréjünk helyet,mert én is szeretnék vezetni a szúrós ágaimmal. Mindent elhisz még....imádom!
Út közben gyönyörű fényeket láttunk. A póznákon hatalmas, aranyban fénylő harangok, kivilágított rénszarvas,hóember, lógó jégcsapok,füzérek. A Bosnyák téren meg egy hatalmas fehér fényben pompázó fa,ami több méter magasságban nyújtózkodott az ég felé.
Persze,én még mindig giccses és erőltetettnek tartottam ezt az egészet,egészen addig,míg Fannim azt nem mondta,h : "Anya!Ez a karácsony annyira gyönyörű,h ezt szeretem a világon a legjobban!" A rádióból pedig Chris Rea...Driving Home for Christmas....a franc...legyen. Odarakom magam.Meg a szívem.Nézzük meg,h mit is lehet kihozni ebből a karácsonyból. Szenteste úgyis nálunk csoportosul mindenki.Főzök. Jóóó..sütök is. "De anya!Mézeskalácsot is tudsz?"...szerintem még azt is.
Persze,persze....Lágyítsd a szívem Fanni!....Lágyítsd a szívem Chris Rea!...:)))

Lenullázott úszások.

Míg az ismerőseim újévi fogadalmak tesznek és képesek hinni abban,h január elsejével gyökeres változásokat lehet hozni,addig nekem nem jut eszembe semmi, amit másként tennék.
Habár a Libri törzsvásárlói kártyám minden évben nullázzák,h újra késztessen a könyvvásárlásra és 2012-ben ismét 26 nap szabadsággal rendelkezem,talán lehet,h én is megpróbálkozok egy-két lenullázással és fehér lappal.
Az idén főleg az egészségemmel foglalkoztam és a lelkemet szerettem volna néhány dologgal könnyíteni. Erre rámentek olyan emberi kapcsolatok,amik fontosak voltak számomra,de ha most, így madártávlatból tekintek vissza a megtörtént eseményekre, akkor pontosan úgy csináltam,mint ahogy a ragtapaszt is le kell tépni.Gyorsan felszakítani,h utána a seb kitáruljon és gyógyulni tudjon. Persze,ezek csak az én vergődéseim, amit más észre sem vesz,mert el van foglalva saját maga mókuskerekének hajtásával. Talán akkor fogják megtudni,h vmit tettem, amikor eszükbe jut,h "úúúú,mi lehet a nagyvikivel"...de addigra én már hol vagyok?....Mint halak jegyű ember, kisiklok a kezek közül és egyszerűen csak elúszok.
Azt hiszem,már el is határoztam magam a következő évre.
Kerülni fogom a felszínes emberek társaságát és csak is kizárólag a hozzám közelállóakkal leszek hajlandó eltölteni a szabadidőmet. Akiknek a szívemben helye van. Ezt természetesen olyan őszintén fogom közölni,amilyet a helyzet megkíván.Hm.Nem is várok januárig,hiszen újév után ugyanúgy kel fel a nap.Elkezdem hát most. 2011 év 12. hónapja 21. napján.
..mm...és ha valaki meglát úszósapkával a fejemen és nem veszem észre, úgy üzenem,h éppen abban a pillanatban siklottam ki a kezei közül és vad tempóba kezdtem az élet medencéjében...

Kampókéz. A kezdetek.

Odacsuktam az ujjam. Azonnal az agyamig hatolt a fájdalom, de míg satumódjára közrefogva láttam utolsó ujjpercem, pillanatokig csak szenvedtem,ahelyett,h kiszabadítottam volna.Úgy látszik, a kín teljes mértékben elfoglalta az egész helyet fejemben és a cselekvés részt totálisan blokkolta.
Természetesen, azért nem vagyok annyira buta,mert akkor még mindig ott állnék Á-hangot ordítva az ajtónál.
Először elkezdett fájni a végétől,aztán szolidaritást vállalva a többi ujjam is zsibbadni kezdett. Egy óra múlva már a tenyerem is bekapcsolódott. Most estére a körmöm se kéne kifesteni,hanem azzal a ronda lila körömlakkal átkenni a többivel együtt,amit fogalmam sincs,h milyen megfontolásból vettem nyáron. Lehet,h akkor a fejemet csuktam valahova,mert visszagondolva elég sok hülyeséget csináltam...
Próbálom hajlítani, néhány gyakorlatot csinálni jobb kézfejemmel,de rá kellett jönnöm,h korlátok közé vagyok szorítva. És mindig beakad és hozzáér vmihez. Szerencsére nem kalózhajón vagyok,mert ott már kampókéz lenne a becenevem....persze lehet,h a rum most meggyógyítaná...na.Elég a nyavalygásból! Vitorlát felhúzni!

Dermedt szívek,híg kocsonya

Kaptam egy ímélt. Egy barátom hívta fel a figyelmemet arra,h milyen fontos infarktus ellen,h meleg vizet igyunk. Mert ha hideget iszunk,akkor megdermed bennünk a zsír és mittudoménmitcsinál a belünkkel és megáll később a szívünk.Azthiszem:S De aggodalomra nincs ok,mert ha forrón teázgatunk,mint a japánok,akkor zsírunk is úgy csusszan bensőnkben,ahogyan aa....nem is részletezném:))Aztán kitér arra az üzenet,h miként is észlelhetjük magunkon az infarktus jeleit és végezetül pedig továbbítsuk igaz barátainknak ezt a hírt.Mmm!...és meg sem említi az utolsó sor,h nem lesz szerencsém,ha megtartom az információt. Nem is tudom...
Bent,a gyomromban kb. 37 fokos hőmérséklet lehet. Namármost. Ha a kocsonyára gondolok jó erősen, mint dermedőre,akkor anyám mindig jól lehűtötte.Nem hőemelkedés fokozaton! Istenem...az az aranyló remegés a tányérokban!..hol is tartottam? Szóval nem hiszem,h 37 fokon saját készítésű kocsonyám lenne az emésztőrendszeremben. És akkor hogy jönnek ide a japánok? Egy szó. Szertartás. Csa-no-ju. Lépésről lépésre haladva. Centiméterben megadott tatamin.
Aztán el kezdtem elmélkedni,h mi az,ami semmiféleképpen nem dermedne meg bennem?...őőő...Megvan! VODKA!Tehát.... ha vodkát iszol,akkor nem lesz merev a zsírod és ezek szerint nem kapsz infarktust. Teljesen világos. Megoldottam a dolgot. Ráadásul,ihatod hidegen is,mert a vodka fagyáspontja jóval mínusz alatt van.
Megnyugtató az is,ha netán mégis csak megállna a szíved,úgy álmodban ér a vég.(Statisztika szerint 60%-a az embereknek).
Innentől kezdve,egyenes út vezet a Bloody Mary és Moscow Mule felé.
Erős szívvel és egészségesen: irány a bárszekrény!

Legjobb viszlátom.

Indulás az oviba.Esik az eső.Olyan őszesen. Kapun kilépve az első szomszéd.Szépjóreggelt! Már nincs éjszaka rosszul,mert betartja a diétát,de január végén műtétre megy.Viszlát!Két házzal arrébb.Jóreggelt!Már mászik a kislány.Nem is akárhogy!És annyira apás.Mennünk kell.Viszlát! Jóreggelt!Mi ez az idő?Mintha nem is december lenne?- mondja aki négy házzal odébb lakik. Nem is tudok aludni,mert bevilágít a Hold -folytatja.Mi már teljes késésben. Akkor tessék lehúzni a redőnyt!-vissza a jó tanács. Még két jóreggelt és két viszlát. Beértünk. Jóreggelt! Jóreggelt!Vigyázz magadra drágám!Fannim búcsúpuszija arcomat megtartva két pici kezével. Ez a legnagyobb viszontlátás,amit kaphatok ezen a vizes reggelen....

Télen-nyáron...karácsonyt!

Már két hét sincs és itt a karácsony. Számomra nincs jelentősége,de nem azért, mert nem tudok szeretni.Egész évben szeretek.
Képtelen vagyok piacon vadászni karácsonyfát,fogalmam sincs,hogyan kell halat passzírozni,ráadásul év végén sem hajt senki,h jön a következő esztendő. Ennél már csak a szilveszter a semmitmondóbb.
Természetesen,azért lesz feldíszített fa. Műfenyő.Védjük a fákat.Egyél hódot. Ennek előnye,h bármikor lehet karácsony. Akár nyáron is,legfeljebb teleszórom az ablakpárkányt műhóval és fenyőillatot árasztok mécsessel.
Fannimnak sokat jelentenek az ünnepek. Vadul kézműveskedünk, teli izgalommal ajándékot készítünk és együtt várjuk,h az arcokra mosolyt csaljunk. Nem szeretném megfosztani ezektől azért,mert az anyja nem látja értelmet.Ha szükséges,nyuszinak is beöltözök húsvétkor és kiköltöm a tojásokat.Télen pedig annak ellenére,h nem bírom az alkoholt, megiszom a fűszeres bort és értelmetlen zagyvaságokat beszélek. Most egy pohárral ittam. Kellemes húsvéti ünnepeket és boldog új évet kívánok!Szerintem egy óra múlva pedig...gfhsgjfdgsédhfs....és közben szól Frank Sinatra....sving...let it snow,let it snow,let it snow.....

Nonverbális pongyola.

Böngészem a vaterát. Néha eladok,néha veszek. Keresőbe beütöm:szexi... meg a méretet. Nem olyat.A sajátom:)) Kidobott 167 terméket. Nyitott tangák az összes színárnyalatban, áttetsző bodyk, és miiii??...egy hosszú ujjú virágmintás póló,ami szerintem kinyúlt pamuttrikó. Ez szexi?! Persze, a nagyanyám ezt a szót nem is ismerte, mert ha tudta volna, akkor nem hordta volna azokat a vastag bugyogókat kötött harisnyával. Megjegyzem,a papám így is imádta. Anyám is csak érintette a témát,mert kékre festette a szempilláját és rikító rózsaszínre a száját.Szörnyű volt,habár apám kajánul mosolygott rá. Én pedig néha túlzásba esek a combfix gyűjteményemmel, de ez? Ez a fekete,meg arany flitterekkel díszített pongyola?...
Mindenki másként szeretne az ellenkező nemnek tetszeni. Meztelenül vagy szűk ruhában.Szőkén hajazva,esetleg démoni feketén. Botoxolt szájjal...vékony ajakkal csücsörítve?? Áhh....metakommunikációt ismerve, testtel manipulálva. Ez a legolcsóbb,ha ismered a dörgést:) Nem kell a szellős madzagbugyi és az áttetsző csipkeruha. Ráadásul,ha 45 cm-en belüli intim zónádba került valaki,akkor azonnal húzd magadhoz,mert valószínű,h szexinek találtattál.

Száguldó rózsabokor.

Kaptam ma egy állásajánlatot. Irodai. Számítógépes-pénzszámolós-fizetésmagasabbas:)
Elég idő viszont nincs. Fogtam egy papírt és középen húztam egy vonalat. Pozitívumok: Pénz.Pénz.Pénz. Ez három. Negatívumok: Lányom nagyon korán menne az oviba és későn jönne haza. A délelőtti fejlesztőfoglalkozásokat "el szeretnék kéredzkedni"-vel kéne megoldani, vagy szabadságokkal. Na,ez kettő. Nem vállalom. Miért?Mert több hasznomat érzem egy Ifjúsági Irodában, mint egy pénzügyi vállalkozásban. Hülyeviki! Sosem viszed semmire. Talán. Viszont szabadnak érzem magam.Azthiszem.
Persze, ez mit sem változtat azon, h jelen pillanatban a világvégére vágyom. Vágyom az ismeretlent, a végtelent, az újat,azt a messzit,ahonnan vissza tudnék nézni.
Lenne kedvem felfedezni Amerikát, keresztül vonatozni Szibérián, kimerülésig túrázni az Alpokban,vagy csak ernyedten nyújtózni egy lakatlan sziget fehér homokján,h bőrömet melegítse a vakító fénysugár.
Lennék sivatagok ördögszekere, ami talajától elszakadva görgetné magát kietlen tájakon.Meg sem állnék a világ végéig. Jesszusom!Hogyan jutottam el az irodai munkától a sivatagig?!
Keresem helyem a világban,mint a jerikói feltámadásvirág tövéről letörve, szél szárnyán kergetve. Szombaton.A kanapén.

Keresztben-hosszában,avagy merre az arra?

Leadtam az autót szélvédő javíttatásra és délelőtt kellett érte mennem. Gondoltam,nem nagy szám,hiszen végig megyek a Szentmihányi úton,aztán a Szlovák-on, onnan pedig rámegyek a Cinkotai útra.Ennyi. 15 perces távról beszélek.
Tömegközlekedéssel sem tűnik bonyolultnak a helyzet,mert kisétálok a piacig, felpattanok a 46-os buszra és ott rak le. Aha. De mikor??
Kellemes idő fogadott reggel,mikor kiléptem a kapun. Felvettem a tempót és frissen,üdén kisétáltam a megállóig. Megnéztem a menetidőt és kezdett hűvös lenni arcom,mert ráfagyott a jókedv. 20 perc még a várakozási idő. Álltam.Vártam.Leültem a padra. Telefonáltam. Nem is volt fontos. Felálltam. Járkáltam. Már majdnem kiújult a szívinfarktusom,mikor láttam,h kanyarodik ki a busz a végállomásról. Felszálltam és bárhova leülhettem volna. Az első ülés mögé huppantam le,h úgy lássak,mint a vezető. A végeláthatatlan útjáratot. A rákoskeresztúri városközpontig 58 megálló. Én csak a Gyöngytyúk utcáig voltam utasaimnak társa,így semmiségnek tűnt az a 38 megálló.
Szépen,mint amikor autóval megyek,haladtunk a Szentmihányin.Csak most a körforgalomban jobbra kanyarodtunk. Aztán balra,aztán megint jobbra és ez így ment egészen a Szlovák útig. Ott kezdtem megörülni,h most már végre nem csak keresztbe megyünk,hanem hosszába is,mivel így haladunk gyorsabban a végcélom felé,de megint lekanyarodott. Itt nem örültem,hanem megőrültem. Legalább 20 évet kezdtem öregedni.Éreztem,ahogy ráncosodok és őszül a hajam.Neeeee...Megint keresztbe, értelmetlenül, kis utcákban kanyarogva, kietlen részeken. Mintha azt akarná a BKV,h ne találjak utána haza és kényszerítene,h ismét az ő kék guruló dobozát vegyem igénybe. Hohóóó!Megint ismerős lett a terep,mert elértük a cinkotai autóbuszgarázst. Már csak egy megálló.Rosszul képzeltem. Mivel minden 10 méteren van egy busztábla,ezért az 1 km-es távot 3 megállóra szabdalták. Nem bírtam tovább. Le akarok szállni!!! Jeleztem.Határozottan. Az ajtó olyan lassan nyílt,h szinte marasztalt. Alig vártam,h inkább a lábam vigyen célomig. Jól esett egymás elé tenni a csámpás cipőim.
Megérkeztem. Frissen és üdén, tempómat lassítva. Az autó rendben, hazafelé 15 perc. Hosszában,nem megállva, Cinkotain,Szlovákon és a Szentmihályi úton. Magam sofőrje voltam és egyetlen egy megállóm volt,az otthonom.

Önkéntes lappföldi.

A Télapó álmosan baktatott le a lépcsőn, h a rózsaszínű bundás kis bakancsot megtöltse csokoládéval. Virgácsot is tűzött volna jobb felébe az apró cipőnek,de a gardróbszekrényben sehogy sem találta meg a kora hajnali sötétben. Azt hiszem, kezd szórakozott lenni a puffancs ajándékosztó.
Aztán lezuhanyozott, felöltözött,rövidre vágott szőke tincseit megfegyelmezte zselés kezével, szempilláját kifestette,majd amilyen lassan vánszorgott lefelé,olyan gyors iramban lépkedett felfelé az emeleti gyerekszobába. Késésben volt. Apró puszikat nyomott arcára lányának,h úgy ébredjen fel,mintha még mindig álmodna. Közben öltöztette, mert meg kellett nézni az édességgel teli ablakot,elcsodálkozni és kifejteni,h miért is kell jól viselkedni egész évben és reggelire beérni az óvodába.
Az ő Fannija teljesen oda volt,h a "jó öreg piros ruhás" mennyire meg volt vele elégedve. Pedig sokszor volt hiszti hajmosásnál, nem szereti az overált, mert nem rózsaszínű, sokszor pedig túl hamar jön a lefekvés ideje.
Kíváncsi vagyok,h ki lesz az,aki felnyitja a szemét,h a láthatatlan csomagosztó Lappföldön él és nem a Petrence utcában. Ráadásul fehér szakállas öregfickó,nem pedig sötétben botorkáló lelkes anyuka.
Mindenesetre,a cipőmben nekem is kikandikált egy tábla csoki és biz' Isten nem én voltam.
Akkor most tényleg van télapó?!

Megkoronázásom története.

Van egy könyvünk.A címe:Tündérek és tündérholmik nagy könyve. A lényege,h felszerelheted magad különféle kellékekkel.Mint például tündérpálca,tündércipő,tündérszárny,tündérfüzér,tündértündér...bediliztem.
A hozzávalók:különféle színes papírok,kartonok,szívószálak,gyöngyök,mozaikok,filcek,ragasztók,csillámporok. Természetesen,a legtöbbjük rózsaszínű,arany és ezüst. Elvégre hercegnők vagyunk a lányommal! Neki koronája is van műanyagból és gyémántokkal van kirakva. Nekem pedig nemsokára lesz papírból!
Amit a könyv felsorolt,azt megvettem,hiszen fogalmam sem volt,h éppen melyik tündérholmit kell elkészítenem. Itt jegyezném meg,h kézügyességem csapnivaló, eddig még csak szex közben értem el vele vmit.
Ebéd után el is kezdtük a kézműves foglalkozást a nappaliban. Koronakészítéssel nyitottunk,mivel nem voltam elég hiteles e nélkül. Lányom felcsapta a megfelelő oldalt és rámutatott a képre,h hogyan is fog majd kinézni az ékesség a fejemen. Pofonegyszerű- gondoltam. Néhány cikk-cakk,itt bevágom ott összeragasztom.Díszítem és már parancsolgathatok is magamnak,mint egy nagyképű királykisasszony.
Fannim segített. Egyenes vonal mentén vágott az ollóval görbéket. Na mindegy..majd a drága ékkövek dobnak rajta. Kész lett. Próbáltam összeragasztani a két végét,de lányom ezt a feladatot is magára vállalta.Szépen szétkente a ragacsos stiftet a szélén,aztán az asztalon,kicsit a hajába,majd a pulcsijába.Eztán jött a nagy ötlet.Miért nem csillámporozunk?-kérdezte Fannim.....erre nem tudtam azonnal választ adni,de tulajdonképpen nem is várt rá. Amolyan költői kérdés volt,mert már szórta is a koronára. Aztán az asztalra,parkettára, hajába, ruhájára.Talán kicsivel többet is,mint a fejdíszemre. Óó..és a kis mozaikokból is!-jött a kérés és még hozzá a lécilécííí. Abban a percben ki is szórta,le a földre. Annyit hajolgattam,mint Haraszti Mici (Schneiderné) a Hyppolit,a lakájból, amikor kiszórták neki a papírfecniket,h egyenként vegye fel fogyókúrás torna gyanánt.
Nagy nehezen kész lett a koronám. A rajta lévő csillámpor nagyrészt az arcomon landolt,ahogy kezdett leperegni a kartonpapírról.De egész jó lett. Már a bozontos hajamon díszelgett vagy 5 perce,mikor arisztokratikus mozdulattal mutattam az asztalon lévő káoszra, h rendet parancsoljak. Lányom elhúzta a szája egyik szegletét és közölte,h nem vagyok igazi uralkodó,mert nincs tündérpálcám (10.oldal) és tündérpapucsom (62.oldal). Ráadásul,tündérpalotám sincs (66.oldal). Olyan lehettem,mint egy diliházi Boaparte Napoleon.De hát hogy is lehetnék Napoleon,ha én egy hercegnő vagyok??!!

Papírkuckó.

A Spar és egy 100-as áruház közrefogott és fedett részén található a Nyírpalota utcában. Olyan megbújósan és szerényen. Egy ajtó,egy ablak, nem lehet nagyobb 12 négyzetméternél. Csak az a zöldséges bolt vet még árnyékot arra a papírkuckóra, ahol mindent megkapsz. Szándékosan nem azt írtam,h szinte mindent,mert akkor már lehúznám a helyet. Hiába a nagy irodaszer depók, sokszor hiányosak a polcaik. De itt? Hah! Nem fogom most felsorolni a választékot,mert akit érdekel,az odamegy.
Nem kell,h ismerd a tulajt,mert anélkül is mindent beszereznek neked egy csupa kedves hölgy társaságában,aki kiszolgál téged.Neeem...nem megnézi a termék árát és elkéri a pénzt,hanem ahogy egy vevővel bánni kell.Pontosan annyi mosolyt megereszteni,ami megszínesíti akár az egész napodat és annyit társalogni, amennyi az adott helyzetben szükséges.
Meglepő és szinte már felfoghatatlan,h egy ekkora üzletben bármit kérhetsz.Előveszi az alsó polcról,vagy abból a kihúzós részből,ahol az a sok színes papír...vékonyabb...vastagabb..csillogóbb...te jesszuss!Variációk zöld papírra!
Egyszer kértem dobókockát.Százat.Mert társasjáték fazonú a kiadványunk borítója. Tárááámm!Van a papírkuckóban!10 centis,pici boríték az ajándékkártyáimnak.Van.Milyen színben?...anyámnak műfenyőt szeretnék.Van!Milyen méretben?....tollpipi végű rózsaszíntoll..óóó..Fannimnak...van!nyomtatványok?Van!Karácsonyi dekoráció?Van!Mmm..hercegnős füzet?A csipkerózsikás vagy a hamupipőkés?Ááááá.....
Hazaérkeztem és elgondolkodtam,h jó. De mi nincs?
A nagy Ő-t keresem szép öregkorral. Holnap felhívom a Mikit. Lehet,h van neki raktáron?

Negyvenéves utazás.

Ahogy mennek a napok és évek, úgy telik meg fejem a történésekkel,emlékekkel és érzésekkel. Minden,amin keresztülmentem, átitatott és formált. Hol azon az úton jártam,mi ki volt jelölve,hol pedig göröngyös ösvényen csak azért,mert ott színpompás virágok nyíltak. A végén persze, mind odaérünk ahová mennünk kell, de valaki hétvégi pikniknek éli meg, más pedig dzsungeltúrának.
Ha már elérted a 40 éves kort,úgy elmondhatod, h az uzsonnád felét megetted és kezded betörni a kirándulócipőd.
Két barátom is elérte ezt a kort, és mind a ketten meglepetéspartit kaptak ajándékba. /Mivel az elsőn voltam csak ott,ezért azon keresztül tudom gondolataim megfogalmazni./

Vártuk,h hazajöjjön. Nem tudom mennyien lehettünk,de ahogy körbenéztem, pontosan azokat az arcokat láttam,akik jóbarátom életét végigkísérték.Hm.Születésem óta ismerem. A családja és barátai,kik nem csak jót mulattak vele egyszer,hanem részesei voltak mindannak, amit ők is átéltek vele együtt.
Mikor megérkezett, a csöndes ház hirtelen megtelt kacagással, mert örültünk a pillanatnak,h ezt is közösen nevetjük. Nem tudom,h ő mit érzett, de én úgy láttam,h zavarban volt.Talán a meghatottságtól vagy csak egyazon időben volt ott minden,mit egykoron megélt.
Két év (najó,másfél....najó,egy év és 4 hónap) múlva negyven leszek. Nem hiszem,h lesz meglepetésbulim. Hiszen ki tudja,h kik voltak azok az emberek,kik 40 éves utazásom alkalmával igazán jó utastársaim voltak?

Sült kolbász cicikkel.

Mostanában sok a várandós körülöttem, szinte környékez a gyermekvállalásomról szóló élményeim leírása.
Mikor a blogot elkezdtem írni, már javában újdonsült anyatigrisként éltem mindennapjaim,aki minden pillanatban képes volt rácsodálkozni arra a kis tündérre,akit 9 hónapon keresztül a melle alatt,a puncija felett és a háta előtt hordott.

Teherbeesésem kisebb változást idézett elő bennem,így nem volt nehéz rájönnöm, h állapotos vagyok. Az első hónapjaimat a mester utcai hentesnél töltöttem sült csirkecombok,tarják,kolbászok társaságában. Enyhén csípős almapaprikával! A közeli építkezésen dolgozó melósok voltak a reggeliző partnereim és ámulattal nézték nap mint nap,ahogy élvezettel csúsztattam le minden egyes zsíros falatot. Kívánós voltam a nap 24 órájában.
Ahogy teltek a napok, a cicim is egyre nagyobb lett. Szabályos félgömb,amit körzővel sem lehetett volna jobban megrajzolni. A lányom születéséig akkora melltartóm lett,hogy ikerszülés esetén, a sapkára nem lett volna gond.
Szó nem lehetett kantáros kismamanadrágról,meg praktikus nagy bugyikról. Szexinek képzeltem magam és ettől az a nagy mozgó hordó sem tántorított el,amit olyan sokáig cipeltem magammal. Nem gügyögtem más gyerekéhez,nem jártam a bababoltokat, semmi nem volt édi, főleg nem édibédi. Hagytam sodródni a kilenc hónapot, teljes harmóniában a bennem lévő albérlővel,egészen a különválásunkig.
Lányom megérkezésével a határozott elképzeléseim feledésbe merültek. Megismertem a rózsaszín összes árnyalatát és bármit el is tudok képzelni ebben a színben. Simán levesz a lábamról egy "léci-léciii" és képes vagyok elénekelni egy dalt akár ötvenszer is.
Szerencsére,szülés után is azt gondolom,h a kantáros nadrág ronda,a cicim még mindig körzővel rajzolt,csak kicsit kisebb átmérővel és a sült kolbász enyhén csípős almapaprikával?Eszméletlen finom.

Lenni ebéd finom?

Az egész napomat a muffinmasszához lehetne hasonlítani. Nem kell méricskélni,elég egy pohár.Lehetsz nagyvonalú a grammokkal, tele fantáziával, mert ez az a recept,amit elrontani sem lehet. Vmi ilyesmi napom volt. Könnyed és kreatív.Csak a kínai kaját hagytam volna ki. Óóó..Kívántam, ettem is belőle,de csak egy keveset.Annyira nem esett jól, h a délutánt alvással töltöttem és még most sem tért észhez a gyomrom. Szerencsére,Fannim ma úgy döntött,h inkább vízfestékezik,mint balettozna, így nem kellett a hátralévő időt rohanással tölteni.
Hazajöttünk, végignyújtóztam a kanapén és erőt gyűjtöttem,mert jön még este egy vendégem. Anyám szerint az ebédért való bennmaradásért igyak egy kis almaecetet vízzel elkeverve. Szerintem, nem szeret már engem. Ilyet egy szülő nem mondhat!:) A gyerekem apja pedig értetlenkedik,h miért próbálkozok ilyen fűszeres dolgokkal, ha az orvos már ezerszer elmondta,h túl satnya a testem az ázsiai konyhához. Ő sem szeret, de legalább nem akart tovább kínozni,mint anyám.
Négy óra telt el az ebéd óta. Még mindig szenvedek,mint a kutya.Habár az nem szokott szenvedni.Képes a több hónapos csontokat újra előkaparni a ribizlibokor alól (titkos rejtekhely) és csámcsogni rajta. Gusztustalan. Vagy ő csinálja jól? El kellett volna ásnom a kínai kaját a kert végébe?...hát..most inkább a "Jóízű wokbüfé" szakácsát ásnám el. Attól viszont félnék,h a kutya kiásná,mert ő is elrontaná a gyomrát. A kínaival.

Hajjal?...hajjaj...

Próbáltam hétköznapi Merilin Monró lenni, de csak a kutyánkat tudtam néha elkápráztatni és van egy sanda gyanúm,h a csirkecsontok nagyban közrejátszottak. Így hát,úgy döntöttem,h levágatom hullámzó fürtjeimet rövidre.
Most jelen pillanatban Meg Ryan és Brigitte Nielsen keveréke lettem,vagyis mókás kislány nagy mellekkel.Azt hiszem:S Persze,nem is lennék szőke,ha nem november vége felé szabadítottam volna meg fejem a hajamtól. Kilépve az üzletből furcsa is volt,h átfúj a fülemen keresztül a szél,körbejárva belül a koponyámat. Óó..de rossz,kinek fenékig ér a homlok...
Azt olvastam vhol,h egy drasztikus változtatás a külsőnkön, jelent vmit. Aha. Remélem,h nem a ma-uri masszázsnak köszönhetem ezt is,mert akkor nagyon spíler a hely,ahova járok:) Mmm....csak most jut eszembe,h egyetlen egy rövid hajú hulatáncost sem láttam még. Najó. Akkor masszázs kilőve. Mi jöhet?....
Most itt várom a változást rövid hajjal,ki tudja.../persze,elsősorban a lottóötös és görög félistenek jelentkezését várom./

Szirénázó kutya és a vonyító katasztrófa.

Sikerült a második szinten is túljutnom. Megtanultam a kenbiki-t,ami a shiatsu masszázsnak egy része és minden nap doin-oztunk kezdésnek.Eszméletlen. Ma reggel úgy ébredtem,h a náthám eltűnt és hihetetlen kipihent voltam.
Tegnap volt egy kis elmélet, ami sok mindenen elgondolkodtatott. Hazafelé az autóban kicsit magamba néztem és azt hiszem, meg kell változtatnom az agyamban ezt-azt. Kifelé vagány vagyok,de legbelül egy nyápic lakozik,aki nem mer kiállni a saját maga boldogságáért.
Mialatt folyamatosan húztam le mihaszna életem, úgy jöttek elő az újításaim,ötleteim,amivel szerintem hamarosan sokkolni fogom környezetem és barátaim.
A masszázs embertelen befolyással van rám. Két nap alatt minden részem megmozgatásra került,hiszen nem csak én masszíroztam,hanem rajtam is gyakoroltak. Persze,a ma-uri az,ami a legnagyobb hatással bír. A legmélyebb helyekről szedi elő az érzelmeimet,elképzeléseimet, megvalósításra váró álmaimat.
Mialatt a felszínre törő megéléseimet próbálom önző mód szavakba önteni, addig az egész ország szirénázik. Katasztrófavédelmi gyakorlatot tartanak. Kint a világvégét próbálják menteni elméleti szinten, én meg filózgatok a kanapén. Mentségemre szolgáljon,h a környékünkön lévő riasztás olyan halk,h a szomszéd kutyájának hangjára előbb csődül össze az utca,mint erre a gyér nyekergésre.Ráadásul az ebnek olyan fülsüketítő a vonyítása,h kb.5 km-es körzetben is meghallani.
"Nagykorú magyar állampolgár lévén katasztrófavédelmi feladatok ellátása érdekében polgári védelmi szolgálatra kötelezhető" is lehetnék. Nem tudom,h mire mennének velem.Semmire sem vagyok jó. Esetleg elrettentő példának.Talán néhány kóbor lelket tudnék megmenteni. Meg azt a vonyító kutyát. Csak egy kicsit lenne csendesebb...

náthás zen.

Megfáztam.Nagyon.A szokásos óvodábólgyerekenkeresztülhazajövő-nátha. Nem hiányzott egyáltalán,főleg, h ma kezdtem a shiatsu masszázs következő szintjét. Síri csend két napig egy tucat emberrel,akik koncentrálnak magunkra és tudás elsajátítására. Csak én töröm meg a némaságot orrom trombitálásával.
Most éppen ebédidő van,így ki is használom az alkalmat egy kis élménybeszámolóra. Szóval...
Kora reggel már arra keltem,h szét vagyok esve. Kint hideg,a busz tömve, én pedig bamba arccal a világba. Hamar odaértem, szinte sejtettem, h gyorsabb,mint az autó. Majdnem h csak nőkkel találkoztam ebben a csoportban. Semmi kungfus, keleti harcművész, önjelölt Buddha,mint első alkalommal. Most masszőrök és a japán masszázs szerelmesei.
Ez a hétvége igen nyugis lesz. Zene nélkül vagyunk egész nap,szinte nem is beszélgetünk. Mindenki meredten figyeli a mestert, a finom mozdulatit próbáljuk ellesni. Teljes mértékben nyugtató hatású,ugyanakkor tanulunk is.
A falak halványsárgára vannak festve, semmi hivalkodás. A bútorzat is igen gyér,de nincs is szükség semmire,csak matracokra.
Nagyon jól érzem magam, leszámítva, h elhasználtam már legalább két csomag papírzsebkendőt.
Holnap már vizsga is lesz belőle és nem csak amit frissiben tanultunk,hanem az elmúlt időszak fogásai és elméleti részei is. Izgalmas. Tulajdonképpen azért tanulom,mert ez teljesen más,mint az európai masszázs. Ez ruhában,zene nélkül, más fogásokkal,de mégis olyan intim hangulatban,h kellően el tudjon lazulni bárki.
Lassan vége az ebédidőnek és kezdődik a délutáni folytatás. Érdekes,h annyira megszoktuk a csendet,h most se nagyon beszélgetünk. De nem is hiányzik. Jó így. Könnyebben szárnyalnak a gondolatok.Mindenről.Meg semmiről.

bánatzsír,fókazsír,libazsír.

..."aki azt hiszi hogy a 10-20 kilós súlyfölösleg ledobása után nem érezné jobban magát az téved és lusta, meg sok eü problémát okozhat a zsírpárna a hason"....

Ezt a kijelentést egy könyörtelen körzeti orvos szájából tudnám elképzelni és nem egy barátoméból,aki egy jóképű faszi és megannyi nőnek megérne egy ajtócsapkodást. Persze,lehet h én is többször elérném a 19 órás metrót,ha kevesebb lennék pár kilóval. De valahogy nem izgat a dolog. Általában akkor szoktam a mérleggel viaskodni,ha vmi legbelül nem stimmel. Éhgyomorra, wc után,minden levegőt kipréselve magamból,teljesen ruhátlanul. Még a körmömet is levágom és ha grammot is lehetne mérni, akkor kettőt levonnék a gyöngyház fényű lakk miatt az ujjaim végén.
Olvastam valahol,h a test lelki okok miatt is kipárnázhatja magát, egyfajta védekezés a külvilággal szemben. Télen pedig tény, többet eszünk a hideg miatt,h ne fázzunk. Megtermékenyülés szempontjából pedig ideális,ha egy nőn van némi felesleg. Könnyebben esik teherbe sovány társaival szemben. Tehát,aki kövér, atlétában is hógolyózhat,garantáltan nem bánthatja senki és a nagycsaládosok útjára léphet.
Természetesen,van egy határ,amit nem érdemes átlépni. Ha cikinek tartod megkérni barátodat,h kösse be a cipőd,mert nem tudsz lehajolni,vagy eszméletlen méretű szerszámod csak tükörből látod,háát..akkor túlöltöztél a hidegre és nem biztos,h megvédted magad a környezetedtől.
El is érkeztünk a választáshoz. Hosszúnyelű cipőkanál férfiaknál,nőknél pedig köldökig kivágott blúzok hangsúlyozása figyelemelterelés végett? .....Vagy...és ez a nehezebbik része, életmódváltás, bizonyos élelmiszerektől sírva búcsúzás és kiválasztott sport kitartó művelése legalább fél évig,de akár életünk végéig?
A lényeg az elhatározás. Akarok e egészséges lenni, szép és időben elérni a metrót? Ha igen,akkor holnaptól diéta és mozgás. Nem akarok?Akkor eszméletlen jól nézek ki,semmi hurka, rajtam a Gyurka és imádom a salátát ebédidőben. Esetleg el se gondolkoztam addig rajta,míg jóbarátom fel nem hozta a témát?
Óó..akkor jelenleg egy boldog nő vagyok,aki szereti a testének minden hajlatát és csak mosolyog a fürdőszobai mérlegre,mert nem érdekli egy deka zsír sem. Kivéve,ha liba. Paprikával. Házikenyérrel.

Dallamos aszfalt

Ma autóval mentem végig a munkahelyemre,mert kiságyat vittem egyik ügyfelemnek. Nem az én érdemem,hanem az unokatestvéremé, hiszen tőle kaptam.Én csak megkérdeztem,h kell e neki még,vagy adományba adhatom olyan családnak,akiknek nagy szüksége lenne rá. Odaadta. Ha tudná,h ez hatalmas segítség....
Szóval pont találtam parkolót az Irodánál. Kivettem az ágy szétszedett részeit,átadtam az újdonsült apukának,aztán mentem is ügyelni. Este hétkor végeztem,mint mindig és a tél közeledtével az egyre rövidült nappaloknak köszönhetően teljesen besötétedett. A nap halovány sugarai sem melegítették már fekete kabátom,így alig vártam,h a fűtés meleget fújjon az ujjából kilógott kezemre,na meg az arcomra.
Hazafelé már nem voltak olyan sokan az úton,talán már mindenki hazaért a családjához,szerelméhez,szüleihez,kutyájához,aranyhalához. Könnyedén lavírozhattam a sávok között, a Cliót lazább pórázra engedhettem,a rádióban pedig Whitney Houston hangja mászott a fejembe. A közlekedésben velem résztvevő autóstársaimat figyelve és természetesen az utat, mégis néha ünnepelt világsztárnak képzeltem magam, aki a stadion közepén énekli ki minden érzését,h rajongóit elkápráztathassa. Ennek hangot adva próbáltam követni az énekesnőt,de hiába a gyermekkori zeneiskolába járatásom, az én dallamaim valahogy borzalmasan hangoztak. De mégis! Áthatott vmi megkönnyebbülés. Hátrahagyva magam mögött az egész napot, más emberek problémáit, a magam gondjait,h mire megérkezem, tisztán tudjak örülni Fannim ölelésének.
Ahogy az M3-as kivezetőjénél még az utolsó piros lámpa megfogott hazáig, átnéztem a másik sávba,a mellettem lévő kocsiba. Hasonló tekintetet láttam a sofőr arcán.Talán ő is már gondolatban otthon jár és a feleségét öleli vagy a macskáját doromboltatja.
Mert valahol mindenkit vár valaki.

fából faragott álmok.

Kezdek furán nézni a lányomra.Elmúlt négy éves és még nem volt beteg. Fel sem tűnne,ha tegnap nem lett volna olyan csöndes. Amikor odabújt hozzám és átölelt éreztem,h tüzel az egész teste a láztól.A szeme csillogott és folyamatosan könnyezett.Elringattam és olyan korán elaludt,h már előre láttam magam, ahogy hajnalban játszom Fannimmal, félig lehunyt szemmel,kócos hajjal,mert kialudta magát.
Úgy ahogy volt, ruhástól vittem fel az ágyába. Az én alvásomig lévő hátramaradt időt böngészéssel töltöttem a neten. Az erőszakmentes kommunikációról kerestem anyagokat,mert egy kedves ismerősöm beszélt róla nekem. Mmm..igen érdekes. Találtam egy oldalt,a neve www.emk.hu
Azt hiszem,beszerzek néhány könyvet ezzel kapcsolatban. Még lefekvés előtt átnéztem a shiatsu masszázs jegyzeteimet is,mert jövőhéten kezdem a második szintet. Már nagyon várom,de valahol a 9.oldalnál bealudtam.Aludtam,álmodtam, forgolódtam,kivánszorogtam wc-re,visszafeküdtem, álmodtam,álmodtam,h a lányommal vagyok és hív....anyaaaa...anyaaa..gyejeee...kinyitottam a szemem.Ez nem álom. Fél 6 és tényleg hív.Megfogtam a homlokát,h van e láza. Semmi. De akkor mi volt vele tegnap? Egynapos betegség nem létezik. Nem is volt időm ezen elmélkedni,mert kócos hajjal,pizsamában, félig lehunyt szemmel fafigurát tologattam idétlenül elváltoztatott hangon egy fából készült várkastélyban.

Szemmel láthatóan.

Ha reggel a szememmel látnál :
A szemgolyód akadozva forogna a két lyukban,mert nem tartalmaz fagyállót a fejem. A kocsi szélvédőjén kitekintve előtted a végállomás,kiszállás,buszgarázs.Mögötte az erdő,talán egy-két hajléktalannal. Robinhúdos életérzés,de ők nem adnak semmit a szegényeknek,viszont el sem vesznek a gazdagoktól. Egy igénytelen szakállas botorkál ki a fák közül,h a pagony melletti Lidlben akciós bort vegyen. 30%os kedvezménnyel,csak vasárnapig!Hideg ellen. Mögöttem az áruház,fanatikus reggeli élelmiszerhajhászokkal.Anyámmal.Is.
Most a szemed kissé hunyorít úgy,mint Bud Spenceré.Nem azért,mert hirtelen behíztad az arcod,hanem mert mosolyogsz. Mert az élet mozijában ingyen jegyed van,ahol láthatod a külvilágot. Totális 3D. Az autóban a Tilos Rádió zenéje,főként azoknak,akik túl sokat szívtak pénteken. Te pedig friss levegőt,mert párásodik a tekinteted és gyorsan pislogsz....és csak pislogsz,csak pislogsz,mert anyám csak macskakonzervért hozatta el magát és a bevásárlókocsija megint színültig tele.

Fájdalomszívó porszívó.

A november úgy látszik,h a nagytakarítás hónapja nekem. Nem csak póktársam haverjainak nyolclábú performance-át gyűjtöm össze portörlőre, hanem hasznos levezetése is lelkem tombolásának csitítására. Talán a porszívó monoton zúgása nyugtat,vagy a rend,h végre megtalálok bármit nem tudom,de azt igen,h még csak 10-ét írunk és elveszítettem egy barátot. Sajnáltam,mert mindennél többet ért,mint a szerelem. Kiadhatod magad úgy,h ne féljél attól megsérülhetsz...önzetlenül adhatsz...blablabla...elég is,hisz akinek vannak barátai,tudja jól milyen az.
Most itt ülök a porszívóval a szobában, pókhálókkal és eggyel kevesebb baráttal. Persze,könnyezni sem tudok és ez az igazi fájdalom,így erőt veszek magamon és talán a ruhásszekrényben is rendet rakok. Habár..nem sok értelme van. Az ajtaját kinyitva egy fekete lyuk,mert annyi sötét felsőm van, h fogalmam nincs sokszor mit is húzok ki éppen. Csak elvétve egy rózsaszín,vagy fehér. Azt hiszem,azokat akkor vettem,mikor soványnak képzeltem magam és boldognak.
Remélem,h nemsokára tisztábban látok majd és nem csak azért,mert megtisztítottam az összes ablakot,hanem mert egy igaz baráti beszélgetés mindig megszelídít.

Csúszós őstehetség

Minden szombaton délelőtt viszem a lányomat korcsolyázni. Mire odaérünk,általában már Lacibácsi,az oktató ott várja a pálya szélén.A negyedik alkalommal vagyunk a Pólus Centerben annak reményében,h egy híres jégtáncosnőt szültem és itt jegyezném meg,h nem be nem teljesült álmomat szeretném megvalósítani Fannim által,hanem ő akart mindenáron csúszós balerina lenni.
Mialatt zajlik az oktatás, én a palánk szélénél átszellemülten figyelem minden mozdulatát a gyereknek, és annyira beleélem magam,h az óra végére szent meggyőződésem,h simán menne nekem is egy dupla Lutz,vagy egy tripla Rittberger. Semmi kétség! Elméletben őstehetség vagyok!
Hazaérve,előkotortam a szekrényből a lánykori rózsaszín fűzős korimat és megmutattam a lányomnak. Természetesen, miközben tátott szájjal bámulta kedvenc színébe öltöztetett lábbelim, rövid történeteket meséltem neki arról,h hogyan kerültem én is ennek a sportnak a közelébe. Hamar elunta:) Háát...ennyit az ösztönzésről és az érdekes gyerekkoromról.
Szerencsére karatéztam, aerobikoztam és síeltem is fiatalon, így még elég sok ötletem van sport tekintetében. Oh!...és de szerettem volna vívni, teniszezni és latin táncos lenni....:)

Ha a távirányítót az életre kapcsolod...

Sírni szerettem volna Jane Austen Emmáján,de sehogy sem ment. Pedig minden adott volt. Havi női probléma, túláradó érzelmek két napig, százas zsebkendő közelben. A tv adásban viszont vmi hiba volt. A kép akadozott,a hang pedig időszakonként úgy elment,h Gwyneth Paltrow szinte a fülembe suttogott. Egyszóval: ÍGY NEM LEHET ZOKOGNI!!
Kihívtuk a T-Com-ot,mert ő itt az egyeduralkodó. Megállapították,h a kábelek,olyan öregek,mint én. Persze, úgy mint egy ráncos feleséget fiatal 25-ösre, úgy a vezetéket is simán le lehet cserélni egy vadi újra,de amíg még egyszer ki nem jönnek,addig ideiglenesen összedrótoztak fent a tetőtérben vmit. Hááát..most már határozottabb volt Gwyneth, viszont anyámnál teljesen elment az adás. Televízió nélkül maradt,ami azt jelentette, h megszűnt csatlakozni a külvilág felé.
Első reakciója a kétségbeesés volt és a düh. Miután kitombolta magát és még szegény apámat is hibáztatta,aki 14 éve már nem él rájött,h a világ ilyenkor se áll le. Sőt! Észrevett egy csomó mindent. Rájött,h a kutyánk öregszik és eme megállapítását arra alapozta,h kárörvendő arca az ebnek erősen őszül. Remek. Évek óta ilyen. A Fannimat is nagynak találta. Hát,igen. Négy éves is elmúlt már. Tehát, míg ő a tv-t bámulta, a körülötte lévő emberek, állatok és tárgyak megváltoztak.
Tegnap egy szuper sálat kötött az unokahúgaimnak, ma pedig a nagyobbiknak tanította a szabásminta kirajzolását. Jó újra találkozni anyámmal. Viszont szombaton megint lesz legalább 100 csatornája,ami közül kedvére válogathat. Remélem, h most már nem engedi,h elmenjenek mellette a napok,az évek,a hónapok.

holtak vándorlása és a kopasz kutya.

A kelták szerint,ezen az éjjelen az elmúlt évben meghalt lelkek vándorolnak a holtak birodalmába.Mindenszentek napja.
A temetőben eltévedt rokonok, kik legalább egy éve nem jártak arra, az utakon remegő kezű öregek a volán mögött,akiket nem csak a rég elmúlt emlékek kavarnak fel,hanem annak a feldolgozása, h nem 1970 van,amikor még néhány kocsit kellett kerülgetni a budapesti utakon.
Mi nem szoktunk a temetőbe járni,mert az csak a test. Ameddig viszont emlékezel szeretteidre,addig veled is maradnak. Szerencsére,rengeteg családi történetet ismerünk és számtan eseményen fel is szoktuk eleveníteni. Ilyenkor jókat mulatozunk és rájövünk,h pontosan ugyanazok vagyunk mi is. Ahogy öregszünk,egyre inkább hasonlítunk szüleinkre,nagyszüleinkre,testvéreinkre. Hiába minden tiltakozás,h márpedig én nem leszek olyan,mint anyám.Dehogynem! Persze,kevesebb krémest eszek és nem vagyok 120 kg, de képes leszek majd ragaszkodni hülyeségekhez és talán egy macskám is lesz,aki azt hiszem majd,h szeret.
Gyújtok gyertyát a húgomnak, akit korán elvesztettem és sose feledek, apámnak,akitől el se búcsúzhattam, a nagy- és dédszüleimnek, kiknek háza még mindig áll és lakunk benne. Tele emlékekkel, mik nem csak ezen a napon elevenednek fel. Nem kell nekem bénám farigcsált töklámpás és olcsó mécses ahhoz,h emlékezzek azokra, akik bennem élni fognak mindaddig,míg én is csak egy emlék nem leszek valakinek.
ui:Akinek olyan kutyája van mint nekünk, az nehogy az ajtó előtt gyújtsa meg a gyertyát, mert az ostoba állat most pörkölte meg a szőrét másodszorra. Habár... ha tetszene a kínai meztelen kutya-fajta, rá nem szólnék.

érzelmeim ámokfutása

A szokásos havi női dolgom fog jönni:S Ilyenkor jobb,ha senki nem szól semmit. Nem csodálkozik, nem ellenkezik.Ja?És nem is helyesel!
Hideg,napos reggel és éppen csak annyira csípi meg az arcom,h tudatában legyek a közelgő télnek. Olyan kívánós vagyok tegnap óta,h egyszerűen mindent felfalnék. Tulajdonképpen egy részét a hűtő tartalmának el is pusztítottam,ami nem olyan nagy szám,inkább az ételek párosítása. Libamájas pástétom nutellával, fűszeres burgonya lekvárral, tejberizs,rögtön utána pirítós, juhtúróval. Mindehhez párosul mérhetetlen nagy érzelmi kitörésem,ami csillapíthatatlan vágy,h ölelhessek és öleljenek. Tegnap egy gésa emlékirataira sírtam,ma délelőtt a Valentin nap című filmre. Késztetést érzek, h piros papírból kivágott szíveket dobáljak szét amerre járok,de szerencsére nem megyek sehova. Csak a kertben voltam.
Hátraosontam és ellenőriztem a naspolyát. Kő kemények,mert a fagy még nem csípte meg. Attól lesz olyan puha,savanykás ízű,amiért most ebben az állapotomban megvesznék és talán csillapítaná ízlelő bimbóim sóvárgását a savanyú ízért. Megsimogattam a kis diófa ágait,amit még anyám 60. születésnapjára ültettem, és átöleltem a cseresznyefát. Micsoda érzés! Ajánlom mindenkinek, h ha vissza szeretne találni önmagához, a bensőjéhez,vagy energiára van szüksége,menjen a legközelebbi parkba,vagy a kertjébe..óó..csak ki az utcára és ölelje át a legközelebbi fát. Azonnal tapasztalni fogja a hatást,ha őszintén átkarolta.
Talán még egy napig tart mérhetetlen nagy szeretetem. Aztán csak szeretek.Bizalmatlanul és nem azért,mert nem vagyok őszinte,hanem mert legbelül nem hiszem el, h igazából bárki is szeretne. Abbahagyom,mert saját magamtól is könnyezem,ráadásul egy szelet csokiért most mindent megtennék.Mi mindent?...képes leszek felöltözni és elrohanni a cukrászdába egy krémesért,egy kis pogácsáért,egy marcipánért,diós puszedliért,de csak egy kis zacskóval,oh..a málnás omlettet remélem nem felejtem el.....

A pók érkezése, avagy kedvesen behálózva.

Mielőtt bárki arra számítana,h egyfajta természettudományi esszébe kezdenék,el kell h keserítsem, mert korántsem ez lenne a szándékom. Újdonsült ízeltlábú lakótársamról szeretnék említést tenni.
Az ősz beköszöntével az állatok vagy elköltöznek melegebb éghajlatra vagy keresnek egy olyan helyet,ahol meghúzhatják magukat tavaszig. Utóbbi megoldás mellett döntött nyolclábú barátom is,aki úgy gondolta,h a fürdőszobába rendezkedik be,amíg kint újra elfogadható nem lesz számára a hőmérséklet. Álmait és házát a kád szegletébe tervezte és kivitelezte pillanatok alatt, mely igen kusza és szövevényes,nem amolyan szabályos kör fazonúra sikerült. Ki tudja,h miért pont ez a hely tetszett meg neki?! Talán a fürdőszoba díszei miatt?
A kád sarkában egy váza van,mellette egy kézzel festett hal alakú kerámia, a sort pedig egy kaspó zárja,amiben egy hosszúkás alakú kaktusz ágaskodik az ablak irányába. Néha ezt a látványt töri meg egy sampon vagy egy ottfelejtett borotva.
Az aprócska pók pontosan a halacska,a csempe és a kaspó között szőtte szellős otthonát. Amikor észrevettem a munkálatait, egyből végigfutott az agyamon,h talán kívül tágasabb,de ezt valószínű,h ő is tudta és különben is.Céllal jött a meleg lakásba. Így hát,hagytam.
Fura napjai lehetnek. Nappalok és éjszakák összevissza, hiszen a villanyt állandóan kapcsolgatja a lányom reggeltől estig, néha egy hatalmas fehér óriás vizet permetez a lakására (fürdök), a mosógép zajáról már nem is beszélve. Ráadásul,a sampon flakonján a hosszú hajú mosolygós néni olyan lehet neki,mint egy hatalmas reklámplakát. Ennek ellenére mégis jól érzi magát és lelkesen várja a finom rovarokat. Persze,nekem sincs vele semmi bajom,kendőzetlenül dobom le előtte a ruháimat,pedig ő nyolc szemmel látja tökéletesnek egyáltalán nem nevezhető testemet. Meg is állapítottam, h most már két élőlény előtt egyáltalán nincs takargatni valóm. Az orvosom és a Pók.
Délután elolvastam a fajtájáról ezt-azt. Úgy fest,h ez nem özvegy,de nem is keresztes. Se szőre, se idegmérge. Tök általános,kis kerti veszedelem legyek és muslincák sajnálatára. Ráadásul maximum két évig él. Óó... remélem,h azt a kevés időt boldogan fogja tölteni és rengeteg szövevényes dolgot átél lakáson kívül és kerten túl. Kívánom neki, h tavasszal a cseresznyefánkon fújja a szél hatalmas hálóját,amiben a legkövérebb bogarak lesznek a vacsorái.

Aki korán kel,az vissza is fekszik.

Ha megfeszülök se tudok sokáig aludni.Hiába próbálom a szemhéjamat edzeni,minduntalan visszapöndörödik a szemöldököm irányába. Persze, a sikeres emberek korán kelnek, de esetemben ez a mondás még várat magára. Ami viszont legjobb az egészben,h ilyenkor az elme szabadon szárnyalhat, az új dolgok megszülethetnek és a résnyire kinyitott ablakon becsicsergő madarakon kívül senki más nem zavarhat meg ebben az átszellemült létben. Lehetek a világomban egyedül, egyesülve a végtelennek tűnő csenddel. Ez az egy-két óra pontosan elég arra,h rendezzem a gondolataim. Amikor aztán mindent átvettem sorjában, jöhet a nap. Hétvége lévén piac,amit eszméletlenül imádok. Ízek,illatok,színek,arcok.
Első utam mindig a sajtokhoz vezet,mert nézelődés közben csipegethetek az újhagymás kecskesajtból,hozzá finom házikenyeret tördelve. Mikor azt hinném,h mindent megvettem (anyám szerint még a toronyóra lánccal is kéne),akkor hazafelé betérek a bioboltba. A krumplicukorért megveszek,meg azért a mézes szezámmagért. Mialatt én már buta fejem a csípős reggelben kiszellőztettem és bevásároltam, általában akkor szoktak az utcában elindulni a háziasszonyok. Ha tudnák.... már túl vagyok agyam reptetésében, reggeli falatozásomon, és semmi más dolgom nincs még ilyen korán,csak bekéredzkedni Fannim mellé a takaró alá,átölelni és visszaaludni. Na,ennyit a koránkelésről.

Piti igazságok,kis emberek...

Ma is asszisztáltam anyámnak a vásárlásban és elvittem arra a helyre,ahol minden fájdalma elillan. Ezt a szent helyet hívom:Lidlnek. Bementem most én is, h vegyek egy kis üveges ásványvizet. Az üvegajtó úgy tárult ki,mint Aladdin előtt a kincses barlang kapuja és semmi máshoz nem értem,mint ócska lámpáshoz,csak is a vízhez.
Kevesen voltak,így rapidvásárlásom közben jól szemügyre vehettem anyám vásárlótársait,akik hasonlóan a gurulós kosárra támaszkodva, kis papírfecnit szorongatva lavíroznak a sorok közt. Néhányuk annyira elmélyül eme tevékenységben,h engem észre sem vesznek,nekem jönnek, előttem megállnak és alfában gondolják ki az aznapi ebédet.
Nekem csak ásványvíz kellett,így célirányosan haladtam az üdítős sor felé,mikor egy férfi elmélázva nekem jött. Anyám testtartását láttam rajta is, na meg az átszellemült tekintetet,amit a Dzsungel könyvében lehet vicces formában megtekinteni Maugli arcán,mikor Ká éppen bűvöli. Nem szóltam semmit,automatikusan én kértem elnézést,h kirívó magatartásommal, üres kézzel, határozottan lépkedtem az áruház kövén. Még talán el is mosolyodtam,h mit keresek én ott,mint egy nem oda illő részlet, de már meg is találtam a vizet és haladtam a pénztár felé. Beálltam a sorba és mit veszek észre? Hogy előttem áll az az öreg faszi,aki még egy perce bambult a fejéből két sorral arrébb. Néztem,h miket tesz fel a szalagra és szemügyre vettem. A sor úgyis lassan haladt. Behatárolhatatlan kora volt,valahol ötven és a hetven között. Ezt az alkohol vájta barázdák is nehezítették,meg az élet. Talán. A kis kupac,amit feltett a futószalagra,már a pénztárhoz ért. Lépkedtem én is előre,mert lassan én jöttem. Végösszeg, kifizetés, blokk,mehet. De a férfi csak ott állt és nézte a pénztárcáját. Ránéztem,h tán úgy maradt? De nem. Kis bátorságot merített,majd közölte a robotmódjára dolgozóval,h nem stimmel vmi a visszaadással,mert ő húsz ezressel fizetett. ÓÓ! A pénztáros kihúzta magát és megkérdezte,h tán mit is mond? ..és már magyarázta is, mint dedósnak az óvónéni:"tízezrest ütöttem be,tetszik látni?és a blokkon is az van!" Ránéztem a vénemberre és azt láttam abban a pillanatban az arcán,h nincs igazság a Földön, ezért tart itt ebben a ruhában,ebben az áruházban,ezzel a kis élelmiszerrel a szalagon. Nézett vissza rám az öreg,tekintetemből olvasott: Kimersz állni itt és most magadért?Az igazadért?Vagy meghunyászkodsz,engedsz a magyarázatnak és alázatosan távozol az üvegajtón? Tedd meg! ...és megtette. Háta egyenesedett,hangja már nem volt olyan elcsukló. Ha az arca nem is simult ki, de a fényt megláttam apró szemében ,amit a ráncok takartak el félig... Húszezrest adtam!..mmm...végre! A pénztáros megdöbbent,majd rovanccsal fenyegetett. Az öreg nem rezdült meg. Mellettem állva erőre kapott. Pedig egy árva szót sem szóltam mindvégig,csak néztem a jelenetet.Közben lehúzta az ásványvizem kódját robotnéni és fizettem én is. Ekkor megszólalt a Lidl-s hölgy:-Igen! Húszast adott.Most már emlékszem!..Visszaadta a tízest, a magyarázatul szolgáló blokkot és már az utánam következő emberrel foglalkozott. Zavarban volt,de nem fog egy "ilyen"-től (keveset vásárló,miért jött be ide ezért a pár tételért vevőtől) elnézést kérni. De nem is volt érdekes. Az igazság győzedelmeskedett. Kifelé menet az öreg nem támaszkodott a kocsira, hanem egyenesen és határozottan haladt a kijárat felé. Embernek érezte magát.Ismét.

A sporttáska nélküli élet.

Anyámat mindig próbálom rávenni egy kis testmozgásra,mert a napi edzése néhány térdhajlításból áll,mikor a fotelba huppan, vagy kevéske karkörzésből, amikor főzés közben kavargat. Ezen kívül megerőltető minden fizikai tevékenység számára. Ezért is örültem neki, h megkérdezte, hol van az a bordó sporttáska,amit tavaly adott nekem. Nem is tudom,h mire gondoltam, hiszen elképzelni sem tudom, ahogy elindul bármiféle edzésre,de mégis jó volt hallani a hangján azt a szót,h sport.

Természetesen, teljesen más indokból kérte vissza. Kórházi csomagot szeretne előkészíteni. Első hallásra hülyeségnek tűnik. Aztán másodikra is. Harmadikra pedig elgondolkodtam.

Azt mondta,h tegnap is fájlalta a szívét és nem szeretné, ha nekem kéne vele bajlódnom. A temetéséről is szokott beszélni, meg a cséb-biztosításáról,amit még a 1970-ben kötött. Miért jut eszébe ilyesmi? Mindig fáj valamije és eddig esze ágában sem volt pakolászni. Habár, azt a fehér papucsot sosem horda még és megvette már vagy két éve. Na,azt tuti bele teszi a csomagba.

Az öregség velejárója,h a halállal elkezdjünk barátkozni. Nem félni,hanem felkészülni rá,h velünk is megtörténhet. Elfogadni,h nincs örök életet adó víz,25 éves korig visszafiatalító arckrém, és h igenis nem ciki,ha átadják helyüket a fiatalok a buszon. Remélem,h idős koromban tudok majd együtt élni a ráncaimmal, a szenilitásommal és az addigra lógó cicijeimmel. Bízok benne,h hamvas fürjeimhez jól fog menni a halvány babarózsaszín, szeretni fog még akkor is a lányom és rámtalál addigra az Igazi. Nem szeretnék sporttáskával készenlétbe lenni,hanem élni,élni,élni….ameddig csak lehet.