Sok műhó semmiért....

Bejönnek hozzánk és meglátják. De szép fa!! Ja?Műfenyő?
 Megmondani sem tudnám,h melyiknek van nagyobb haszna...Az igazinak,amit kivágnak az erdőben,aztán a kukába,de addig is felelős volt a jó levegőért vagy amit a szekrényből előhúzol és leporolsz,de ki tudja,h mennyi környezetszennyezéssel járt az előállítása? Nem agyalok rajta...
Érveim egyszerűen a következők az összeillesztős fa mellett:
Nem lesz görbe,csak ha úgy hajlítod.
Nem kell faragni az alját,habár meg lehetne tenni vele.
..és a legfőbb szempont,ami viszont garantált....
Ha megismersz valakit nyáron és szeretnéd,h már legyen vele karácsonyi emléked, akkor egyszerűen csak megfőzöd az ünnepi menüt, kiszeded a dobozából a fát és feldíszíted. Műhó az ablakra, piros harisnya (a hangulat kedvéért) és a szarvasagancsos fejpántot se felejtsd!!!!
A romantika jegyében mindenképpen a műfenyő.

belső szemeimmel...

Azt mondta ma egy ismerősöm,h neki az a szerencséje,h olyan szép szemei vannak,mert így elég sok nő rajta tudja hagyni a tekintetét,akiket aztán kedvére szugerálhat. (nem ezekkel a szavakkal,de vhogy így hangzott.) Hááát..nekem nincs szép szemem.Mm..jó lábaim se.Talán a mellem! Áá..az sem. Szóval,tulajdonképpen nincs is rajtam semmi szép.Se együtt,se részekre bontva külön-külön. Habár ha vki mindig csak a füleimet látná...talán..mindegy,,
Így hát,el kellett gondolkodnom azon,h talán a belső értékeimre kéne koncentrálnom. A franc! De hát én még kedves sem vagyok!A jóság is hiányzik belőlem,na meg az a fura szó...empátia?!....Csak abban bízhatok,h vkinek még így is kellek....
 

Rózsaszínű tűzoltó.

Volt egy időszakom, mikor anyámmal kettesben töltöttem néhányszor a karácsonyt. A környezetemből nézve szomorúnak tűnt és valójában is az volt,de valahogy mégis megpróbáltuk kihozni magunkból a legtöbbet úgy,h közben azokra gondoltunk,akik már nem lehetnek köztünk.
Elhatároztuk,h szakítunk a hagyományokkal, a sablonokkal és mindennel,amit lelkünk mélyén nem akartunk. Se karácsonyfa, se halászlé.Anyámnak egyébként se ment egyik sem.
A fa mindig görbe volt és féloldalas,a halászlé pedig....ne is beszéljünk róla. Nem kellett a késztetés ajándék vásárlásra, darált dió és mák hajkurászása és tulajdonképpen semmi,ami közelharccal járt együtt.Eszméletlen jó volt az a semmittevés,ami a nagy készülődés feszültségében örök nyugalommal ringatózott. A televíziónak is fityiszt mutattunk.Elegünk volt a Reszkessetek betörők összes részéből és "Makaluki"-ból. Amerika télapóvariációinak jövéséből és menéséből. Romantikát akartunk! Pontosan azt,amiért anyám egész házasságában sóvárgott, én pedig az egész életem leélném ábrándokat kergetve. Meg is találtuk a karácsonyi rituálénk új eszközét. Büszkeség és balítélet. Mind a hat részt képesek voltunk egymás után megnézni és Colin Firth tóban csobbanását követve ámulni és visszatekerni és újra ámulni és megint visszapörgetni és ámulni,szóval rongyosra nézni a videokazettát. Ez az,amire igazán vágytunk! Visszamenni Észak-Anglia 1800-as évek nemesei közé. Bálozni,férjet fogni,kilovagolni, átöltözni ebédhez,átöltözni a vacsorához úgy,h közben egész nap pizsamában is ülhetek a kanapén.

Aztán az idők változtak.A következő években a ház ismét megtelt vendégekkel az ünnepekre és az aztcsinálokamitakarokkarácsonyunk véget ért. Saját magamnál sokkal fontosabb lett a lányom, így  kénytelen voltam a Bennet család történetét és Mr. Darcy vizes ingének testére tapadását részletekben megnézni más-más időpontokban. Találnom kellett egy másik filmet, ami rövidebb volt,de legalább annyira romantikus.
Választásom a Love actually-ra esett. Jó néhány évet el is vitt karácsonykor,mikor rátaláltam a Férj és féleség-re (The accidental husband). Atyaég!!
Először is,hálóingben megnéztem a filmet. Ettől nem tágítottam. Aztán gyorsiramban főztem,sütöttem,takarítottam, mert filmet néztem. Mivel tetszett,ezért megint megnéztem. Hát ez a Jeffrey Dean Morgan!!Najó.Mindjárt itt voltak,de én még mindig kócos hajjal, a filmbéli tűzoltóról fantáziáltam. Közben odaégettem kissé a húst,több rumot raktam a meggyre,ami aztán a gesztenyekrémlevesben lakdolt és emellett kezdett a mézelkalácslikőr is a fejembe szállni.
Szerencsére, a karácsonyfával nem sok dolgunk volt. Csak leporoltuk,összeraktuk és hajtogattuk.Műanyag. Fannim fája pedig mellette,giccsesen feldíszítve próbált némi komolyságot kölcsönözni az ünnepnek,de valahogy sehogy sem ment a rózsaszínű tűleveleivel. A miniatűr,színes égősorral méginkább mókás lett.

Mire a vendégek megérkeztek, az ételek elkészültek, a fenyő illat helyett a baconba tekert pulyka bukéja töltötte be a lakást, aminek a kutya örült a legjobban. Szánakozó tekintete szinte kérlelt,h ne hagyjuk ki a főfogásból. Nem hagytuk.

A nap végén összegeztem,h ki örült a legjobban karácsonykor. Három első helyezet volt.
Fannim,aki a mamától két "álmomban sem gondoltam volna" ruhát kapott. Rozi,aki a maradék göngyölt húst kapta,plusz a nem sikerült ételekkel és végezetül pedig én. A tűzoltóra gondolva voltam boldog a Férj és féleség c. filmből,mert annyira....mm...jóképű?....vagy csak egyszerűen a karácsonyi romatika.

Run DMC.Karácsony.

Boldog karácsonyt! Mindenkinek kívánom!

Világvége,avagy vihar a biliben.

Most nagyon úgy néz ki a Sors/Mindenható/Isten/Istenek/Magasabb rendű lények/stb. további óhaja,h még éljek ebben a világban és maja ide vagy oda, de létezzek és képviseljem bolygóm a hatalmas univerzumban.
Ígérem,h hűséges leszek a Földhöz, megpróbálom szeretni embertársaimat és még vészesetben se megyek be a cébéá-ba. Nem pazarlom a vizet,áramot és tényleg kipróbálom azt a mosódiót,habár az az öblítésnél még tényleg habzik?
Na mindegy,, megpróbálok a szívem legmélyén a legaktívabb grínpíszes lenni,jobban ki fogom mutatni,h amúgy szeretem a semmirevaló házőrzönket,a Rozit és kevesebbet fogom gyakorolni fajunk elterjedésére vonatkozó elengedhetetlen mozdulatokat,hiszen amúgy is túlnépesedünk.
Azt hiszem,ennél többet akkor se tudnék megígérni,ha a maják konkrétan megemlítettek volna a jövendölésükben. Persze,az is elgondolkodtató,h saját magukat miért nem tudták megmenteni?
Mindenesetre,nagyképűen kijelenthetem,h szükég van rám,szeretnek az égiek és a világegyetem komoly részese vagyok,hiszen még élek!!:))

Csokoládékonyha házilag.

Elegem volt a mitvegyek-ből és a felesleges dolgok vásárlásából.Idén elhatároztam,h saját készítésű ajándékokkal fogom meglepni azokat, akiket szeretek.Meg a családtagjaimat is.Egyedül az én Fannimnak fogok játékot venni,mert ha megfeszülnék se tudnék házilag barbit barkácsolni.

Összeszedtem a lehetséges finomságokat. Mézeskaácslikőr, gyümölcslekvár és bonbonok lesznek a menün.
A lekvárral kezdtem,mert az tűnt a legegyszerűbbnek. Csak gyümölcs és cukor kellett hozzá. Keverem,kavarom és kész is. O.K.
Málna.Mert azt szereti. Beleöntöm,rá a cukor. o..óóó...gyorsan gyorsan...le ne ragadjon...najólvan..kezd olvadni.Miért ilyen híg? Anyámat hívtam. Uh.Ki a fazékból.Passzírozni kellett,mert a túl sok apró mag tönkre tette volna az élvezetet. Nincs is szűrőm!!! (Anyu!Van szűrőd? Van.Gyere le érte. Van szűrőm!)
Átszűrtem,de az alapanyag kevesebb lett. El is gondolkodtam. Egy kiló málnának tulajdonképpen a fele mag?! Mindegy,,..a lényeg,h még időben fel lettem világosítva,h bizonyos gyümölcsöknél a passzírozás elengedhetetlen. A továbbiakban már lazán,fél kézzel, ahogy Harry Potter a varázspálcájával,úgy irányítottam fakanalamat a lábosban....capitulatus baziteo!.....
Egyre sűrűbb lett és közben folyamatosan kóstolgattam. Mi ez a mellékíz?....mi lehet?....amíg filózgattam rajta, elmosogattam,betöltöttem egy mosást és megnéztem a neten azt a bonbonreceptet. El is telt az idő. Már biztosan az a kis üvegre való lekvár is elkészült.
Kakaó ó-nélkül!!!!! Teljesen besűrűsödött! Gyorsangyorsan..le a tűzhelyről!!
A kanalat megpróbáltam elválasztani az edénytől,de beleragadt. ( Ilyenkor az a lényeg,h maradj higgadt, és legyen erős kezed,h ki tudd húzni azt a nyavalyás.....ka....na...lat.)
Málnaízű ragasztó. Milyen ajándék lehet ez???Szabadalmaztassam?? hmhm...kuka.

Maradt a bonbon és a likőr mintagyártása.
Folytattam a bonbonnal. Egyszerűnek tűnt,habár málnalekvárral szerettem volna tölteni az egyik félét,de az a szag?!...namindegy..
Két vonalon indultam el. A zserbós és az epres-marcipános vonulat mentén haladva.
Adott volt egy szívecskés és egy hagyományos szilikon forma.Minden egyes lépés között a hűtőben pihentek a csokik,amikor viszont formázni kellett,akkor gőz fölött próbáltam lágyítani a kis tégla testeket.
Egész jól haladtam.Az öntőformák kezdtek kitöltődni és a csokoládé kezdte átvenni az uralmat a konyha felett. Kezdetben csak  konyharuha lett csupa-csupa kakaós máz,aztán az összes evőeszköz amihez nyúltam és tulajdonképpen minden,amihez hozzáértem. Talán megúsztam volna,ha néha kezet is mosok,de erre már csak akkor gondoltam,amikor a számítógép klaviatúrája,a mosógép indítógombja és a bejárati ajtó kilincse csokis nem lett (mert közben jött az unokahúgom kóstolni).
A végeredmény tekintetében csak reménykedni mertem,h a kertben nőtt diónk gyümölcse kellő arányban vegyült el a baracklekvár társaságában, étcsokiban hemperegve.

A végső kihívást a likőr jelentette. Sikerélményem addigra már megjött,mert a bonbonok elég jól sikerültek.
Nagyképűen és bátran,méricskélés nélkül,csak úgy szemre,el kezdtem egy tálba kanalazni a nutellát. Amikor folyékony halmazállapotú lett a gőz felett,átöntöttem egy másik edénybe,ahol összekevertem a tejszínnel. Teljes mértékben felnőttmunka volt,mert a hozzávalók között vodka szerepelt,ráadásul az arányok tekintetében a koncentráció igen magas fokán kellett,h álljak.
Mivel a féldecis vodka elég drágának bizonyult,ezért úgy gondoltam, h veszek egy nagyobb üveggel. Elvégre nem romlik meg!:)
Hol is tartottam?Ja?Igen. Szóval nutella,aztán tejszín,fűszerek,vodka.Egy olyan másfél deci.Vagy kettő. Najó..majd kóstolgatom.Az arányok tökéletesítése miatt.
Huh...Aljas egy varázsitóka lett belőle. Önbizalomhiányra,nagyobb bátorságra és szebb énekhangra mindenképpen ajánlott.

Végezetül,h remekműveimet illő csomagolásban részesítsem majd,a bonbonoknak díszes papírdobozt,a likőrnek pedig csillogó kövekkel díszített üvegeket gondoltam. A doboz adott, az üveget viszont a saját kétkezi munkámmal szerettem volna feldobni. Az üvegtetőt megfestettem arannyal, ami pontosan annyi koncentrációval járt,mint a vodka kimérése a nutellába.
Amikor jól összekentem az asztalt,a terítőt és a ruhámat,akkor ünnepi hangulatomban ráragasztottam a köveket is. Pillanatragasztót használtam,így kis időbe beletelt,mire az ujjamról áttettem az üveg zárókupakjára. Koncentráltam,koncentráltam és baromira koncentráltam.

Befejezésül aztán minden édességet sikerült becsomagolnom (bonbonok külön arany vagy bordó fóliába),akkor fáradtan lerogytam az étkezőben egy székre és körbenéztem. Minden csoki volt és aranyfesték.
Meg az a fura szag...még a lekvárfőzés után..../másnap vettem észre,h megpörköltem a konyharuhát/.....

Ma kaptam egy süteményreceptet drága unokahúgomtól. Jövőre díszdobozba öltöztetve azt fogok készíteni:))

Apokalipszis. Most?!

Egy kedves barátom azt hitte,h  lemaradt a világvégéről,pedig még csak most fog eljönni. Már akinek. Mert én már túljutottam rajta,amikor a Csákány Tibor elhagyott 13 és fél évesen. Állítólag, még kis pisis voltam hozzá képest.
Persze,el tudom mesélni azoknak az érzést,akik még csak most várják a maja naptár jövendölését....
Nalássuk.
A világ valóban összeomlik és tényleg káosz lesz.Nem értenek meg a szüleid és te sem fogod megérteni őket. Úgy fogod érezni,h egyedül vagy,így hát mindenképpen szerezz be egy kutyát,aki feltétel nélkül szeret. Anyádnak próbáld meg majd elhinni,h igenis,lehet még férjed.
Hol rázni fog a hideg,hol pedig olyan érzésed lesz,mintha menten meghasadna a szíved. Nyugi.Nem fog.
Viszont! Ha bízol abban,h erős vagy és túl élsz mindent,akkor  biztos lehetsz benne, h ez sem tart örökké. Újra sütni fog a Nap,tavasszal rügyeznek a fák és egyszer találni fogsz majd vkit,aki SOKKAL jobb lesz,mint a Csákány Tibor.
Ennyit a világvégéről.

Akit kihagytak,avagy üres a csizma.

Kedves Télapó!

Csak arra tudok gondolni,h vmi tévedés történt.
Az utca végén ugyanúgy ki volt világítva az a ház, az oldalán felmászó mikulással és csupa fényben áradó ablakokkal..Aztán hozzánk közeledve megint pont ott állt a kertben kivilágított őzike,a karácsonyfa meg az a hóember. Még a színes izzósorok is azon a helyen voltak,ahol tavaly.
Könnyebbségnek a hátsó szomszédaink is egyfajta leszálló pályát készítettek elő neked,h egyszerűbb legyen a rénszarvas szánnal megállni.
Jó. A csizmámat nem raktam ki,de te is pontosan tudod,h nem fér a két ablak közé és különben is,mindig az előszobában hagyom, KITISZTÍTVA!!!!
Ráadásul,még segítettem is,h hamarabb végezzél,mert az összes többi családtagomnak én kötöztem a bejárati ajtójuk kilincsére a csokoládékat. Fel is címkéztem mindet a te aláírásoddal!!!
A Fannimnak is megtömtem a rózsaszín hótaposóját,mert tudtam,h reggel az lesz az első,h megnézi jártál e nálunk.
Mindenki kapott vmit:((((....még a nagyobbik unokahúgom is a barátjával.Pedig nálad még át sincs írva a lakcímük,mert nem rég költöztek az egyik lakásunkba:((
Mindenki,csak én nem:((
Rossz voltam?Nem hiszem,mert akkor legalább virgács lett volna.
Egyszerűen semmire sem tudok gondolni,csak arra,h véletlenül kihagytál:((
Ha tényleg így van, akkor az előszobában van a csizmám,az a fekete hosszú szárú. Nem kell telerakni,mert rámenne a krampuszok fizetése.Elég lenne,ha csak egy maroknyi cukorkát szórnál bele,mert akkor tudnám,h szeretsz még.

Én még hiszem,h létezel:(

Fel a fejjel!

Megint az a csattanás.
Reakció: Naneee....
Első kérdés: Még ebben az életben vagyok? /közben körbenézek magam körül/
Kárfelmérés: Kéz és láb megtekintése,h ugyanabban a pozícióban vannak e. Agyam gyors feltérképezése,működésére való tekintettel..Ebből irányuló kérdések: Milyen évet írunk?Ki az örökös titkos szerelmem? Hány éves a kapitány és mennyi egy töketlen fecske maximális repülési sebessége?
Első mozdulatok:Kiszállás az autóból ijedten és dühösen.
Miértek:miért kell mindig rohanni? a gyalogos miért gondolja,h csuriban van,ha rálép a zebrára és ezt miért teheti meg bármikor? az autós miért gondolja azt, h minden helyzetben tud fékezni? miért fontosabb egy női andalgó test figyelme,mint a velünk közlekedő autóstársainké?miért?és miért?megint miért? miértmiért?

Mert mindig a csattanással kezdődik.Aztán a "mindenki jól van?". Persze,persze.....csak a nyakam.
Már úgy kéne kinézzen a fejem,mint anno az a játék.Egy fagyi tölcsér tetején volt egy gombóc és ez a kettő egy madzaggal volt összekötve. Az volt az ügyes,aki egy mozdulattal a gombócot vissza tudta rakni a tölcsér tetejére.
Most az lenne az ügyes masszőr,aki a nyakamra egy mozdulattal vissza tudná rakni a fejem a helyére. Madzag nincs, a fejem nagyobb,mint 10 gombóc fagyi, kézügyesség előny,de nem fő szempont.

Ütközés utáni öröm: Nincs jelen a lányom és továbbra is az ő anyukája lehetek, minden porcikámmal.
De mit keres a lábam a nyakamon?

Miért én?

Ahogy mondani szokták,az érintést mindenki szereti.Kivételt ez alól néhai Cecília nevű macskám képezte,de szerintem ebbe most ne menjünk bele. Ebből jön a következő kérdés,vagyis hogyan is juthatunk hozzá jóleső, testet és lelket gyógyító simításokhoz?
Semmiképpen nem javasolnám tömött buszon való egymáshoz dörzsölődést, mert nem biztos,h jó szívvel adnák.Persze,akinek ez jön be,annak hajrá!
Én mégis a masszázst ajánlanám.Bármelyiket! Amit úgy érzed,h a legjobban megérint,amitől minden porcikád megmozdul,életre kel,majd ellazul. Lehet ez mélyizmokat átmozgató svédmasszázs, meleg energiát adó lávaköves,vagy a shiatsu masszázs ringatása, ha tetszik. A lényeg,h jólessen az érintés.
Masszőrként nem tudom eldönteni, h melyik a legjobb masszázs,mivel mindegyiket nagyon szeretem adni és kapni,viszont azt igen, h mi az,amit mindig figyelembe veszek. Ezeket a szempontokat szoktam nézni akkor is,ha hozzám jönnek a vendégeim és nem én fekszem átadva magam a kényeztetésnek.
Csak is természetes anyagokkal dolgozom.Tartósító- és színezékmentes termékekkel.A bőrnek a legfinomabbat! Olyanokat,mint a borókabogyóolaj, rozmaring,citromfű, árnika,vagy akár a fekete nadálytő ereje.
A másfél,olykor kétórás alkalmak CSAK a vendégről szólnak. Nem beszélek a hétvégi bevásárlás viszontagságairól,nem telefonálok közben, mert a test minden rezdülésére figyelek.
Mivel megtanítottak és nem betanítottak és szeretem amit csinálok,ezért minden energiámat és teljes lelkemet belerakom a masszázsba. Azt szeretném átadni,amit én is szeretek kapni.Érintést, gyógyítást,felszabadító érzést.
Mindenkinek szívből ajánlom...Magamat:)

Egy nyugodt őszi napon....

Ha becsuknám a szemem és elképzelhetnék vmit,azt hiszem,h az Amazonas látványa tárulna elém az Egyenlítő mentén, ahogy az erdőt irtják és egyetlen egy növényt sem kímélnek. Valójában pedig csak néhány házzal arrébb lakó szomszédok készülnek a télre,h a kandallóban mindig meleg legyen. Mivel már két napja csak fűrészelnek...és fűrészelnek...és fűrészelnek....így hát úgy gondoltam,h a hangulat kedvéért megnézem a texasi láncfűrészest,aztán amikor azt is elképzelem csukott szemmel,akkor majd nagyon szépen megkérem a kedves szomszédaimat,h fejezzék már be a fa darabolását!!!

Jó erőben,avagy a szertár életre kel.

 Lassan már kezdtem úgy érezni magam,mint egy biológia szertár kitömött mókusa. A csontom még megvan,de már a belső részeim hiányoztak.Minden egyes műtéttel eltűnt belőlem vmi.
 Mostanra viszont sikerült végre kideríteni,h mi az én bajom. Pajzsmirigy-túlműködés. Így, egyszerűen.Tehát.
A szívem nem azért ver hevesen,mert szerelmes vagyok,csak a pulzusom megemelkedett..Egyébként se voltam úgy oda érte:)
A klímaváltozás pedig nem is olyan nagymértékű Magyarországon, csak a hőérzetem lett kissé felfokozottabb.Reggel valóban hideg van és az emberek nem hülyék,h már kabátban járnak.
A pamlagon sem lustán heverészek,csupán a szívinfarktus tüneteivel küzdök néha.
Na és most,h ezeket tisztáztam magamban és van kilátásom arra vonatkozóan,h akár még 30 évet is élhetek,átértékeltem az életem. Nem mondtam le a hőlégballonozásról és az özvegyi nyugdíj megkaparintásáról, újra hiszem,h krémesezni fogok az Igazival a kedvenc cukrászdámban és h túlélem a kutyánkat,vagyis látni fogom még szépen a kertünket.
Mindjárt másképp kezdtem látni a világot... és ezúton tenném közzé,h akinek örökbe adtam vmit az elmúlt hónapokban,azt kérném vissza. Aztán.Elegem van a kedveskedésből.Nem vagyok az,csak...csak elvoltam keseredve és adtam az emberi fajnak egy esélyt,h talán eredendően mindenki jó. Dehogy!
Még hátra van egy ultrahangvizsgálat,de az már tuti,h a cucimucivikinek annyi....
Csak is a hátrányos helyzetűeken,gyerekeken,fiatalokon,betegeken,szerhasználókon, mentálisan problémás,és a nehéz anyagi helyzetben lévőkön fogok segíteni.
Szóval,jól vagyok...

Sosem voltam oda a hosszú szárú csizmákért.Talán a Csizmás Kandúrt nem szeretem,vagy a Pretty Woman-t nem néztem eleget, de a ruhatáramból egy biztos.Kimaradt. Persze,anyám erőltette kisgyermek koromban rendesen,kedvence a kívül gumi,belül bundás változat volt. Ráadásul,ami legjobban zavart,h nem lehettem egyedi, mivel a 80'-as évek elején nem igazán volt választék. Így hát, beleolvadtam a divat szürkeségébe. Na de aztán....

Eltelt jó néhány év, közben megnéztem egy-két olyan filmet,ahol a szuper képességű nőkön a latexruha kiegészítőjeként ott figyelt a hosszú szárú csizma és elhatároztam,h igen! Eljött az én időm! Márpedig egyedi leszek, nincs többé belül bunda, ÉN fogom meghatározni,h melyik lábbelinek fog a szára a vádlimhoz simulni és akkor megláttam.....
Szemmagasság felett egy kicsivel az üzlet polcán,szerényen a többi változat mellett. Sugárzott róla a kényelem és pontosan az a három csatt kellett díszítésnek, amitől még az elegancia határán belül volt. Jó magasra tették a csizma dobozát,külön szólnom kellett egy eladónak. Biztos kevesen próbálták,azért rakták annyira felülre....
Na mindegy,nekem ez volt a legtökéletesebb fekete csoda és alig vártam,h szoknyával hordva szuper képességű nőnek élhessem meg magam.
Fizettem,hazamentem,nagyon tetszett....
Másnap abban mentem dolgozni. Autóban,metrón,irodában,ah!..mindenhol..még ahogy az internet előtt ültem.Még úgy is kényelmes volt:)))....egészen addig...míg nem.....

Egy népszerű női oldalon meg nem pillantottam az én gyönyörűséges szerzeményemet az idei szezon legszebb ajánlatai között reklámozva!
Óóóó....neeee...minden nő látni fogja!Ráadásul még a lelőhelyet is oda írták!Ááááá...neeee.....annyira szép,h mindenki.Mindenki és mindenki ilyet fog venni:((((

Hát így múlt el az egyediségem és azzal a lendülettel bele is olvadtam a téli trendbe.....

Emlékek...

Emlékszem,mikor tinilányként anyámat kérdeztem,miközben illegettem magam a tükör előtt és próbálgattam a ruhákat: Ez jó?És ez? Szerinted ezt most hordja vki?....anyám pedig csak unottan vetett rám egy pillantást és nyeglén odabökte: az a divat,amit hordunk!.....én pedig azóta borzasztóan öltözködöm,köszönő viszonyban sem vagyok a trenddel és csak remélni merem,h divatban vagyok.....

Egy napom illata.

Ha egész nap lecsukva tartanám a szemem és csak illatokban mondhatnám el ......

Citrus, joghurtos mandarin,mentol,aloe vera ........kakaó,vanília,talán egy csipet fahéj....benzingőz, izzadság,tömény vattacukor,ah! Fahrenheit!....kávé...kávé. After shave,dohány,doh,alkohol,púder,olcsó szappan...kávé.
Tésztagőz,bazsalikom,édes paradicsom és leheletnyi zsálya. Tömény karamella,kávé, eper.
Bőr /kabát/, kenzo, motorolaj.
Rozi /egymillióból kiszúrom a kutya "illatát"/ .
Fannim,citrom,tea, oregano, füstölt sonka,megkapott pirítós.
Joghurtos mandarin, mentol,aloe vera. Enyhe öblítő,ami simán becsap,mert olyan,mint egy virágos rét.

(Helyszínek:fürdőszoba,konyha,metró,iroda,irodakonyha,cukrászda,metró,otthon,konyha,fürdőszoba,hálószoba.)

Buta volt,mint hat ökör.

Ahogy a kutyánk öregszik és se hal,se lát,mint a Dömötör,úgy leszek én napról-napra jobb formában. Az öregség legkisebb jelét sem érzem magamon és egyre kifinomultabbak az érzékszerveim.
Persze,nem hallok denevér módjára és a látásom se sasmadár, de az ízlelésem...mmmm...az kiváló!

Mostanában zöld teát iszom.Cukor se kell bele,kellemes csak úgy kortyolgatni belőle és valahogy mindig más ízt érzek ki belőle. Talán olyan lehet,mint a jó bor?
Óóó...szinte látom magam előtt a teaültetvényeket. Ahogy a hegyvidéki lankákon végeláthatatlanul zöldell. Hol enyhén a citromos íz, hol pedig megcsap a menta illata és igen.A jázmint megismerem. Nagyon jellegzetes.
Sokkal élvezetesebb,mint az a fekete és most már tökunalmas fajtája. Nem ragad magával egy álombéli utazásra sem.Csak ittam és ittam eddig....De ez?Ah..zöld tea. Ez lett a kedvencem. Minden egyes kortyban ott van a természet. A növények..mit növények?...a viláááág.

Miközben az átélt ízkavalkádról szinte ájuldozva írok,a mama kiszólt a konyhából:
-Te is kipróbáltad a zöldtea variációkat?
Milyen zöldtea variációkat?- kérdeztem elképedve.
Hát itt van a polcon!...jázmin..mentás..citromos..meg az az Earl Grey- magyarázta a látottakat.
Akkor esett le az én kiváló érzékem eredete. Basszuss....félrenyúltam és másik teát vettem el!Azért éreztem én annyi ízt.....Ezek szerint én is egy Dömötör vagyok:( Nem látom,h mit veszek és nem hallom, h mit iszom?!...:))))...

A Nagy Kukkoló.

Örömmel vettem tudomásul,h visszatért Tubby /a kedves viszontlátás hevében rögtön el is neveztem/ és jó volt nézni,ahogy újra szövi az ármányokat és takaros kis lakását.
Ugyanúgy a váza, a porcelán halacska és a kaspó közé költözött. Persze,ő továbbra sem tudta,h én létezem,csak sejtette,h van Valaki,aki néha belekavar az életébe. Hol egy tomboló szélvihar /mikor nyitva hagyom a fürdőszoba ablakot/, néhányszor furcsa hangok /dolgozik a mosógép/, amikor pedig eső esik,szinte érezni lehet,h irányítják a természetet. Pedig semmi más nem történt,csak a "nagy fehér" zuhanyozott.
Tegnap közelebb hajoltam a selyemházhoz,visszatartva a levegőt,h teljes mértékben láthatatlan legyek. Így fedeztem fel azt az újdonságot,h már nem magányában él a kicsi Tubby,hanem egy hölggyel osztja meg otthonát.
Az új ara igen csinos volt. Hosszú lábak,formás külső és igen határozottan lépkedett a ragacsos szálakon. Talán túlságosan is,de lehet,h ez kell a férfinak. Határozottság.
Boldog voltam, h párra lelt az a jövevény, kinek megkegyelmeztem tavaly és nem ütöttem agyon egy összetekert újsággal. Hát igen...Isten útjai kifürkészhetetlenek...:)))
Le is vettem róluk a szemem és csak reggelenként néztem rájuk,h hogyan alakulnak a mindennapjaik.
Tegnap este viszont szörnyű civakodásra lettem figyelmes. Először hadonásztak egymás előtt,majd egyre hevesebbek lettek. A nőstény iszonyatos haragra gerjedt,dühében azon nyomban körbefonta Tubby testét,de olyan szorosan,h a végén már kapálózni sem tudott. Én pedig ezt az egészet végignéztem. Annyira megdöbbentem,h előttem végezte be az az ízeltlábú, aki oly kedves volt nekem,h egyszerűen nem jutottam szóhoz. Végzett vele. Egy szempillantás alatt.
Akkor azt gondoltam,h megbüntetem,de aztán rájöttem,más sorsot szánok neki. Hiszen dönthetek felette,mert egy magasabb rendű lény vagyok. Agyoncsaphatom egy ronggyal, özönvízzel eltüntethetem a lefolyón,de kínozhatom is egy befőttes üvegben. De nem! Éljen. Ameddig tud. Hiszen ez egy ragadozó. A természet rendje.
Ma reggel magányosan ringatta magát hálójában a kegyetlen özvegy és várta,h jöjjön a reggeli. Háát...várhatja,mert a párján kívül nem nagyon mászkálnak arrafelé "ízes" lábúak....

Valahogy így lehetünk mi is?Valaki dönt a sorsunk felett? Kukkolnak minket miközben zuhanyoznak?
Hm.Nem hiszem,h állnak felettünk egy strandpapuccsal,h aztán kilapíthassanak és a sorsomat sem irányítja senki. Csak saját magam. Na meg a véletlenek.

/De vki becsukhatná reggelenként a Nagy Fürdőszoba ablakát?...mert olyan hideg van...../

Add magad!

Amikor már a fejedben villámok cikáznak mert a gondolatok súrlódnak egymáshoz és nem tudsz egyetlen egyet sem befogni,mert nem lehet.
Mire megoldást találnál bármire,vagy az eszed jár lassabban,vagy a szíved húzza vissza.Döntést, mosolyt,dühöt,benned maradt magyarázatot és rengeteg kérdést.A miértek pedig feszítik a koponyád,amit aztán a tested is átvesz. Megfeszül minden izmod és hajlatod,egészen addig,amíg ki nem tör vhol a fájdalom. Elképzeled az infarktust,megéled az agyvérzést.
Tartod magad,ameddig csak tudod. Nyugi,nem veszi észre senki. Még Istenhez is fohászkodsz és az ördögnek is kínálod a lelked.De semmi. Ezt pedig meg kell oldani.Fel kell oldani. Ki kell gubancolni a kérdőjelet,h aztán a pont kövesse.
Így jön el az elhatározás.Sport. Bármilyen.Fuss a végtelenbe vagy emeld fel a legnehezebbet. Tekerd ki magad,mint egy jógi és ébreszd fel a szellemed.
Nehéz elkezdeni.Tudom. Kell a kezdőlökés.Na meg a hétfők,az elsejék,az újévi fogadalmak és a közelgő bikiniszezon tavasz végén. Várod a túláradó szerelmet,melyben elfelejtesz enni a boldogságtól és a viharos szakítást,h aztán belefogyj a bánatba.
Ma elkezdem. Tisztuljon a lelkem és menjenek el azok,akik nem a gondolataimba valók.

Azadivat.

Metrón zötykölve testem hazafelé, unottan ült velem szemben néhány fiatal. Mintha hibernáltak volna néhány évtizedre és most valahogy olyan kiszabadultam-érzés kerített magába. Bámultam a frizurájukat,a ruhájukat és ahogy beszéltek. Az egész olyan science fiction látomás élmény volt, amolyan megfoghatatlan. Aztán rájöttem,h egyszerűen csak nem értem a divatot,az aktuális korszakot,amit próbálok követni,de fáziskésésekkel mindig lemaradok róla vagy nagyképűnek hangozva,de véletlenül előrébb járok.
Bárhogy is ragozom ezt az egészet,valahogy még sehogy sem találkoztam a trenddel. Pedig nem ragadtam le a gyerekkoromban rám elöltetett trapéznadrágnál és a lehető összes variációt hordtam már,amit az aktuális korszakban meghatároztak a tervezők. Azt hiszem, az időzítésben csúszhattam el vhol.
De ahogy anyám mondaná,az a divat,amit hordunk..... és leszálltam a végállomáson kedvenc pizsamámban.

tükörböjt.

Ott áll őrt az előtérben. Pillantása őszinte és néha könyörtelen. Persze van,h visszamosolygok rá, de az egyre ritkább. Mégis. Valahogy vonz és érdekel a véleménye. Így esik meg,h minden nap megállok vele szemben és mélyen belepillantok. A tükörbe.


Reggelente egy őrült professzorra emlékeztető pizsamás nő áll a tükörképével szemben. Az éjszakán át tartó vízszintes helyzet kellően áramvonalassá tette az egész testét,melle ha egy kis időre is,de fittyet hány a gravitációra és a hasa is inkább horpadt,mint domború. Igazán tetszik magának. Megelégedve minden porcikájával,peckesen vonul a fürdőszobába.
A következő találkozás már ruhában történik,pontosabban egy szűk szoknyában és egy felsőben.
Neeem...ez nem lesz jó. Tükör lesajnálva megjegyzi,h ebben akkor mehetne ki bárki az utcára,ha olyan alakja lenne,mint Sofia Lorennek a Boccaccio '70 című filmben.
Szűk szoknyás nő vissza.Próbálja kiengesztelni tükröt és visszatér az előtérbe. De most már fekete nadrágban és fekete pólóban. Próbálja elhitetni szigorú ellenőrével, h annyira vékony lett,h szinte már nem is látszik. Elvégre a sötét szín slankít.
A tükör most is visszazavarja,mert szerinte ez önbecsapás.
Nő végül felvesz egy farmert,egy dekoltázsba pillantásokat engedő felsőt és tudomást sem véve a tükörről kiviharzik a lakásból.
Az egész nap szuper! A busz ablakának tükröződésében egy vidám lány,a metró plexiüvegén pedig egy csinos csaj mosolyog vissza. A munkahely mosdójában kifejezetten egy dögös nőci pózol. Talán a félhomály teszi,vagy a jókedv,de a fickójának szavaival élve, jól karbantartott milf-nek érzi magát.
A fárasztó nap után a nő hazaérkezik. Tükör már ott várja az előtérben. Táskáját hanyagul ledobja a székre és alig várja,h kilépjen a cipőjéből. Viszont nem tudja megállni,h ne nézzen hacsak egy pillantást is a bekeretezett igazságba.
És gondolatai: ...mond meg nékem.Ki a legszebb a vidéken?....
A válasz pedig szinte ordítva érkezik: Ne gondold,h szép vagy.Egyszerű,hétköznapi nő. A korod 39, egy évvel sem kevesebb, fodrászhoz jobb ha elmész és holnaptól ideje lenne beiktatni azokat a futásokat,amit kb. 10 éve halogatsz.
A nő pedig fogta magát és sértődötten odébb állt. Soha többet nem nézett rá arra tárgyra,mely őt mélyen megsértette.

Ezentúl a fürdőszobatükröt használta. Csak a fej látszik benne és a világítás sem olyan erős a helységben.Tökéletes!

Velnesz,fitnesz,lángos.

Nem hetekre mentünk,csak néhány napról volt szó. Legalább olyan messze,h hiányozni tudjon az otthon.

Az autópálya unalmas záróvonalai után,egy erdőt keresztül szelve érkeztünk a hotelbe. SzOT-üdülő újratöltve annak,aki bírja a családi hangulatot. Nekem nagyon bejött.Talán a gyermekkoromat hozta vissza,amikor beutalónk volt,h az ismerkedési esten furán egymást nézve,a búcsúesten pityeregjünk két hetes ismerkedés után.

Hévíz gyönyörű. Már az első nap lesétáltunk a tóhoz,h Fannim lássa a mama élménybeszámolóinak helyszínét. Hatalmas terület, rengeteg vízen lebegő öreg nénik és bácsik látványa tárult elénk. A találékonyak kiszuperált autógumi belsővel,a modernek habszivacshurkába tekerve tartották magukat a tó tetején. Egyben volt mókás és megnyugtató.
Ahogy haladtunk befelé,úgy lett egyre nyüzsgőbb a város. A vásári hangulat teljesen magával ragadott minket. Lángos, tükrös mézeskalács,kürtöskalács körbelengett illata és a számlálhatatlan kalória mind nem számított,hiszen velneszcsomagot vettünk :)

A reggelik isteni finomak voltak. A rántottát újraértékeltem,meg azt finom süteményt,ami tele volt barackkal. Az ebédet persze tolmácsolnom kellett a séfnek,h miként főzze meg,de belátó ember lehetett,mert másnap a tányéron lévő ízharmóniával kért elnézést.
A vacsora pedig? Te jó ééég....az a harcsapörkölt tö-ké-le-tes volt!!!
Az étteremben eltöltött időt próbáltam egyenes arányba hozni az edzőteremben eltöltött idővel. Nem tudom,h a futás és az ellipszis tréner mit tudott leharcolni a testemről,de szerintem így itthon a tükörbe nézve, hazahoztam azt a pörköltet,meg néhány süteményt.
Próbáltam úszni is néhány hosszt,de aztán rájöttem,h nem is tudok úszni,így inkább a tófürdőben ellesett technikát alkalmaztam. Csak lebegtem a vízen.Végül is..az életkorom megvan hozzá..Ellazítottam magam nem félve attól,h a sok medencében való tartózkodástól kopoltyúm fog nőni.
A szárazföldi időt barangolással töltöttük. Hévíz felfedezése, Keszthelyen a Festetics Kastély megtekintése. Gyönyörűűűű...
A kastélyparkban bóklászva igazi grófnak,grófkisasszonynak képzelhette magát az ember. Kedvem szottyant kilovagolni,ha lett volna lovam és a nagy melegben kiengedni egy kicsit a fűzőmből,ha olyan ruhát viseltem volna. Persze,nem sok időt tölthettem a 18.században. Fannim már húzott kifelé,mert "anyu vegyük meg azt a hűtőmágnescicát". Na,ennyit a nemesi származásom megéléséről.
Az utolsó napokat ismét zsír és uszonynövesztéssel töltöttük. A fejemből a maradék agyvíz zavaros felszíne is leülepedett,talán a metróújság gyenge keresztrejtvényét se tudtam volna megfejteni. Totálisan lekapcsolódtam arról a világról,ami a hétköznapjaimat hajtja, habár egyszer eszembe jutott a kutya.
Mivel semmi sem tart örökké,így ez a nyaralás is véges volt. De ahhoz elég hosszú idő telt el,h várjam otthon az étkezőben a svédasztalt és ebéd után kérjek egy kapucsínót a fotelban merengve. Na,azt várhatom:)

Egy pillangó élete.

Mert sütni sem tudok. Pedig gyakorló anyukaként már egy csomó mindenre rá lehetett venni. De ez a légyszilégyszi-szöveg a sírba kerget. Najólvan Fannikám.Megcsináljuk.Holnap.Jó? (ugrálás egy helyben, utasítások az elkészítésre vonatkozóan,vagyis, csak rózsaszínű lehet a pillangótorta.)
Anyám vállalta a piskóta elkészítését.Szerintem hátsó szándékkal.
Amikor kész lett,egy lapos,kerek kis semmi figyelt a szilikonformában,de a barbie újság (!) pontosan megmutatta,hogyan kell pillangó formát öltenie a megsült tésztának.
Pár perc alatt a tálcán elevenedett meg annak a lepkének a másolata,ami tegnap előtt beszállt a sötét szobába.Csak annak szerintem foga is volt és nagy karmai.Nagyon féltem.
Szóval,nagyjából már körvonalazódott Fannim vágya,de még hiányzott róla a rózsaszínű máz. Semmi más nem jutott eszembe a puncspudingon kívül. Hát..így lett az íze is eldöntve. Szép vékonyan elkezdtem rákenni a remegő krémet és egyre inkább éreztem,h valahol megbújt bennem egy cukrász. Annyira magával ragadott a kreativitás,h kedvem lett még szebbé tenni ezt a csodálatos pillangót. Rászórtunk kis cukorkavirágokat és banánból kikanyarintottam két csápot a fejrészre. Na.
Így kell igazi barbiepillangótortát készíteni!-mondtam a lányomnak mikor kész lett és azzal a lendülettel be is raktam a hűtőbe,h szilárduljon meg rajta a puding.
Egy óra múlva ránéztem. Vagyis rácsodálkoztam.Vagyis rosszul lettem. A látvány egy oszlásnak indult molylepkére hasonlított,mivel a pasztelszínű cukorka szétolvadt a langyos pudingban. Lila és sárga foltok éktelenkedtek a szárnyakon,a banáncsáp pedig elkezdett barnulni.
Közös elhatározással úgy döntöttünk Fannimmal,h levisszük a mamához,aki ha feláldozza végtelen gyomrát,akkor megetetjük vele.
Anyám arcán cseppet sem látszott az elkeseredettség. Furcsa kettősség mutatkozott meg rajta. Szavaival a sajnálatát fejezte ki,de mozdulatai a torta felé mást mutattak. A süteményes lapáttal egy hatalmasat szelt az édes rovarból és közölte,h az íze nem is olyan rossz. Félóra múlva pedig a furcsa desszert egy morzsáig eltűnt.
A tanulság ebből az,h a külső nem mindig számít. És ezt most nem ronda emberként mondtam.

Kéretlen kedvesség.

Sokszor kapok kéretlen leveleket,amiket egyből a virtuális kukámba dobok,de magát a gyűjtőhelyet már ritkábban ürítem. Így sikerült 2067 db olyan üzenetet összegyűjtenem egy helyre,amit érdekességképpen kielemeztem. De miért?-kérdezheti az,aki olvassa e sorokat.
Mert kíváncsi voltam arra,h mi az,amit vadidegenek kínálnak nekem.

Először is álláslehetőségeket. Kihagyhatatlanokat, kevés munkával sok pénzért. Milyen rendes emberek!Nem is ismerem őket és már a megszólításban "Kedves Barátom" vagyok.
Aztán.Növelhetem péniszem(?) méretét egy újfajta tablettával,melleimet pedig speciális krémmel tehetem óriásivá és mire ezeket végig böngésztem,már azt sem tudtam,h fiú vagyok e vagy lány.
Valószínű,h lány,mert rengeteg 3D szempilla és műkörömépítő ajánlatot is kaptam.
Közeli ismerőseim sem ismernek annyira,mint itt, az ajánlattévők,mert ők vhogy belém látnak.Gyomorsavlekötők olcsón,fogtömések jutányos áron és tüdőtisztítás sóbarlangban.
Milyen jó,h az "embertársaim" vigyáznak rám és azt szeretnék,ha kiegyensúlyozott,szép és egészséges lennék.De akkor mégis miért törlöm olvasás nélkül ezeket az üzeneteket?
Mert a tökéletlen testemben így szeretem az életem.
...és ezzel a lendülettel el is távolítottam a spam-eket:))

Pónibaj.

Próbálom összeszedni magam,de vhogy a kanapé csak visszatart párnáinak ölelésével. Beletörődve hagyom,mert tudom,h ez amolyan szent hely a házban,ahol mindenki meggyógyul.
A testem ég a láztól,kedvem semmi és ebben nagyban hozzájárul az a rózsaszín unikornis,ami azóta figyel unottan a mennyezetről,mióta hazahoztuk a vurstliból.
Féltucat fájdalomcsillapító után azt hittem,h flash back-elek,mert a fejem felett a póni elindult,aztán rájöttem,h nyitva az ablak és a szél kerget az őrületbe. Már csak azt a sárga agyagcsigát kéne megmagyaráznom,h került a polcra. Délutánra ennek is meglett a miértje. Fannim kivette a szekrényből,h együtt lehessen a teknősbékával,aki szintén folyamatosan figyel.
Azt hiszem,ha meg is gyógyulok,pszichiátriai kezelésre mindenképp el kell járnom.
Na hívom az orvost,de most melyiket?

Öröm a semmiből.

Nem volt meglepetés,meghívásra mentünk. Együtt szerettünk volna lenni vele azon a napon,amikor átlépi a negyvenest.
Születésem óta ismerem és örömmel töltött el,h a barátja lehetek még ennyi idő után is. De azt hiszem,ezzel az érzéssel még sokan voltak így,akik vele együtt kacagtak ezen a jeles napon.
Mert tényleg csak az ünnepeltről szólt minden. Nem volt aprósütemény, falatkák,torta és semmi,amitől általában vendégnek érezheti magát az ember. De ez mind nem számított nekünk,mert láttam,h akiért mentünk, teljes szívéből örült és csak ez a fontos.
A hiányzó részeket pedig pótoltuk. Édes sütemény,torta és hajnalig tartó nevettetése a születésnaposnak.
Sok boldogságot:Egy barátod.

Aznap, anyásan.

Lányom szereti,ha az aznapi történeteket mesélem el neki,kicsit anyás verzióban.
A tegnapi így hangzott:

Körülötte hatalmas vásári lárma,hangos gyerekkacagás volt. De ő mit sem törődött az egésszel. Táncolt a szélben többi barátjával együtt,hosszú zsinórra engedve és várta,hátha megtetszik valakinek. Pedig csak pár órája töltötték meg testét élettel és mégis. A világnak azt a részét is szerette volna látni,ahol csend és nyugalom veszi körül egy olyan ember társaságában,aki csak őt szereti.
Türelmetlensége hamarosan gazdára talált. Egy copfos kislány addig ágaskodott az apja nyakában,míg el nem érte őt.
Őt,a kövérre fújt rózsaszínű unikornist. Arany szarvval és patával,égszínkék sörénnyel.
Ahogy az eladó a kislány csuklójára kötötte tiszavirág életű játékát,onnantól kezdve elválaszthatatlanok lettek. Együtt ültek fel a körhintára, kisvasútra és közösen palacsintáztak a sütöde bódéja mellett.
Az egész napos móka hamar kimerítette mindkettőjüket,így a kislány hazavitte magához,h megpihenjenek. A csuklóról lekerült a szalag, így a póni a mennyezeten talált fekvőhelyre.Pontosan új gazdájának az ágya felett. Egy darabig még nézték egymást,aztán álom szállt a szemükre.
Barátságuk egészen addig megmaradt,míg a hélium velük volt.
Itt a vége,huss el hélium....:)
....és már aludt is a kislány,akit Fanninak hívtak....

A csellengő viaszfigura.

Csak a Fannimnak néztem tündéres habfürdőt,mert imádja és akkor megláttam a csokoládés mini tusfürdőt...Óó..ezt meg kell vennem!..de közben már szagolgattam a karamellásat is. ..a gyümölcsösöket pedig csak azért hagytam ki,mert ha abból is veszek,akkor zuhanyozás után olyan leszek,mint egy óriási tutti-frutti....
Végtelen illatvágtámat az eladó állította meg, amikor egy akciós parfümöt kezdett mutogatni. Jesszusom! Mintha egy keleti kuplerájt tuszkoltak volna egy aprócska üvegbe. Neeem,nem. Köszöntem szépen,de nem tudnám magamévá tenni az édes émelygés tivornyázását. Ez persze nem igazán tetszett a végtelenül bűbájos elárusítónak és puszta kedvességből nekem ajándékozott egy szemránckrém próbatermékét:S Nagggyon figyelmes,vagyis ez övön aluli volt.
Ma reggel viszont legalább 90 évesnek éreztem magam,így hát kibontottam a mintaterméket.
Igen sok volt benne,de azt gondoltam,h a jóból sosem elég. Kinyomtam az egészet és az arcomra kentem azt gondolván, h nagyképűségem teremtett akkora ábrázatot a fejemre,h el tudjam oszlatni a krémet. Sikerült.
Míg a kezdő ráncaimmal küzdött a csodaszer,addig felöltöztem. Aztán volt még annyi időm,h rendet rakjak. Már lassan eltelt vagy fél óra,de a bőröm még mindig ellenállt a krém befogadására. Olyan lett az arcom,mint a nyers nokedli. Naneee....próbáltam lemosni,de vhogy rám ragadt vmi viaszféleség.
Az egész napom úgy telt,mintha egy szökött figura lennék Madame Tussaud panoptikumából. Úgy látszik,a krém nem fiatalít,hanem konzervál.Azt az állapotot,amikor magamra kentem.Remek.Örökre 90 évesnek fogok kinézni....

Ismretlen ismerős.

Egy boldog család tagja. Két helyes gyerekkel,jóképű férj mellett derűsen megörökítve egy képen.Talán egy jól sikerült hétvégi kirándulás lehetett. A nő pedig gyönyörű és végtelenül szimpatikus. Az az arc....ami annyira ismerős,csak nem tudod hová tenni. Iskola?Munkahely?Valamikor valamelyik buliból abban a hogyishívják társaságban?Az egyik csajom/faszim rokona?KI EZ??
Egy ideig keresed őt az emlékeidben és próbálod beilleszteni egy történetbe,de mivel ő jelölt meg téged,akkor biztosan ismeritek egymást.
Közel hétszáz ismerőse van,az ország minden tájáról.Ha nem hagyna nyugodni az ismertsége és megpróbálnád kikövetkeztetni,akkor sem menne. Mert üzenetben azért ciki lenne megkérdezni egy ilyen szép és komoly nőtől,h:- Ne haragudj,de honnan ismerjük egymást?
Így hát,mivel mindenki baromi illedelmes ezen a közösségi oldalon, visszajelölik. Pedig az utcán elmennél mellette, mert fogalmad sincs hogy KI EZ??
Születésnapja is nem olyan rég volt. Boldog-boldogtalan felköszöntötte és elhalmozták jókívánságokkal. Akik még most sem tudják,h KI EZ??
Én viszont tudom. Egy férfi,aki a személyes találkozók híve,csak a céges oldalunkon szeretne tevékenykedni.Ehhez viszont elengedhetetlen volt a regisztráció. Hogy ne lógjon ki a sorból,lett neve (kitalált), rengeteg ismerőse és temérdek tevékenysége. Kitalált személy,aki a fészbukkon életre kelt.....

Reggeli kitekintet,avagy pit-bull...terrier....

Mert szükség van rá,h boldog legyél. Vagy ahogy mondani szokták:A pénz nem boldogít,csak amit érte lehet kapni. Bárhogy is csűrjük-csavarjuk, sokszor kell ahhoz,h minőségi életet élhessünk.
Íme néhány reggeli tekintet:

Ahogy belátok az üvegablakon keresztül a lottózóba,egy világos inges,jól öltözött férfi mered az öttalálatos formanyomtatványra,mintha tudná a nyerő számokat,csak most éppen nem jut az eszébe..Hm.Látszólag nem is lenne szüksége a főnyereményre,mégis boldogtalan az arca.

Egy apró portásfülkében egy középkorú kopasz ember ül.A mozgástere maximum 4 négyzetméterre korlátozódik. Lehetne boldog,mert van munkája. De ő mégis másról álmodik. Háttérben: a sikeres út,a gazdagodás titkának kulcsát hallgatja cd-n.

A hajléktalan.Kocsisorok közt járva szedi össze a napi keresetet. Szívósan menetel az autók mellett.Úgy ragaszkodik ahhoz,h a másfél literes flakonban az olcsó bor lötyögjön,mint az olimpiára készülő sportoló,h világcsúcsot dönthessen. Ha talán nem az alkoholba fektetne ennyi energiát,hanem az álmai megvalósítására,akkor boldog ember is lehetne.

Aztán lehet,h egy unalmas okoskodás részemről,hiszen ezek csak pillanatok,amiket látok és mégis. Ha vki nem azt az utat járja,amit valójában szeretne, akkor azonnal kiül az arcára. Pénzzel vagy pénz nélkül.

Olvadáspont.

Léptem már sivatag homokjában, de nem húzott annyira magába,mint tegnap a meleget árasztó aszfalt.Mintha száz keze lett volna,mi körülfogta bokám,h maradásra bírjon. Közben összejátszott a Nappal, h bőrömet perzselje csontig hatolva. Pedig a táv rövid volt és mégis oly hosszúnak tűnt ebben a forróságban. Csak remélni mertem,h az autóm nem holmi délibáb volt a parkolóban és nem szemem kápráztatta a levegő.
Ahogy kinyitottam az ajtót és beszálltam a kormány mögé, akkor éreztem igazán,h milyen lehet annak,kinek élete az ördögé lett. Ha viszont a Jóisten megteremtette a világunkat,akkor megteremtette a légkondit is. És lám! A túlvilági büntetés helye egyszeriben földi paradicsommá változott. A parányi helyen pillanatok alatt kellemes hűvös áradt szét és ha vidám vasárnap lett volna,akkor azt mondtam volna,h Hállelujah!
Az utam kora tavaszban telt és csak akkor éreztem újra a nyár tombolását,mikor ismét elhagytam a kocsit. Ruhám eggyé olvadt a testemmel és kezdett szétesni,mint Salvador Dali képén az Elfolyó idő. Látványom már-már szürrealista mód festhetett,mikor beértem a 20 fokos irodába. Kis idő múlva aztán formám ismét elnyerte állagát,ahogy a kocsonya a hideg télben és pimaszul teázgathattam,ami majd leégette a nyelvem a forróságtól.

A töpörtyű gesztenyézése.

Azt hiszem,igaz az a mondás,h az vagy,amit megeszel. Én már egy majdnem malac vagyok és a saját disznótoromtól csak az tart vissza,h néha tudatosan étkezem.
Kevesebb cukor- és búzalisztet tartalmazó élelmiszerek, a tej teljes likvidálása étrendemből és ha lehet,akkor lúgos ásványvíz fogyasztása a végcél szemem előtt. Így találtam rá Gesztenye Marcira.
Laktóz- és gluténmentes,ráadásul házi meggydzsemmel töltve. Azt gondoltam, 100 kalóriát igazán megér,h egy falatka desszertet minden lelkiismeretfurdalás nélkül elfogyasszak. Ráadásul,parányi édességem kinézetre a Túró Rudolfra hasonlított,amit imádok. Háát...egy darabtól még nem fog összedőlni a világ....
A gesztenyéért rajongok. A házi meggydzsem isteni.Egy kis csokoládé, ezek összeadva...mmm...remekül hangzik.
Első falat: nádasban nőtt ázott hínárra emlékeztetett. Ennek az ízét onnan tudom,h gyerekként a Balatonban sokat küzdöttem és borultam az irányíthatatlan gumimatraccal.
Második falat: hétfőn nyitott cukrászda,pénteki gesztenyepüréje.
Harmadik falat: Mintha a mikuláscsoki randizott volna nagyanyám lekvárjában a gesztenyemasszával. /Később összeházasodtak./
Negyedik és egyben befejező falat: Egy röfi ne válogasson, egyen meg szépen mindent,ami elé kerül. Ha finnyás vagyok,hogy lesz így belőlem szalonna,töpörtyű vagy jó fokhagymás oldalas?

Hogyan leszek ünnepelt.

Azt hittem,h ezt már nem lehet fokozni.De lehet!
A tavalyi évhez képest a lomtalanítás egyre nagyobb feneket kerített magának. Mondhatnám azt is,h egyforma méreteink lettek.
Az utcában hármas őrségben ülnek kopottas fotelokban az "őrzők",h senki ne vihesse el "jogtalanul" tőlük azt,ami őket illeti. A gyerekkori stipi-stop itt véresen komoly és ha állást hirdethetnének meg lomizós munkakörre,akkor az éleslátás,a gyorsaság,és a fiatalos csapatszellem biztos szerepelne a felsorolásban.
A legelképesztőbb mégis az lányom óvodája előtti látvány. Árnyékos park,szelektív hulladékgyűjtővel. Ez utóbbit sokan elég tágan értelmezik,mert ha nem találnak színes tárolót az adott szemétnek,akkor csak melléhelyezik. Ezzel elérik azt,h hetente keletkezik egy szemétkupac,amit majd csak elvisz vki...na persze.
Visszatérve a hűs,fákkal borított részre, ide tette székhelyét az egyik nagy kiterjedésű guberáló család. A hatalmas szemétből egy komfortos kis lakást varázsoltak maguknak. Horpadt,kissé szakadt kempingágyból hálószoba, háromlábú asztalon a szőkekóla zsömlével,szerintem konyha, és egy lyukas pokróccal eltakarva a kerítésnél óóó..a wc.Na,ez gusztustalan! Az összhatás siralmas és groteszk. Már majdnem felháborít,h egy zöldövezetben ez megtörténhet,de mégis.A döbbenet viccé formálja a látványt. Az emberi találékonyság határtalan. A fészbukkon a különféle kreatív oldalak sem tudnának ilyen ötletekkel előállni,mint ez a család,akik a tárgyakat új köntösbe öltöztetik és ezt akár szó szerint is értsd.
Amikor hazaértem,hátramentem a sufniba és megnéztem,h idén mi lesz az,amivel előrukkolok a ház előtt. Háát...nem sok minden maradt. Megboldogult Cecíliánk bolhás kanapéja és anyám vízmelegítője. Egyetlen egy dologért versenyezhetnek a lomizó brókerek,az pedig a mikrosütő!Hm. Én leszek az utcában a Dráganaccsád, a Szépfijatalasszony és tuti,h az Isten megáldja majd a szépvirágos lelkem,legalább vagy százszor.

Hegység kis önbizalommal.

Ugyanolyan vagyok,mint a többi nő.Talán egy kicsit rosszabb.Amolyan harmadik ránézésre jó spiné. De mielőtt beskatulyáznám magam a 10-es skála 4.helyére, eszembe jutott,h mitől is érzem minden zsigeremben,h nő vagyok.

Biztos,h nem akkor,mikor magassarkúban lépdelek.Csámpás a járásom és egyből kiújul az akrofóbiám. Aztán van néhány szoknyám.Nagy szááám! A skót férfiak még alá sem öltöznek, csak úgy,á la nature lebegtetik nemzeti dresszüket.

Innen is látszik,h nem a ruha teszi az embert.Hát még a nőt! Hiába van leopárd mintás tűsarkúm vagy tornacipőm,teljesen mindegy mi van rajtam. Végül is rájöttem,h belülről sugárzom kifelé mivoltomat. Ahhoz viszont,h kívülről is látszódjon csernobili fényem, szeretnem kell önmagam.

Minden nap elmegyek az előtér előtti tükör mellett. Ilyenkor egy pillanatra megállok és először is megnézem,h tudok e a saját szemembe nézni. Általában tudok:) Aztán szemügyre veszem minden hajlatom. Mivel tisztában vagyok a 4-es számmal a pontozásban,így ezzel a kevéske önbizalommal telve a testemen lévő hegyek csak finom dombok,a ráncok pedig meggyőznek arról,h csak milf-esíteni akarnak.

Persze,ha a Jóisten normális munkát végzett volna,akkor a gondolataimat minimum Monica Bellucci testébe teremti,de most már nem fogok ezen vitatkozni a Mindenhatóval arra a kis időre.

Végül is, ha saját magam szeretem,talán más is megkedvel. Ha pedig nem,akkor valószínű, benéztem azt a negyedik helyet és legfeljebb 2-es lehetek, a dombok pedig kimondottan az Eurázsiai-hegységrendszer tagjára hasonlít. /A Föld legmagasabb pontja itt található: Mount Everest 8848 m/.

Diótörő csemegéje.

A szülője eldobta magától,mert így volt rendjén. Nem lett belőle se likőr,sem sütemény. Csak gondolt egyet és gyökeret vert közel ahhoz,aki őt táplálta. Amikor aztán elhagyta a fűszálak magasságát is, észrevehetően kedves kis csemete lett belőle. Ekkor döntött úgy a kert gazdája,ideje,h kibontakozzon egy olyan helyen,ahol majd csodálhatják szépségét. Így került hozzám.
Kiültettem hát a ház elé, mert szerettem volna,ha árnyékot nyújt nyáron az átforrósodott ház falának.
Ősz volt,mikor találkozott új otthonával. Mellette egy öreg akácfa óvta a viharos széltől.Persze,így is ledobta az összes levelét,de nem aggódtam,mert tudtam,h tavasszal még egyszer annyit fog hozni. És igazam lett. Kétszer akkorát nőtt és gyönyörű,mélyzöld leveleket eresztett ágaira.
Büszkén meséltem mindenkinek,h az utca szépe lesz jó néhány év múlva,kollégámmal pedig már a zserbó alapanyagába tettük gyümölcsét gondolatban .
Ma reggel,mikor hazafelé tartottam, megláttam,ahogy tövestül kihúzva hevert az akácfa mellett.
Ki tehette és miért? Talán egy csintalan gyerek?Óó..nem. Ők nem tesznek ilyet! Valamelyik szomszéd? Hogy később a lehullott lombkoronán ne kelljen bosszankodni?
Mialatt a kérdésekre próbáltam magamban válaszolni,addig kivittem az ásót a ház elé és újra elültettem. Csak remélni mertem,h nem tudatosan tépte ki valaki a földből. Mert ez egy kis csemete. Egy csodaszép diófa gyereke.

Ásó,kapa,nagykaland.

Minden azzal a papírházikóval kezdődött. Amikor levettem a szalaggal díszített tetejét,szétnyílt falain ráírva olvastam az esküvői meghívót.
Aztán eljött a nap. Fogkefe,stift és legalább három váltás combfix,ha szakadna. Mert ott is aludtunk. Megnéztük az útvonaltervezőn a helyet.Sima ügy volt,mert csak végig a nulláson,aztán a négyesen kellett menni. Neeeem,nem kell nekünk az a GPS. Minek? Tudunk mi tájékozódni...Monorierdő egyébként sincs messze. Aha,annak aki valóban tudja az utat és nem azoknak,akik Szeged felé veszik az irányt. Sikerült egy óriási kitérő után visszakeveredni a négyes útra.
Már majdnem odaértünk,mikor a Pilis táblát is elhagytuk.Ismét túlmentünk a célponton,de egy éppen fűkaszával harcoló férfi útbaigazított. Azt mondta,el sem lehet téveszteni.Ha-ha-ha..nagggyon vicces:S
Lehajtottunk a leágazáson és az út kanyarogni kezdett az erdőben. Már majdnem feladtuk,mikor elénk tárult egy zsúfolásig megtelt parkoló. Navégre!
A társagából senkit nem ismertem, de nem feszélyezett a dolog. Székeket hoztak és a társaságba invitáltak. Jólesett. Aztán jött a vőfény.
Lánykikérés....állítólag szokás...polgári szertartás a kertben...sokak szerint kihagyhatatlan ...aztán az egyházi összecsomózás,amit senki nem tud majd kigobózni. Még Isten se! Na,akkor nem látták még a bizsus dobozomat,amiben Fannikám összekuszálta a láncokat.
Rém hosszú volt az összeadás. Ez a három program legalább két órás volt. A pap hatalmas lendületében még misét is tartott. Persze, ez kegyetlen dolog egy olyan társasággal szemben,akik már az ünnepi vacsorára fókuszáltak.
Az ételek finomak voltak és ahogy szedték le a terítéket, a vőfény úgy változott át a zenekar egyik tagjává. Azt hiszem,ez jobb volt. Éjfélig inkább társasági italozás és szalontánc bemutató volt.A menyasszony átvedlése után pedig maradt a keménymag. Ekkor kezdődött a piálás és kerengő dervisek módjára transzba esés a rockosabb számoknál. Persze,nem Istenhez való közeledés volt a cél,hanem az öröm megélése,h két számukra közeli barát egybekel.
Néhány óra alatt szemtanúja lehettem egy csoport Dr. Jekyll és Mr. Hyde-nak,ami igen szórakoztató volt. Annyit táncoltam,h másnap újra kellett sarkalni a cipőmet és mérlegre állva fogytam egy kilót!
Ezen a helyen találkoztam a legötletesebb esküvői dizájnnal is,mégpedig a jegyespárról készült kétszer egyméteres poszterrel,ami a főbb helyekre ki volt támasztva.Így,ha hajnalban egy széken elaludva magadhoz tértél, egyből tudhattad,h hol vagy. Nem úgy azok a végsőkig kitartó fiúk,akiknek néhány perc meditáció kellett,h felismerjék hol is vannak.
Hazafelé már én vezettem. Akkor vettem csak észre,h egy vadkenderültetvényen megyünk keresztül.Szerintem... rajtam és néhány ember kivételével,az egész násznép gaznak nézte. Mindenkit a saját házáig szállítottam,mert a legrosszabb dolog másnaposan kóvályogni és rimánkodni legbelül,h a saját ágyadban aludhass.
Nekem sajnos nem sikerült. Lányom folyamatosan nyitogatta a szemhéjamat,h:-Anyaaaa,ne alúúúdj!...

A szépség Zen-je.

Ismertem már. Mindig az a nyüzsgős hely volt, tele női csacsogással. Milyen a körmöd,a ruhád, divatmárkák, színkavalkád, pörgős zene, erőltetve,h légy trendi. Nem volt az én világom. Most viszont kíváncsi voltam, mert azt hallottam,h megújultak. Nem csak külsőre,de a társaság is lecserélődött. Így hát,eljött az idő,h nagyanyás frizurámat lecseréljem egy tényleg fiatalos fazonra.

Nagy terveket nem szövögettem,mert teljesen rövid volt a hajam,de mégis.Talán.Hátha.
Belépve az üzletbe már láttam a változást. Azt hiszem,ha képes lennék a háromfokos létrán kívül megmászni a Himaláját,akkor ez a nyugalom fogadna a csúcson. Letisztult színek,virágok, halk zene.

A fodrászatban már várt Viki,aki szerényen és visszafogottan hallgatta legújabb őrületemet. Mint mindig,most is Brigitte Nielsen és Meg Ryan keveréke szerettem volna lenni,de aztán eszembe jutott,h most,kivételesen átengedem magam a szakembernek. Szemügyre vette rakoncátlan tincseim,amit sem a zselé,sem pedig a fésű nem tudott megrendszabályozni. Aztán vázolta. Szerinte legyek szőkébb,alul felnyírjuk,itt megvágjuk,ott hagyjuk,h nőjön,ezt a részt megtépjük, jobb oldalt pedig ritkítjuk. Kiváló elképzelésnek gondoltam egy hajzuhatagból. De az én öcsifrizurám ad erre elég alapanyagot?
Míg a festék a fejemen volt, addig körülnéztem. A kozmetikába kukkantva azt mondtam magamban :Óóómmmm....és nem kellett volna hangosan ismételgetnem,mert az érzés így is az egyetemes harmónia volt. Ami pedig az egész szépségszalonnak plusz egy hihetetlen eleganciát kölcsönzött,azok a csillárok. Bohókás dizájn, ami csak fokozni tudja a jókedvedet. Dicséret annak,aki kitalálta.

Mielőtt elvesztem volna a részletekben,már a fejmosóban voltam,amit meg kell,h mondjak,olyan kényelmes,h relaxálni is lehetne benne. Mert általában máshol ez egy kényelmetlen pozíció,koncentrálva arra,h ne kerüljön víz a szemembe,fülembe,nyakamba,lábszáramra. Szóval,röpke két perces néma meditáció itt is megvolt.

Jöhetett a vágás. Az olló a fésűvel táncolni kezdett körülöttem,aminek koreográfusa Viki volt. Az előadás pedig izgalmas. Világos tincseim alázattal hajoltak meg a művész előtt. Ezt pedig teljes elfogulatlansággal állíthatom, mert aznap még elmentem vásárolni és láttam, ahogy megnéztek. Mert azért azt tudni kell,h a legjobb tükör egy másik nő pillantása.

Mindenkinek tiszta szívből ajánlom! www.labirintusszepsegszalon.hu

Vadász fehérlovon.

Születésem óta nagy hangsúlyt fektetett anyám érzelmi fejlődésemre,így hamar körüllengett a mese szeretete. Tejfogaimmal megrágott leporellókon keresztül jutottam el a komolyabb, legalább 10 oldalas betűkkel tarkított könyvekig. Ahogy hallgattam elalvás előtt a szebbnél szebb történeteket,úgy lettem gondolatban királylány,hercegnő és megannyi megmentésre váró hölgy.
Valahogy felnőtt nőként is megmaradtak ezek az ábrándjaim és míg az Igazit próbálom folyamatosan megrajzolni képzeletemben,addig ötleteket merítek szépirodalmakból,filmekből és az életből. Így jutottam el a Hófehér és a vadász-ig.
A mostoha csodaszép volt és gonosz...a hófehérke helyes és ártatlan...és a történet ment,ahogy mennie kellett.Vagyis dehogy!!
Teljes összevisszaság tárult elém a filmvásznon és míg próbáltam kihámozni,h hol is tartunk,addig úgy féltem,mint még soha. A műsor végére pedig nem hercegnő akartam lenni,hanem a legutolsó statiszta,aki minél távolabb kerül Hófehérkétől,annál jobb.
Este lefekvés előtt újraértékeltem gyermekkori ábrándomat és az Igazit.
Most már nem a fehér lovas fickót várom,hanem a vadászt....

Nem boszorkányság.

Nem mintha bármiféle értelme lenne annak,h a Plútó hatással van rám,hiszen 4,3 milliárd kilométerre van tőlem,de mégis. Az asztrológiában lassú és könyörtelen hatással bír. Ez ráadásul csak az egyik bolygó,így nagyon oda kell figyelnem, nehogy jézusi szeretettel teli szívem megsérüljön és arcátlan lázadóvá váljak.
Éppen ezért,minden hónap elején elolvasom a havi horoszkópomat. Na,ennek sincs sok haszna,hiszen nem személyre szabottan kapok információt,hanem úgy összességében az összes halak jegyűekkel. A józan ész felett mégis diadalmaskodnak a hidrogén szívta szőke tincsek és kiéhezve az adott hónapra,eszeveszett olvasásba kezdek.
Mintha ettől függne,h bárki is megkérje a kezem és igent mondjak,vagy szüljek e még vagy három gyereket. (Nem!)
Megnyugodtam. Júniusban is vad csábító leszek,viszont nem fog rám nézni senki. Gondtalan időszakom lesz,de ne aggódjak a munka miatt,mert hamar találni fogok. Nem is tudtam,h el akarnak küldeni?! Na mindegy...legalább az egészségem rendben lesz,csak a lábamra,hátamra,gyomromra és torkomra kell vigyázni.
Szerencsére nem tud befolyásolni semmilyen előrejelzés,mert már januárban elolvastam az éves horoszkópomat.

Az átjáró.

Csendes környékünk határát magas,tízemeletes ház határolja. Nem kell sok lépést megtennem ahhoz,h Pestújhelyről átlépjek Újpalotára és egy betonrengeteg közepén találjam magam.
Az évek alatt egyre barátságosabb lett ez a rész,hiszen aki a virágot szereti rossz ember nem lehet.Aki pedig csupa jóság vagy él még benne a vidék,az a panel parkjába körtefát is ültet. Mert én kóstoltam!
Gyerekként megannyit bicikliztem a házak között,körbe-karikába,a hosszú szalagpanel mellett pedig végtelennek tűnt az aszfalt,amikor görkorcsolyázni tanultam. Felnőttként se látom néha a végét,mert a reggeli rohanásban,ha nem autóval megyek,akkor mire megkerülöm a tömböt,addigra az összes reggeli busz elhajt a megállóból.De!
Van nekem egy kulcsom, ami munkába menet egy szempillantás alatt eljuttat a buszokhoz,hazafelé pedig megmutatja,h Budapestben létezik egy kis falu.
Mondhatnám,h varázsajtót nyit ki és zár be,de nem.Egyszerű és másolható ezüstösen csillogó kulcs,ami a 44-es házhoz tartozik. Ezen keresztül jártam át,h utamat megkönnyítsem.Sőt! Fiatal lány koromban,akit nem szerettem volna,h többet hazakísérjen,azt egészen az ajtóig engedtem,majd elkotyogtam,h a 8.-on lakom és mikor elköszöntem tőle, akkor befelé menet már a hátsó ajtón ki is jöttem,ami az utcánkra nézett.Így mindkét félnek teljesült a vágya.
Szóval ez a kulcs volt a joker. Egészen mostanáig. Egyszerűen lecserélték az ott lakók.
Ez nem csak egy átjáró volt,hanem az ÁTJÁRÓ!! Több,mint 20 évig lakója lehettem egy kicsit annak a lépcsőháznak. Illedelmesen tartották az ajtót,köszöntek,volt aki még beszélgetett is velem:( Egyszer még a tűzijátékot is a tetőről néztem.

Nagynehezen leszedtem a nem használt kulcsot a csomóról és egy kicsit megbántva éreztem magam,habár az ott lakóknak sincs kulcsa a mi kapunkhoz.
Csalódottságom másnapján találkoztam a szomszéddal,akinek elmeséltem a bánatom. Teljesen megdöbbent,mert mint kiderült,mindenkinek volt oda kulcsa. Így az én egyedi történetem egy közösség problémájává nőtte is magát és mint mi,budapesti falusiak, jól kibeszéltük ezt a témát is:))

Álmos vasreszelék.

Annyira van hétvégi hangulat, h még a Nap is lustálkodásra késztet.Esze ágában sincs kibújni hófehér felhőtakarója alól és még a világ ablakát is kitárta,h átfújhassa a szél a világmindenséget.
Rengeteg tennivalómat félretéve hagytam magam én is, h visszahúzzon az ágy,ha pedig lehunytam a szemem,nem sok kellett ahhoz,h képzeltemben ott legyek,ahol csak akarok.
Talán még félórát húzhattam rá az alvásra,mikor kelnem kellett. Neee..nem.Nem tudok.Mágnesként vonzott a fekvőhelyem és én csak egy vasreszelék voltam:))
Lányom is látta,h nehezemre esik minden mozdulat,így felemelte a takaróját,h odabújhassak hozzá. Szerintem megsajnált,ahogy olajozatlan robot módjára vánszorogtam a szobában.
Már éreztem,h izmaim újra kezdenek elernyedni,néhány álompercet visszalopva a reggeltől, mikor Fannim azzal az ötlettel állt elő,h szólaljak meg a plüssállatai hangján és játsszuk azt,h beszélgetnek.
A reggeli semmittevésnek lőttek. Legalább öt hangszínen vitattam meg a kitömött játékok legfontosabb gondolatait,aminek az lett a vége,h a nappaliban ültem velük a kanapén és együtt vártuk az ezüstösen csillogó műanyagcsészét kakaóval.
De finom volt:)

Száraz tónak,nedves partján.

Szülő-gyerek kézműves foglalkozás volt az óvodában. Remek, -gondoltam és már előre láttam,h megint vmi őrülettel térünk haza. A szerkény,a fiókok,az asztalok,a falak min-mind tele vannak lányom ajándékaival,aminek először örültem,de így,h a sólisztgyurma fura alakú galambot nem lehet kidobni,mert "anya az szép"....na aaaaz már sok volt..
A csoportszobába érve már a kis asztalokon vártak minket a színes papírok,ragasztók és hurkapálcák.Az anyukák-apukák pici székeken kuporogtak,a gyerekek pedig teljesen mást csináltak,pedig ez most olyan összedolgozós nap volt.
Mivel az otthonunk egy kész foglalkoztatóház,így Fannimat nem igazán kötötte le a program.Inkább megfőzte néhány barátjával a késői háromfogásos ebédet és míg vártam,addig beöltöztettek hercegnőnek és műanyag gyümölcsöt kellett majszolnom.
Mire megettem a farépát és a papírfecnikből készített zöldborsófőzeléket,már hozták is a desszertet. Megígértem,h meg fogom enni,de előtte jöjjenek oda az asztalhoz és készítsünk vmit,mert az óvónéni várja a remekműveket.
Amelyik gyereknek még nem jöttek a szülei,azok jöttek utánam,h együtt teljesítsük a tervet. A többi asztallal ellentétben,mi nem bábokat és forgót készítettünk,hanem rajzoltunk és hajtogattunk. Én két dolgot tudok.Csónakot és békát,de úgy látszik,h az untig elég volt ahhoz,h meghatározzam a témát. Vadul színezték a lapot kékre a kis nyavalyások.Kinek tava,kinek tengere volt,Fannimnak meg egy egész óceán. "Mert a mama azt mondta,h az a legnagyobb".
Mindenkinek origamiztam egy kétéltű varangyot,amit ráragasztottak az általuk benépesített vízre. Természetesen ugróversenyt is tartottunk,de hamar véget ért,mert a bábkészítő és a forgókészítő szülők nem nézték jó szemmel.
Azt hiszem, helyesen tettem,h elfogadtam a meghívást a nyuszicsoporttól,mert olyan jól éreztem magam,h még este is tele voltam energiával.Persze az is lehet,h a fröccsöntött szőlőben volt túl sok vitamin.

Az Örök Sonkák mezején.

Már nem is emlékszem,h milyen volt.Talán egy gombóc,de az is lehet,h akkor ment tönkre a szobamérleg,mikor véletlenül ráléphetett. (A másik tippem én lehetek,de ezt a verziót inkább kizárom.Így hát,maradt a macska.)
Nem volt kedvenc játéka,sem megszokott helye.Egyszerűen övé volt a világ, ami mással meg nem osztható, mivel nem is ismerte ezt a szót.
Természetesen mindent megértett és talán még válaszra is méltatott volna,de esze ágában nem volt a kétlábúak szintjére süllyedni és mégis. Selymes bundája,gonosz tekintete és éles karma ellenére egy olyan egyéniség masírozott a házban, melyet embertársaim körében ritkán látok.Tartás, egyediség,végtelen nyugalom.
Megtűrt személyként élhettem mellette, mely számomra volt megtiszteltetés. ÓÓ..mennyi esti mese őróla szólt,hiszen Fannim szerint mókás volt. Nem győztem a különféle vadászatairól mesélni,melyek mindig a madarak javára értek végett,vagy a kandúrok szerelmes udvarlásának sóvárgását egy cseppet sem szép macska után. Lányom csak kacagott rajta,mert elképzelte,h valóban megtörténhetett.
Nagy Cecília mind a hét életét megélte és végül ma hajnalban az Örök Sonkák mezéje szállt a lelke.
Hiányozni fog.

Vágyak tárgyai.

Fannim hanyagul ült a mama hintaágyában a teraszon és rajzolni kezdett. Nem a szokásos hercegnőket piknik közben vagy a tengeri élővilágot csípős medúzákkal,hanem mindenkinek a Vágyát.
Négy papírlapot használt fel a kitépett noteszból.
Az elsőn természetesen egy csipkerózsikaruha Fannikának farsangra. Ez csak természetes.
A második fecnin egy repülő díszelgett,mert a mama imád utazni és azt szeretné,ha olyan helyekre menne,amit nagyon szeret. Szerintem Grönland,de lehet,h rosszul tudom:))
Harmadik kép apának. Focilabda,térd-,könyök- és csuklóvédőkkel."Mert mindig megsérül,hisz tudod milyen ügyetlen?"-suttogta a fülembe lányom.
Negyediknek hagyta a nekem szánt rajzot,ami szerinte a legfontosabb és a legnagyobb vágyam. Úgy mutatta meg,mintha vmi kincset talált volna. Kicsit bele is pirultam.Hisz izmos,meztelen férfitestet mégse rajzoljon egy négyéves gyerek és mikor megpillantottam,tényleg tátva maradt a szám.
Egy görkorcsolya,védőfelszerelésekkel,h ha kinövöm a másikat,akkor tudjak gurulva suhanni Fannikával kézen fogva. Hááát....ezek szerint ez minden vágyam.Ki hitte volna?!.......

Támad a massza!

Nem bíztam semmit a véletlenre. Mereven ragaszkodtam a receptben feltüntetett számokhoz. Az 50 deka az nem "legyen inkább 60"..vagy "hupsz!..kicsit megdőlt a lisztes doboz".
Persze,a nagyvonalúság sok mindenben átsegít,de még sosem készítettem lángost. Legalább egyszer sikerüljön!
Kapni már persze a lelkemre sokat kaptam és strandon is álltam érte sorba, de házilag? Még nem próbálkoztam. Így hát, nagy lendülettel bele is kezdtem az agresszív elnevezésű,de cseppet sem fájdalmas ételbe.
Liszt,burgonya,tejben felfuttatott élesztő,só.
Dagasztás. A tálba már egész jól beleragadtak a hozzávalók és a jobb kezem is a masszába.A ballal próbáltam kiszabadítani,de az is beleragadt.Ekkor a két lábam közé vettem a keverő edényt.Ezt követően a szoknyám is csupa tészta lett,de szerencsére,nem kötött oda a tálhoz. Odatotyogtam a konyharuhához,lábam között a massza,de az is hozzám tapadt.Basszuss...mint a magyar népmesék aranyszőrű bárányában. Minden hozzáragadt mindenhez.
Mondtam a Fannimnak,h ne közelítsen,mert ő is tapadni fog rám,mint a kóbor macska a záróvonalra. Elszaladt és nevetett.
15 perc dagasztás után nem volt mit tenni.Valahogy meg kellett szabadulnom az egésztől. Nagy nehezen különváltam a táltól és megpróbáltam szétválasztani a kezemen az ujjaim.
A leírtak alapján pihentetni kellett 45 percig meleg helyen. Addig megmosakodtam,átöltöztem és azon gondolkodtam,ha nem sikerül,akkor ragasztóként biztos funkcionálni fog....
A kelesztő egyre csak púposodott.A lejárt idő végén felnyitottam. Uh! Kétszer akkora lett.
Nagy birkózások árán kiszedtem a nyers tésztát.
Assszongyahogy...." vizes pohárral formázzunk köröket"....de megint kezdődött. A pohár beleragadt a tésztába.Aztán mind a két kezem,majd ahogy harcoltam a konyhapulton a tál és a mérleg is. Hol rontottam el?????????
Liszt! Megkértem Fannim,h hozza a kis széket és nyissa ki a szekrényajtót. Mint Csollány Szilveszter az olimpiai száma előtt,most már fehér tenyérrel kezdtem meg a mutatványom. Kis lángoskákat formáztam és már raktam az izzó olajba.
Hamar kisütöttem azt a 30 darabot.Harmiiiiinc?Mi a fenét kezdek ennyivel?
Az egész lakás egy sütödére hajazott,én pedig akár a strandon is árulhatnék,annyit készítettem....
Mire végeztem,addigra megettem kettőt..hármat...olyan kicsik...négyet...
Most pedig utálom magam,a lángost,az életet,mert a gyomromat kötötte meg belülről. Amiből lehet,h nincs menekvés......